Fehérfoltok

Tusnády László, h, 12/04/2017 - 00:02

Woiciech Topolinski életére, kínszenvedésére, sorsára küldetésére igyekszik fényt deríteni Dobos Marianne. Ez igazi, szép és nemes küzdelem. „Mehr Licht! (Több fényt!) – sugallják nekem írásai. Nem azért, mert elégedetlen vagyok azzal az áldozatos, ernyedetlen munkával, amelyet a szent életű lengyel szerzetes kutatása terén elért, hanem azért, mert a meghasonlásba, a gyűlölet, az irigység tébolyába zuhant huszadik századi ember a szeretet agóniáját élte meg, és félő, hogy ez a vergődés, ez a döbbenetes tusa most is folytatódik. A szörnyeszmék, lidérces látomások, őrült hazugságok kielevenedtek, és társadalmat formáló erőkké váltak és válhatnak. Óriási fekete lyuk keletkezett, amelyben számtalan emberi érték, élet úgy tűnt el, hogy valójában töredék, túl kevés az, amit megtudhatunk róla. A többi néma csend. Ez a nagy hallgatás valamilyen szünetjelként áll előttem, olyan zenei elemként, amelyből fel kell csendülnie a szeretet szimfóniájának, mert különben könnyen az ember nélküli világ örök némaságába jutunk.

 

            A celeb-cápák tündöklése idején megrendítő a csend, a közöny. Ez gyakran azokat veszi körül, akik a krisztusi szeretet jegyében a legnagyobb áldozatot hozták. Toplinski atya életszentsége biztatás a jelen és a jövő számára. Nem neki van szüksége ránk, hanem minekünk van szükségünk őrá. Kelemen Didák boldoggá avatása kapcsán indult útra, a szentség mindenséget mozgató ereje munkált benne. A közönyös, a hitetlen, a cinikus ember minden ilyen úton, indíttatáson mosolyog, hiszen őt aztán a legkevésbé érdekli az, hogy egy boldoggal vagy szenttel többet vagy kevesebbet tisztel az egyház. Az ilyen ember nem érti azt, hogy minden ilyen úttal megváltásunk műve folytatódik. Toplinski atya egy boldoggá avatás kérdését, lehetőségét akarta tisztázni, és elindult a mártíromság felé, a boldogoknak, a szenteknek a honába: ránk hagyta örök tanulságul, hogy a szeretet nem hal meg, éltető erő, itt munkál közöttünk.

            Primo Levi végigjárta az auschwitzi poklot „Se questo é un uomo” című könyvének központi, hallatlanul megrázó része az „Odüsszeusz éneke” (Il canto di Ulisse) című fejezet. Hátborzongató párhuzam van a dantei jelenet és pokoli valóság között. A nagy olasz költő a tudást és az erényt összekapcsolta, ezért jelenik meg az emberi méltóság nagy megtiprásakor isteni szóként a híres terzina:

Vegyétek észbe, mi bennetek a lényeg;

nem éltek-e épp úgy, miként az állat,

ha nincs tudás és nincsenek erények.

            A test a lélek temploma. A templomra szenny, vörös iszap, bármilyen mocsok zúdulhat. Annál nagyobb az ellentét, minél nagyobb a sárba tiprás, a megaláztatás, a szentséggyalázás. A koncentrációs tábor életét és Dante látomását összekapcsoló leírás jelen ideje szerint az elcsigázott rabok ebédre várnak. A fejezet végén három magyar szó villan elénk: „Káposzta és répak”, majd a dantei párhuzamhoz illően következik a záró sor: „(Valaki így akarta) – s fejünk fölött a vizet összenyomta.” A kínoknak ezt az útját járta végig Toplinski atya társaival együtt. A szeretet örök hitvallói lettek. Akik látták tanúságtételüket, nagyon sokan kihullottak az emberi létezésből. Néhány gomb kerül elő esetleg a földből, mely földi létükre utal még…

            Hitler meghalt, de a vörös pokol tovább szedte áldozatait. 1965 nyarán vigasz volt a számomra az, hogy Olaszországban mily szépen és elevenen élt a mi ötvenhatunknak az emléke. Jelen volt a jóakaratú emberek szívében elméjében sok-sok szenvedésünk. A megalázott és megszomorított magyar katolikus papok sorsa is mély nyomot hagyott az emberek lelkében. Nem véletlen, hogy Pio atya oly sokat imádkozott szenvedő magyar testvéreiért. Szeretett munkatársa Kisvárday Károly volt. Mily hézagos mindaz, amit erről a szentéletű honfitársunkról tudhatunk…

            A huszonhét éves Karol Wojtyla Rómából ment San Giovanni Rotondóba, hogy találkozzon Padre Pio da Pietrelcinával. Ennek a látogatásnak az élménye egész életére nagy hatással volt. Pio atya 1968. szeptember 23-án halt meg. Ő tudta azt, hogy Krisztus stigmáit ötven évig fogja hordozni. Róla rengeteg adat maradt meg, és sok mindent örök titok homálya takar vele kapcsolatban. Vajon több más lengyellel is tartotta a kapcsolatot? Több mint valószínű.

            Január 30-án volt harminchat éve annak, hogy meghalt Nagy László. „Fehér lovam” című versében a háború döbbenete jelenik meg:

„édes lovam, égre lábolj,

vágtassunk ki a világból!”

Így zárul a vers. A húszéves költő joggal kívánta ezt. Ám a bombázókról húzott kondenz-fátyol a mi világunkat bezárta, lezárta, börtönné tette. A lovak nagy részét elpusztította. „Sariba r-rih” – itták a szelet – mondták száguldó lovaikról az arabok. A „rih” (szél) és a „ruh” (lélek ugyanolyan kapcsolatban van, mint  az olasz „spira” (lehel) és „spirito” lélek és a mi két ugyanezt jelentő szavunk.

            Az egyház születésekor a Szentlélek hatotta át az apostolokat. Az első pünkösd csodája volt jelen Toplinski atyában is, minden sorstársában – hasonlóképpen. Világunk minden meghasonlását tagadva, a szeretet szavát, hasonlíthatatlan nagy erejét hirdetik nekünk. Sorsuk arról győz meg, hogy van remény.

Minorita Kalendárium, 2012., Miskolc

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap