A fejlődés vége?

Kalász István, p, 11/17/2017 - 00:07

Mennyi mindenre nincs szükségem, ez a mondat, talán a legszebb kijelentések egyike, Szókratésztől való, az athéni piac kínálatát nézve, fakadt ki így. És ez a kijelentés aktuális lett nagyon, mert hát sejtjük már, mi a nép, ha nem is gondolkodunk el ezen igazán, hogy hamarosan másképpen kell élnünk.
Mert ez így nem mehet tovább. Ami most van, annak vége. A fejlődés, a gyarapodás, az ipari rohanás előre, melyről a gazdasági szakemberek diadalmasan mesélnek a tévében, ez a létforma nem tartható tovább. Mert úgy élünk, jobban mondva úgy fejlődünk mi, és hát mi vagyunk a nép, mi vagyunk az emberiség, mintha legalább 1,9-nyi bolygónk lenne.
De csak 1 db. azaz: egy darabka bolygónk van. Lehet nézelődni az égbe, lehet vágyakozni másik után, de most csak a földünk van, ezen a (még kék) gömböcön kell ellennünk valahogyan. De ezt még nem igazán látjuk be, vidoron bányászgatunk, vágjuk a fát, fúrjuk kifele az olajat, a földgázt szippantjuk effektíven, este ausztrál bort iszunk, reggel cseh vagy lengyel tejet, olasz sajtot hozzá, és a világ összes konnektorát teledugjuk elektromos izével. És fejlődünk, mint az őrültek. Vesszük a terepjárót hatalmas motorral és persze klímával, ez az eklatáns példa éppen: presztízses örömmel fújjuk a kormot a hatalmas géppel az égbe, romboljuk a környezetet, majd egyedül ülünk tompán abban a 4X4 klimatizált dögben, ami maga is oka a hőségnek.
Mi a baj velünk? Miért tesszük ezt mégis? Talán azért, mert a gyarapodást, a fejlődést a boldogsággal toltuk össze lelkünkben? Ezért hisszük rettegve, hogy a fejlődés a világ megmentője?
Tehát, ha így folytatjuk, eljön az pillanat, amikor több kőolajat akarunk használni, mint amennyit kiszívnak a földből naponta, és az lesz a halk, de fontos sorsfordulója az emberiségnek.
Ezért lett manapság az effektivitás a varázsige, ez számít csak, de arról már nem beszélünk, és nem tudjuk, hogy pl. mennyi természet, azaz fa pusztult el végérvényesen Erdélyben azért a fiókos komódért, amit akciósan megvettünk a bútoráruházban. És azt sem tudjuk igazán, hogy mennyi gázolajat fogyasztott az a teherautó, ami lengyel tejet, francia bort, kínai zoknit hozott a sarki boltba, a levegőszennyeződésről már nem is beszélek.
De térjünk vissza az ősi vágyhoz, az ember boldog akar lenni és vannak szükségletei. A kérdés csak az, hogy a szükségletek kielégítése után, a növekvő bankszámla valóban többlet boldogságot ad? Mert hát innen is lehet nézni a fejlődés problémáját, a boldogság oldaláról. Mert eddig adogattunk össze dolgokat, vagyis a boldogság addicionális végeredmény volt és lett a Híradóban, na, akkor fejlődött az ország 1,7 %-kal, szuper, szól örömmel a miniszter, a lakosság fogyasztása is megugrott, ez is szuper, szól kupeces vigyorral a marketinges a szupermarketből. De arról, hogy megint letaroltak egy mezőt, mert luxus gumikalapácsra, borzalmasan nagy lapos tévére támadt igény, vagy szédítően magas lett a villanyszámlánk, mert megvettük a klímát a szédülő gyereknek, már nem szól a média dala.
És az utcákat világítani kell, vannak kórházak, iskolák, rendőrőrsök, külföldi tanácsadók szakmányban, tudom én azt jól. És vannak élvezetek is, értem én, és ezeket ki szeretnénk elégíteni, és mindez pénzbe kerül. De az alapkérdés: tényleg ki kell mindent élvezetet elégíteni? Minden pénzért vehető vágyat le kell lefedni? Hiszen vannak olyan tevékenységek is, melyek nem válthatóak minden esetben pénzre, és ezek az emberi viszonyok.
Az önzetlen segítségnek nincsen ára, de értéke van. Annak, ha az ember társadalmi munkát vállal, ha pl. csakúgy (micsoda szó) ír cikket ide, ha lesöpri a háza előtt a járdát. Csakúgy. Igen, ezek a köz/tevékenységek tartják össze, teszik felnőtté az embert és így a társadalmat. És boldoggá? Talán. Mindenképpen jobbá. Persze, most lehet mondani, ez fátyolos idealizmus, ilyen nincs! Hiszen a józan közgazdászok tudják, nem a pék jóindulata miatt kapunk kenyeret, hanem azért, mert a pék a saját érdekeit nézi. És ez rendben is van, a hajnalban kelő péknek is vannak vágyai, de ha úgy gondolkodik, hogy ezt csak úgy éri el, ha mindenáron és gyorsan fejleszti az üzletét, akkor maximalizálnia kell a profitot. És kedves pékünk kölcsönt vesz fel a banktól, annak pedig vaskos kamata van, mert a bank is másik banktól vette fel kölcsönt, stb., és ezt nekik meg kell termelniük rajtunk, vagyis fejlődni kell, és mindezt már a mi kárunkra teszik, ugrik a kifli ára.
Tehát? A mérték a fontos, az ősi közép. Igen, a fejlődés ördögi spirálnak tűnik, és ezért nekünk, fogyasztóknak kell változtatnunk a dolgokon, vagyis a fent említett másfajta értékeket kell keressük. Minden ember boldog akar lenni, véli Arisztotelész a Nikomakhoszi Etikában, de mert a Föld elfogy alólunk, a globális hedonizmus korának vége, új boldogságot kell találnunk. Azaz? Megfontoltabban, bölcsebben és főleg szerényebben kell mostantól élnünk.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap