Fejlődő technika

Balogh Bertalan, k, 05/03/2011 - 08:18

 

 

 

Azt hiszem, a hetvenes években jósolta meg Arthur C. Clark, (akit egyébként nagyra becsülök az eszéért), hogy az elektronika fejődésének sebességével számolva, bizony alaposan megváltozik majd például a levélírási módszerünk is. Megírja majd az ember a levelet, bélyeget se tesz rá, be se kell dobnia, várnia se kell napokig, míg kézbesítik, mert, amint mondja, lesz olyan gép a postán, amelybe a postai alkalmazott csak bedugja a levelünket, megnyom egy gombot, és a levél hű másolata pillanatok alatt megjelenik akár a világ legtávolabbi postáján is.

Óriási vízió!

Nos, a nyolcvanas években már nem vártam, hogy megnyomja a postai hivatalnok a gombot, mert saját kis fax-masinám azonnal a címzett asztalára göngyölíti levelemet, akár ha Ausztráliába is küldtem, és közben a postának fogalma sincs magán-üzelmeimről.

Nem valami szerencsés olyan jövendölésekbe bocsátkozni, amelyek az elektronikával kapcsolatosak. Krónika lesz a jóslatból, mire elér a címzetthez.

*

Ne higgy a sopánkodóknak, nem igaz, hogy az ősz elmúlás csupán. Ne higgy a nyavalygósabb költőknek se, akik azt hiszik, minden szeptemberben illő egy kicsit sírdogálva fakadni. Ezeknek csak gyönge a szívük, és megrettennek, ha látják, amint lecsukják a kerthelyiségek színes napernyőit, bezárnak a nyaralók, szél dudorászik a hideget locsogó parton, és a medencékből is leeresztik a vizet.

Semmi sem múlt el ettől. Csak a száguldó nyár mámorgőze szállt el, az "édes élet" muzsikája csöndesedett el. Vége a bálnak. A bálnak van csak vége, nem a világnak. A bálnak, amelyben volt nagy forgatag, ragyogó autókkal érkeztek emberek, és suhantak el; a bálnak, amelynek a sugárzásában szikrázókat nevettél és csiklandósakat, meg pancsikáltál a mámor színes perceiben. Csak ez múlt el: a görbenap önfeledtsége, és most másnapos vagy, ezért borongsz, romantikázol. Ez az az idő, amikor komolyra fordul a szó, amikor visszazökkensz a mába. Nem sok siratnivaló van ezen. A valóság ez. És nem is akármilyen. Te az erdőn a rozsdát látod, én hallom, hogy a szőlődombok zsivajosak, táncosak lettek. Te fanyar füstcsíkokat szimatolsz a levegőben, én érzem, hogy a határban gyümölcsökből erjedt, gazdag illatokat lebbent fel a szellő. Te a haldoklást látod, én egy kövér körtébe harapok, és tudom, hogy az ősz értelme: a termés, a bőség ideje. Te siratod, ami elmúlt, és mások tudják, hogy az elkövetkezendő, lubickoló nyárig jókedvű, lucskos és csikorgó hétköznapok jönnek. Négyfalú barlangodat fűteni fogod, hogy átvészeld a sivárabb hónapokat, szívesen fordulsz be néha egy-egy duruzsoló kávézóba; égre nézel olykor, és nem vagy tékozló, örülsz minden véletlen napsütésnek, gyakran feledkezel a munkába úgy, hogy se látsz, se hallasz, és egyáltalán, megfontoltabban, praktikusabban élsz. Ezt is jelenti az ősz. Józanságot is. Nem tudsz örökké csak lobogni. Mindig eljön a csöndesség hűvös ideje. Évente is, és az életben is. Eljön egyszer, hogy te is őszülni kezdesz. Siránkozol majd akkor?

Bölcsebb leszel, kimértebb és igazabb. Látod majd, mennyit értek azok a bálok, és hogy mégis csak emez az idő a leggazdagabb.

*

Legyintéssel is lehet mérni az öregség elkövetkeztét. "Menjünk le Floridába", - mondja az egyik öreg.

"Mi végre! Már voltam ott kilencszer" - gondolja a másik. És emlékszik, hogy napokig nem tudott rendesen aludni, amikor először, vagy másodszor készült a floridai útra.

Úgy hatvan évvel ezelőtt...

*

A mester azt mondta, az erdő olyan, mint egy nemzet. Nagyon fontos a magatartásod. Ne ronts neki, mint a kezdő turista, ne törtess a cserjésben mint a vadak, mert aki órájára pillantva örökké nézi az időt és a tempót, legfeljebb térképről tudja az erdőt.

De mélázni se mélázz. Az erdő tele van varázsos mesékkel, zsongító hangulatokkal, s akit megejtenek, azt lebilincselik az árnyak.

Haladnod kell. Csak azt kell, és persze, kell az ámulás is, hogy tisztelni tudj mindent és magadat, de vigyázz, és figyelj, és érts meg mindent, hogy el ne veszítsd önmagadat. Csodáld és tiszteld a látott rendet, mert akármilyen is az erdő, ősi rend van benne. Csupa rendezett forgás. Már az is csoda, hogy a nap felível az égre, és csoda, hogy muzsikát, csacsogást csiklandoz ki a lombok pamatából, csoda, hogy felcsendül, zeng és elhalkul estére a zsibongás, amint elszűnnek a fények. Csoda, mert rendje van, akár a Nap járásának. És másféle mozgást is láthatsz, ha csak egy fára figyelsz is, mert mind-mind különálló, bonyolult élet, sarjadással, terméssel és halállal... És ha az egészet nézed, az erdőt, annak is ugyanez az élete rendje, ne hidd, hogy örök. A dél is csak egy pillanatig tart. Míg kihajt egy új fa, meghal egy másik, és tovább terjeszkedik az erdő, és egyszer összezsugorodva kivész, mert előbb arra, végül erre volt oka.

Nincs más történés a világban, benned sem és semmiben sem, ami él és ami nem, mert ez a parancs.

Csupa forgás és csupa rend, ahogy a Nap s az idők és a történések kereke egymáson gördül, és ahogy te is ott vagy, és ahogy téged is ugyanez a törvény ural.

Sohase siess, megvan a tempód a sírig. Az erdő is előbb nagyobb lesz, és egyszer fogyatkozni kezd, és egyszer - más lesz. Ne lelkendezz, és ne idegeskedj. Értsd meg a sokféle mozgást, hogy magadat ismerd meg, és hogy tiszta szívvel, odaillő békességgel és erős szándékkal indulj el erdőben. Ez a dolgod. Benne járod le az utadat, e szövevényes, meghatározott utú erdőben, amely olyan, mint egy nemzet... 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap