Fekete István Emléknap

Szerkesztő A, h, 01/25/2016 - 00:12

 

 

 

 

 

 

 

 

Fekete István a természetleírásnak, a teremtett világ bemutatásának egyik legnagyobb mestere irodalmunkban. Avatott ismerője a természet titkainak, a vadászatnak, halászatnak, a magyar földnek. Termékeny és sokoldalú író volt, Jókai után az ő műveit olvasták a legtöbben; művei nyelvezete olvasmányos, gördülékeny, sok helyütt költői; stílusa a legkiválóbb prózaírók sorába emeli a szerzőt. Fekete Istvánt a szakirodalom, a hivatalos kánon nem tartja számon a legnagyobbak között, sokszor csak ifjúsági íróként emlegetik. Pedig az író életműve összetett, és minden korosztály számára élményeket kínál. Első regényével, A koppányi aga testamentumával 1936-ban első helyezettje lett a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatának. Zsellérek című regényével a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda pályázatát nyerte meg 1939-ben. Ebben a művében, a Gyeplő nélkül címűben és számos novellájában is érzékletesen, hitelesen mutatja be a népi életet, az úr-paraszti viszonyt, a földdel foglalkozó, hazáját szerető emberek sorsát. Megindító bájjal ír saját gyermekkoráról és a falusi életről, a sok szép, olykor szomorú mozzanatról, különösen szeretett szülőfaluja, a somogyi Gölle világáról. "Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezi ki. Egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy: Gölle." – vallotta. Fekete Istvánt 1946-ban kiszorították az irodalmi életből, sőt, kiverték a szemét, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett. Két járókelő találta meg, úgy került műtőasztalra, különben meghalt volna. Mindezt azért, mert az író istenszeretetre, hazaszeretetre nevelt műveivel, különbséget tudott tenni jó és rossz között, látta a rendszer visszáságait, s nemet mondott a kommunizmusra. Egyebek mellett azért is írt állatregényeket, mert nem akart behódolni az elvárásoknak. De állatregényei nem csak gyerekregények. A Simabőrűvel küzdő ravasz róka, az ősei emlékét-örökségét (tulajdonképpen a hagyományokat, gyökereket) őrző, továbbvivő Vuk történetében, a vadász elől bujkáló vidra, Lutra sorsa, vagy az ember fogságában élő, a háziállatok közösségébe beilleszkedni akaró gólya, Kele napjaiban benne van a társadalomkritika, az iránymutatás, az író saját korának története (bánata, öröme, lehetőségei és veszélyei). Vagy gondoljunk , a bagoly sorsára! Szintén az ember fogságában, egy nehéz korszak, a háború előtti időszakban szerzi tapasztalatait, szemében-vérében benne örvénylik az egész magyar történelem (a tatárjárástól a szabadságharcokig), félelemmel és együttérzéssel is figyeli az emberi lélek hullámzását, az emberét, aki vadászatra használja őt. S a második világháború kitörésekor visszanyeri szabadságát. Több ez, mint az ifjúságnak szóló érdekes mese, magának a valóságnak a képét kínálja Fekete István, olykor tükörként is, kortársainak. Híres ifjúsági regényei, a Tüskevár és a Téli berek is olvasható másképpen: nevelődési regények e nagyszerű alkotások, s arra tanítanak, hogyan találhatja meg az ember önmagát a természetet, a világot megismerve, hogyan kerülheti el a tüskéket, vagy azt, hogy a talaj kiforduljon alóla, a jég megnyíljék alatta. S a nevelőjük e kalandban egy bölcs öregember, aki az elődök tudását, a nép lelkét, a föld szeretetét-titkait, a szív és a vér gyökereit őrzi magában. A jóság nem múlik el soha – olvassuk Fekete István sorait. Hajnal Badányban című romantikus regénye a magyar irodalom egyik gyöngyszeme, melynek stílusa gyönyörködtető, élettel teli, szeretetteljes, az írásművészet magas színvonalú alkotása. Fekete István műveit napjaink ismét megjelentetik. Reméljük, ez is hozzájárul ahhoz, hogy az író végre méltó helyére kerüljön a magyar irodalmi kánonban. Zárásként idézzük fiának, ifjabb Fekete Istvánnak – aki maga is író – gondolatait az édesapáról: "Apám írásait csak szívvel lehet érteni: nem is annyira érteni, inkább érezni kell. Arra, aki megmutatja a szívét, azt sütik rá: szentimentális, pedig a szívnél nincs értékesebb. Egy népnek, egy országnak, egy családnak a sorsa áll vagy bukik rajta. Apám nem akart senkit tanítani, csak árnyaltan szerette volna bemutatni a jó és a rossz közötti különbségeket. Valaki azt mondta róla a temetésén, hogy szívébe mártott tollal írt. Mások úgy vélekedtek róla, hogy valami végtelen jóság sugárzott belőle, aki leült vele beszélgetni, öt perc múlva olyan érzése volt, mintha egy atyai jó baráttal kvaterkázna. Őszintesége, bölcsessége miatt magam is szinte bálványoztam."

 

 

 

Nyiri Péter

igazgató

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap