A felejtés – pusztulás

Kiss Dénes, v, 09/07/2014 - 00:03

Nincs lehetőség tovább hátrálni, mert mögöttünk már csak a nagy gödör sötétlik, és a „…sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körül,” sírásó népek, s nem az édes-mostoha „tejtestvérek”. Sajnos. Erre utalnak a köznapi megnyilatkozások is. Már régóta Edvard Beneš és társainak rossz szelleme, gyűlölete máig él! (Lásd például a beneši dekrétumokat! Vajon erről miért nem cikkezik a liberális sajtó? Hiszen valójában sajátos holokausztról beszélhetünk nyolcvan éve. Ennek a köznapi vadhajtásai az egyszerű, látogatói utazásokon is csalános érintéssel emlékeztetik a magyart az ellene való gyűlöletre!) Több mint huszonöt éves történet, hogy egy pozsonyi étteremben, égető nyári melegben, két kisgyerekkel s barátaink kislányukkal, órákig ültünk és vártunk, hogy kiszolgáljanak bennünket. Még vizet sem hoztak a csaknem teljesen üres vendéglátó helyen. Persze magyarul próbáltunk kérni ételt, italt. Később mivel barátom, tudott oroszul s tán szlovákul, ezen a nyelven is próbálkozott a pincéreknél hiába. Végül, két ott sörözgető idős ember látván mindezt, szólt a pincéreknek az érdekünkben. Ma sem tudom, hogyan mertem megenni az általuk kihozott ételt. Az már csak mellékesen említendő, hogy a leveshez a villát hozták ki előbb, aztán külön a kést és végül a legvégén a kanalat.

Tudnánk még több hasonló, személyesen átélt történetet említeni a szomszédos országokból a korábbi időkből, de inkább a két éve történt erdélyi utazás emlékeiből idézek. Amikoris egyik vasárnap a falu szép fatornyos templomát néztük meg délidő környékén. Beszélgettünk azzal az asszonykával, aki elhozta a templom kulcsát, s kérésünkre elmondta, azért járnak kevesen az egyébként magyar többségű faluban templomba, mert félnek. Az utcában lakó vagy szomszéd románok eléjük állnak és rájuk szólnak, mondván: „Már megint mentek ellenünk harcolni?” Azaz, ha magyarul imádkoznak az istentiszteleteken azt úgy veszik, hogy Románia, a románok ellen harcolnak! Mélységes mély lett a gyűlölet kútja, itt szinte felfoghatatlan az áldozat minden perces kiszolgáltatottsága és az orgazda torzult lelkiismeretfurdalása. S végül megrendített az odasúgott kétségbeesett mondat: „Hát sosem mentenek meg bennünket?!” Ez különösen belénk szúrt, valamint az e szavakat kísérő szemsugárzás. Haldoklók néznek ilyen tekintettel. Az igazságtalanul elítélt ember fájdalma, nyomorítottsága világít a tekintetekben, immár nyolcvan éve. Így ezekkel a tényekkel vagyunk egy nagy tömlöcben velük, felvidékiekkel, erdélyiekkel, délvidékiekkel. De nemcsak mi, akik már nem tudtuk tartani a szánkat. Mert szabadságban természetes a szólás szabadsága, ám a félelem áthúzódik rendszerhatárokon. A félelem szögesdrótjai bennünk vannak. Éppen ebből a szorongásból tudjuk, hogy látszat a mi szabadságunk is. Együtt sínylődünk velük, nyolcvan éve, együtt töltjük a büntetést, el nem követett vétkekért. Noha látszólag mi sokkal jobb helyzetben vagyunk. De mára az is világos, hogy ebben a börtönben van a kormány is, mert csak rácstól-rácsig járkálhat. Kiszabott határok között, kijelölt utakon! Nem egy moccanásából lehet erre következtetni. Ami pedig a szomszédos országban harmadrendűként kezelt magyarokat illeti, minden egyes polgár igazságtalan hátrányos megkülönböztetése, egész Európa szégyene!

Nekünk már nincs hova tovább hátrálni. Mert a hallgatással s azzal a hamis és bűnös eszmével, amit hirdettek, hogy vigyázzunk a szomszédos népek érzékenységére – az áldozatnak az elkövetőére! – azt értük el, hogy minket tekintenek bűnösnek. Ezt hangoztatták is elégszer.

Tehát állj! Hátra ne tovább egyetlen lépésnyit sem! Mert akkor valóban végünk. Fel kell rázni az emlékezetet, mert azt támadják s bénítják a legjobban. Történelmet találnak ki, tankönyveik roskadoznak a hazugságoktól, s nemzedékeket nevelnek föl ebben a szellemben! S mikor lett ilyesminek jó vége? Igaz, a történelem folyamán, amikor az igazság állt szemben erővel, mindig az utóbbi győzött, de csak rövid távon! A rettentő, de igaz adatokat a diktátum 80. évfordulójára, 63 év után újra kiadott Magyar Katekizmus* című füzetből mindenki megtudhatja. Amikor tehát a Trianon Társaság a történelmi ismeretterjesztést nyílt és tiszta eszközeivel kívánja bemutatni a hazánkat ért, s az egyetemes emberiség szempontjából is példátlan országmészárlást, azt hangsúlyozzuk, hogy a magyar igazság valójában egyetemes igazság! A magyar nemzet leszakított részeinek megalázásával – az anyanyelv tiltásával iskolákban, templomokban, nyilvános helyeken stb. – bizony az egész emberiséget is megalázzák! Az egyetemes emberi jogok sérülnek magyar milliók sorsában minden pillanatban! Nincs tehát hova hátrálni, mert csakis a hazugságba lehet! Vagy a végső gödörbe! Ezt kellene felfogni kellő méltóságtudattal és elszántsággal, mai magyarok! És azt se feledjük: a történelmi pillanatok törvényszerűen elkövetkeznek. Arra kell törekednünk, hogy ne találjon bennünket – állampolgárt és kormányt együttesen – felkészületlenül, a lehető igazságszolgáltatásra.

Addig is többek javaslatát megfogadva, hordjunk szívünk fölött e napon gyászkokárdát. Ezzel is tanúsítva a magyar nemzet összetartozását, valamint azt az alapvető felismerést, hogy a felejtés egyenlő a pusztulással!

 

2000

* 2005 ben, a diktátum 85. évfordulójára harmadszor jelentette meg az Országos Trianon Társaság ezt a kiadványt.

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap