Félkörben...

Kalász István, sze, 01/22/2014 - 00:15

Íme, jöjjön akkor az orbitális közhely: változnak a dolgok. A médiában, ezúttal a tv-ben, mint az audiovizuális médiában is erősödik a bulvár. Amúgy ezt a bontást a printmédiában régen elfogadtuk, lásd a magyar piacot uraló, országos lapokat, pl. Blikk versus Magyar Nemzet. HVG vs. Story Magazin. A „szöveg helyett legyen celebarckép” elven már nem akadunk fent. Nos, ha elfogadjuk a tipológiát, hogy két fajta újságírási irány létezik, egyszer az oknyomozó, az érvelő, a szakmai etikát figyelembe vevő, és a másik, mely mindezt nem vallja magáénak, és nem is műveli, akkor valóban beszélhetünk médiaválságról. Milyen jelei vannak e válságnak, pontosabban sekélyesedésnek?
A legfontosabb: a médiából kikopnak a kemény témák. Kevés a politika, kevés a gazdasági vizsgálódás. Ijesztően kevés a kultúra, alig van jövőbe és múltba tekintés. Átfogó, elemző szinten. Helyette inkább az ún. bulváros anyagok kerülnek adásba, a heti botrányocska annak minden részletével. Jön a szenzáció, jön a szex és az országos politikust inkább magánemberként mutatják. Így megismerhetjük a miniszter kucsmagyűjteményét, de (mert az idő véges) a gyülekezési jogról vallott nézeteit nem igazán. Vagyis az információszolgáltatás mellé a szórakoztató jelleg is egyenrangúként mellé áll. És az elhagyás, mint módszer, a fontos dolgok „elfelejtése”.
Mi jellemzi ezt a bulváros szórakoztató közlést? Az ún. bulváros híradás? Valójában az is, hiszen az esemény személyes háttere, pl.: nem szerette anyósát, ezért ölt a nyírségi férfi, mint magyarázat, hangsúlyosan adásba kerül. A források gyakran nem függetlenek, az állítólagos szemtanúk, interjúalanyok (a mindenkori Mónika show) pénzt kapnak. A „faluban beszélik…”, mint erkölcsi normatíva nyomatékosan felhasználásra kerül, a pletyka, mint erkölcsi ítélet, így bekerül a köztudatba. A riporternek a riport során (igaz, műfajilag lehet) egysíkú véleménye van. Sokszor népítéletesen szuggesztív kérdések hangzanak el, pl.: Hogyan tudta ezt a borzalmat elkövetni?
És a képek? A vizuális formavilág is változott, tolakodóan intim közelképekkel dolgoznak; az elemző, a néző tűnődését megengedő, lassú kameramozgásnak helye nincsen. A vágás gyors, hatásvadász. A tv-s verbalitás is hasonló változáson ment át érthető, rövid mondatokkal sorozzák meg a nézőt, és ezek ugyan tényközlésre alkalmasak, de a háttér, a mi és miért történt úgy, ahogyan történt, az ok nem kerül adásba. De nem is kell. Elég, ha a néző megtudja, a lakótelepen újabb tömegverekedés tört ki. Hat sérült, a rendőrség nyomoz, stb.
De miért van ez így? Talán azért, mert minden összemosódik? Eltűnnek a műfaji határok? Vélhetően ezért is. Az interneten közemberek köz-blogjai zakatolnak a közügyről, az esti szappanoperában betonarcú szereplők az aktuális szellemi trendekhez szólnak hozzá. Persze ez a dramatizált közbeszéd még hasznos is lehet, és ne feledjük, a nézettség üzlet. Profitot kell termelnie. És ez komoly dilemma.
Igaz, vannak féltő lelkek, akik abból tézisből indulnak ki, hogy a felvázolt média a vidám, ostoba nézőt termeli magának, a kritikátlan hülyét, de ez - úgy tűnik - nem teljesen helyes elgondolás. Mert, ha alaposan megnézzük a kanapén gubbasztó nézőt, rá kell jönnünk, ő nem keresi a kultúrát.
Az igaz, hogy a nézőt informálni kell, művelni kell, de a mi gubbasztó nézőnk inkább a szórakoztatást kívánja.
Vagy ez volna a hosszú, latens bulvárosodás eredménye a nézők lelkében? Ergo a beteljesülés a média tulajdonosának?
Igen is, meg nem is, ugyanis a néző ma nomád lett, oda megy, kapcsol, ahová akar. És az is fontos tény is, hogy a média által feldolgozott-sugárzott-kínált témát a néző fontosnak érzi a történések rangsorában, vagyis a bulvártémák így nagyobb nyomatékot kapnak. Egyszerűen mondva: ha adják a tévében, akkor csak fontos lehet az ügyeletes celeb arca. Azaz: a hűtlen nézőért harcolni kell. Ki kell őt szolgálni, csalogatni a könnyűvel.
A kérdés az, hogy veszélyes ez a bulvárosodás? Vélhetően igen. Veszélyes, mert az életünk folyamatait nem valóságra törekedve ábrázolják, mindent áthat a spontán népítélet, eseményt rövidítenek, egyszerűsítenek, kurtítanak; a dolgok komplexitása, a pro és kontra nem kerül képernyőre. Továbbá, ahogyan az idő véges, úgy az adásidő is az, a bulvár lassan, de kiszorítja a kemény, „fontos” témákat. De mégis, ha objektívek akarunk lenni, megállapíthatjuk, a bulvárosodás olyan témákat is beemel/het a köztudatba, melyeket a néző nem is venne észre, és az egyszerűsítés révén érthetőbbé, mondjuk ki: attraktívabbá teszi számára a témát. Ez pedig lehetőséget ad a nézőnek az esetleges továbbgondolásra. Állásfoglalásra.A kérdés csupán az, hogy ez a magánéleti problémakör élesíti-e a fogyasztót a társadalmi összefüggések gondjaira... 
Tehát mi a helyzet a nomád nézővel? A média válaszként szakosodott, beállt arra, hogy van ilyen és olyan szellemiségű, igényű néző, ekképpen a média rétegződése Magyarországon is megkezdődött. Van nálunk is „retekklub” adó, ahogyan egész Európában ömlik ennek szellemtelensége a lakosságra, de van kulturális rádióadó, webes tévé, és immár kulturális tévéadó is létezik. Ám ez az (logikus) nivellálódás növeli a társadalom szellemi megosztottságát, és a közös szellemi platform - úgy tűnik – nem várható. Vagyis minden félkörben gubbasztó csoport a maga szellemi adását keresi, ami alapjában véve nem baj, de a bulváros tábor hatalmas. Ijesztően az. És hamarosan – ha ez így folytatódik - nem lesz közös téma, ami összekötné a nép rétegeit.

ar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap