Felnőtté tiporva (III/2.)

Csernák Árpád, sze, 08/10/2011 - 05:59

 

 

 

Csernák Árpád–Gerencsér Zsolt

 FELNŐTTÉ  TIPORVA

 

regény az ötvenes évekről és az 1956-os forradalomról

 

Mansfeld Péter, Komondi Sándor, Csűrös Zoltán,

Gérecz Attila és más, a forradalomban hősi halált halt

és a megtorlások során kivégzett gyermekek, ifjak

emlékére.

 

III./ 2.

 

Azon a nyáron és koraőszön egészen más légkör volt a városban, mint az előző években. Mintha egyszerre elege lett volna mindenkinek a hazudozásból, a rettegésből, a sunyi számítgatásokból. Mintha nagyon fáradt, elgyötört, de épp ezért mindenre elszántak lettek volna az emberek. Apáink kidobálták az évek óta kényszeresen és kényszeredetten gyűjtögetett Szabad Népeket, Sztálin, Lenin és Rákosi könyveket és képeket. Ezeket mi, gyerekek összeszedtük és rendszeresen és szertartásosan elégettük a Duna parton.

Valamikor október elején éppen a Kalefon így neveztük a Moszkva-teret gyülekeztünk, hogy a megszerzett zsákmánnyal”  elinduljunk az újabb máglyarakáshoz, amikor különös eseményre lettem figyelmes. Az egyik ismerős rikkancsfiú egy bódé tetején hasalt körülötte hatalmas tömeg és onnan osztogatott egy számomra addig ismeretlen újságot.

Füles! Dobjál már ide is egyet! Majd holnap kifizetem! kiáltottam oda a rikkancsnak, aki jó haver volt, és akit nagy fülei és a Micimackóbeli Fülesre emlékeztető hosszúkás, bús képe miatt becéztünk Fülesnek. Többszörösen összehajtogatott, majd odadobott egy újságot. Ez volt ráírva: Irodalmi Újság. Belelapoztam. Teljesen más hangnem, furcsa, lendületes címek: „Különös emberek”, „Miért nem szeretem Kucsera elvtársat?” Ebbe beleolvastam: „Kucsera számára a hazugság nem hazugság, a gyilkosság nem gyilkosság, a jog nem jog, az ember nem ember...”

Közben megjött Szucsák, Mansfeld Peti és Misi is.

Mit böngészel okos fiú? hülyéskedett Peti.

Ez neked is tetszeni fog  mondtam, és menet közben felolvastam az egész cikket. ...Kucsera azt mondja „szocializmus” és érti azt a valamit, ami... őt élteti. Azt mondja „egység” és érti önmagát, meg azt a maroknyi embert aki vele egy követ fúj... Azt mondja „demokrácia”, és érti a saját uralmát... Ezért nem szeretem Kucsera elvtársat...” A felolvasás alatt felszabadultan, jókat nevettünk.

Ki írta ezt? kérdezte a közben hozzánk csatlakozott Tóth.

Háy Gyula.

mondta Tóth.

Aztán megérkeztünk a tűzhelyünkhöz”. Egy kis beszögellés volt ez, a tér Városmajor felé eső oldalán, ahol már megfeketedtek a kövek. Átböngésztük mindenkinek a szerzeményét. Misi meglepően nagy csomaggal érkezett, de a legnagyobb kincs” egy Sztálin kép volt vaskos, aranyozott keretben, amit Tóth hozott… Apádat megüti a guta, ha észreveszi, hogy a nagy Sztálin lelépett a falról! vigyorgott Lali. Nehogy azt hidd! ellenkezett Rántotta Apámra is úgy tukmálták rá a hivatalban... Szép kis hivatal az a sóhivatal!... nyerített fel Endrődi.

 Rántotta relikviáját csak akkor tettük a máglyára, amikor az újságok már nagy lánggal égtek. Elbűvölten néztük, ahogy a tűz először csak megvilágítja ezt az agyonretusált, sunyi, bajszos arcot, aztán a karton és a keret lángra kap és recsegve, sisteregve ég.

Az acélt megedzik! mondta Szucsák. Röhögtünk.

Nem lesz ebből bajod? kérdezte Mansfeld Peti Tóth felé fordulva.

Misi vette észre először a rendőröket. Rángatta a kabátom ujját és a fejével jelezte, hogy valami baj van. Hátra fordultam. Ott állt két fakabát mozdulatlanul. A tűz fényénél rémisztő volt az arcuk, de a szájuk szegletében valami furcsa, kaján mosoly bujkált.

Na, készen vagytok?! kérdezte az egyik. Ez magasabb volt és széles arcú. A tűznél tüsténkedő két fiú: Tóth és Szucsák homlokuk fölé tartott kézzel néztek hátra, de valószínűleg nem láttak semmit.

Ti ketten velünk jöttök! bökött feléjük ugyanaz a rendőr. A két fiú ellépett a tűztől és elindultak a hang irányába. Csak akkor értették meg, hogy miről van szó, amikor egészen közel értek a két zsaruhoz.

Előbb várjuk meg, hogy elégjen minden szólt oda társához a másik rendőr, meglepően emberi középhangon. Vártunk. Mi srácok és a rendőrök együtt néztük végig némán és mozdulatlanul: a lángok között, hogyan kunkorodik össze Sztálin arca, hogyan tűnnek el utolsó maradványai, hogyan válik pernyévé.

Na nyomás fiúk! mondta a széles arcú, valószínűleg a magasabb rangú rendőr és megmarkolta Szucsák grabancát. Akkor Mansfeld Péter a rendőrök elé állt:

Engem is vigyenek be mondta együtt csináltuk. Erre mi is észbe kaptunk:

Igen, igen, minket is vigyenek be! mondogattuk Misivel. A hekus elengedte Szucsákot, de közben lökött is rajta egy jókorát, úgy, hogy a fiú, Endrődinek esve, térdre bukott. A másik rendőr eközben a rakpart fölött húzódó járdát kémlelte: valószínűleg azt vizsgálta, nem látja-e az esetet valaki.

Na tünés a francba! Rohadt csibészek! ordította a széles arcú, és gumibotjával felénk sújtott. Az egész jelenetben éreztem valami teátrálisat, mint amikor rossz színészek ripacskodnak, túljátsszák szerepüket. Hamisan csengett az üvöltés, és hiteltelen volt az ütés is. Eltalálhatott volna közülünk valakit, de nem talált el, csak a levegőt korbácsolta... Tétován hátráltunk.

Nem értitek?! Tünés! akkor valahogyan kapizsgálni kezdtük: ez a két rendőr nem igazán haragszik ránk, csak a kötelességüket végzik, és ők jobban félnek, mint mi. Nem túl nagy iramban futásnak eredtünk.

A Szamos utca sarkán újra megálltunk. Hogy-hogy ezt megúsztuk?!... Megkönnyebbülten, nevetgélve, Papp Lacit utánozva bunyóztunk; kiosztottunk egymásnak jó néhány képzeletbeli ökölcsapást...

Másnap, október 6-án, szombaton, Rajk Lászlót és három vele együtt kivégzett társát újratemették. Azon a délutánon hatalmas menet árasztotta el Budapest utcáit. Aczél Tamás író erről később így nyilatkozott: „Ekkor értettük meg és ekkor értette meg mindenki , hogy nem csupán néhány kommunista entellektüel  ügyéről van szó, hanem arról, hogy a rezsimmel szembeni érzések mindenkiben ugyanolyanok és egyformán erősek.” Sokan úgy vélekedtek, „...ha nem esett volna az eső, talán már aznap kitör a forradalom”. De szó sem volt arról, hogy ez „néhány kommunista entellektüel” kezdeményezéséből fakadt volna. Elsősorban a diákság és a munkásság indította el a forradalmat, de az a néhány „entellektüel” maga sem hitte, hogy ez az elégedetlenség ilyen mértékű, és hogy ekkora erő van a tömegekben... A temetésről távozó diákok már forradalmi dalokat énekeltek, és akkor lehetett hallani először ezt a jelszót: „Nem állunk meg félúton: sztálinizmus pusztuljon!” A rákövetkező napokban az ellenzéki mozgalom vezetése egyértelműen átkerült a diákok kezébe. A középiskolás diákok egy gyűlésen lehurrogták és elzavarták magát az oktatási minisztert is. Egy diák így emlékezik vissza ezekre az időkre: A forradalom előtti hetekben az egyetemeken gyűlés gyűlést követett, s ezeken szabadabb légkört és egyetemi autonómiát követeltek.” A legnagyobb visszhangot talán a Színház- és Filmművészeti Főiskola október 1-én befejezett viharos lefolyású diákgyűlése váltotta ki, ahol a vezérszónok Csurka István volt.

A szegedi egyetem október 16-i gyűlésén a diákok az orosz nyelv kötelező tanulásának megszüntetését követelték, és sztrájkra hívtak fel követelésük támogatására. A Szegeden megindult mozgalomhoz hamarosan országszerte csatlakoztak. A Budapesti Műszaki Egyetemen tartott gyűlések jobb körülményeket követeltek a diákok számára, és nyilvános tüntetésekkel fenyegetőztek, ha követeléseiket nem teljesítik két héten belül...

Október 22-én, hétfőn, a diákok gyűlései már megszakítás nélkül folytak Budapest csaknem minden egyetemi karán és az ország legtöbb más egyetemén is. A Műszaki Egyetemen egész éjszaka tartott; itt kidolgozták és megvitatták a követelések programját, amely gyors ütemben bővült tízről tizenhat pontosra. Ezen a gyűlésen azt is elhatározták, hogy másnapra tömegtüntetést hívnak össze a lengyel eseményekkel való szolidaritás kifejezésére. Nem terveztek fegyveres felkelést. Arra készültek, hogy október 27-ére országos diákkonferenciát hívnak össze, ahol vitát indítanak követeléseikről.

A Petőfi Kör vezetői csak október 22-én késő este gyűltek össze, hogy fontolóra vegyék, helyt adjanak-e a diákok kérésének és támogassák-e ügyüket. Némi vonakodással úgy döntöttek, hogy részt vesznek a tüntetésen. Amikor a felvonulást másnap reggel hivatalosan betiltották, a Petőfi Kör küldöttséget menesztett a Politikai Bizottsághoz; ott teljes zűrzavart és összevisszaságot találtak. Miközben a párt kemény vonalának képviselői kinyilvánították eltökéltségüket arra, hogy mindenkire lövessenek, aki megsérti a tilalmat, a Bizottság mérsékeltebb tagjai kétségbeesetten könyörögtek a Petőfi Kör vezetőinek, hogy álljanak a felvonulás élére és próbálják irányításuk alatt tartani azt. Végül is amint azt Nagy Balázs, a kör titkárainak egyike elmondta „a Petőfi Kör inkább mérsékelte, mintsem tüzelte a demonstrációt, abból kiindulva, hogy annak továbbfejlődése katasztrófához vezethet.”

András bátyám nem lakott velünk, amióta fölvették a Képzőművészeti Főiskolára. Ritkán láttuk. Ezen a hétfő éjjelen azonban váratlanul megjelent. Mi már aludtunk. Arra ébredtem, hogy a szomszéd szobában felgyullad a villany és valaki szenvedélyesen beszél. Ő volt az. Nem hangosan beszélt: hanem szenvedélyesen, de különös módon ez a visszafogott, lázas hang még nyugtalanítóbb volt, mintha kiabált volna.

...fantasztikus este volt apa!... a műszaki egyetemről jövök... a diákság lázad... március októberben... forradalom... nem, nem apa, teljesen szervezett lesz és békés... először tíz pontot hoztunk össze, végül tizenhat lett... holnap tüntetés lesz... először a Petőfi szoborhoz megyünk... apával beszélgetett, de apa hangját nem lehetett hallani. A beszédfoszlányokból kiderült, hogy nem értenek mindenben egyet és szokásához híven apa aggodalmaskodik.

Nyugodj meg!... nem lesz semmi baj!... lehet, hogy még holnap felugrom a fiúkért...

Nézd András, te azt csinálsz amit akarsz. Felnőtt ember vagy, nem tudok neked parancsolni, de az öcséidet ne keverd ebbe bele! Ezt tisztán hallottam. Apa mondta. Lassabban és halkabban beszélt mint a bátyám, de itt kissé megemelte a hangját.

Na jó, jó... ebből azért itt hagyok néhányat... még elhangzott néhány mondat, de azt már nem hallottam. Apa kikísérte Bandit és az előszobában tovább beszélgettek. Kiugrottam az ágyból. Furdalt a kíváncsiság, hogy mit hagyott itt a bátyám: az egyik asztalon stencilezett papírlapokat láttam. Fölvettem a legfelsőt és olvasni kezdtem:

 

„Másold le és terjeszd!

A MEFESZ Építőipari Műszaki Egyetemi diáknagygyűlés határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai:

1. Az összes szovjet csapatnak azonnali kivonulását követeljük

 Magyarországról, a békeszerződés határozatai alapján.”

 

Hallottam, hogy csukódik a külsőajtó, és hallottam apa lépteit. Gyorsan fölmarkoltam néhányat a papírokból, visszaszaladtam a kisszobába és bebújtam az ágyamba. Hallottam, ahogy apa leoltja a villanyt és visszamegy a szobájába. Csend lett. Nemcsak éreztem, hanem hallottam is, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. „Lehetséges? Lehetséges, hogy a ruszkik innen valaha kimennek?” ezt kérdezgettem magamban. Egyszercsak megszólalt Béla:

Mi van? Mi történt? kérdezte.

Hát te nem alszol?

Persze, hogy nem. Felgyújtottam az ágyam melletti kislámpát és előhúztam a takaró alól az átforrósodott papírokat.

Itt van, figyuzz! Az összes szovjet csapatnak azonnali kivonulását követeljük... Erre Béla is kiugrott az ágyából, kikapta az egyik papírlapot a kezemből és olvasni kezdte:

A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett, kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását... Öregem! Három lapból állt a kiáltvány, neki a második oldal jutott. Először így idézgettünk egymásnak a papírlapokról, aztán neki ültünk lemásolni az egészet. Nekem az első ponton kívül a tizenharmadik tetszett a legjobban: „Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét: a Sztálin szobrot a lehető leggyorsabban bontsák le, és a helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.” Ezt értettem... meg úgy éreztem, hogy ebben az ügyben már mi is tettünk valamit.

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap