FELTÁMADÁS és ÉLET a diktatúra árnyékában (Húsvétra)

Kondra Katalin, szo, 03/23/2019 - 00:16

Abban az időben, amikor földjeinket elvették és egybeszántották, létrejött egy kényszerű kollektívbe való szervezés, mely azt jelentette, hogy mindenkinek kötelezően részt kellett vállalnia az állami földek megművelésében. Amint a fagy felengedett, kezdődött a munka, legelőször a kollektív istállók mögött lévő vermekhez kellett mennünk, hogy felszedjük és kiválogassuk az ültetnivaló burgonyát. Valahogy mindig úgy alakult, hogy ez a munka nagyhétre esett, amikor mi katolikusok, a legszentebb ünnepre készültünk. Nagyhét elején, három napon át lelkigyakorlatos szentmisén vettünk részt, nagycsütörtökkel pedig elkövetkezett a szent három nap, Jézus szenvedéstörténetének a beteljesedése. Emlékszem, mi gyerekek, délelőtt mindig az iskolában voltunk, délután pedig rohantunk segíteni a szüleinknek, hogy hamarabb befejezhessék a munkát, senki nem akart lemaradni az esti szertartásokról. Így felnőttként visszaemlékezve úgy tűnik, hogy mindez azért volt oly hihetetlenül fontos számunkra, mert kimondatlanul is sorsközösséget akartunk vállalni a szenvedő Krisztussal. Mintha ezen igyekezetünkkel azt a péteri mondást igyekeztünk volna megtartani: ha mindenki megtagad is téged, mi akkor sem tagadunk meg soha! Mivel az egész falu összefogott és segítettek egymásnak, nagypéntekre mindenkinek sikerül felszednie a rászabott mennyiségű burgonyát, így a késő délutáni keresztúton már terhünk egy részét ledobva vehettünk részt. Az esti kereszthódolat után, amikor a pap Krisztus testét a sírba helyezte, megkezdődött a szentsír őrzése. Fiatalok és idősek kettesével vagy kisebb csoportokban, nagypéntek estétől a nagyszombati feltámadási szertartásig őrizték a sírt és imádkoztak. Ezen időszak alatt a templom ajtaja nyitva állt, így bárki, ha csak egy pillanatra is, betérhetett megpihenni, lerakhatta a terheit, erőt meríthetett. Nagyon szerettem ezeket a perceket, órákat. Ha nem fáradtam volna el időnként, egész éjszakámat, napomat ott töltöttem volna. Csodálatos élmény volt látni, hogy a templom soha sem volt üres. Bár nagyszombaton a felnőttek a gyárakban dolgoztak és nekünk is iskolába kellett mennünk, hogy a pártot dicsőítő énekeinkkel, szavalatainkkal köszöntsük a tavaszt, amint eleget tettünk ezen kötelesség teljesítésének, szinte valamennyien rohantunk a templomba imádkozni, aztán haza tojást festeni, nyúlfészket készíteni, mert mi is vártuk a nyulat, húsvéthétfőn pedig a locsolókat. A nagyszombati szertartáson a böjttől éhesen, a virrasztástól fáradtan roskadtunk le a padokba, de lelkünket felemelte és testünkben megújult az erő, mikor a pap szájából elhangoztak a szavak: „Feltámadt Krisztus, Alleluja!” Húsvétvasárnap kora hajnalban a falu népe megindult a templom felé. A templom előtt járdán, hosszú sorban gyülekezve várták, hogy a pap megszentelje az eledeleket: a töltött bárányt, a sonkát, tojást, házikenyeret és pálinkát. Voltak, akik hatalmas kosarakban vitték a szenteltetni valót, mások kis kosárkában, de akadt olyan is, aki csak a tenyerében, azonban mindenki vitt valamit, mert mindannyian éheztünk a mennyei mannára, az igére, az ígéretre és a megváltásra. Hallottam, hogy volt olyan, aki lekéste az eledelszentelést, de, hogy ő se maradjon ki az áldásból, patakvízzel hintette meg kosarát, hogy otthon a család lássa, nedves a szépen hímzett terítő, ugyanis a hit csodákra képes. „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem” —mondta a leprás Jézusnak. Uram, ha akarod, a patakvize is megszentelheti eledelünket—gondolja az én népem. Azokban az időkben, ahogy ma is, egész évben a Húsvétot vártam és várom. Számomra Húsvét az egyetlen olyan ünnep mely megújít, felüdíti, életet ad testnek és léleknek, amely az örök tavasz ígéretét hordozza és hozza el az egész világnak.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap