Fő, hogy a jókedv el ne hagyjon! ( Székely Szabadság Napja)

Kondra Katalin, szo, 03/10/2018 - 00:10

A falusi kocsmában az atyafiak Székelyföld autonómiájáról, a székelyek szabadságáról és effélékről beszélgettek, miközben sűrűn ürültek ki a poharak. Marci bá’ aznap éjjel azt álmodta, hogy Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. Reggel vidáman kelt ki az ágyból, kissé kótyagosan magára rángatta a feszes posztóharisnyáját, lábára húzta a keményre száradt bőrcsizmát és döcögő léptekkel elindult a hivatalba, hogy törvényesen is magyarosítassa állampolgárságát. Amint előadta, hogy miért jött, az ügyintéző nagyot nézett és gyorsan felhívta a főnökét, hogy megkérdezze, mi igaz a hírből. —Milyen állapotban van az öreg Margitka? —kérdezett vissza a főnöke. —Hát nagyon vidám, és ünnepélyes —válaszolt Margitka. —Akkor biztosan részeg. —De magyar állampolgárságot akar, mert azt mondja, hogy Erdélyt visszacsatolták… —Jó, hát hagyd rá a dolgot. Szegény nem teljesen százas. Mondd azt neki, hogy az ügye folyamatban van, menjen szépen haza és várjon nyugodtan. Margitka azt tette, amit a feljebbvalója javasolt, így Marci bá’ fütyörészős jókedvvel baktatott hazafelé. Útközben összetalálkozott egy székelyruhás fiatalokat szállító lovas szekérrel. A fiatalok valami kórustalálkozóra igyekeztek, az öreg odakiáltott nekik: —Na mit szóltok, hogy ezt es megértük? —Há mű semmit, de tudja-e Marci bá’, az a fő, hogy a jókedv el ne hagyjon! —kiáltott vissza az egyik legény. — A biza nagy igasság —bólintott rá az öreg, majd ballagott tovább hazafelé. Útközben betért az egyik kocsmába, ott újra iszogatott, közben éltette a székelyszabadságot. Egyik-másik koma vele örvendezett, még a székely himnuszt is elfújták, utána a magyart. Lassan dél lett. A gyomra jelezte, hogy haza kéne lassan menni, ebédelni. Otthon jóízűen megette a túróspuliszkát, a fehérnép szalonnát is pirított reája, jó zsírosat. Há, ha már ilyen szép ünnep van, gondolta lefekszik egyet és hiába sütött az áldott nap olyan fényesen a hasára, ő bizony úgy elaludt, mint egy álmos medve. Késő délután aztán magához tért, s eszébe jutott, hogy meg kéne nézni a fát az erdőn, hogy megvan-e, mert a faluban azt beszélték, hogy mindenki lopja, ahogy csak tudja. Állítólag valami urak felvásárolták a fél erdőt és ki tudja mi lesz… Ahogy cammogott felfelé a hegyoldalon, egyszer csak megakad a szeme egy medvén. Először megijed, aztán látja, hogy a medve lassan térdre ereszkedik és elkezd hangosan imádkozni. „Drága Jó Istenem csak egyre kérlek, amikor felébredek, Magyarországon legyen az erdő!” Marci bá’ meglepődve hallgatja, s igen csodálkozik azon, hogy miket mondd ez a medve. Há milyen buta egy állat ez, hogy még azt se tudja, ébren van! —gondolja. Másnap favágók lepik meg a székely erdőt, elkezdik kivágni a fákat. Az egész falu megindul, hogy megnézze, mit csinálnak. —Jaj, viszik az erdőt Magyarországra —siránkozik egy asszony. —Na jó, most biztos csak álmodom —dörzsölgeti szemeit Marci bá’. —Hát már hogy vinnék Magyarországra, amikor mán ott van? —méltatlankodik. —Ébredj öreg, ez itt Románia —veregeti meg a vállát valaki. —No no! Nem úgy van az! Erdélyt tegnap visszacsatolták Magyarországhoz. —Álmában öreg, álmában. —Álmodtam az igaz, de nem olyant. Azt álmodtam, hogy egy medve az erdőben térden állva imádkozott, még pediglen azt mondta, hogy „Drága Jó Istenem csak egyre kérlek, amikor felébredek, Magyarországon legyen az erdő!” —Na lássa-e Marci bá’? Az bizony nem volt álom! 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap