Forradalom: és hol álljanak az ukrajnai magyarok?

Kárpátalja-szer..., szo, 12/14/2013 - 00:20

Na jó, tegyük fel, de csak tegyük fel, hogy meggyőztek arról, hogy a mostani vezetést meneszteni kell. De a hogyan továbbra még egyetlen kézzelfogható választ sem kaptam.
Tegnap reggeli stopposom alighanem százezrek, milliók kételyét fogalmazta meg kérdésével. A kárpátaljai magyarokét is. A mostani ellenzékből ugyanis – mely természetesen egyből élére állt a társulási szerződés elmaradása miatt spontán utcára vonuló tömegnek – a politikai elemzők szerint hiányzik az az erő, melyre szükség volna ahhoz, hogy az állampolgárok biztos kezekben tudják az ország további sorsát. Nincs se válságkezelő programja, se karizmatikus vezetője.
Pontosabban, és épp ez a baj, ebből első pillantásra három is akad: Arszenyij Jacenyuk, a magát jobboldalinak tartó Batykivscsina, Vitalij Klicsko, az ideológiailag nehezen besorolható UDAR és Oleg Tyahnibok, a szélsőjobb Szvoboda vezetője ugyanis már most úgy viselkedik, mint a mesebeli hattyú, csuka és rák. Látszólag együtt vannak, valójában azonban mindhárman más és más irányba húznák az ország szekerét, és mindhárman legelsők kívánnak lenni az elsők között. Bonyolítja a helyzetet, hogy mögöttük további közismert önjelölt nemzetmegmentők – például Petro Porosenko, Jurij Lucenko – is fel-feltünedeznek, hogy a börtönből üzengető Julija Timosenkóról már ne is beszéljünk.
Hasonlót pedig Ukrajna népe látott és megtapasztalt már egyszer. 2004-ben, az úgynevezett narancsos forradalom idején ugyanígy állt vállvetve a Majdan pódiumán Viktor Juscsenko, Julija Timosenko és Olekszandr Moroz. A „mesebeli” eredmény közismert: győzelmük után a triumvirátus nagyon gyorsan egymás ellenségévé vált, Ukrajna gazdasága egy jottányit sem jutott előre, integráció helyett pedig Kijev még távolabb sodródott Európától. Holott – és ez az, ami más mellett ugyancsak megkülönbözteti a mostani Majdant a kilenc évvel ezelőttitől – akkor az egész ország lázban égett, és a polgárok többsége mellett a narancsosok szinte az egész világ, így Washington és Brüsszel egyértelmű támogatását is bírták.
Most, bár vannak megmozdulások, hiányzik az elemi, össznépi felháborodás. A fentebb említett okok miatt és más egyebekért is. A magyarság esetében – mely kilenc éve szinte egy emberként sodródott az akkori eseményekkel, melyek, sajnos, olyannyira megosztottá tették, hogy szomszédok, rokonok, testvérek váltak egymás haragosaivá – például azért is, mert még jól emlékeznek az azt követő fejleményekre. Az új hatalom az európaiság jelszavával totális támadást intézett közösségünk ellen. Igyekezett megfosztani számos korábban szerzett, akkorra természetesnek tartott jogától – például, hogy a magyar többségű településeken a közintézmények homlokzatán az ukrán állami mellett a magyar nemzeti zászló is ott loboghasson –, sorozatos intézkedéseivel mindent megtett annak érdekében, hogy tönkretegye, majd végcélként felszámolja a magyar iskolarendszert.
Az oroszbarátnak, tehát keleti elkötelezettségűnek tartott Viktor Janukovics és pártja ezzel szemben ha nem is teremtett paradicsomi életet, a nemzeti közösségek vonatkozásában egyértelmű és látványos intézkedéseket hozott. Eltörölte a korábbi rezsim kisebbségellenes ukázait, parlamenti helyet biztosított az ukrajnai magyar, román és bolgár közösségeknek, az ellenzéki pártok kereszttüzében – melyekhez a kimondottan kárpátaljai illetőségű Jedinij Centr (Egységes Centrum) is csatlakozott – elfogadta és életbe léptette a történelmi jelentőségű nyelvtörvényt. A parlamenti többség egyik legutóbbi törvénymódosítása pedig lehetővé teszi, hogy a tömbben élő nemzetiségi közösségek számára olyan választókörzeteket hozzanak létre, amelyekben ők alkotják a többséget.
Vasárnap élőben néztem végig Klicsko, Tyahnibok és Jacenyuk Függetlenség téri felszólalásait. Sok mindenről beszéltek: hitről, integrációról, az ukrán nép egységéről, bojkottról, a kormány menesztéséről stb. Cselekvési programra azonban ez alkalommal is hiába vártak a nézők, hallgatók. És nem szólították meg Ukrajna népességének 22,2 százalékát – több mint 10 millió állampolgárt –, az ország nem ukrán nemzetiségű lakosságát sem. Ezzel szemben korábban már többször kijelentették: egyik első „sasszéjuk” a nyelvtörvény megsemmisítése lesz. Mindezek tükrében pedig enyhén szólva is furcsa, hogy egyesek hiányolják a magyarokat az Euromajdanról, noha sok mindent elárul, hogy köztük van például a Szvobodát hűségesen kiszolgáló Zakarpattya.online internetes portál tulajdonos-főszerkesztője, vagy éppen egy magyarországi egykori SZDSZ-es politikus…
Én pedig – és remélem, ezzel nem vagyok egyedül – azon álmélkodom, hogy egyesek azon csodálkoznak, a magyarok – így alkalmi útitársam is – miért idegenkednek a „hogyan tovább” megszellőztetett válaszlépéseitől. Még akkor is, ha azok ismét az unió sokcsillagos kék zászlajával lesznek álcázva. És még akkor is, ha aligha van még egy olyan közösség Ukrajnában, mely annyira óhajtja Európát, mint a mienk, a magyar.

Kárpáti Igaz Szó, 2013. december 9.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap