Franco és a szakszervezetek

Balogh Bertalan, sze, 07/06/2011 - 07:04

 

 

 

Franco valóban kemény valaki volt. Győzelme után nem sok szava lehetett a vörösöknek, de az indirekt vonal továbbra is aktív maradt egy darabig: a szakszervezetek hol itt sztrájkoltak hol amott szabotáltak és bujtogattak...

Franco legokosabbnak látta, ha összehívja a szakszervezetek vezetőit. Egy üres papírlappal várta őket és megkérdezte: "Voltaképpen mit akarnak önök?"

"Nyolcórás munkát, nyolcórás szórakozást, nyolcórás pihenést..."

"És még mit?"

"Munkát mindenkinek, az állások biztonságát, nyugdíjat, társadalombiztosítást..."

"És még mit?"

Persze előbb-utóbb kifogytak a vezetők a tipikus és hangzatos szakszervezeti kívánalmakból.

Franco mosolygott, felírta a kívánalmak gyűjteményét, és nem csupán megígérte azok teljesítését, mint általában a politikusok szokták, hanem úgy ahogy volt, törvénybe is foglalta a listát, és az alkotmányban rögzítette az egészet.

Igaz, hogy hozzátette:

"Minthogy pedig most egy csapásra mindazt elérték, amiről szakszervezetek valaha is álmodni voltak képesek, a szakszervezetek léte automatikusan szükségtelenné vált. Menjenek tehát szépen haza, és nem akarok többé szakszervezetről hallani."

Elhűltek a vezetők, mert a szakszervezeteknek igazándiból nem a sablonos jelszavak megvalósítása a célja, (azok csak a tagság és a tömegek édesgetésére és mozgósítására valók), hanem a társadalmi bomlasztás világszervezetének globális álmán dolgoznak, a kormányok zavarkeltéssel való megingatásán és állandó sakkban tartásán.

És azonnal megkezdődtek a földalatti szakszervezeti gyűlések.

És Franconak nem tetszett ez.

És börtönbe kerültek akik az állam és a rend ellen szövetkeztek továbbra is.

És ez volt "megbocsáthatatlan". Többek között. És más, hasonló rendteremtés. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap