A Független Magyarország Napja

Szerkesztő A, k, 06/19/2018 - 00:12

 

 

 

 

 

 

 

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére tartjuk A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJÁt.

 

1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, és az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált.

A rendezvény bomlasztását célzó feladattal szervezetten megjelentek a kommunista diktatúra III/III-as ügynökei és operatív tisztjei. Évtizeddel későbbi leleplezésük óta is jólétben élvezik a szabadságot, a büntetlenséget és a "megszolgált" nyugdíjat.

 

A bomladozó Szovjetunió hazarendelte megszálló hadseregét. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország névleges függetlensége.

 

Már 907-ben egyesített nyugati hadak rontottak az egyre erősödő Magyarországra, de a Pozsony melletti ütközetben a magyarság megvédte honát, függetlenségét. Árpád-házi királyaink erős keze alatt – kisebb külső befolyás mellett - szabadságunkat mindvégig sikerült megtartani. Az Anjou uralkodók és Hunyadi Mátyás korára hazánk Európa egyik legjelentősebb nagyhatalmává vált, területileg ekkor érte el legnagyobb kiterjedését is. Mátyás király uralkodása alatt Hazánk lakossága elérte Angliáét, gazdasága pedig erősebb volt. Az igazságos király megmérgezését követően trónra kerülők vénáiban már nem magyar vér keringett.

 

A gyenge és széttagolt, ellentétektől feszített ország Mohácsnál katasztrofális vereséget szenvedett. Összeomlott a nem is olyan régen még erős, központosított birodalom, megkezdődött a közel 150 éves török hódoltság. A három részre szakadt ország török és Habsburg uralom alá került, míg az erdélyi rész is az Oszmán birodalom vazallusa lett.

A Habsburg császárok alatt folyamatosan háttérbe kerültek a magyar érdekek, az uralkodók az abszolutizmus politikájával a magyar nemesség jogainak megfosztását irányozták elő. Korlátlan hatalommal rendelkeztek, hivatalnokaik és hadseregük fojtogatta a nemzet szabadságát. A török uralom alatti országrész elnéptelenedett, a Habsburg zsoldosok kegyetlen fosztogatása, gyilkolása következtében. Zrínyi Miklós hősies erőfeszítéssel próbálta a törököt kiűzni, a szétszakadt országot újraegyesíteni, Wesselényi Miklós a Habsburgok ellen szervezett nemesi ellenállást, míg Thököly Imre török segítséggel próbált szabadulni a császári önkénytől. Kísérleteik kudarccal végződtek.

A 17. század végére sikerül a keresztény hadak által az oszmán rabiga lerázása. Magyarország a török uralom alól való felszabadulása nyomán teljes egészében a Habsburg-dinasztia uralma alá került, a magyar rendek ugyanis elfogadták a Habsburgok örökös királyságát.

 

1703-ban II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk által szabadságharc kezdődött az idegen fennhatóság ellen. A magyar nemzet hívószava az „Istennel a hazáért és szabadságért” volt. Az egyenlőtlen erőviszonyok és a kedvezőtlen európai politikai helyzet miatt harcunk elbukott, de megakadályozta Magyarország betagolódását a Habsburg Birodalomba. A 18. századtól megkezdődik a németajkú lakosság betelepítése és betelepülése, ezáltal a császári hatalom megszilárdítása is.

 

A nemzet öntudatra ébredésében a Széchenyi István által megindított reformmozgalom segített. 1848-ban Batthyány Lajossal már független magyar kormány alakult. A márciusi ifjak vezetésével szabadságharc kezdődött az elnyomó hatalom ellen.
 

1849-ben kimondták a Habsburg-Lotaringiai ház trónfosztását, melyet nyilatkozattal erősítettek meg:

„A Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyvert fogása által, nemkülönben azon merény által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását, Erdélynek és Horvátországnak Magyarországtól elszakítását, és az ország önálló statuséletének eltörlését fegyveres erőszakkal megkísérteni, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott […] ezen hitszegő Habsburgi-, s utóbb Habsburg-Lothringeni ház Magyarország […] feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik […] s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik.”

(Részlet a Függetlenségi Nyilatkozat szövegéből)

Újkori történetírásunk egyik meghatározó eseménye vette kezdetét. Önvédelmi harcunk a nemzeti mitológia részévé vált. Katonai ellenállásunkat csak Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni. Ez véget is vetett a független magyar államiságnak. Európa számára megint csak nem volt fontos a magyar ügy. 

 

Közel két évtized passzív kivárás után Magyarország kiegyezett a felbomlásra ítélt Habsburg Birodalommal. A kiegyezést a társadalom szélesebb körei, a parasztság, a kispolgárság elutasították. Ez csak fél évszázaddal hosszabbította meg a Habsburg Birodalom életét, amely felbomlásakor maga alá temette a történelmi Magyarországot.

 

Az elkerülhetetlen világháborút az ország élén már egy pacifista, hadseregromboló gróf miniszterelnökkel kellett lezárnunk. A patkányforradalommal hatalomra kerülő Károlyi Mihálynak fontosabb volt a honvédcsapatok leszerelése, mint ezeréves határaink védelme. Szabadon ronthatott ránk a minden irányból leselkedő veszedelem, de a gróf és „nemzeti tanácsa” a nemzeti önvédelem minden csíráját leszerelte. Kedvező feltételeket teremtett ezzel az idegen karmok által kiragadott konc megtartásához.

 

Az őszirózsás ország rombolásnál is pusztítóbb eszme szabadult el palackjából, és támadt rá a határait vesztett, meggyötört országra: a kommunizmus szelleme. A Szovjet-Oroszországból importált, a magyarságnak teljesen idegen eszmék minden eddiginél nagyobb puszítást végeztek. A vörös világforradalom hazai „dicsőséges” 133 napja hatalmasabb kárt okozott hazánknak, mint a mohácsi csatavesztés. Egy megcsonkított, kiéheztetett, jóvátételre kötelezett ország állt egy hazaáruló, nemzetvesztő, kegyetlen eszme – a proletárdiktatúra - prése alatt.

 

Többek között ennek is „köszönhetjük” határaink átrajzolását. A nagy háború során Magyarország Trianonban (és nem a harcmezőn!) egy gyalázatos diktátummal elveszítette területének és lakosságának nagyobb részét, ami idegen megszállás alá került.

Itthon az orosz hadifogságból hazatérő bolsevikok által teremtett proletárdiktatúra tobzódott a terrorban. A rettegés árnya lengte be a Magyarországot. Ennek csak a román horda Budapestig történő bevonulása és a tanácskormány bukása vetett véget.

 

Az ezt követő Horthy-korszakban az ország szabadsága ugyan megvolt, de a királyi Magyarország területének nagy része idegen impériumok gyöngyévé, lakossága üldözöttjévé vált.

A 20 éves békeszerződés csak elodázta a következő háborút. Ugyan kisebb-nagyobb alkuk és harcok során területileg gyarapodtunk, de megint a vesztes oldalon maradtunk. 1944. március 19-én függetlenségünket is elvesztettük: bevonult a harmadik birodalom hadserege.

 

A háború végén újabb megszállókat kaptunk, akik régi-új ideológiával jöttek, és a szocializmust kezdtük építeni. Nehéz évek következtek. Fel kellett építeni a romba dőlt országot, ugyanakkor el kellett tartani az "elvtársakat" is. Cserébe szellemi leépítést, beszolgáltatást és AVH terrort kaptunk.

 

1956-ban felkelt a nép a hamis ideológia és az idegen jelenlét ellen. A nemzet egy emberként mondott nemet a szovjet megszállásra és hazai szekértolóik önkényességére. Kitört a forradalom, majd a szabadságharc. A "mesés nyugat" ismét csak hallgatott, magára hagyta Magyarországot. Újabb vörös megtorlás következett. A forradalom vezetőit, résztvevőit kivégezték, bebörtönözték, munkatáborokba hurcolták vagy idegenbe üldözték. Ezt követően némi enyhülés következett, Magyarország lett a szocialista tábor "legvidámabb barakkja".

 

A rendszerváltásnak nevezett politikai/társadalmi átrendeződést követően teljes függetlenségünket azonban nem nyertük vissza. A Varsói Szerződés és a KGST után a NATO és az Európai Unió tagjai lettünk. NATO-tagságunk önmagában nem garantálja hazánk védelmét, ha pedig egy másik NATO tagállam törne ránk, valószínűleg  védtelenek maradnánk. Az EU-hoz való csatlakozási szerződés, valamint a lisszaboni szerződés aláírásával több területen elvesztettük önrendelkezésünket (kereskedelmi, pénzügyi, bírói függetlenség; önálló adó és VÁM politika; önálló külügy, hadügy, jogalkotás; termőföld védelme).

 

Szabad Magyarországról tehát jelen időben nem beszélhetünk!

 

A szabadság, a függetlenség olyan, mint a törékeny kincs. Akinek van: az óvja, védi, tisztogatja, fényesítgeti, de olykor a másokét is akarja. Ám akinek egyszer már eltörött, vagy megcsorbult, az még jobban őrzi és a letörött darabot is vissza kívánja ragasztani. Nekünk, magyaroknak több részecskét vissza kell illesztenünk a helyére. Ha ez sikerül, nagyon vigyázzunk rá! Rendkívül törékeny!

 

 

Felber Zsolt

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap