Globalizáció a reformációtól napjainkig 4/4.

Duray Miklós, k, 03/26/2019 - 00:08

 

A globalizmus legújabb arculata, a nemzetek fölöttiség

 

Nem kívánjuk felvázolni az elmúlt száz-százötven évnek akár a legfontosabb történelmi eseményeit és azok erkölcsileg züllesztő hatását, valamint az egész kontinens gazdasági erejének megrendülését. De fel kell ismernünk, ebben a folyamatban elsősorban az játszott döntő szerepet, hogy a korábbi vállalkozói tisztességet a kereskedelem szabadsága helyett a tekintetnélküliségre alapozott piacgazdaság értékrombolása váltotta fel, és az emberi dimenziójú kereskedelmi értékek helyett a pénzpiacra terelődött a hangsúly, ezek központjai pedig vagy kikerültek Európából, vagy meggyengültek a kontinensen. A pénzpiaci szemlélet felé tolódott el a világunk, ami a napi élet szempontjából átláthatatlan. Sajátos, hogy ez ellen nem lett megfogalmazva egy újabb kommunista kiáltvány, ellenkezőleg a magukat ma baloldalinak és liberálisnak nevező politikai csoportosulások mintha inkább a pénzvilággal fémjelzett globalizmusnak a pártján állnának, mintha ezt tekintenék az új egyetemességnek. A bankok világának, pontosabban a világ egynéhány pénzügyi központjának zártságát azonban hogyan lehet a befogadó egyetemességgel azonosítani?

Sajátos átváltozás tanúi lehetünk az elmúlt százötven évben. Az abszolutista birodalmi szemlélet helyébe szinte egy-két évtized alatt az érdekövezetek kialakítására való törekvés lépett, a nemzeti érdek helyébe az internacionalizmus, aminek a valódi jelentése nem nemzetköziség, hanem nemzetek fölöttiség, a nemzeti kultúrákra jellemző közösségi értékközpontúságot a közösségeket feloldó multikulturalizmus, a sokoldalú térségi együttműködést pedig a globalizmus rokkantotta meg.

Persze tévednénk, ha a pénz erejét, stratégiai eszközként való felhasználását csupán újkori jelenségnek vélnénk. Hiszen a vámok, az árúmegállító jog, kapujog, bányajog stb. a késői középkorban mindennapos eszközei voltak a gazdasági életnek. Az árúmegállító jog azonban esetenként stratégiai jelentőségű is lehetett, mint ahogy volt is pl. a XIV. század elején, miután sikerült konszolidálni a Magyar Királyság belső viszonyait az ún. kiskirályok leverésével, majd ezt követően gazdaságilag kellett megerősíteni az országot, ami azonban regionális összefogás nélkül nem sikerülhetett. Az akkori Kelet közép-európai térségben, ami nyugat felé a birodalmi globalizmus esélyeivel fellépő Német-Római Birodalommal volt határos, három ország összefogására volt szükség ahhoz, hogy a térség gazdaságilag fellendülhessen: Magyarország, Lengyelország és Csehország összehangolt fellépésére, mégpedig az árúmegállító jog egyeztetésére. Ezt célozta meg a három király visegrádi találkozója 1335-ben, melyet Károly Róbert hívott össze, és amelynek következtében létrejött egy nagyon sikeres regionális gazdasági valamint érdekegyeztető együttműködés. Nem a Német-Római Császárság ellen irányult, hanem a három királyság által képviselt térség együttműködésére és megerősítésére.

Ezt az első, és a térségünkben egyetlen nem hatalmi, nem katonai és nem mások ellenében indított regionális együttműködést, vagy legalábbis emlékét újította fel Antall József 1991-ben. Akkor, amikor éppen kialakulóban volt az a vita, még az Európai Unió megalakulása előtt, hogy milyen együttműködési eszme szerint szerveződjön a jövőben Európa: az államok, a nemzetek vagy a régiók Európája legyen-e – akkor még nem került szóba a föderalizmus, azaz az államszövetségi rendszer, ami nyilván abban az időben teljes elutasításba ütközött volna. Ma 2016-ban úgy tűnik, hogy ennek a vitának még mindig nem értünk a végére, csak a korábbi választási lehetőségből, például a nemzet és az állam helyébe egy történelmi torzszülemény a nemzetállam lépett; a természetes régiók helyébe a többsebességű Európa; a szuverén államok szövetsége helyett pedig egy erős központú föderális Európai Unió elképzelése. Emiatt is nagyon fontos, hogy látszólag létezik egy sikeres regionális együttműködés Visegrádi négyek néven, pont abban a térségben, ami a legkiszolgáltatottabb területe volt Európának évszázadokon át. Csupán utalni kívánok arra, hogy amikor az Egyesült Államok külügyminisztériuma, az 1941. decemberi, Pearl Harbour-i japán támadás után szakszerűen tervezni kezdte a háború vége utáni világ képét, arra a következtetésre jutott, hogy a Baltikumtól az Adriáig terjedő kelet Közép-európai területnek különleges figyelmet kell szentelni. Ezzel nem csak a térség hatalmilag kiszolgáltatott múltjára utalt, hanem arra is, hogy a terület az addigi hatalmi politikák ütköző zónájában fekszik – emiatt nem működik a térségben konszolidált kapcsolati rendszer, ami növeli a kiszolgáltatottságát az egyik oldalon (a náci) Németországnak a másik oldalon az Oroszország (Szovjetunió) nyugati irányú előretörésének. Az amerikai tervezet ezt a tanulságot vonta le a térség államainak az 1918 és 1940 közötti viszonyaiból, valamint azt is, hogy a konfliktusok mérséklésére az etnikai viszonyokkal ellentétesen meghúzott államhatárok kiigazítását is mérlegelni kellene.

A jövő szempontjából azonban az a legfontosabb szempont, hogy képesek-e a regionális együttműködések nem egymás vetélytársaként fellépni, hanem a globalizmus megfékezése érdekében. Ha egymás vetélytársai lesznek és nem az adott térségen belüli együttműködő partnerek, akkor külön-külön válnak a globalista érdekek áldozataivá. Az egyetemesség a regionalitás és a lokalitás felülről lefelé ívelő szükségszerűségét csak alulról fölfelé ívelve, a lokalitások egységével és egyetemességének tiszteletben tartásával lehet működőképessé tenni.

***

 

Összefoglaló: Tisztázni kell a globalitás, globalizáció és a regionalitás valamint a lokalitás fogalmát. A régió (nagytájegység) és a lokalitás (kistájegység, község, település) régen is ugyanazt jelentette, mint ma. A területiségtől elvonatkoztatva: sok azonos és hasonló érdek együttes megjelenését is jelenti. A régió egy nagy, de igazgatható, földrajzilag vagy politikailag pontosan meghatározható területet, míg a lokalitás egy könnyen bejárható, tehát kisebb kiterjedésű területet, helyet, települést, az ásványi anyagok esetében előfordulási helyet jelent. A régió lehet/lehetett egy ország, állam, esetleg fejedelemség vagy ezek (érdek-) szövetsége, mint például a Magyar Királyság, a Lengyel Királyság és a Cseh Királyság 1335 novemberében Visegrádon létrejött gazdasági együttműködése. A lokális az államokon, országokon belüli kis területi egységet jelenti ma is, és jelentette a múltban is. A „globális” azonban minden korban mást jelentett, még ha értelemszerűen a mindenkori felfogás szerinti földkerekségre, és világméretűségre vonatkozott is. Mást jelentett az Ókori Kínában, az Ókori Egyiptomi Birodalomban vagy a kora-középkori Európában az V. század közepéig a Római Birodalom területére vonatkozóan. Feltehetően az Inkák Birodalmában és az Azték Birodalomban is így értelmezték a globalitást. A világ onnan számított, ahol felkél a nap és addig terjedt, ahol lenyugszik. A XVIII. század végéig a Német-Római (Szent) Birodalomra, később a Szent Szövetséget létrehozó államok területére, utána pedig az átalakuló Európára, legalábbis 1945-ig, a kétpólusú világ kialakulásáig más-más kiterjedést és tartalmat jelentett. Ez azonban elsősorban területi és az ezen a területen belüli hatalmi vonatkozása a globálisnak. A globalizáció fogalma addig ismeretlen volt, noha a globalizációs törekvésnek az ellenreformáció volt az első jele. Az abszolutizmus idején a hatalom összpontosításában vagy később, a gyarmatbirodalmak kialakulásakor a gyarmatosító hatalom arculatának a meghódítottakra való rákényszerítésével már egyértelműen felfedezhetők a nyomai. Az I. Világháború utolsó két évében a globalizációs érdek vitathatatlanul megjelenik a hatalmi- és az államok közötti politikában is – ettől válik ez a háború Nagy Háborúvá majd Világháborúvá. Az Egyesült Államok, ha nem lép be ebbe a háborúba 1917 februárjában, az antant hatalmak számára értelmetlenné vált volna az előző két év emberi vérvesztesége, és elveszett volna a háború valódi célja, a Habsburg Birodalom és benne a történelmi Magyarország felosztása valamint az Oszmán-török Birodalom felszámolása – ez utóbbi lett az elsőrendű cél. Az 1920-as évek végén kialakult világgazdasági válság azonban már vitathatatlanul a globalizálódást jeleníti meg. A XX. és a XXI. században tehát nem csupán területbirtoklási, hatalomgyakorlási vagy védelemstratégiai vonatkozásai vannak ennek a felfogásnak, hanem gazdasági, pénzpolitikai és az ezeken alapuló gazdaságstratégiai és hatalmi politikai vonatkozása is van, sokkal nagyobb területre kihatóan, mint az a XIX. század vége felé elképzelhető lett volna. Nyilvánvaló, hogy ez összefügg a bankok, illetve pénzügyi központok szerepének megerősödésével, ami már megjelent a dinasztikus korban is – az uralkodóház hatalmi érdekei általában eladósították az államot, amiből három kiút nyílott: kinyírom a bankárt, új háborút kezdek vagy elfogadom a hitelező tanácsait. A XX. század második felében, főleg az 1970-es évek második felétől, a durva globalizáció kezdetétől számítva azonban nem választhatók le egymásról a gazdasági, a hatalmi és az eszmei összefüggések. Ez kiviláglott már az 1967-es „hatnapos háború” során is – egyébként nem váltott volna ki világpolitikai visszhangot egy olyan helyi háború, mint ami zajlott Egyiptom és Izrael között. Behullámzott ez a korabeli Csehszlovákiába is, így lett része az 1968-as Prágai Tavasz előjátékának. A XXI. század elején (1988-1990 óta) a globalizáció egyértelműen világhatalmi törekvést jelent, de a hagyományostól (a fegyveres erőkkel megvalósított hatalmi politikától) eltérő eszközökkel: civil mozgalmak, azaz polgári szerveződések befolyásolásával, egy központból irányított világhálózatok létrehozásával, informatikai hálózatokon keresztül kifejtett befolyásgyakorlással stb. Csak az nem világos, hogy kinek az érdekében vagy kinek ellenében. Egyre kevésbé olvasható a háttere annak a világméretű változásnak, ami például lejátszódott a nők egyenjogúsítási mozgalmában. Ebben a vonatkozásban ugyanis a 19. század óta hagyományozódó liberális jogállamra jellemző egyenjogúság, illetve egyenrangúság természetszerű eszméjét felváltotta a harcos és szélsőséges feminizmus valamint a hagyományos családok szétverésére irányuló törekvés és ennek szétáramlása számos országba. Ebben a vonulatban jelenik meg egy természet adta rendellenességnek (anomáliának) az azonos neműek iránti vonzalomnak (homoszexualitásnak) a természetes fölötti magaslatra (piedesztálra) helyezése. Ezt a nem önmagától kialakuló, hanem tapasztalhatóan szervezett világméretű szemléleti és értékrendi átalakulást csak hangsúlyosabbá teszi a globális keresztényellenesség, ami a Földünk jelenlegi (2016. évi) lakosságának egyharmada ellen irányul nem csak a moszlim világ egy részében, hanem a hindu és buddhista vallás elterjedési területein is, a Közel-keleti és a valamikori gyarmatbirodalmak térségében. Ott akár visszavágásként is lehetne értelmezni a különböző keresztény felekezeteknek a több évszázados hittérítő tevékenységéért. Ugyanakkor eszerint nem értelmezhető, hogy Nyugat-Európa és Észak-Amerika miért csatlakozik ehhez az irányzathoz a keresztény hagyományok ünneplésének, megjelenítésének korlátozásával és a keresztény szemlélet és értékrend valamint eszmei és tárgyi jelképrendszer visszaszorításával, arra való hivatkozással, hogy ez sérti a nem keresztényeket. Sajátos, hogy a Bibliát, azaz a Szentírást magáénak tartó világnak csak az Új Szövetséget is követő részével szemben nyilvánul meg ez a jelenség. Ettől függetlenül, vagy ennél inkább ma is létezik a globális törekvésekkel szemben álló regionális érdek, ami nem csupán területi vonatkozású, hanem történelmi gyökerű, nemzeti értékek és értékrend szerint valamint vallási felfogás szerint is megfogalmazódik, tehát a globalizáció és a regionalitás, vagy/és a lokalitás szembenállása nem új keletű kérdés, csak kilométerekben másként határozható meg ma, mint a múltban és egyre hangsúlyosabbá válik. Egyet biztosan tudunk: a teljes körű globalizáció gyökerei az Észak-amerikai Egyesült Államokban keresendők. Burjánzása 1975 utánra tehető, amikor a világpolitika úgynevezett enyhülési korszakában a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia (EBEK) záródokumentumának a NATO országok és a Varsói Szerződés országai vezetőinek aláírásával „kiüresedett” az akkor már harminc éve tartó hidegháború. Ebbe a térbe tört be a Záródokumentum három kosarában, főleg a harmadik (emberjogi) kosarában megfogalmazott elvek betartását ellenőrző rendszer, ami segített aláásni az egypárti kommunista rendszer erőszakon alapuló szilárdságát, ugyanakkor ennek mentén sok egyéb, a Záródokumentumban nem feltüntetett érdek is utat talált magának. Az emberi jogok következetes védelme mellett ekkor kezdődött az addig megőrzött hagyományos értékek, a létező szemléletek, a magánélettel kapcsolatos szokások burkának feltörése és átprogramozása. A XXI. század elején, a világ egypólusúvá válásával azonban elkezdődött a globalizálódás új korszaka, a mindenre kiterjedés. Noha a globalizálódásnak leginkább a környezetvédelem és bolygónk élhetőségének megvédése szempontjából valamint a tudományos kutatásban lenne értelme, ami gazdasági szempontból is értelmezhető, a többi érdek általában környezetromboló, és a nemzeti kultúrákat romba döntő törekvéseket jelenít meg.   

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap