Göröngyös úton...

Csata Ernő, h, 02/10/2014 - 00:14

 

 

          

             A romániai magyarság képviselőinek programjaiban elérendő célként van kitűzve az autonómia, amiből az elmúlt húsz év alatt sok mindent megvalósítottunk. Megérzésem szerint vezetőinknek beállt politikusaink nem éppen a Székely himnusz szellemében, inkább annak betűje szerint próbáltak ténykedni. Mára már elértük, hogy egyikünk sem tudja, merre visz minket is a dákó-román végzet, mert ma sem látjuk még az alagút végén a fényt, de ha néha fel is csillan, akkor sem tudjuk megállapítani, hogy az alagút végén beáramló áldott napfény-e az vagy éppen a vonat jön felénk.
           Legtöbb székely kisvárosban és faluban már elértük, hogy göröngyös útjaink vannak, már csak a világítást kell leoltani, hogy a sötét éjjelek is megvalósuljanak s ha még marad itt néhány győzelemre várakozó góbé, azokat egy sikeres területi átszervezéssel és a vásárlóerő drasztikus csökkentésével könnyen rá lehet majd terelni Csaba királyfi csillagösvényére.
           Népszámlálásról-népszámlálásra egyre kisebb maroknyi székely marad az elporladásra a népek harcának zajló tengerén. A 2011-es népszámlálási adatok szerint már csak 1,238 millióan vagyunk, közel 11 %-kal kevesebben, mint tíz évvel előtte. Kár, mert a teremtő még nem mondott le egészen rólunk, még akkor sem, ha ezt már sok behódoló megtette.
           A nyitrai jóslat többek között azt ókumálja, hogy nagy veszteségeink lesznek, de végül a zenélő sivatagok tigrise közbelép és minden visszakerül, ami visszajár.

          Nostradamus szerint pedig a teremtőnek még sok dolga van velünk, mert:

Az Erdőn túl él az ország jobbja, 
de számában kisebbik része, 
földjét az erősebb elrabolja, 
ezeregyszázból nyolcvan évre. 
Már csupán nyelvében él, de él még, 
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak, 
az ő küzdelmük hozza el a békét 
és egységét minden magyaroknak.

Az emberi természet már csak ilyen, reménytelen helyzetében belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba is, mert utolsó leheletéig a jóban reménykedik, még akkor is, ha körülötte rosszabbnál rosszabb dolgok történnek.
             Azonban minden jövendölés csupán ókumálás (következtetés), a múltat és a jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen ...
          Biztosan megmaradunk! Ezt támasztja alá a montreáli McGill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtti felfedezése is, amelynek során kimutatta, hogy a földünkön létezik két alapvető gén, amelyeknek az a tulajdonsága, hogy időlegesen el lehet nyomni, de több generáció után újra feltörnek és egyikük kizárólagosan fog uralkodni. A második génről a professzor azt rögzítette jelentésében, hogy ennek a legtisztább képviselője a magyarnak nevezett náció. A Rockefeller Alapítvány természetesen megvonta a kutató csoporttól a további támogatást, mert nem erre az eredményre számítottak. Az érdekes az, hogy ez a gén a földgömbünk öt teljesen szétszórt pontján fordul elő, mégpedig ott, ahol a pentatonikus (ötfokú) magyar népzene is létezik. Mi több ezzel egybecseng, az 1969-ben egy magyar származású, Amerikában élt orvos, dr.Vámos-Tóth Bátor által elindított Tamana tan is, amelynek kutatói megállapították, hogy ezen az öt folton sűrűn fordulnak elő Karpát-medencében szokványos nevek. E három teljesen különböző területről származó bizonyíték közös nevezője világos: - Minket nem lehet soha kiirtani, mi előbb utóbb feltörünk, tehát a miénk a jövő! Mindazonáltal a:

                          Kárpát-medencében
                          sose volt könnyű
                          magyarnak lenni,
                          de muszáj volt mindig
                          élni, élni, élni,
                          megmaradni,
                          csupán gyáva szívünk
                          halk dobbanásaitól kell
                          félni, félni, félni!
Az óhaza diribdarabban, a kívül rekedtek elmondhatjuk, hogy gyökértelenek vagyunk, de:
                           nem vagyunk egyedül,
                           a Kárpátok lankáin
                           a csodaszarvas,
                           álmainkban egyszer,
                           talán,

                           a lábaink elé terül. 

                         Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap