Gondok, társak, remények…

Lukáts János, h, 06/11/2018 - 00:03

 

 

 

 

Újabb esszéit két kötetbe osztotta Albert Gábor, a két kötetet Ikerkönyveknek nevezte el, és mindkettőben azonos szemlélet szerint osztotta fel írásait. A hármas felosztás (a címben jelzett gondok, társak, remények) érezteti, hogy múlt és jövő, alkotó egyén és segítő közösség egyaránt szerepet kap, vagy inkább: segítségül hívódik ezekben az írásokban. A gondolkodó, gondolatait végleges alakra formázó Albert Gábor az esszé legjobb európai és magyar hagyományait követi: pontos tájékoztatást, értelemhez és érzelemhez szóló, míves szöveget kínál olvasóinak. Sodró lendületű írásaiban évszázadok (de leginkább a XX. század) történelmi, hit- és nyelvbéli tapasztalata sűrűsödik, emberi sorsok villannak fel, kudarcok és remények vázolódnak. A két esszé- (már szinte töprengés-) kötet letehetetlen és felzaklató olvasmány.

A két kötet húsznál több tanulmánya írójuk tiszteletreméltóan széles látóköréről tanúskodik, mégis a töprengések, az emlékezések és a megfogalmazások egyazon irányba mutatnak: „hogy végre megértsem, s könyvemen keresztül másokkal is megértessem, mi történt velünk, magyarokkal az elmúlt száz évben”.

Albert Gábor – szíve ősi sugallatát tekintve – szépíró: regények és atmoszférás novellák szerzője. A felelősségérzet útmutatását követve lett szociográfus: a XX. századi magyarhoni ki-, be- és áttelepítések krónikása és következményeinek nyomon követője. És amikor a történelmi szükség úgy hozta, 1990 után, az Új Magyarország napilap főszerkesztője. Nem egymást kizáró, de egymást erősítő tevékenységek és nézőpontok ezek, erről Albert Gábor bőven áradó műveinek sokszínűsége, számtalan kapcsolódási pontja tanúskodik.

A bukovinai székelyek Dunántúlra telepítéséről (az 1930-as években) az Emelt fővel c., két kiadást megért kötetben az író már beszámolt, ma erről a viszontagságos hazakeresésről-menekülésről mint sikerrel megvívott küzdelemről beszélhet. A bukovinaiak megőrizték szokásaikat, nyelvüket, zenéjüket, összetartásukkal pedig példát adnak a hasonló sorsot megélt-megszenvedett nemzetrészeknek. (Mit kaptam a bukovinai székelyektől?)

A magyarországi német kisebbség históriájához kötődik, de gyökeresen más történeti-politikai akarat műve volt a Volksbund magyarországi tevékenysége, és a II. világháborút követően a németek kitelepítésének az ügye, ami a nagyhatalmak Potsdami Egyezményében végrehajtandó utasításként (és nem lehetőségként!) foglaltatott benn, és amit a szovjet irányítású Szövetséges Ellenőrző Bizottság ellentmondást nem tűrően hajtatott végre (hasonlóképpen Csehszlovákiában és Lengyelországban is). Albert Gábor zárómondata szerint: „Az elvesztett német nemzetiséget és a magyarság sorsában osztozó ittmaradtakat egyaránt a korszak áldozatai közt kell számon tartanunk.” (Magyar felelősség – német szolidaritás?)

A gondok sora szűnni nem akaró láncként kíséri a régmúlt korok magyar történelmét is, Albert Gábor Szemere Bertalan alakjában egy, a história méltatlanul elfelejtett, jelentős alakjának kíván elégtételt nyújtani, amikor felidézi eszméit, tevékenységét a szabadságharc alatt és az emigrációban, erőfeszítéseit a magyar közösség együtt tartásáért, és a hazai kultúra külföldi elismertetéséért. Tanulságos példa Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájának vesszőfutása a mű párizsi bemutatása körül, amit Szemere, sőt Richard Wagner, Liszt Ferenc és a kiváló énekesnő, La Grange asszony is támogatott, míg maga az opera „hevenyészett prózafordításban” került Párizsba, és elsüllyedt az ismeretlenségben. (Sok itt a baj, Uram, mindenben, nagyon is sok…)

Albert Gábor, az író-szociográfus 1986. novemberében, az Írószövetség közgyűlésén „történelemformáló szerepre” szánta el magát (vállalkozott, kényszerült?), hónapok gondolatérlelő munkájával szövegbe állította a magyar értelmiségiek, írók, de minden a nemzet sorsáért felelősséget érző alkotó gondolatait, és felolvasta a közgyűlésen. A legfőbb pártvezetők és miniszterek szeme láttára – füle hallatára végrehajtott tett példátlan és elképzelhetetlen volt a maga korában, írótársai némán, a pulpituson ülő káderek döbbenten hallgatták, a felszólalás Albert Gábor számára pedig a szabadság elvesztésének kockázatát rejtette. Többoldalas beszédében pontokba szedve közölte, mi nem tetszik az országban, a társadalomban és a kultúrában, hol, milyen hibák követődtek el 1948 után és 1956 után, milyen hazugságok élnek a gazdaságról, és hová süllyedt az erkölcs, a szellem Magyarországon. A felszólalás teljes szövege olvasható a kötetben, tartalma és szelleme folytán a magyarországi szocializmus korával foglalkozó minden iskolában és felsőfokú tanintézményben kötelező olvasmányként kellene tanítani. (Írók szövetségben – irodalom a politika ölelő szorításában.)

A társak között Albert Gábor elsősorban íróknak, festőknek nyújt kezet, akikkel együtt gondolkodni jó, akiknek az alkotói világába beletekinteni mindenkor szellemi kalandozást jelent (Illés Árpád, Ébert Tibor, Ágh István). De olyan társakat is felidéz, akik inkább életük-művük példájával voltak elődök-társak (Teleki Pál, Illyés Gyula, Babits Mihály). Megkülönböztetett szerepet kap Albert Gábor életében, szellemi és erkölcsi útválasztásában Ravasz László és Bibó István. Ravasz püspök a magyarországi református egyház emblematikus alakja volt évtizedeken át, aki igehirdető tevékenysége szerves részének tekintette, hogy felhívja hívei (hallgatói, olvasói) figyelmét a magyarságot kiváltképp a bolsevizmus és a szabadkőművesség irányából fenyegető veszedelemre. 1919 riasztó példáján csak megrettent, de nem tanult belőle kellőképpen a hazai politikacsináló, kultúra- és szellemformáló réteg, az értelmiség. „Az angol-szász demokráciának a bolsevizmusról nem lehet tiszta képe” – írja Ravasz László -, „amikor a Canterbury-i érsek elrendeli, hogy imádkozzanak az orosz fegyverek győzelméért”. Sem amikor felelős európai egyháztudós (K. Barth) úgy nyilatkozik, „hogy az orosz szuronyok viszik az evangéliumot Nyugat felé”. Ravasz László hirdette igéit a szószékről, amikor onnan leparancsolták (saját hittársai fejbólintása közepette), akkor megírta, kötetbe rendezte gondolatait, - a magyar nemzeti és politikai tudat mérhetetlen kárára ezek az írások azonban csak az 1990-es években jelenhettek meg (részben akkor is külföldön), napi szellemi iránytű helyett csak (bár igényes!) történelmi dokumentumként. (A nemzeti lét kérdése erkölcsi kérdés. Ravasz László a szabadkőművességről és a második Trianonról.) Bibó István kapcsán azokról a szellemi erőfeszítésekről olvashatunk, amelyeket a magyar kultúra legjobbjai (Németh László, maga Bibó, Ravasz László és mások) az 1930-40-es években (például a szárszói értekezleten) hangoztattak, és amely vitákban gyakran szembekerültek a szervezkedő baloldallal, a népi írókkal, akik alkotói (és politikai) pályája is hamarosan más irányba fordult.

A remények ugyan a múltban gyökereznek, a jelenben bontakoznak, de a jövőben válnak valóra, - ha felelősen és értő kézzel óvjuk és növeljük őket. Egy nemzet számára a remény legfőbb hordozója a kultúra, „a közösség életében nincs olyan jelenség, amely ne viselné magán a kultúra jegyeit”. A kultúrába a család, az iskola, a jog, a történelem tartozik, értelemszerűen a művészetek és a tudományok, hasonlóképpen a politika és a gazdaság. Albert Gábor megfogalmazásában: a „meghitt otthon, önismeretre késztető erő, a megmaradás hite és reménye.” (A kultúra a nemzet alkotmánya.)

Trianon ügyében, 1990 után, mintha olvadt volna az elhallgatás jege, de az emlékezetkiesés máig sem szűnt meg, a visszatért demokrácia azonban alig tett érte, hogy valódi értelmében és méreteiben ismerjük meg és érzékelhessük a Trianon okozta károkat (pusztítást), a nyomán keletkezett új helyzetet és következményeket. Hogy Trianon a helyére kerüljön a magyar közgondolkodásban, ahhoz – hangsúlyozza Albert Gábor – „könyörtelen önrevízió és leleplezés, önbecsülésünk helyreállítása és az elmulasztott gesztusok önérzetes megtétele szükséges”. (Remény a vállalkozáshoz. Történelmi tudat – nemzeti önismeret.)

A második esszékötet végén egy történelmi páros-arckép kötetről találhatunk továbbgondolandó kritikát. Török Bálint: Farkas esz meg, medve esz meg…, az Adytól vett cím mögött a II. világháború végén az ország megmentésén és a béke révébe kormányzásán munkálkodó két kiváló hazánkfiáról, az életükről, működésükről és az ellenük irányuló ember- és nemzetellenes erőkről olvashatunk tanulságos, és - az elmúlt félszázad ismeretében – sajnos törvényszerűnek mondható eseményeket. Szent-Iványi Domokos a Magyar Függetlenségi Mozgalom, a hazai németellenes szervezkedés és a tervezett „kiugrás” vezéralakja, a Moszkvában tárgyaló békedelegáció tagja, aki Bajcsy-Zsilinszkyvel, Wallenberggel működött együtt. Személye és tevékenysége 1945 után nemkívánatos lett, nevét egyetlen magyar lexikon sem őrzi, emlékét „farkas ette meg” (a hazai ordasok). Hasonló sors várt Mikó Zoltán vezérkari századosra, aki ellenzékieket, írókat (Illyést, Tamásit, Veres Pétert), zsidókat bújtatott vagy látott el a túlélést segítő papírokkal. A szovjetek – mint magyar katonatisztet - elfogták, elhurcolták és kivégezték. Nevét hasonlóképen kitörölték a nemzet emlékezetéből, csak éppen őt (az orosz) „medve ette meg”. Albert Gábor a róluk írott könyv kapcsán figyelmeztet: „…itt az idő a nemzetet önmagával megismertetni.” (Magyarságismereti kalauz. Török Bálint emlékének ajánlom.)

Az esszékötetet egy interjú zárja, Bodnár Dániel kérdezi életéről, műveiről, elveiről Albert Gábort. Akármilyen feladatot vállalt magára az író, a szociográfus, a főszerkesztő, célja mindig ugyanaz volt, ha más eszközökkel is: az eszmék tisztasága, a történelem felejtésre ítélt, letagadott lapjainak megismertetése a túlélőkkel. A nemzet, a közösség érdekében cselekedni és ezzel mintát adni másoknak, elsősorban az értelmiség tagjainak, akiknek a szava messze és sokakhoz eljut. Így lehet esély ama homályos tükrök tisztábbá tételére, amelyről Pál apostol szól levelében.

(Albert Gábor: Sok itt a baj, Uram, mindenben, nagyon is sok! Esszék. Bp. 2012, Pont Kiadó.127 oldal. és Albert Gábor: Homályos tükör tisztítása. Esszék. Bp. 2013, Pont Kiadó. 153 oldal.)

 

Az ismertetést készítette:

Lukáts János

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap