Gondolatok a hazai könyvkiadásról (?.!)

Petrusák János, sze, 12/14/2016 - 00:14

A fenti címre máris sokan mérgelődni kezdenek: írók, olvasók, kereskedők egyaránt. Hiszen létezhet hazai – azaz magyar, hiszen Magyarország a hazánk – könyvkiadás úgy, hogy a boltokig egyre kevesebb mai magyar szerző műve jut el? A boltban – ahol könyvet vehetünk – 100 könyvből jó kétharmadnak, de lehet többnek is nem magyar a szerzője!

Lássuk, miért is van ez így!

Kis nyelv a miénk – jön a „hivatalos” válasz. Valóban, nem annyian beszélnek – még – magyarul, mint mondjuk angolul. De! Mi magyarok, illetve magyar nyelven olvasók azért sosem panaszkodhattunk, hogy nem vagyunk jól ellátva könyvekkel. És most nem csak a régi nagyokra kell gondolnunk, hiszen hazánkban és az egész világban magyar nyelven évente 10-14 ezer könyvcím jelenik meg. Ez, egy olyan nemzet számára, amelynek nyelvét az egész világban 15-16 millió ember beszéli, nem hogy kicsiny, hanem igazán figyelemre méltó teljesítmény. Viszont, mivel kicsiny nyelv, így kicsiny piac is a miénk, ezért nem éri meg magyar nyelven sok-százezer példányban kiadni könyveket. Csupán a nagy kiadóknak van erre pénzük, és mögöttük állnak partnerként, és tulajdonosi szinten is összefonódva a nagy könyvterjesztők, amelyek csak a „tuti befutókra” mennek rá, azaz magyar szerzőkkel nem foglalkoznak, és magyar kis könyvkiadók könyveit át sem veszik. Marad így a gerilla marketing jól bevált szómintájára képezve a „gerilla könyvkiadás”, azaz a kis példányszámú, kis könyvkiadós kiadás, meg a rokonoknak-barátoknak történő magán könyvkiadás. El ne felejtsük: e nélkül a kiadási tevékenység nélkül sokkalta kevesebb magyar nyelvű könyv gyarapíthatná a magyar irodalmat, és sokkalta kevesebb hazai szerző tudna megjelenni.

Ha már a kifejezés-alkotási példáknál tartunk, „Navigare necesse est, vivere non est necesse!" , vagyis  „Hajózni muszáj, élni nem muszáj!"  - minden író ember tisztában van azzal, miszerint: írni muszáj, kiadni nem muszáj. Na, de ha írsz, előbb-utóbb meg fogod unni, hogy csak a fiókodnak, vagy a számítógéped merevlemezének írsz. Tehát a munkádat ki kell adatnod. A világon, félreértés ne essék, sehol sem egyszerű dolog ez, gondoljunk csak például a Harry Potter könyvek szerzőjének, J. K. Rowlingnak „kilincselési” történetére, miszerint még angol anyanyelven író szerzőt is, ha az még ismeretlen, a szerkesztők szabványból utasítanak el. Persze emiatt nem a „buta” szerkesztőket kell okolnunk, hiszen ők fizetett alkalmazottak egy könyvkiadóban, amely ugyanolyan munkahely, mint más, csak itt éppen könyvek „előállításával” foglalkoznak. Azt meg bizonyos, hogy mindenki jól tudja, egy munkásnak a munkahelyen jól kell dolgoznia, máskülönben… A szerkesztő tehát, mert szüksége van keresetére, ahhoz ért, amit csinál, és sok szerkesztő, higgyük el, szereti is a szakmáját, ezért nem akar hibázni, tévedni. A kiadótulajdonosok meg hasznot várnak, tehát ők sem szeretnének tévedni! Így marad tuti mintaként gazdasági szóval a licenszek átvétele, ahol is egy nagy nyelven már megjelent könyvet ajánl a szerkesztő magyar kiadásra. Azaz, tessék főnök, ez a könyv 200 ezer eladott példányban angol nyelvterületen és 89 ezer példányban németül már tarolt, tehát magyarul csak elmegy belőle 3-5 ezer példány. De ugyanígy egy ismeretlen, vagy csak kissé ismert magyar szerzővel hogyan jöhetne elő a szerkesztő: főnök, itt van egy magyar szerző, 10 eddigi kötete már átlag 250 példányban elkelt, ezért – nagy levegő kell – 500 példánnyal próbálkozhatnánk vele. 

Aha, 500 példány, az is ha… meg, esetleg. Ha el is megy, 500 eladott példány után mennyi a nyereség? Abból fizessen a tulajdonos irodát, munkabért, járulékokat stb. Arról nem is szólva, hogy a külföldről átvett könyvszöveggel együtt jön sok esetben a borító és albumok esetében az oldalkép-tördelés is, tehát csupán a fordítóval kell „vesződni”, a „könyvtermelés” megy a maga útján. Na, ha pedig a külföldi siker mégsem lesz magyar siker is: ilyen ez a magyar piac, főnök, lehet a szerkesztőnek mondania.

Viszont, még mielőtt a hazai szerzők teljesen elkeserednének, vannak a hazai „kis kiadók”, amelyek, bár nem tőkeerősek, így csupán kicsiny példányszámmal dolgoznak, de ők a külhoni sikerek magyarországi kiadási jogáért versenybe se tudnak, és nem is akarnak szállni, ők tehát igenis a magyar szerzőkre specializálódnak. Vagy marad az online, vagy pedig saját kiadás. Viszont ezt hányan olvassák, mennyi emberhez jut el – az ismerőseinken kívül?

Sokkal jobb ötlet tehát a magazinokkal próbálkozni mivel sajnos mára a napilapok multi tulajai, még azt sem lehet mondani, hogy nyugati mintára, mivel ott még mindig létezik, kikoptatták a hazai újságokból a tárcákat, verseket, novellákat, de még a könyvrecenziókat és könyves-irodalmi rendezvények híreit is. Amelyik hazai napilap tulajdonosa meg – még, vagy már – nem multi, az teljesen a multilapok példáját követi. Hogy miért van ez? Tőlük kellene megkérdezni! (Bár, ne legyünk igazságtalanok: vannak egy-két kivételek.)

Addig is maradnak a magazinok, elektronikus magazinok, nemzeti szívű-érzelmű magazinok, portálok.

Írjatok, írjunk bele!

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap