Gr. Esterházy János Emléknap

Szerkesztő A, cs, 03/08/2018 - 00:08

 

 

 

 

 

 

ESTERHÁZY JÁNOS GRÓF, AKI MERT ÖNMAGA LENNI

 

 

Még a múlt században, sőt, az elmúlt évezredben történt, valamikor 1982-83 táján, hogy drága nagyapám, kinek szaván, történetein és személyén minden nyáron csüngtem, azt találta kiskamasz énemnek mondani, hogy az ember addig él, ameddig beszélnek róla. Akiről szólunk – mondta ezt is nagyapám –, az itt van közöttünk.

Szóljunk most eme kicsiny esszé keretében Esterházy János grófról, a rövid ideig magasztalt, aztán hosszú időn keresztül pocskondiázott, majd manapság bizonyos erők által elfelejttetni akart politikusról. Aki – számomra élete példájából ez a legmaradandóbb – mert mindig is önmaga lenni. Aki nem forgott ide-oda, nem kereste senki kegyét, hanem tette, amit szerinte ott és akkor tennie kellett.

Esterházy János, teljes nevén galánthai gróf Esterházy János Nyitraújlakon született 1901. március 14-én. Már neve is mutatja, hogy kilencágú, grófi koronás babakelengyébe született, és mivel a népes Esterházy família galánthai ága is dúsgazdag volt, ezért apja kastélyában látta meg a napvilágot.

Az ember sorsát mindig meghatározza, hogy mikor és milyen családba születünk, milyen körülmények közé. A cseperedő Esterházy Jánosról minden megkérdezett azt mondta volna, mivel ép, egészséges, értelmes, ráadásnak jól nevelt gyermek, bizonyosan boldog, kiegyensúlyozott, gazdag életet élhet majd le. Hadd szúrjuk ide máris, hogy Esterházy János Csehszlovákia legkegyetlenebbnek tartott politikai börtönének, a morvaországi Mírovnak a börtönkórházában halt meg 1957. március 8-án, 56 éves korában, 12 évnyi, rabságban eltöltött súlyos szenvedés után. Hogy mi vezetett ide? Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy példamutató életút, amelynek abban a korban, amely korszakban a világ kifordult, nem is egyszer önmagából, csakis ez lehetett a befejezése egy olyan ember számára, mint Esterházy János gróf. De ne siessünk annyira előre!

Esterházy János félig magyar, félig lengyel volt. Édesanyja Tarnowska Erzsébet grófnő (1875-1956), aki férje, idősebb Esterházy János (1864-1905) korai halála után egyedül nevelte fel három gyermekét. Jánosnak, aki a középső gyermek volt, élt egy nővére, Lujza (1899-1966), és egy húga is, Mária (1904-1975).

Erzsébet asszonytól gondos nevelést kapott a három gyermek, valószínűleg a birtokok és az evvel együtt járó felelősség örököse, János a leggondosabbat. János úrfi már kicsiny korától apja és anyja nyelvén beszélt, de szülőhelye és környéke magyar és szlovák lakosságának kultúráját is magába szívta. János úrfi későbbi cselekedeteiből kitűnik, hogy úgy nevelték, az embereket ne nyelvük vagy vallásuk alapján rangsorolja, sőt, még csak ne is címeik alapján, hanem aszerint, hogy ki hogyan cselekszik és viselkedik. Később, már országos hírű politikusként többször történt, hogy arisztokrata társait hátrébb sorolta, mert egy kedves régi ismerőse, egy becsületes parasztember jött hozzá látogatóba.

János úrfi az akkor nem is kevéssé kozmopolita Budapesten végezte középfokú tanulmányait, amely élményözön, világváros, birodalmi, legalábbis „félbirodalmi” főváros. Az itt tapasztalt kulturális és nyelvi özön, a pezsgés és a forrongás szintúgy meghatározónak tűnik sorsában.

A fővárosból 17-18 éves ifjú fejjel nézve sehogyan sem lehetett érthető, hogy csapataink mindenütt más országok, mondjuk ki nyíltan, az ellenség területén állnak, mégis mi veszítettünk! Ráadásnak a birodalom másik fele, Ausztria felé is! Mintha nem is Ausztria-Magyarország trónörökösét gyilkolták volna meg Ausztria-Magyarország területén! Hogyan győzhetett akkor velünk szemben Ausztria?

Nem lepődhetünk annyira nagyon meg, hogy az ifjú János gróf ott van a soproni népszavazást kiharcoló diákok között, majd szülőhelyének a védelmében tagja lett a Nyitrán szerveződő egyik szabadcsapatnak. Persze ezt később, több, mint húsz év múlva egy bíróságon a szemére vetették, mert hát ő a bírák szerint Csehszlovákia – örök ország, ahogy mondták akkor – állampolgára volt. Esterházy Jánosnál nem volt varázsgömb, hogy már 1917-18-ban vagy akár előbb is lássa a jövendőt.

A magyar arisztokrácia Trianonig nyugathívő és nyugatajnározó volt. A világ egyik legnagyobb igazságtalanságát követték el Trianonban, amely – és amely ellen tevés – meghatározó cselekvésmotivációja lesz Esterházy János életének.

Ráadásul azok az úgynevezett utódállamok, amelyek nem győzték le Ausztria-Magyarországot, mégis megkapták hazánk 2/3-át, még a számukra nagyon kedvező békefeltételeket sem tartották be. A legdemokratikusabbként ajnározott Csehszlovákia 1919-ben úgynevezett földreformot hirdetett, amelynek értelmében törvényi úton semmizték ki a magyar földbirtokosokat. Hiába lett a birtokos csehszlovák állampolgár, hiába mondott le a magyar állampolgárságról, az új állam, a semmiből jött és szűken vetten hetven évet sem élt Csehszlovákia az egzisztenciális lehetőségektől kívánta megfosztani a magyarokat. Mert még ez sem volt nekik elég, súlyos adóterheket is kivetettek. Amelyek az új birtokosokra nem vonatkoztak, csak a régiekre… Á la demokrácia!

Több más arisztokrata család azt választotta, hogy átköltözött a maradék Magyarországba, vagy ha több nagykorú férfija volt, akkor több ágra szakadt szét. Esterházy János és szerettei nem ezt választották. Fogcsikorgatva, a megalázást tűrve maradtak. Persze, hogy az új hatalom egyik legfőbb ellenségei lettek…

Közben, 1924-ben vette feleségül Serényi Lívia grófnőt. Házasságukból két gyermek született, János és Alice.

Tanulmányokat, visszaemlékezéseket olvasva úgy látom (drámát írva Esterházy Jánosról hónapokig tanulmányoztam őt), hogy Esterházy János gróf nem akart mindenáron politikus lenni, talán édesanyja húzta vissza, de jó ideig húzódozott a dobogóra lépéstől. Pedig már abban az időben az üldözöttek, kisemmizettek csoportjai keresték őt. Magyarok, lengyelek, zsidók, sőt állítólag szlovákok is. A szlovákság nagy része is nagyot csalódott: a magyar állam valóban nem adott meg minden lehetőséget fejlődésükhöz, de a cseh még kevesebbet.

Esterházyt előbb a kulturális szervezetek keresték, melyekkel közösen már egyre többször fellépett, trianoni törvényekre hivatkozva iskolákat és kulturális lehetőségeket követelve, amikor a politikai pártok mellé léptek, mintegy befonták őt.

Egészen fiatalon, 1932. december 14-én lett az országos Keresztény Szocialista Párt vezetője, és ugyanez évtől a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga elnökévé választották.

A keresztény szocialista szóra biztos sokan felkapták, rég tanult, vagy inkább a szocializmusban belénk nevelt beidegződés okán a fejük. A keresztény szocialista mozgalom nem nemzeti szocialista!

Esterházyt ne képzeljük hordók tetejére, vagy jobb esetben dobogókra, színpadokra fel-felmászó politikusként. Hogy milyen volt ő, hogyan látták mások? Egy majdnem mindig jó kedélyű, a magyar népzenét, sőt szlovák zenét és cigányzenét, meg a vigasságot sem megvető férfi képe rajzolódik elénk. Akit könnyen meg lehetett közelíteni. Sőt, kikérte magának, ha kulturális vagy politikai körökben gróf urazták. Az emberek és problémáik iránt nyitott volt. A szlovákiai magyarság pártok feletti összefogásának lehetőségeit kereste. Pályázatok kiírásával ösztönözte egy történelmi munka megszületését.

„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, s amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.”

Evvel jobb önismeretet szeretett volna adni a magyarságnak, hogy ezáltal nagyobb öntudatra sarkallja a kisebbségbe szakadt szlovákiai magyar közösséget. (Ezt is bűnéül olvasták a bíróságon rá, tevékenységét fasizmusnak minősítve!)

Esterházy nem csak beszélt, hanem, amikor kellett, azonnal cselekedett is: mindig kész volt segíteni a bajbajutottakon. Ilyen eset volt az 1932-es kárpátaljai nagy árvíz, amikor az árvíz-károsultak megsegítésére gyűjtést indított, maga is jelentős összeggel adakozva. (Kárpátalja akkor Csehszlovákiához tartozott.)

Esterházyra közben egyre többen figyeltek fel, így nyerhetett nagy szavazati többséggel mandátumot a kassai körzetben, hogy ellenzéki politikusként a magyar kisebbség érdekeinek következetes védelmezője, továbbá a fennálló igazságtalan viszonyok kérlelhetetlen bírálója legyen.

1936-ban két magyar párt egyesült, amely egyesülésért, az erők összefogásáért Esterházy sokat tett. Ezt elismerve az új párt, az Egységes Magyar Párt ügyvezető elnökévé választották. Beneš elnök hatalmát ez a párt, kormányoldalon kívülről szavazva megmentette. Ezért Beneš személyesen környékezte meg Esterházyt. Még miniszteri, persze tárca nélküli miniszteri posztot is felajánlott kormányában. Esterházy azonban nem volt Júdás, se maréknyi ezüstért, se miniszteri bársonyszékért nem volt hajlandó elárulni nemzetét. Viszont keményen bírálta Benešt, aki szerinte még a kisebbik rossz, és kevésbé magyargyűlölő, mint más cseh politikusok.

Aztán jött München, majd az úgynevezett első bécsi döntés 1938-ban. Ekkor, számunkra a Felvidék déli része, keskeny szegélye (nagyrészt magyar nemzetiséggel), a szlovákok számára az ősi anyaföld fele magyar fennhatóság alá térhetett vissza. Nagy volt magyar részről az öröm, Esterházy János nevétől zengett a győzelemittas Magyar Királyság, amelynek kormányzója, Horthy is megbecsüléssel szólt róla. Ezért is kínáltak fel neki felsőházi helyet, meg – milyen hasonlóság – tárca nélküli miniszteri posztot. Ő azonban, Kassa és környéke megválasztott képviselőjeként népével maradt, a szlovák oldalon maradt 65-70 ezer magyarral vállalva sorsközösséget. Ezt néhány magyarországi újság nem hogy nem értette, hanem egyenesen árulásnak tartotta. Különösen, hogy Kassa – Rákóczi nyughelye – átadásakor fennhangon kérte a szokása szerint táncos paripán bevonuló Horthyt, hogy tartsa tiszteletben a Felvidék déli részével együtt Magyarországhoz került szlovákság jogait.

„Mi a szlovák népet (…) mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorközösséget emberi erő szét nem bonthatja” – hirdette a magyar-szlovák egymásra utaltságot és sorsközösséget.

Esterházy tudta jól, mit választ azzal, hogy Szlovákiában marad, szinte egyedüli magyar képviselőként! Tiso páter rendszere nyíltan propagálta, hogy fasiszta – persze ezt Csehszlovákia, majd Szlovákia hamar elfedte. Ebben a helyzetben, amikor értetlenül nézték vagy éppen támadták őt Magyarországon és Szlovákiában egyaránt, dolgozta ki Esterházy János példamutató programját. Ez a „Magyar Család” jelmondatára épülő „Magyar Ház” program volt. Hirdette az osztályon, felekezeten felüli nemzeti összefogás programját, amellyel ott és akkor még a baloldali értelmiségiek is egyetértettek.

Kirobbant a második világháború! Az első, fegyvertől eleső áldozat – hiszen Ausztria és Csehszlovákia gyorsan feltartotta kezét – Lengyelország volt, amely a nyugattól csupán hangzatos szavakat kapott, más semmit, sőt nemcsak a Német Birodalom, hanem a Szovjetunió is megtámadta. Még a Tiso vezette Szlovákia is támadta! Magyarország, mint tudjuk, több százezer lengyel menekülőt fogadott be, hiszen ők valóban az életüket mentették, mert vagy katonák – akik közül többen az angolszász hatalmak oldalán folytatták a háborút –, vagy zsidó vallásúak voltak. Ebben a népmentő folyamatban is tevékenyen vett részt Esterházy. Még ezt is később bűnéül sorolták…

Mikor Tiso fasiszta propagandát szónokolt, akkor Esterházy azt mondta: „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.” Ennek szellemében EGYEDÜLIKÉNT nem szavazta meg a pozsonyi parlamentben a zsidók deportálásáról szóló 68-as számú szlovák törvényt 1942. május 15-én!

Ezután zsidókat bújtatott, több családot, majd segítette át őket az akkor még békés Magyarországra. A szlovák titkosrendőrség pedig megfigyelte: előbb fenyegették, majd parlamenti mentelmi jogát is megvonták és bíróság elé állították. Azzal a feltétellel menekült meg, hogy Magyarországra jön. Viszont idehaza is támadták őt, mert erre már megtörtént hazánkban is a szélsőjobboldali hatalomátvétel.

A háború vége felé háborúellenes megnyilatkozásaiért még a Gestapo is hajtóvadászatot indított ellene, ezért menekülve, bujkálva vészelte át a háború utolsó napjait. Bár könnyen nyugatra menekülhetett volna, ahová hívták is volt politikustársai és több rokona, ismerőse, ő mégis maradt helyén, ahová a Jóisten állította. Visszatért Szlovákiába, az időközben mindent – csak a magyarság állítólagos bűneit nem feledő – Csehszlovákiába.

„Ezen a földön születtem, szívem lelkem gyökere annyira ezen a földön él, hogy itt maradok köztetek, és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra bíztatok, én sem mehetek el innét.”

Nem akart meghúzódni, nem kívánt hallgatni. A nyilvánosság elé lépett, nem maga miatt, hanem az üldözöttek sorsa miatti kesergésében. Memorandumot fogalmazott és írt alá több szlovákiai magyar értelmiségivel együtt, és vitte is el eme iratot magához Gustav Husák belügyi megbízotthoz. Ő azonban az NKVD (szovjet titkosszolgálat és terrorszervezet) segítségét kérte.

A szovjetek tíz pozsonyi magyarral együtt 1945 júniusában Moszkvába hurcolták, ahol koholt vádak alapján – többek között fasizmus vádjával – tíz év javító munkára ítélték. A Gulágok vidékén a poklot megjáró Esterházy János a sarkkörön túl végzetes tüdőbetegséget kapott, mire több más tábor után Csehszlovákiába vitték vissza.  Hiszen Csehszlovákia kérte őt, hogy az 1947. szeptember 16-án – távollétében – rá kirótt kötél általi halálos ítéletet végrehajthassák! Az azóta is ordított vád: a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztása és a fasizmus kiszolgálása. (Csehszlovákia – nézzünk már rá egy mai térképre: 1993 óta csak Csehország és Szlovákia van. És fasiszta, az, aki zsidókat is ment?)

Klement Gottwald csehszlovák államelnök azonban a halálos ítéletet „kegyelemből” életfogytiglanra változtatta. Az 1949-ben Csehszlovákiának kiadott Esterházyt súlyos egészségi állapota miatt egy ideig kórházban kezelték és persze őrizték is. Viszont ez mégsem volt börtön! Többen megpróbáltak segíteni Esterházyn, sokan olyanok, akiken a politikus korábban segített. Esterházy János azonban azt mondta, hogy nem tartja magát bűnösnek, így nincs mi elől elszöknie. Ő már átadta magát Isten akaratának, szenvedéseit, életét felajánlotta a magyarság fölszabadulásáért.

Esterházy nem csüggedt, a börtönben, ahogyan a Gulágon is, rabtársai lelki támasza volt. Ezért is helyezték át újabb és újabb fegyintézetekbe, szigorított őrizet alá.

Csehszlovákia felszabadulásának 10. évfordulója alkalmából adott általános amnesztia jegyében büntetését 25 évre mérsékelték, de ebbe kicsinyesen nem számították bele a Gulágban töltött éveit.

Állítólag az 1956-os magyar forradalom híre még eljutott hozzá. Ahogyan rabtartói már bizonyos, hogy kárörvendve mesélték neki a magyarországi véres megtorlást. Ekkor lelkiekben összetört, ő, aki nem tört meg sosem! Könyörögve kérte, hogy szállítsák vissza Nyitrára, szülővidékére, de ezt megtagadták tőle.

1957. március 8-án, 56 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének.

A hatalom halálában is, és halála után is félt tőle, ezért megalázta. Mert tudták-érezték, hogy különb!

Testét elhamvasztották, majd állítólag a szélbe szórták, ugyanis máig nem tudhatjuk, földi hamvai hol lehetnek. Sírja nem áll sehol, még azt sem engedélyezték, hogy egy keresztre felvéssék nevét…

Pedig Oroszországban rehabilitálták. Szlovákiában máig hazaárulóként, fasiszta háborús bűnösként tartják számon, azzal együtt, hogy Tisót nemzetük hőseként magasztalják. Miért ez a gyűlölet, amikor Esterházy mindig azt hirdette, és eszerint cselekedett is, hogy az itt élő népek együtt éljenek – az ő szavaival szólva – „mindnyájan egyetértésben és szeretetben”.

A válasz egyszerű: valakik, valahol, az igazán hatalmasok nem akarják ezt, se magyar és szlovák, se román és magyar, se mások egyetértését és szeretetét…

 

Azt szeretnék, hogy ha olyan politikusok emlékét, mint amilyen Esterházy János, a feledés homálya fedné. Bár vannak azért pozitív jelek: ma már a magyarországi Nyíregyházán és a felvidéki (szlovákiai) Léván egyaránt emléktábla hirdeti Esterházy János gróf nagyságát.

 

 

Petrusák János

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap