Gr. Széchenyi Zsigmond Emléknap

Szerkesztő A, k, 01/23/2018 - 00:08

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gróf Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon. A Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak volt az ükunokája, dédapja pedig Széchényi Lajos, a testvére a „legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak, így őseit tekintve illusztris család tagja lett már a születésétől fogva. Gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén, illetve osztrák és cseh rokonságánál töltötte, középiskoláit pedig Székesfehérváron, majd a Budapesti Ferenc József Főgimnáziumban végezte. Már gyermekkorában felkeltette érdeklődését a vadászat, ami számára nem az ártatlan állatok leölését jelentette. Elsősorban a testet és lelket felüdítő sportot, a szabadságot látta benne. Gyermek volt, de képzeletében már bejárta távoli kontinensek földjeit és megannyi csodás állatot látott lelki szemei előtt. Alig akadt vadállat, melynek felkeresését gyermekkorában tervbe ne vette volna, megközelítésük pontos útvonalát a térképeken be ne rajzolta volna. Álmaiban már bejárta a fél világot, és eltökélte, hogy az álmait meg is fogja valósítani. Így már maga a kitartása miatt is elismerően szólhatunk róla. Már korán vadászni szeretett volna, de az atyai intelem ebben megakadályozta. Édesapja, gróf Széchenyi Viktor kimondta, hogy szarvast csak érettségi után lőhet, és ebben igaza is volt a szigorú apának, el kellett érnie először egyfajta érettséget, megtanulni tisztelni az erdőt, az állatokat.

Az első világháború pokla őt is utolérte, és 1916–1918 között szolgálatot teljesített különböző harctereken. A háborút követően jogi tanulmányokat folytatott, de ezt abbahagyta, mert élete céljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette, és egy életre elkötelezte magát a természet mellett. Felsőfokú iskoláit Münchenben, Stuttgartban, Oxfordban és Cambridge-ben végezte,  nyelveket tanult és zoológiai ismereteit bővítette. Miután hazatért, 1924-ben gazdálkodásba kezdett, amivel a célja a megélhetés mellett a pénzgyűjtés volt. Miután sikerült összegyűjtenie egy vadászszafarihoz elegendő pénzt, 1927 tavaszán útra kelt első afrikai expedíciójára. Kelet-Szudán akkor még ismeretlen részére utazott. Szerény, spórolós, de mégis emlékezetes utazás volt ez számára. Ekkor kötelezte el magát véglegesen, egy életre, Afrika mellett.

Az ezt követő években több alkalommal fordult meg Kenyában, ahol szinte minden fontos vagy ritka trófeát sikerült begyűjtenie. Életéhez a vadászat mellett hozzátartozott az írás szeretete is. Számos könyvet írt, melyekben megörökítette vadászexpedícióit. Első könyve, a Csui 1930-ban jelent meg, nagy sikert aratva. Ez a könyv a későbbiekben tíz kiadást ért meg, és közel 350 ezer példányban adtak el belőle azóta, ami óriási szám. 1935-ben a Líbiai-sivatagot vette célba Horthy Miklós kormányzó fia, Jenő társaságában. A világhíres sivatagkutató, Almásy László vezette expedíció közel három hónapig tartott. Itt lőtte az azóta is világrekordnak számító addaxát, mely az antilopok egyik fajtája. A sivatagi élményekről pedig egy újabb sikeres könyvből értesülhetett az olvasóközönség. Még ugyanebben az évben észak-amerikai nagyvadak elejtését is tervbe vette. 1935 augusztusában érkezett meg társaival New Yorkba, ahonnan hajóval Alaszkába mentek medvére és vadjuhra vadászni. A vadászat mellett a szerelem is rátalál, 1936-ban házasságot kötött az angol Stella Crowtherrel, de a házasság idővel nem bizonyult tartósnak. Észak-Amerika után a mesés India következett. A dzsaipuri maharadzsa tigrisvadászatra invitálta az ekkor már híres vadászt. 1937 decemberében érkezik meg Bombayba, ahol sikerült lőnie egy tigrist. A mesés indiai dzsungelben zajló vadászat inspirálta a Nahar (Tigris) című könyvének megírására. A Nahart – többi könyvéhez hasonlóan – saját maga készítette fotográfiákkal illusztrálta, ezzel bizonyítva: nemcsak az írásban, hanem a fotózásban is nagyon tehetséges. Indiából hazatérőben Egyiptomban állt meg, hogy núbiai kőszáli kecskére vadásszon. Afrikai útjai számával gyarapodott trófeagyűjteménye, a kontinens 130 féle nagyvadja közül 80-at sikerült begyűjtenie. Jó néhány komoly ritkaság is akadt ezek között. De ezekkel a trófeákkal nem a maga mutogatás volt a célja, hanem a tájékoztatás, a természet szeretetére nevelés. Nem halomra ölte az állatokat egyik útja során sem, egy-egy példányt ejtett csak el, hogy azzal gyarapítsa hazája gyűjteményét, továbbá útjai során megfigyelte a természetet, az állatokat, az embereket egyaránt, és ezért is olyan érdekes mindegyik könyve. A sok afrikai út során olyan megállapításokat is tett melyek nem a természet hanem a társadalom körébe tartoznak: „A felhúzott revolver nem alkalmas eszköz új eszmék meggyökeresítésére olyan népeknél, akik ma is ott tartanak, ahol évezredek előtt tartottak, amikor a fehér ember talán még négykézláb járt.” Mennyire igaz ez a megállapítás még mai világunkban is. A globalizáció előnyei mellett egyik hátránya pont ez, hogy eltűnnek a világ olyan kis népei melyek évezredek óta harmóniában élnek a természettel, és mi modern emberek is tanulhatnánk ezektől a népektől, nemcsak ők tőlünk. Ebben a tekintetben Széchenyi Zsigmond a híres David Attenborough egyfajta előfutárának is tekinthető, ugyanazokról az értékekről beszél a természet kapcsán, ugyanúgy a megfigyelés, a megismerés volt az egyik legfontosabb mozgatórugó az életében, mint a híres brit tudósnak.

1939 szeptemberében kitört a második világháború, s mivel a hadműveletek következtében megszűnt a biztonságos utazás lehetősége, ezért a Kárpátokban keresett magának trófeákat. Bár többfelé kereste az igazi „őserdei” szarvast, az igazit éppen itt, a Kárpátokban találta meg. Széchenyi túlélte a háborút, ám házából és felbecsülhetetlen trófeagyűjteményéből sajnos semmi sem maradt meg. Emlékei nyújtottak számára vigaszt a folytatáshoz. A háború utáni első években, 1947-től 50-ig az Erdészeti Központ vadászati felügyelőjeként dolgozott. A Rákosi-éra azonban megkeserítette az ő életét is. 1951-ben kitelepítik egy Hajdú megyei tanyára, sőt egy évet börtönben is töltött csak a származása miatt. Még jobban elkeseredett, amikor kiszabadulását követően sehol sem adtak munkát neki, de ő mégis itthon maradt, nem az emigrálást választotta. Ez volt az ő hazája, és dacára minden üldöztetésnek ő ezért a nemzetért akart dolgozni. Barátai voltak segítségére, nekik köszönhetően a keszthelyi múzeum, mint állományon kívüli segéderőt alkalmazta aztán végül. Keszthelyen másodszor is házasságot köt, feleségül veszi Hertelendy Margitot. Felesége bátorítására és biztatására fordult újra az írás felé. Az üldöztetések és kitaszítottság ellenére esténként tovább dolgozott könyvein, rendezgette jegyzeteit, és reménykedett. Hiszen ő vétlen volt, hazájának csak hasznot és dicsőséget hozott, még akkor is, ha éppen osztályidegen nemes volt. Az utazó gróf széleslátókörű, jó megfigyelő volt az emberek világában is. Afrikai, indiai utazásainak társadalmi vonatkozásait például így összegezte ekkor egyik művében: „Nem volna szabad elfelejtenünk, hogy a fehér ember civilizációja nem fajközi kaptafa, amire mindenféle színű bőrt rá lehet húzni. Nem általánosan alkalmazható, egyetemes boldogítószer, hanem kényes szérum, amely helytelen adagolásban, népeket tönkretevő, évezredes megelégedettséget romba döntő, szörnyű méreggé válhat.” Afrika utóbbi évtizedeinek eseményei sajnos igazolták megállapítását. A Természettudományi Múzeum 1957-ben egy kelet-afrikai expedíciót szervezett, hogy részben pótolják az 1956-os események során elpusztult gazdag gyűjteményt. Szükségük volt egy ismert, jó kapcsolatokkal bíró, nyelveket beszélő vadászra, így megkeresték az addig mellőzött Széchenyi Zsigmondot, aki tagja lett az 1959/60-as gyűjtőútnak, amit továbbiak követtek. Könyveit ezek után már számos nyelvre lefordították, a jogdíjaikból pedig valamennyivel jobb anyagi helyzetbe kerülhettek feleségével. Fegyvertartási engedélyt kapott, külföldi barátai vadászfegyvert ajándékoztak neki. 1963-ban újabb kormánymegbízást kapott a Nemzeti Múzeum hiányos Afrika-gyűjteményének kiegészítésére. Ezzel kezdetét vette utolsó, kilencedik afrikai útja, melyről egy újabb könyvben számolt be a hazaérkezés után. Széchenyi Zsigmond számos tervet, utazást szeretett volna még megvalósítani, azonban a halál megakadályozta ebben: 1967. április 24-én hunyt el, közvetlenül készülő könyve kéziratának leadása után.

 

Széchenyi Zsigmond született vadász volt az igazi, a nemes fajtából. Elsősorban ez adja élete és könyvei különös varázsát. Nem állatokat halomra gyilkoló puskás, gazdag vadász, hanem képzett zoológus, biztos, fegyelmezett céllövő, az állatokat tisztelő, a vadászetikát szem előtt tartó sportember volt. „Ősapáink belénk oltott öröksége az idők folyamán egyre magasabb erkölcsűvé kristályosodott, míg végül a mai, nemes értelemben vett vadászszenvedéllyé terebélyesedett.” – vallotta egyik művében. A vadászat ma már nem a zsákmányszerzésről szól, hanem a lehetőleg minden addiginál szebb, különlegesebb trófea megszerzése az egyik legfontosabb motivációs tényező. Ebben a vadászati formában kap kiemelt szerepet a már említett vadászesztétika, hiszen azok az állatok, akik az életüket adják az emberi szórakozásáért, megérdemlik a tiszteletet. Ennek a vonalnak volt az első igazi hazai képviselője Széchenyi Zsigmond, akinek munkássága nemcsak szűkebb hazájában, hanem műveinek fordításai révén a széles európai közönség előtt is megismerésre került.  Munkássága nagyon jelentős: könyveivel és trófeáival értékes adatokkal járult hozzá a természettudományhoz. Könyvei együttesen 52 kiadást értek meg, több mint másfél millió példányban jutva el az olvasóközönséghez, ami óriási szám. Mivel hazánkban sokszor csak haláluk után kapják meg az arra már életükben is érdemesek azt, ami más országokban már életükben járt volna számukra, vele is ez történt. Ma Széchenyi Zsigmond nevét viseli számos középiskola és kollégium, és pl. a hatvani városi könyvtár is. De emléke fennmarad, és nemcsak a vadászok körében, hanem minden a természetet, az állatokat szerető, és azókat óvni akaró ember számára utat mutat az ő munkássága.

 

Béres Attila

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap