Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai 10/13

Szerkesztő A, k, 11/14/2017 - 00:10

 

 

 

 

 

 

 

 

A GRÓF NAPLÓJEGYZETEI UTÁN
ÍRTA

RADÓ VILMOS

 

 

Egyedülálló, hiánypótló élmény a Japánba második magyarként érkezett honfitársunk sokrétű tapasztalata. Érdemes megismerni e nem mindennapi, vállalkozó szellemű magyar teljes életét és halálát is. – a Szerkesztőség.

 

Ez után az elbeszélés után Benyovszky felkereste japáni vendégeit s az egyiket, a tisztet, megkínálta két cobolybőrrel. Ennek az értékét, úgy látszott, ismerte, de csak hosszú unszolásra akarta elfogadni s csak azzal a kikötéssel, hogy senkinek nem szólnak. Aztán gondosan összehajtotta és ruhájába rejtette. Amint a fedélzetre mentek, a tiszt megparancsolta embereinek, hogy rakodjanak ki a csónakokból s avval elbúcsúzott.

Három órakor délután egy igen díszes öltözetű ifjú ember jött a hajóra, aki a kapitánnyal kívánt beszélni. Benyovszky annyit kivett a fiatalember beszédéből, hogy a szigeten sokan kíváncsiak megnézni Benyovszkyék hajóját, de félnek a «tippó»-tól, amint ők az ágyúkat nevezik. A gróf, amennyire lehetett, értésére adatta, hogy mindenkit szívesen lát, s hogy egészen megnyugtassa, szeme láttára bedugaszoltatta az ágyúkat, mire az ifjú hajlongások és bókok között távozott.

Nemsokára három csónak evezett a hajó felé; mindenikében egy-egy előkelő úr napernyővel. Benyovszky nagy szívességgel fogadta vendégeit s noha tolmácsa, Boszkarev csak igen gyarlóan tudta vele megértetni vendégei beszédjét, annyit mégis megtudott, hogy barátságukról akarják biztosítani. Az egyiknél ecset és papiros volt s a hajón látott különféle dolgot feljegyzett, vagy lefestett, s amint a fedélzetre értek, megvizsgálta az ágyúkat s megint jegyzett valamit. Aztán udvariasan elbúcsúztak. Néhány órával később két csónak jött, két hordó pálinkafélével s egy festménnyel. Az emberek, amint e tárgyakat kirakták, azonnal távoztak s megint nem akartak elfogadni semmit.

Július 30-án harminc ékesen fellobogózott csónak közeledett a Szt. Péter és Pál felé ének- és zeneszó mellett. Egy kis távolságban megállottak; csak három evezett a hajóhoz s belőlük kiszállott egy éltes férfiú s két fiú drága öltözetben. Nagynehezen megértették az öreg beszédjéből, hogy az ulikámi, vagy király megbízásából jönnek, aki a hajó parancsnokával szeretne megismerkedni s ezt a két fiút kezesekül küldi, hogy minden félelem nélkül mehessen hozzá a partra. Benyovszky azt felelte, hogy szívesen elmegy, de a két fiút kezesül el nem fogadja, mivel teljesen megbízik az ulikámiban. Mikor a partra értek, Benyovszky és társai számára szőnyegeket terítettek a földre, leültették s tüstént hoztak nekik teát és befőtt gyümölcsöt. Aztán gyaloghintóba ültették, mire egy sereg katona s tizenhárom tiszt díszkíséretében vagy egy negyedmérföldnyire vitték. Végre letették őket egy díszes kertben, amelynek kapujában két őr állott. Ott aztán karonfogta Benyovszkyt két ékes öltözetű úr s elvezették egy kis házba, mely a kert közepén állott s amelyben az ulikámi lakott. Ez sárga selyemkanapén ülve fogadta vendégét. Ruhája kék és zöld selyemből volt, öve pedig sárga selyem. Három kérdést vetett Benyovszky elé: hogy kicsoda? honnan jő? s mi szándékkal jön Nifonba? Boszkarev segítségével a gróf azt felelte, hogy európai harcos s hogy a véletlen s a viharok vetették Japán partjára. De mivel a fejedelem a tolmácsot nem volt képes megérteni, az az ötlete támadt, hogy majd képírással segít magán. Előhívatott egy festőt s legelébb lefestette Benyovszkyt, akinek képét alig tudta volna valaki felismerni, hacsak a ruhájáról nem, szemben vele pedig az ulikámit, amint egy szívet nyujt vendégének. A gróf meg akarván mutatni, hogy ezt a nyelvet érti, fogta a képet s melléhez szorította. Evvel amaz, úgy látszott, meg volt elégedve s közelebb hívta Benyovszkyt s kezet szorított vele. Majd embereinek szólt valamit, akik néhány perc mulva hozták Benyovszky társait, egytől egyig jól megtermett férfiakat, akiket a gróf külön kiválasztott. Alakjuk és nagyságuk bámulatba ejtették a fejedelmet. Megmérette őket s aztán lefestette, ami néhány percnek a műve volt csak, mivel ezek a művészek az alakoknak csupán körvonalait festik. A fejedelem jeleiből észrevette Benyovszky, hogy kíváncsi tudni, miért kisebb ő, mint társai. A gróf egy zsámolyt hozatott, rátette lábát s most a fejedelem igazi nagyságát látta. Csak nagynehezen tudta vele megértetni, hogy jobblábán a harcban egy sebet kapott s mire meggyógyult, négy hüvelyknyivel lett rövidebb, mint a ballába.

Azalatt beesteledett s a fejedelem kérte Benyovszkyt, töltse nála az éjszakát, sőt ha lehet, legyen vendége néhány napig, mivel egy embert vár, aki a Benyovszkyék nyelvén tud. Ez szívesen beleegyezett, mert szeretett volna az országról s népéről egyetmást megtudni. Kilenc órakor elvezették a grófot és társait egy szomszéd épületbe, ahol megvendégelték őket.

Másnap tíz órakor délelőtt jelentették Benyovszkynak, hogy az ulikámi jön őt meglátogatni. A gróf eléje sietett. A fejedelem három pap kíséretében jött, Benyovszkynak kezet nyujtott s jelt adott neki, hogy az egyik, aki éppen megérkezett, tud az ő nyelvén. Ez a pap üdvözölte is mindjárt a grófot hollandi nyelven, s midőn Benyovszky kifejezte csodálkozását, hogy egy európai nyelven olyan folyékonyan tud beszélni, amaz elmondta, hogy Nangazakiban, ahol a hollandusoknak kereskedelmi telepük van, tanulta meg a hollandi nyelvet. A fejedelemről pedig Benyovszky kérdésére elmondta, hogy a japáni császár egyik leányát bírja nőül s a tartománynak királya, hogy az ország legkiválóbb tudósainak egyike s a csillagászatban nincs ki felülmúlja, hogy szíve tele van mennyei tulajdonságokkal s még soha senkit meg nem bántott, hogy a saját tartományában imádják, a többi tartomány pedig mind őt kívánja királyul. A pap erre Benyovszky élete felől tudakozódott, mire ez elbeszélte nemcsak élete folyását, hanem általános vonásokban hazája s Európa viszonyait is feltüntette
előtte. Még többet is akart mondani, de abban a pillanatban jelentették, hogy az ulikámi hívatja őket. Elmentek hát palotájába, ahol teával és gyümölccsel megvendégelték, a pap pedig elbeszélte a királynak sorra, amit Benyovszky felől megtudott. A fejedelem több kérdést intézett a grófhoz, különösen az európai hadviselésre vonatkozólag s végre azt ajánlotta neki, maradjon Japánban, ő majd kiviszi a császárnál, hogy tekintélyes katonai hivatalt ruházzanak reá. Benyovszky megköszönte szívességét, de viszonyai – úgymond – késztetik, hogy mennél előbb visszatérjen Európába.

Most ebédelni mentek. Benyovszky számára két láb magas, külön asztalkán volt terítve az ulikámival szemközt. Az ebéd rizsből, sült húsból, befőtt gyümölcsből s csemegékből állott. A király folyton a tolmács pappal beszélgetett s az ebéd befejeztével azt kérdeztette Benyovszkytól, hogy kész volna-e az ő istenéért életét feláldozni.

«Ha a magam istenéért halok meg, – felelt Benyovszky – úgy egyszersmind a japániak istenéért is meghalok, mert én csak egy istenben hiszek, az egész világ teremtőjében.»

Ez a felelet nagyon megtetszett a királynak, többször is ismételte azt a szót: «Namandabaz!» s a pap által kijelentette a grófnak, hogy vallása tökéletesen megegyezik a japáni vallással. Ebéd után a kertbe ment az egész társaság, hogy az ajándék-puskákkal a fejedelem előtt próbát tegyenek. Papirossal bevont deszkákra lőttek s Benyovszky társai igen kitüntették magukat. A fejedelemnek is kedve kerekedett a lövésre. Egy lovat hozatott, maga töltötte meg a puskát s oly ügyesen talált, hogy a szegény állat összerogyott s pár perc mulva kiadta páráját. A fejedelem pedig, e siker hatása alatt, csak hogy meg nem ölelte Benyovszkyt örömében s kijelentette, hogy minden kérelmét szívesen teljesíti. A gróf élt az alkalommal s arra kérte a fejedelmet, engedje meg, hogy országába visszatérhessen s az ő oltalma alatt kereskedelmet űzhessen. Az ulikámi minden habozás nélkül teljesítette kérelmét. «Az ön jelleme – úgymond – eloszlatott bennem minden előítéletet, amelyet gyermekkorom óta magamba szíttam. Nemcsak oltalmamat biztosítom önnek, hanem kieszközlöm a császárnál azt az engedelmet is, hogy az ön hajói előtt megnyíljon az egész japáni birodalom minden kikötője. Az én ígéretemben bízva bízhatik, valamíg a kereskedelemre fog szorítkozni s nem törekszik új vallást terjeszteni, várakat építeni, vagy hatalmat keresni.» A király még csak annyit mondott, hogy a hajók hozhatnak fűszerárukat s újra kikötötte, hogy Benyovszky soha vallásos dolgokkal foglalkozó könyvet s még kevésbé papot nem fog Japánba hozni, amit Benyovszky természetesen megígért.

Estefelé a hajóról az a hír érkezett, hogy minden kész az elutazásra s hogy az élelmiszerek töméntelen mennyisége van összegyüjtve. Másnap hat órakor reggel két előkelő úr hozta a király ajándékát, amely a következő tárgyakból állott: egy arannyal gazdagon kirakott kard, egy drága gyöngyökkel kipitykézett tüsző; egy egészen aranyozott tea-készülék porcellánból, dohány nagy mennyiségben, egy zászló japáni felirattal, amelyről Benyovszky hajóját, ha visszatér, meg lehessen ismerni, egy doboz tele drága ékszerrel s egy másik doboz, amelyben ötven aranypénz volt, mindenikének súlya öt lat.

Erre Benyovszky kijelentette a pap előtt, hogy immár szeretné útját folytatni. Alig mondta el ezt a tolmács egy úrnak, aki Benyovszky mellé volt rendelve szolgálattételre, tüstént indiai gyaloghintókat hozatott, ezekben elvitték a grófot és társait a kikötőbe, ahol tömérdek nép várta s egyre kiáltott: «Uli Ulán!» A parton pedig azonnal megjelent harminc csónak, amelyeken embereink, a tolmács pap s más két japáni úr kíséretében elmentek a hajóra. Amint az a két úr látta, hogy Benyovszkyék csónakja nagyon meg van viselve, azonnal elküldtek a partra s hozattak helyébe egy másikat, mely a csónaképítés valóságos remeke volt s átadták Benyovszkynak. Átnyujtottak továbbá neki két papírtekercset, amaz okiratokat, amelyekben a király megengedte neki, hogy Japánba visszatérhet. Azután sok bók és hajlongás közt eltávoztak.

A hajón nagy örömmel értesült Benyovszky, hogy emberei az ő távolléte alatt igen jövedelmező kereskedést folytattak a japániakkal, amennyiben ezeknek szűcsárut adtak és cserében aranyat, drága porcellánedényt, gyöngyöket és más becses dolgokat kaptak. Mielőtt útnak indult volna, a gróf egybegyüjtötte embereit, s azt indítványozta, vitorlázzanak el Kínába, Kantonba, ott adják el a szűcsárut, és menjenek el Európába. Valamely európai nagyhatalom védelme alatt és támogatásával aztán térjenek vissza Japánba, és alapítsanak kereskedelmi gyarmatot, aminek lehetetlen, hogy fényes sikere ne legyen, mivel biztosítva van számukra az egész birodalomban a szabad kereskedés. Az egész társaság örömest elfogadta ezt a javaslatot, s mindnyájan szentül fogadták, hogy mindenben alárendelik magukat vezérük akaratának.

Erre Benyovszky felhúzatta a japán lobogót, melyet az ulikámitól kapott, s huszonegy üdvlövés között vett búcsút attól az országtól, amely oly ritka vendégszeretettel fogadta.

Tovább hajóztak néhány napig, s az árbockosárból szárazföldet jeleztek. De Benyovszky az öbölbe való bemenetet igen veszedelmesnek találta, s mivel a szél is mind erősebb lett, a gróf vízre eresztette a japán csónakot s ebben negyedmagával előre indult, meghagyván a személyzetének, hogy a hajó levont vitorlákkal csak lassan kövesse. Kikötve, eljött hozzá kettő a szigetlakók közül. Megtudta tőlük, hogy a szigetet Uszmai-Ligonnak nevezik s polgárosodott nép lakja. Egyikük Benyovszkynak egy papirost adott át, amelyre latin nyelven a következő volt írva:

«Jézus urunk nevében üdv és áldás az olvasónak! Én 1749-ben jöttem két más testvéremmel Jézus társaságából erre a szigetre. A lakosok a legnagyobb vendégszeretettel fogadtak s én közöttük letelepedtem, hogy az Úr igéjét hirdessem. A szigetlakók főbbjei mandarin (kínai államhivatalnok) nyelven beszélnek, s legfőbb vágyuk az igaz s egyedül üdvözítő katolikus vallással megismerkedni. E buzgóságuk annyira ment, hogy a hittérítés nehéz munkájában még segédkezésemre is voltak, s a Jézus-társaság szent alapítójának csodálatos segítségével megvolt az az örömöm, hogy már az első esztendőben kétszázhatvan megtérített hívet lehetett megkeresztelnem, akik buzgalmukkal, állhatatosságukkal és türelmükkel reményeimet igazolták. 1750-ben három testvérem a közelfekvő szigetre ment, s kétség nincsen benne, hogy kötelességük teljesítésében ők is éppoly buzgók voltak, mint én. 1754-ben betegeskedni kezdtem s erőmet fogyni éreztem. Átadtam tehát a jelen nyilatkozatot a szigetlakók főbbjeinek, hogy a Jézus-társaság ama tagjai, akiket a Gondviselés a jövőben netalántán ide vezet, ez iratot látván, belőle okulást és utasítást nyerjenek, mint kell erejüket és buzgalmukat a kereszténységnek szentelni, s mint kell Üdvözítőnk nevét e szigeten terjeszteni. A lakosok mértékletesek, jóerkölcsűek, s egyaránt függetlenek Kínától és Japántól. E két nemzet kereskedelmi hajóit kivévén, soha e szigeten más hajó ki nem kötött. Hollandi hajót láttam a szigettől nem messze elvitorlázni akárhányat. A. M. D. G. B V. M. E. S. P. N. I.* Irtam Uszmai-Ligon szigetén, 1754 szeptember 18-án.

Ignatio Salis,
portugál származású, Jézus-társaságbeli
indiai misszionárius.

Másnap virradatkor háromszáz szigetlakó jött Benyovszky sátra elé, fegyvertelen, kinek-kinek a kezében csak napernyő. Legelől ment a nép két legfőbbje. Ezek keresztet vetettek, a grófnak kezet nyujtottak, s átadtak neki egy zsolozsmás könyvet, melyet négy ember hozott ékes szőnyegen. Benyovszky azonnal kitalálta, hogy Salis misszionáriusé volt, s hogy részt vegyen ama kegyeletben, melyet a szigetlakók e jezsuita emlékének szentelnek, kapta, megcsókolta az imádságos könyvet. Erre a két népfő megölelte a grófot, s megérttették vele, hogy barátságuk őszinte.

Jegyzet

* Kezdőbetűi a jezsuiták eme jelmondatának: Ad Majorem Dei Gloriam Beatae Virginis Mariae Et Sancti Patris Nostri Ignatii. (Istennek és a boldogságos szűz Máriának s a mi szent atyánknak Ignácnak nagyobb dicsőségére.)

 

 

Folytatjuk

 

A dokumentum az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából származik - http://mek.oszk.hu

 

A szöveget az alábbi nyomtatott kiadás alapján a MEK Egyesület készítette
Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai / a gróf naplójegyzetei után írta Radó Vilmos
[Budapest] : Athenaeum, [1933]"

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap