Gróf Széchenyi István Emléknap

Szerkesztő A, cs, 09/21/2017 - 00:20

 

 

 

 

 

 

 

 

Széchenyi István, a legnagyobb magyar

(Bécs 1791. szeptember 21. – Döbling 1860. április 8.)

 

 

     „A legnagyobb magyar” elnevezés fűződik nevéhez, amit valószínűleg legnagyobb (és legméltóbb) ellenfele, Kossuth Lajos mondott Széchenyiről. A „legnagyobb” azt jelenti, hogy talán ő tette a legtöbb előremutató cselekedetet, a legszükségesebb pillanatokban Magyarországért. Ehhez természetesen történelmi pillanatok, társadalmi igények és méltó társak kellettek, - ezeket Széchenyi felismerte, és az ország javára fordította.

 

     A Széchenyiek dunántúli, katolikus főnemesi család, gazdag, de gazdagságával körültekintően élő. A Habsburg-monarchia híve és bírálója egyszerre, a fontolva haladás hirdetője és végrehajtója.

Katona, politikus, közgazdász, közlekedési szakértő, író és miniszter – az egyszerűség kedvéért ezt polihisztornak mondják, Széchenyi polihisztorságában azonban nem a sokféleség dominál, hanem az azonos célra törekvés: a modern, önálló, öntudatos, művelt Magyarország megteremtése a korai kapitalista Európában.

 

     Gróf Sárvár-Felsővidéki Széchenyi István gyermekkorát Nagycenken, a családi birtokon és kastélyban töltötte. Édesapja Széchényi Ferenc, akinek a nevét a legfőbb magyar nemzeti könyvtár (az Országos Széchényi Könyvtár) viseli (nevét Széchényi névalakban írta), édesanyja Festetics Julianna, a Festetics család hasonlóképpen a reformkor tehetős és tevékeny magyar arisztokratái közé tartozott (és ha nem Széchenyi István lett volna „a legnagyobb magyar”, akkor Festetics György érdemelte volna ki ezt a címet). A gyermek István házi tanárai közül Révai Miklós nyelvészetet és rajzot tanít neki, olasz és francia nyelvtanár foglalkozik vele. Kiváló képzést kap, amelyet olvasással, utazással egész életében tovább fejleszt és gyakorol.

 

     A napóleoni háborúk idején Széchényi Ferenc mindhárom fiát a harctérre küldi, István ekkor (1808) tizenhét éves. Hadmérnöki kiképzést szerez, részt vesz a győri csatában, a vereség ellenére kitünteti magát. A lipcsei ütközetben (Népek csatája, 1813) döntő felderítő és futári feladatot lát el. A háborúskodások szüneteiben utazik (Franciaország, Anglia, Kis-Ázsia, illetve Erdély), magyarországi utazásain megismeri az ország elmaradottságát, elsősorban az utak rossz állapotát, a szállítás és a közlekedés nehézségét. A magyar lótenyésztés fellendítését szorgalmazza, a lóverseny abban az időben Európa-szerte az igényes társasági élet kereteit jelenti, amint a Kaszinó is, amely a gondolatcsere és a hírközlés helyszíne volt, - Magyarországon ilyen nincs, fejlesztése akadozik. Dunai (al-dunai) utazása során a folyamszabályozás gondolata foglalkoztatja, hogy Pest és Buda elérhető legyen vízi úton a Földközi- és a Fekete-tengerről. De ipari és kereskedelmi távlatot lát a selyemhernyó-tenyésztésben (és az ehhez kapcsolódó eperfaültetésben) is. Csupa praktikus feladat, ami munkát ad embereknek, pénzt hoz a vállalkozóknak, lehetővé teszi, hogy a magyar kis- és középtőkés kiléphessen a szűk hazai keretek közül.

 

     1825-ben az Országgyűlés megszavazza a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, Széchenyi a munka megindítására felajánlja birtoka egyéves jövedelmét, hatvanezer forintot, a nagy összegű felajánlást más tehetős arisztokratát is követik. (Állítólag Kossuth Lajos e gesztus hatására nevezi Széchenyit „a legnagyobb magyarnak”.)

 

     Széchenyi fiatal korától naplót vezet, a személyes események mellett inkább töprengéseit, terveit és véleményét a (magyar) világról fogalmazza meg. (Széchenyi jobban beszélt németül, mint magyarul, a Naplót is németül írta, a Napló teljes szövege mintegy 2500 oldal, ma ennek kb. a fele olvasható magyarul, Jékely Zoltán kiváló fordításában. Széchenyi Naplója a legigényesebb olvasmányok egyike a nemzettudat és a XIX. századi magyar történelem témaköréből.)

 

     Széchenyi írásművei közül a Lovakrul az első (a lótenyésztésről és a lóversenyről, 1828-ban), ezt követi az ország szervezeti és gazdasági megújítását célzó három kötet, a Hitel, a Világ és a Stádium (1830-1833).  Külföldi utazásai és ezek értékelése folytán, valamint az írásműveken keresztül személyes kapcsolatba kerül Metternich herceggel, aki a Habsburg-uralkodóház ideológiájának az elszánt védője, a császár kancellárja, (mellesleg Széchenyinek távoli rokona). Metternich rosszallja Széchenyi írói munkásságát, támadást érez benne a Habsburg birodalom ellen, és Széchenyit félti a szélsőséges politikai nézetektől.

     Széchenyi „a két főváros” egyesítését szorgalmazza, talán ő írja le tudatosan először a Budapest nevet, amely egyesítve nagyobb vonzerőt jelentene, és alkalmas volna az ország központi intézményhálózatának megvalósítására. Ehhez járulna hozzá a Lánchíd, amely a két várost és az ország két felét kötné össze (a Dunántúlt és az Alföldet), a közlekedést, a kereskedelmet, az utazást tenné lehetővé egész évben. A Lánchíd alapkőletételére 1842-ben került sor, a híd 1849-re készült el. Széchenyi egy alkalommal az épülő pillérről a Dunába zuhant, de szerencsésen partra úszott. Kiváló úszó volt, 1848-ban naponta úszott a Dunában, az Óbudai-szigetnél. A Duna hajózhatóvá tétele mellett a Balaton kulturális fejlesztését és környezetrendezését is szorgalmazza, megépítteti az első balatoni gőzhajót (a Kisfaludyt) és számos balatoni kikötőt.

 

     Az 1840-es években Széchenyi egyre inkább szembe kerül Kossuthtal, és a radikális szemléletű politikával. Széchenyi előbb felépíteni akarja az országot, aztán szabaddá tenni, Kossuth viszont előbb a szabadságot akarja, aztán a békés építő munkát. Széchenyi fél a kirobbanó forradalomtól, az erőszaktól, a kisemmizett tömegek bosszújától a birtokos nemesség ellen, de leginkább a nemzetiségek magyarellenes gyűlöletétől.

 

     1848 márciusában azonban mintha bízna a vérnélküli forradalom lehetőségében, összebékül Kossuthtal (afféle egységfrontot kötnek a közös célért, még ha a célhoz vezető utat másképpen is gondolják). Március 23-án, az első szabadon választott magyar kormányban, Batthyány Lajos miniszterelnöksége alatt, Széchenyi elvállalja a közlekedési tárcát, ebben a megbízatásban szeptember 4-ig marad. Közben betegség, lelkifurdalás, rémképek gyötrik, személy szerint érzi magát felelősnek a bekövetkezett bajokért, előbb ő, aztán Eötvös, aztán Batthyány Lajos válik ki a kormányból, a hatalom Kossuth kezébe kerül. Megindul a horvát betörés, a katonatoborzás, a fegyveres harc, a nemzetiségi vérengzések. Széchenyi szellemi ereje összeomlik, Döblingbe kerül (menekül), a Bécshez közeli elmegyógyintézetbe. Hosszú hónapok, évek során, lassan épül fel, szellemi erejét jobbára visszanyeri, de a zárt intézetet többet nem hagyja el. Figyelemmel kíséri a magyar, az osztrák és az európai eseményeket, bár a sajtót titokban vagy válogatva kapja. Ein Blick címen vitairatot (gúnyiratot) ír a Rückblick c. politikai röpiratra (amely 1848-49-et gyalázza).

 

     Összeesküvés gyanújába kerül, kapcsolatait kénytelen titokban szőni, ezek természete máig sem tisztázott, erőszakos politikai tettre aligha készül, de értelmiségi együttgondolkodásra igen. 1860 tavaszán, többszöri házkutatás után, börtönnel fenyegetik, április 8-án hajnalban pisztolylövéstől meghal, nem zárható ki az öngyilkosság (rémétől egész életében félt, el is követte egyszer, fiatalabb korában), hívő katolikusként és gazdag szellemi életű gondolkodóként ekkor már, 1860-ban, aligha vállalta volna, vagyis nem zárható ki halálában az idegenkezűség sem. Síremléke a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban van, temetése idejét az osztrák rendőrség titokban tartotta, és a jelzett időponthoz képest előbbre hozták. Nyughelye nemzeti zarándokhely a mai napig.

 

     Utóélete lenyűgöző méretű és szerteágazó. Arany János Széchenyi emlékezete címen ír ódát még Széchenyi halála évében, írásműveit „egekbe nyúló hármas piramíd” néven nevezi. Széchenyi életéről több regény is íródott, Surányi Miklós könyve: Egyedül vagyunk, máig kedvelt olvasmány. Széchenyi nevét viseli a Lánchíd, és – évtizedünktől – a Lánchíd pesti hídfőjénél kialakított park. Szobra sok magyar városban őrzi emlékét, a teljesség igénye nélkül Budapesten, Miskolcon, Sopronban, Szegeden.

     Arcképe az ötezer forintos bankjegyen található, nevéről a legnagyobb szellemi értékű magyar állami díjat nevezték el. Egyetem, közép- és általános iskolák vették fel a nevét, sőt Budapest egyik közkedvelt gyógyfürdője a Széchenyi-fürdő (közismert szóval: a Szecska). Életét, személyét a Hídember c. film jeleníti meg Eperjes Károly nagy hitelességű alakításában. Naplója értelmiségünk évtizedek óta igényes alapolvasmánya.

 

     A magyar társadalomnak és a kulturális életnek ezek az egymástól látszólag független „tünetei” azonban mind egy irányba mutatnak: Széchenyi személye, emléke és kisugárzása él és eleven. A felelősség, amellyel nemzete sorsát szemlélte, féltette - úgy tűnik -, másfél évszázad múltán is sugároz erőt, energiát, megszívlelni való tartalmat az utókornak.

 

Lukáts János

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap