Gyöngyöspata (3/3)

Jankovics Marcell, k, 07/19/2011 - 05:44

 

 

 

 

Folytatás

 

Jankovics Marcell

Ami az alábbi három bekezdésben olvasható, bizonyosan meg fog botránkoztatni sokakat. Igyekszem úgy fogalmazni, hogy a legkevésbé hasson szentséggyalázónak. Hadd hozzak fel előzetes mentségemül két példát a barokk-kor szakrális művészetében más korokhoz képest igencsak feltűnő „rajongó” erotikára. Az egyik példám közismert. Gianlorenzo Bernini Szent Teréz és az angyal (ismertebb nevén Szent Teréz extázisa) című, finom erotikájúnak ítélt[34]szoborcsoportja ez, melyet a barokk mester 1647–1652 között faragott a római Sta Maria della Vittorio Cornaro kápolna oltárára. A két alakos mű élvetegen mosolygó angyalt ábrázol, egy pillanattal az után, hogy arany nyilát a szent nőbe mártotta, aki arcán az érzéki gyönyör szemmel látható jeleivel hanyatlik sziklapárnáira. 

Másik példám az Amor Sanctus legzavarbaejtőbb megnyilvánulása. Egy 18. századi, Mária mennybemenetelét megéneklő, magyar nyelvű Makula nélkül való Tükörben így szólítja szerelmes szóval Jézus égbe emelt anyját (a kiemelés tőlem): „kelj föl én Atyámfia és Jegyesem, kelj föl és jőjj el én galambom a kőszikla hasadékában. (…) jőjj el én választottam, és az én trónusomra ültetlek, mert kívánom a te orcádat.” Alább így folytatja a Tükör: „Urunk Jézus maga is jelen volt, aki szerelmes anyját legnagyobb tisztelettel mennybe felkísérte… A mennyei vőlegény az ő jegyesével fel lévén öltözve, mennyei dicsőség ruhájában…” (…) „És midőn a mennyei Király az ő jegyesével és szent anyjával a mennyei kapuhoz közelgettek volna,” (…) „nagy csudálva mondják vala az angyali Karok: kicsoda ez, aki jön a pusztából és gyönyörűségekkel legeltetik az ő szerelmese ölelgetési között…”[35]

Jeleztem már, hogy Jessze fánk, mint a Tejút-világfák általában, a Napot szülő istenanyaölt is jelképezi. De nemcsak stilizáló általánosságban, mint a mandula alakú dicsfény Krisztus és Mária már ismertetett középkori ábrázolásain vagy a barokk úrmutatók rombusz alakja, hanem merészen vulgáris tárgyszerűséggel. Jelzem, alábbi értelmezésem (nemcsak az én) képzeletem terméke. Kérem, hogy tárgyilagos észrevételnek tekintsék, és ne holmi freudista, Mórickás belemagyarázásnak.

Ha abból indulunk ki, hogy az ágak által övezett Mária születése kép a fogantatás és a születés helyének feleltethető meg, akkora szimmetrikusan elhelyezkedő ágak szükségképpen a női nemi szerv nagy és kis szeméremajkainak ívelt vonalát asszociálják, a Szűz virágkelyhe a fa csúcsán a szűzi örömszerzés helyével, a clitorisszal esik egybe, az Annát jelképező tabernákulum pedig a nő másik alsó testnyílásának megfelelő hellyel (lat. anus, anyóka, nagyanyó; ānus, végbélnyílás).

Nem állítom, hogy a megfeleltetés szándéka az alkotó(k) részéről ilyen részletekbe menően tudatos lett volna. Kétségtelen azonban, hogy a katolikus egyház az általa megrendelt vagy éppen befogadott irodalmi és képzőművészeti alkotásokat soha sem tudta teljesen megfosztani azoktól a tartalmi elemektől, melyek a kereszténység előtti időkben – sőt, valljuk be -, állati ösztöneinkben gyökereznek. (Legyen elég itt csak azokra a motívumokra, attribútumokra utalnom, melyeket Szűz Mária Vénusz szerelem- és tengeristennőtől örökölt meg.) Ezért lehetséges, hogy ott is szembesülünk ilyen, „parázna” hátsó gondolatokkal, ahol ez – ha bevalljuk – már botrány-, szentségtörés számba megy. (A „paráznaságot” itt úgy értve, ahogy eredetileg értették eleink. Szavunk forrása szláv eredetű (orosz прáздник, ünnep). Eredetileg pogány ünnepet jelentett, amelyen a pogány szlávok áldoztak bálványaiknak. Ezt az elnevezést a keresztény papok utóbb olyan ünnepekre is kiterjesztették, amelyeken a pogányságba visszaesők hívek részvételükkel – úgymond – megcsalták az Urat, és amelyeknek erőse szexuális jellege volt. (Egyházi vonatkozású szavaink nagy része keleti szláv eredetű.) Az Ószövetség Isten és a zsidók szövetségét frigyhez, monogám házassághoz hasonlítja, Istentől való elfordulásukat hűtlenséghez, paráználkodáshoz idegen istenekkel (l. Szám 25, 1skk). A VI. parancsolat (Ne paráználkodj!) nem a közönséges poligámiát tiltotta eredetileg – az ószövetségi korban a zsidók feleségeik mellett ágyasokat tartottak, ha megengedhették maguknak -, hanem a szakrális poligámiát, ami lényegében az egyistenhit tagadása volt (monoteizmus> monogámia).     

A Jessze-oltárra vonatkozó vulgáris értelmezésemet nem mellékesen a mindenkori képrombolók és a protestáns egyházak képellenessége hitelesíti. Gondolkodásukat alapvetően az Ószövetség Istenének tilalma határozza meg (Kiv 20, 3–5), aminek azonban más gyökere is van,[36]de fontos szerepet játszik benne az a fölismerés, hogy az ábrázolás triviális képzettársításokat kelthet.

 

  

A Jessze-oltárról készült bélyeg
 

A jelentések negyedik köre: naptár – számok

Láttuk, hogy a gyöngyöspatai Jessze fájához elsősorban a téli ünnepkör több kiemelt időpontja (dec. 4., 6., 8., 13., 21., 24., 25., 26., 27. 28. 29.), de azon túl is számos, a hazai hagyományban hajdan népszerű ünnepnap köthető közvetve vagy közvetlenül. Az említett Szent Anna (júl. 26.) és Kisasszony (szept. 8.) napján túl e körbe illik Szent József tavaszi névünnepe (márc. 19.) – a kivirágzó bot legendája és Jesszéére hajazó neve nyomán, s rajta keresztül mindazon szent névünnepe, akikről hasonló legendát költöttek. Mint például Fülöp és ifjabbik Jakab apostolokról, Szent Valburgáról (névünnepük május 1.) Azután természetesen Gábor arkangyal és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe is e körbe való (márc. 24– 25.). Az angyali névnap a kezében tartott, Jézus szűzi fogantatását jelképező virágzó ág okán, a Mária-ünnep pedig azért, mert a szűzi fogantatást a gyümölcsfák ivartalan szaporításával, nemesítésével hozza összefüggésbe.[37]Szó esett korábban Szent György napjáról (ápr. 25.), húsvét és úrnapja (az oltáriszentség) mozgó ünnepéről, Szent Márton és Katalin névnapjáról (nov. 11., 25.), mint amelyek szintén kapcsolatba hozhatók a Jessze fával. A májusfaállításnak is köze van tárgyunkhoz, s a májusfa nemcsak május 1-jéhez, hanem pünkösdhöz is köthető, továbbá Erdély egyes vidékein húsvétkor (hajnalfa), illetve Szent Iván-napkor állítják (jún. 24. koronafa). Végeredményben minden olyan ünnepi alkalom, amikor (virágos) ággal, fával végeztek az egyház által megszentelt, olykor csak megtűrt varázscselekményt – ilyen a kiszehordás fekete- vagy virágvasárnapkor –,  előszámlálható lenne, aminek eredményeként a naptári év majdnem minden számottevő ünnepét elősorolhatnánk.  

Van a gyöngyöspatai oltárnak három olyan sajátossága, mely önmagában is a körkörös idő szimbólumává teszi.

Az első ezek közül a legkézenfekvőbb: a hajdan leveles Fa agancskorona formája. Ahogy a fa évenként elhullajtja, majd újranöveszti lombozatát, úgy történik ez a szarvas agancsával is.

A második sajátosság a Fa aranyozása és ezüstözése. Az előbbi a Nap fémje (fénye), illetőleg színe (a heraldikában), az utóbbi a Holdé. Együttes alkalmazásuk naptári utalás. A keresztény naptárak luniszolárisak, ami azt jelenti, hogy a Nap és a Hold járásán alapulnak.  A pápai zászló és címer két színe is azért arany meg ezüst, mert az antik hagyomány értelmében egyedül a római pontifex maximusnak, akinek a pápa az utóda, van joga módosítani a naptáron. (Ettől a kivételtől eltekintve a heraldika szabályai szerint arany és ezüst nem tehető egy címerben vagy zászlón egymás mellé.)

A harmadik sajátosság az oltárnak az evangéliumtól eltérő számossága. A fán 19 őst számolhatunk meg, Jesszét is közéjük értve, ami ellentmond Máténak, aki szerint Dávidtól Jézusig 28 nemzedék következett egymásra (Mt 1, 17). Tegyük hozzá, azok a Jessze fája képek is ellentmondanak a Szentírásnak, amelyek még kevesebb, 7 vagy 4 őst szerepeltetnek az ágakon. (Az utóbbira a veronai San Zeno katedrális bronzkapujának Jessze fája a példa.) Elintézhetnénk azzal, hogy a számoknak nincs jelentősége, az „1, 2, 3, sok” elve alapján csak jelzésértékük van. Ha már háromnál többen vannak, akkor „sokan” vannak, képviselve mind a 28-at. Különben is, 28 őst megfesteni, kifaragni, megmintázni értelmetlenül nagy munka lett volna. Csakhogy ez az érv a régiek gondolkodásában elképzelhetetlen lett volna, ha egy hagyományos műalkotás esetében egy szám egy elvárható másik helyett áll, akkor annak rendszerint oka van. Különösen, hogy a szóban forgó számoknak kivétel nélkül naptári jelentőségük van. Négy évszakot különböztetünk meg, a hétnek hét napja van. Ami a 19-et és a 28-at illeti mindkét szám a holdszámításban bírt jelentőséggel. Kereken 28 napból áll egy ún. sziderikus holdhónap, és kereken 19 évig tart a nagy holdciklus, az ún. nutációs periódus. Ennyi idő telik el addig, amíg a Nap és a Hold látszólagos pályái az égnek ugyanazon pontján metszik egymást. A ma is érvényben lévő luniszoláris zsidó naptár, mely a babiloni naptáron alapul, a 19 éves nagy holdciklussal számolva igazítja ki időről időre a naptáron belüli időeltolódásokat.

A zsidók a Holdnak, illetőleg a holdszámoknak a keresztényeknél nagyobb szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak. Egyfelől azért, mert az Ószövetségben az ősök sorában a nemzetalapító Jákob, aki Istentől az Izrael nevet kapja, holdtermészetű alak, míg ikerfivére, Ézsau, akinek leszármazottai lesznek majdan Izrael ellenségei, napos vonásokat hordoz.[38](A zsidó ember nem a napfelkeltétől számítja a nap kezdetét, hanem az első csillag megjelenésétől, vagyis az estétől, s az éjszaka – „mint tudjuk” – a Hold uralma alatt áll.)  Másfelől, a héber írás betűinek számértéke mindmáig nem ment feledésbe, nem úgy, mint a görög és a latin betűké, és ezért egy-egy fontosabb szónak, névnek összeadott számértéke ma is jelképes értékű (a latin „nomen est omen: a név jel” szólásnak megfelelően), ahogy mindig is volt. A messiási dinasztia alapítójának Dávidnak a neve (a héberben דוד, DVD) 14-et „ér”, kereken annyit, amennyi idő alatt az újhold kitelik, illetve a telihold elfogy.

Máté írja: „Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, a babiloni fogságra vitelig tizennégy nemzetség, és a babiloni fogságra viteltől Krisztusig tizennégy nemzetség.” Ez úgy értendő, hogy Ábrahámtól Dávidig tart a zsidó nép felemelkedése,[39]az ő uralkodásától a fogságig a hanyatlás, az újabb csúcspont a Messiás, azaz a Krisztus eljövetelével következik be a nép történetében. Ezt fejezi ki a holdszimbolika, amire Dávid nevének számértéke is lehetőséget ad. Így lesz Dávid királysága Máté és a zsidók szemében a telihold időszaka. A babiloni fogság értelemszerűen éjszakai sötétség, vagyis újhold a történelmükben, s a világosságot, a kiteljesedést a Messiástól várták.[40]

A későbbi, nem zsidó keresztények számára ez az értelmezés jelentőségét vesztette (a zsidók pedig Jézusra vonatkoztatva nem tudták elfogadni). Továbbá, az evangéliumok más részeiben Jézus inkább napisteni vagy – úgymond – nap-holdisteni jelképekbe öltözött.[41]Emiatt bármilyen más számú ős szerepelhetett volna éppen Jessze fáján, de csak olyan szám, amelyik a Krisztus Dávidhoz képest megváltozott szoláris természetére is utal, vagyis a 4, 7, 19 és a 22. (A hűség kedvéért éppenséggel 28 is, csak annak nem látták volna – szó szerint – a keresztényi értelmét.) Miért a 22? Mint említettem, Jesszével és a két angyallal együtt, a gyermek Jézuson kívül 22 alak látható az oltáron. A 22 (2 x 11) a Nap szent száma volt, s emellett naptári szám is, éppúgy, mint a 7.[42]A héber írásnak, mint a mintául szolgáló föníciai ábécének, 22 „lángos” betűje van, a 22-t az afrikai dogonok is napszámnak tartják, de 22 betűje van az ó-ír faábécének a 13 holdhónap, a 4 kelta évszakkezdő ünnep és a 4+1 fordulati ünnep együttes száma szerint.[43]Mexikóban népszerűek a 11 sugarú és 11 sugárközű „naptükrök”, de nálunk is országszerte előfordulnak11 sugarú napábrázolások. Említést érdemel, hogy a kártyajátékok általában naptári szimbolikájúak, lásd a tarokk 22 számozott lapját a XXI-est verő skízzel együtt. A huszonegy néven ismert kártyajáték is e körbe tartozik. Ha a játékosnak ennél többje van, veszít, de ő az abszolút nyerő, ha két 11-et érő ásszal dicsekedhet.

Kevés szót ejtettem eddig magáról az oltárképről. Ha most kitérek rá néhány mondat erejéig, azt a már taglalt Mária születése jelenetben szereplők száma miatt teszem. 7 élő, hús-vér alak látható rajta, és tőlük jól elkülönülten, a kép felső, égi régiójában, felhők mögül letekintő 2 gyermekangyal. Az emberalakok közül hárman azonosíthatók név szerint: a gyermek Szűz Mária a kép közepén, a gyermekágyas Szent Anna és a férje, Joakim. A többieknek, akik a szülésnél segédkeznek, nincs neve. Azt tudjuk, hogy közülük legfeljebb egy nélkülözhetetlen, a bába, de ő sem feltétlenül, hiszen a betlehemi istállóban Mária csak Józsefre támaszkodhatott, amikor megszülte gyermekét. Földies szemlélettel úgy magyarázhatnánk a sürgő-forgó cselédséget, hogy a művész ily módon akarta érzékeltetni a szülők tekintélyes voltát, gazdagságát. Mária ugyanis nem akármilyen családba született, hiszen Dávid egyenes ágú leszármazottja az Írás szerint.  Az angyalok jelenlétét a kép vallásos tartalma indokolja, de csak átvitt értelemben, a legendában ugyanis nem esik róluk említés. Vallásos értelemben mintegy az ég áldását, figyelmét jelképezik.

A korai reneszánsztól kezdve igen népszerű Mária születése témát ábrázoló képekre, domborművekre jellemző a szereplők indokolatlanul nagy száma. Megjegyzendő, hogy egy másik hasonló képtípusra, mely Keresztelő Szent János születését ábrázolja, hasonló számosság a jellemző. Mindkét képen sokszor vannak heten vagy kilencen, néha nyolcan, olykor meg sokkal többen, vagy nagyritkán kevesebben, tehát nem állíthatom, hogy szigorú kánon állapította volna meg a szereplők számát éppen 7-ben. 6-an láthatók Ghirlandaio Mária születése c. festményén (Santa Maria della Maria, Firenze, 1480-as évek), osztatlanul 9 a számuk a szintén általa festett Keresztelő Szent János születése c. falképen (Santa Maria Novella, Firenze, 1480-as évek).  Francesco di Giorgo Martini képén összesen 7 szereplője van a Mária születése jelenetnek (San Agostino, Siena, 1490-es évek). Giotto a Scrovegni kápolnába festett falképén (Padova. 1305–06) úgy hozza ki 7-re a szereplők számát, hogy a gyermek Máriát kétszer szerepelteti rajta.  A kis Máriával együtt 8 a szereplők száma Raffaello és Perugino Mária születése c. festményén (Nazionale delle Marche, Urbino, 1497).  Néhány képen találkozunk a szereplők 7 + 2-es bontásával, de ez sem mondható általánosnak. Nem feltétlenül angyal a 2 másmilyen (!) lény a 7 emberalak mellett. Carpaccio Mária születése c. festményén a gyermekkel együtt 7 nő és 2 élő nyúl látható (Accademia Carrara, Bergamo, 1504–08). Egy vitatott szerzőségű falképen a Máriával egyetemben szintén 7 élő alak látható (Scuola Carmine, Padova, 1507 k.), de egyikük férfi (Joakim), akárcsak a gyöngyöspatai oltárképen, és a mi 2 angyalunknak 2 szobadíszként ábrázolt bronzszobor felel meg. Hasonlóan megosztott, de nagyobb a szereplők száma az Atri katedrális ismeretlen festőtől származó, Mária születése témájú falképen (XV. sz. harmadik negyede). A gyermek Máriával együtt 8 (vagy 11) nőalak és 2 macska látható rajta. Nézőpont kérdése, hányan vannak a nők. Közülük hármat egy oszlop választ el a többitől, és a mögöttük lévő háttér sem tűnik a központi tér folytatásának. Mintha az ő térfelük nem is lenne része a kompozíciónak.

Sorolhatnám a hasonló példákat, de nem teszem próbára az Olvasó türelmét. A lényeg, hogyha a szereplők számát illetően nem is kanonizált a 7-es szám, de gyakorlati okok[44]mellett közismert naptári, csillagászati jelentősége, a neki tulajdonított szentség arra ösztönözhette a festőket, hogy alakjaik számát éppen ebben a számban állapítsák meg.

Nem zárhatjuk ki a feltevést, hogy a gyöngyöspatai kép festője az általa látott minták nyomán és az oltár más naptári-szakrális számszerűségeinek ismeretében tudatosan döntött úgy, hogy 7 hús-vér alakot fest a képre. Mégpedig azzal a korszellemhez illő, félig komoly, félig játékos gondolattal, hogy bennük a 7 szabad szemmel látható planétának, a hét napjainak a megtestesülését lássuk. Erre nézve a jámbor katolikus hagyomány bizonyítékkal szolgál. Bálint Sándor írja: „Az Anna-kultusz egyetemes társadalmi erejére jellemző, hogy a hét napjai közül a kedd évszázadokon át az ő tiszteletét szolgálja. … Nem csoda, ha Szent Annát a szegedi tájon Keddasszony szómágiás néven is emlegetik.”[45]

Tény, hogy a többi szereplőt nem tudjuk a hét többi napjával összevetni. Ennyiben a feltevésem azzal a szűkítéssel fogadható el, hogy nem egy egyetemesen elfogadott szimbolizációnak tekintjük, hanem csak próbálkozásnak, ami az egyházi művészetben végül is nem tudott gyökeret verni.  Jézusról tudjuk ugyan, hogy övé a vasárnap (Úr napja), de ő ennél az eseménynél még nincs jelen. Ismeretes, hogy a hét napjait a 7 bolygónak megfeleltették, s az is, hogy a nyugat-európai nyelvekben a napok nevükben is őrzik e megfelelést. A vasárnap nevei azonban nemcsak a Nappal, hanem az Úrral (a feltámadt Krisztussal) való megfeleltetést is mutatják (l. angol Sunday, olasz domenica, orosz воскресéнье). Kevésbé tudott, hogy kelet- és közép-európai (román, magyar, délszláv) mesékben is megszemélyesülnek a napok (Szent Vasárnap, Szent Hétfő stb.) mint a hős segítői.[46]

Van azonban még egy jele annak, hogy jó helyen vizsgálódunk. A 2 angyal (2 nyúl, 2 macska, 2 szobor) jelenléte ez. Az asztrológia a 7 planéta ’méltóságainak’ és ’gyengeségeinek’ ismertetésekor mindig számba veszi a 2 úgynevezett holdcsomópontot, amelyeknek szintén van ’méltósága’ és ’gyengesége’, és rendelkeznek a planétákhoz hasonló megkülönböztető szimbólummal is. A holdcsomópontok, ahogy a nevük is jelzi, nem látható égitestek. Azt a 2 láthatatlan pontot nevezik így, ahol a Hold pályája keresztezi az ekliptikát. Sárkányfejnek és Sárkányfaroknak is nevezték őket. Mégpedig azért, mert a holdcsomópontok a napfogyatkozás lehetséges helyei, és egy ősi hindu képzet szerint a napfogyatkozást egy sárkány okozza, amelyik fölfalja a Napot. A hindu asztrológiában a planéták és a holdcsomópont összekapcsolását jelzi, hogy egy 3x3-as, 9 rekeszű négyzethálóba rajzolják a jelüket. Tárgyunk szempontjából figyelemreméltó, hogy a holdcsomópontok méltósága és gyengesége az Ikrek és a Nyilas jegyben van, ott tehát, ahol a Nap az égi világfán, vagyis a Tejúton a téli és a nyári napfordulókor tartózkodik.

Ha igaz az állításom, hogy az oltárkép 7+2 szereplőjéhez asztrális, asztrológiai jelentés társítható, akkor értelmet nyer a +2 szereplők ’mássága’ a hús-vér emberi alakokhoz képest. A 2 holdcsomópont ugyanis, ahogy már jeleztem, nem rendelkezik égi testtel, mint a planéták. A holdcsomópontok a csillagászati geometria absztrakt fogalmai, de mint ilyeneket, jelképezhetik őket angyalok. A gnósztikus és apokrif vallásos iratok[47]tanúsága szerint az angyalok égi serege az állócsillagokat, csillagképeket, köztük a 12 állatövi csillagképet, a 36 dekán-csillagképet személyesítette meg, de angyalokat rendeltek az ekliptika 360 foka és más hasonló csillagászati fogalom mellé. Mivel a csillagok és a csillagászati fogalmak, amilyen a holdcsomópont is, különböznek a planétáktól, jelképes megtestesítőiknek is különbözniük kell.   

 

 

 


[1]Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Szent István Társulat, Budapest 1977: II. 266.

[2]Bővebben Jankovics Marcell: A fa mitológiája. Csokonai Kiadó, Debrecen 1991: 104.

[3]Nem tartozik ugyan a tárgyhoz, de a keresztény tanításban otthonos olvasónak szemet szúrhat, hogy József királyi származását is számba veszi az Írás, jóllehet a tan szerint neki vér szerint nem volt köze Jézushoz. Gyenge érvelés lenne arra hivatkozni, hogy az egykorú szemlélet a nevelőapa rangját is fontosnak tekinthette, akkor is, ha az illető csupán falusi ács volt.  Gondolhatnánk azt is, hogy az evangélisták számára nem volt egyértelmű Jézus isteni származása. (Az Ószövetségben szereplő „Isten Fia” csupán királyi cím, nem szó szerint értendő, és a zsidók szemében a Messiás nem isteni lény.) Én a mitologika ismeretében úgy vélem, hogy Józsefre, az ácsra mint az Atya földi mására, szakszóval élve: duplikációjára is tekinthettek. Ez még a középkorban sem ment feledésbe. Bővebben l. Jankovics Marcell: Jelképkalendárium. Csokonai Kiadó, Debrecen 1997: 85–87.     

[4]A besorolás nem időrendi, csak a szentírási könyvek sorrendjére vonatkozik.

[5]Az sem lehetett közömbös, hogy a jövendölő próféta, Ézsaiás (Izaiás) neve is hasonló hangzású és jelentésű.

[6]Olyan bibliai héber nevekről van szó, amelyeket egy ó- és középkori szent sem viselt, mégis bekerültek a naptárba. Mihály, Gábor, Rafael, Ádám, Éva, Ábel, Mózes, Áron, Sámuel, Dávid, Illés, Dániel a legismertebbek.

[7]Nem hált nővel, nem ivott bort, nem nyírta le a haját názírsága idején.

[8]Izrael első vezetői „pásztorkirályok” voltak. Mózes varázspálcája, amivel szétválasztja a tengert, amivel vizet fakaszt, pásztorbot, ahogy Egyiptom fáraóinak jogara is „eredeti foglalkozására nézve” juhászkampó volt. Ezért nem közömbös, hogy az Írás említésre méltónak tartja Dávid ifjúkori pásztorkodását, s hogy Jézus magát jó pásztornak nevezi.

[9]Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás. Akadémia Kiadó, Budapest 1979: 168.

[10]Bálint Sándor i.m. II. 263.

[11]Szűz Mária kultuszának pogány előzményeiről, illetve más vallásokban föllelhető párhuzamairól könyvtárnyi irodalom keletkezett. Az Olvasó ne vegye szerénytelenségnek, ha itt csak a saját hivatkozott írásaimra hívom fel a figyelmet.

[12]Erdélyi Zsuzsanna gyűjtései

[13]Az ószövetségi mannában, mely a zsidókat táplálta a pusztában, a régi keresztények az oltáriszentség előképét látták.

[14]I. m. I. 57–58.

[15]A fa mitológiája 9–16, 75–98.

[16]A megfeszített Megváltó képe az ajtón szó szerint utal arra, mi van a szekrényben. Az ostya (latin hostia), amit mint Krisztus testét áldozáskor osztanak szét az áldozók közt, azt jelenti maga is, hogy áldozat.

[17]Szent Annát nemcsak Gyöngyöspatán kötik Jesszéhez. Bálint Sándor említi, hogy „Kisszeben (Sabinov) Szent Anna-oltárán (1510) az alvó Jesse faszobra is föltűnik.” I. m.: 57.

[18]Bálint Sándor i. m.  II. 113–115.

[19]I. m. I. 56. A szerző a Jessze fája képet eleve a December 8. című, szeplőtelen fogantatásról szóló fejezetben tárgyalja.

[20]I. m.  II. 268.

[21]A mandorla mandula alakú vagy ovális dicsfény, mely Mária és Krisztus alakját övezi a napforduló közeli fogantatás, születés, megdicsőülés ünnepi ábrázolásain.

[22]Bővebben l. Jankovics Marcell: Egy hallgatag katolikus jelkép – a szentségtartó. In: Mély a múltnak kútja. Csokonai Kiadó 1998: 43–51. Ez a tanulmány – a könyvben ezt megelőző írás második fejezetével együtt (A várandós Mária – Advent, 18–24) – többek közt a dec. 8-i szeplőtelen fogantatás ünnep és a nyár eleji Úr napja, az oltáriszentség ünnepe közti „égi” összefüggést, azaz a Napba öltözött asszony és a monstrancia közti kapcsolat csillagászati hátterét taglalja. Erre a későbbiekben még kitérek.

[23]I. m. I. 57.

[24]A Magzatával kitett anya típusba tartozóDuna, Isten keresztfia c. mese.

[25]A régi csillagtérképeken Argo Navis néven szerepel. A hajó, bárka, láda, koporsó azonosságára nézve l. Jankovics Marcell: A Nap könyve. Csokonai Kiadó, Debrecen 1996: 171.

[26]Az európai hagyományban leggyakrabban galamb a lélekmadár. L. A keresztény művészet lexikona  Szerk. Jutta Seibert. Corvina Kiadó, Budapest 1986: 141.

[27]A fa mitológiája177–225.

[28]A Tejút ezüstfehér színére nézve: a görög mitológiában Leukotheia, a Fehér Istennő személyesítette meg, Héra kiömlött tejének is nevezték Héra százszemű testőre, Argosz, a csillagos égbolt megtestesítője volt. L. ógörög argürosz, ezüstös; argasz, argiasz, argósz, fehér; argéeiszm argennosz, fehér, fénylő, szikrázó, ragyogó. A Tejúton ringatózó Argó hajó csillakép is ennek köszönheti a nevét. Az argonauták, csakúgy, mint a mesebeli Árgirus királyfi, nem a földön, hanem a Tejút csillagai közt  utaznak. Bővebben l. Jankovics Marcell:Árgirus csillagai. In: Ahol a madár se jár. Pontifex Kiadó, 1996: 72–82.  

[29]Sok minden egyébhez is. Szigetet körülölelő folyóágakhoz, tengerszorost nyitó, záró sziklákhoz, jégtáblákhoz, hegybarlang nyíló-csukódó szájához, óriás (nő) borotvaéles fogakkal teli szájához, egymással „verekedő” fákhoz, az égsátor meg-meglebbenő lapjaihoz, nagy istennő föl-le ereszkedő szoknyájához, egymáshoz dörzsölődő combjaihoz, az arra járót fenyegető vashálóhoz, fenevadakhoz, őrökhöz. 

[30]Latin neve lunula, holdacska.

[31]Bálint Sándor i. m. I. 85.

[32]Jankovics Marcell: A Szarvas könyve. Csokonai Kiadó, Debrecen, 2004: 305.

[33]Csíksomlyón pünkösdkor a Szentlelket. Nemcsak jámbor falusi öregasszonyok képzelődése ez. A csillagász Kepler, amikor szembesült azzal, hogy világunk nem Föld-, hanem Napközpontú, lelkendezve jelentette ki, hogy a Nap méltó egyedül arra, hogy Isten lakhelye legyen.

[34]Művészeti Lexikon. (Főszerk. Zádor Anna – Genthon István.) Akadémiai Kiadó, Budapest 1975

[35]Bálint Sándor i. m. II. 179. Lehetetlen nem gondolni a pogány fiúistenekre, kik legyőzvén atyjukat, saját anyjukat vették feleségül. Hogy csak egy példát mondjak: Zeusz, miután apját, Kronoszt letaszítja égi trónusáról, a mindenség feletti hatalom átvételének jeléül anyját, Rheiát magáévá teszi.

 

[36]A Nap könyve 246–247.

[37]Vö. a fentebb idézett egyik messiási jóslattal (Ez 17, 22–23).

[38]A Nap könyve 190.

[39]Ezt az értelmezést támasztja alá a 120–134. zsoltár felirata: „Grádicsok éneke”, illetve a hozzájuk fűzött kommentár. Valószínűleg azért nevezik így e 15 (!), a szövegük szerint is részben Dávidnak, részben Salamonnak tulajdonított, részben pedig ismeretlen szerzőtől származó, de az ő korukban keletkezett zsoltárt, mert „a nagy ünnepekre Jeruzsálembe vonuló zarándokok ’fölfelé’ mentek a Sion hegyére a templomhoz.” (Bibliai nevek és fogalmak. Szerk. Babits Antal. Primo Kiadó, Budapest, 1988: 84.) A zsidó és keresztény hagyomány egyébként az összes zsoltárt Dávid szerzeményének tekinti. Mint annyi más ószövetségi motívum esetében, ez esetben is óegyiptomi párhuzam segít az értelmezésben. A római korban épült dendarai Hathor templom mennyezetének egyik középső eleme a Hold 14 napos növekedését 14 lépcsőfokon a telihold irányában fellépdelő 14 isten képében ábrázolja. (Budge, E. A. Wallis: The Gods of the Egyptians nyomán közli Krupp, Edwin C.: Echoes of the Ancient Skies. Harper & Row, New York 1983: 19.) 

[40]Ez a későbbi keresztény gondolkodástól különböző zsidó szellemiségű jelképiség teljesen természetes az evangéliumokban. Tessék erre gondolva olvasni például János evangéliumában Keresztelő Szent János szavait a világosságról és teljességről (Jn 1, 6skk).

 

 

[41]A Nap könyve 288–297.

[42]A 7-es számra vonatkozóan: i. m. 27–29, 38, 39, 41, 57, 74, 101, 112, 122, 129, 1 46, 147, 158, 160, 167, 168, 246, 270, 285, 287, 313. A 22-esre (2 x 11-esre): i. m. borító, 95, 156, 161, 197–198.

[43]A fa mitológiája 37–67.

[44]7 szereplőt a néző egy átfogó pillantással is meg tud számolni és különböztetni, nem alkotnak még tömeget. Ha ennél többen vannak, a jelenet tumultuózusnak hat, ami nem is való szülőszobába. A 7-es szám emellett az összetartozás (egy család, egy háztartás) számszerű kifejezője is lehet. Ezért vált a 7 szabad szemmel látható planéta sokszor egy istencsalád tagjaivá a régiek szemében. A kommunikáció szakemberei szerint egy csapat irányítás nélkül akkor tud ideálisan együttműködni, ha a számuk nem haladja meg a hetet.    

[45]I. m. II. 109, 113.

[46]Ahol a madár se jár 120–121.

[47]L. Pl. Hénokh könyvét. Apokrifek 38–144.(Szerk. Vanyó László.) Szent István Társulat, Budapest 1980.

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap