Haldokló Mezőség

Bodor Miklós László, h, 05/20/2019 - 00:08

 

Erdélyi, székelyföldi gyökerű a családom, közeli története okán mégis inkább Felvidék-tudatú vagyok.Túl a hatodik „X”-en jutottam el, többízben is, a magyarság egyik legelfeledettebb, legmostohább tájára.

Láttam akác sarjak által szinte felfedezhetetlen, járhatatlan sűrűbe veszett magyar családi sírokat - ősi szokásnak megfelelően - az egykori kertekben. Az otthonokat az elköltözött utódok rég eladták idegen nyelveket beszélő embereknek.

Láttam összedőlő iskolát, ahol ízes magyar nyelveken tanított az akkor még élő idős tanítónő – aki késő öregségében is őrizte hamvas szépségét.

Átmentem öreg faragott kapun a magára hagyott református templom cínterméhez. A kertben még állt a harangláb, és megszólalhatott volna a bronz harang, ami azért maradt meg, mert az országrabláskori háború idején a lakosság elásta.

- Ne kondítsd meg! - kérte sógornőm. Tudta miért...

És a harangláb tövében megtaláltam a sok-sok évszázados rózsa ablak töredéket. A töredék ablakdíszt nem volt művészet megtalálni, mert a község szülötte anyósom, még indulásunk előtt pontosan elmondta hol keressem.

A faluban magyar szót csak a tanítónőtől, és nővérétől hallottam. A templomkert kapuja szólt még magyarul hozzám, és az engem oda elkísérő dédunokáihoz. Állítólag a távolabbi – csak „völgyként” említett – házak lakói magyarok. Több család idegenesre csorbított neve utal arra, hogy egykor magyarok voltak a felmenők, de már csak az idegen – többségi – nyelvet ismerik. Akinek sikerül megnyerni a bizalmát, az oláhul el is mondja, hogy apjuk, nagyszüleik még magyarnak vallották magukat.

A kis „magyar templom” még őrizte az évszázadok előtt hímzett, varrott ősi mintákkal díszített terítőket az Úrasztalán, a pap nélkül maradt szószék palánkján. Magyar fohászok, zsoltár idézetek emlékeztek a rég elporladt kérges kezekre. Több rétegben várták a készítők dédunokáit Istentiszteletre, Úrvacsorára.

A látogatást követően azt hallottam, hogy hiába hívták a megmaradottak a lelkészt. Pár emberért? Hiába ...

 

Tizenkét évvel ezelőtt, két ebben a faluban született testvér, egyikük Kolozsváron él, másikuk Budapesten, felújíttatták a templom esőcsatornáját.

Tudomásom szerint az évszázados terítők eltűntek a cserbenhagyott templomból. Aki elvitte, bizonyosan nem tudta milyen kincstől fosztotta meg. Ha egy múzeumba kerültek, nem jó pénzért valami kufárhoz, az még a jobbik eset...

 

*

 

Útitársaim tisztogatták a családi sírokat a domboldalon árválkodó temetőben. Vissza, visszatértem a haranglábhoz.

Megérintettem a harangot, foszlott kötelét, a némán csüggő nyelvet. Vallomásra próbáltam bírni.

Hosszan simogattam a töredék ablakdíszt.

Megpróbáltam tőlük, első kézből megtudni kik, és mikor dúlták fel a régi díszesebb templomot, népesebb falut.

Elmondták a kövek: A Nagyszamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény érintette hátrányosan. Előbb a 1241-es tatárjárás, az 1437-es bábolnai megmozdulás utáni megtorlások, Mihai vajda és Basta generális 1601-es támadása, a török és tatár seregek meg-megúluló több évtizedes 1657-1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok idején elkövetett dúlások. De pusztított itt Báthory Zsigmond, Székely Mojzes, a korábban befogadott, oláh pópája által feltüzelt „békés” oláhság egyaránt. Öltek magyar parasztot, urat egyaránt, ha magyar volt . János Zsigmond ezen a tájon a katolikus népességet pusztította, és a székelyek földjén. Makkai László 1942-ben tette közzé Szolnok-Doboka megye magyarságának 17. századi hanyatlástörténetét. A 17. század első felében néhány év alatt (a pusztítások, az éhínség, a drágaság, a járványok következtében) összeomlik egy 500 éven át stabil etnikai fölény, a következő négy évszázadra meghatározva a mezőségi magyarok sorsát. „A magyarság számarányának katasztrofális csökkenése, középkorvégi többségi helyzetének elvesztése elsősorban a XVII. század népirtó háborúinak rovására írandó." (Makkai 1942. 3.)

 

Más, szerencsésebb tájegységek magyarsága egyéb, de hasonló küzdelmek közepett élte át a Honfoglalás óta eltelt ezerszáz esztendőt.

A veszélyek nem kisebbek ma sem.

Pár nap múlva a Magyarok Országos Gyűlésére jövünk össze.

Vegyük észre, hogy nem csak az Erdélyi Mezőség haldoklik, hanem a magyar haza is halálos veszélyben vergődik.

Gondoljunk a múltra, és ápoljuk jövőnket.

 

***

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

1.: 1942 Magyar nép - magyar föld. Budapest
GYÖRGY Zsuzsa Erdélyi Mezőség. Keszeg Vilmos

2.: Adorjáni Alpár

"a török és tatár seregek 1657-1661 közötti büntetőhadjárata"

3.;Erdélyi Mezőség : Keszeg Vilmos 2010-12-06 (Adatbank.Ro)

4.;Trasssilvania specialis Erdélyföldje és népe Benkő József (ISBN 973 26 0524 3 )

5.; MAKKAI László
1942 Szolnok-Doboka megye pusztulása a XVII. század elején. Minerva (Erdélyi Tudományos Intézet), Kolozsvár

6.; Asszimiláció Erdélyben. Bartha Miklós Társaság kiadványa, Budapest
MAKKAI Endre - NAGY Ödön (összeállította)

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap