Halottak napja, Solymár

Rozványi Dávid, sze, 11/01/2017 - 00:07

Sokan kérdezik tőlem, hogy miért szerepel annyit a halál az írásaimban, miért halnak meg a főszereplők? Miért vagyok ennyire pesszimista?

A kérdés nagyon mai, a válasz örök: mert hiszek abban, hogy a halál nem az életnek a vége, hanem a beteljesedése, átlépés egy szebb, jobb és igazabb világba. Amíg valaki él, nem tudjuk, hogy sorsa, lelkének útja merre visz: a jót vagy a rosszat választja. Ezért viszem el a történeteket mindig a szereplő haláláig, hogy a végső, az új életbe való átlépés előtt még egyszer vissza tudjunk pillantani, s meglássuk mindennek az értelmét.
A másik kérdés, hogy miért kell idő előtt meghalnia a jóknak? A válaszom, az előzőhöz hasonló: mert ők már elérték a teljességet, elrendezték sorsukat itt és az eljövendő világban is. Nekik ez az idők teljessége: nem évben, hanem életben mérve.
Katolikus vagyok, gyermekkoromtól kezdve megtanultam, hogy a halálban ne ellenséget, hanem Isten küldöttjét lássam – ettől még az írásaimban sem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni.
Ez a képem technikailag talán nem a legtökéletesebb, de valahogy visszaadja azt, amiben hiszek:
A hitet, ami tényként kezeli a reményt.
A hazát, nem okvetlenül az országot, hanem annál egyszerre többet és kevesebbet is értve alatta. Mert nekem a haza a falumban kezdődik, s nem ér véget az államhatároknál. 
És a családot, minden tagját, az élőket s az elköltözötteket, akik mellettem állnak, s akik a föld alatt fekszenek, egyaránt beleértve. 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap