A harangok másért szólnak

Orosz T Csaba, szo, 01/26/2013 - 00:07

 

 

-    Dénes bátyám, ha törököt fogunk ugye a görbe kardja lehet az enyém? – kérdezte Péterke izgatottan.

-  Te csak hordd a vizet szógám! – szólt az öreg morcosan – Ki hallott már olyat, hogy magyar vitéznek török kardja legyen? – dohogta az öreg és szúrósan nézett a toporgó gyermekre. Az nem foglalkozott az öreg rossz kedvével, boldog reménykedéssel várta a „ Csatát”. Árva fiú volt. Kálmi Dénes vitéz uram vette magához az anyja halála után, mert atyafiságban volt a családdal és úgy gondolta az ilyen apródnép jól jöhet a hadban. Magyar Balázs főkapitány uram seregében szolgált, immár tizedik esztendeje. A Fekete sereg vitéze volt. Mátyás urunk kőkemény oszlopa. Úgy gondolta, ha a gyerekkel is keményen bánik, akkor jó vitéz válik belőle, az ország üdvére. Soha egy kedves szót nem szólt a fiúhoz, de megtűrte maga mellett. Régóta dugdosta a kis gyerekkardot a málhájában. Úgy tervezte, hogy a következő csata után odaadja a fiúnak, apróddá övezve őt. A gyermek fél éve szolgált a sereg mellett, csatát még nem látott. A vitézek kedvelték a szolgálatkész fiút. Vizet hordott, csizmát pucolt, lovat csutakolt, egyszóval megszolgálta a kenyerét. Magyar Balázs is szeretettel nézett a sürgő forgó kölyökre, csak Dénes úr morgott mindig, ha róla volt szó. Egyszer még Mátyás urunknak is szolgált egy kupa vízzel tikkadt időben. A király elismerően nézett a fürge kisfiúra és megkérdezte a nevét meg, hogy kinél szolgál. Ekkor még Dénes úr is pödört egyet a bajuszán elégedettségében. Titkos álma volt Péterkének, hogy egyszer megmenti a királyt és hős lesz belőle.

-   Tud az vigyázni magára – morrant Dénes úr, amikor elmondta neki – És különben is vigyáznak reá a talián testőrei.

A török járőr már látható volt az út elején. Péterkét egy mozdulattal hátra parancsolta a mord hadfi. Hátraszaladt, de szemei egy pillanatra sem engedték el a király zömök alakját. Csata előtti izgalom terjedt szét a táborban, mintha a szél hordta volna körbe. A marcona harcosok sóhajtva szorították meg fegyverük markolatát és az otthonukra gondoltak Már a derékhad is kibukkant az erdősáv mögül. Érezhették a veszélyt, mert a szokásukkal ellentétben nem doboltak, zajongtak. A király Magyar Balázs mellé léptetett és halkan mondott neki valamit. A főkapitány felemelte a kezét és a jelre a sereg egy része csendesen kerülni kezdte az ellent. A másik rész kivonta a harci szablyákat és rásimultak a lovuk nyakára. Péterke észrevétlenül a király felé húzódott. Hirtelen megindult a harc. A jobbszárny utolsó embere elérte a török elővédet és vérfagyasztó kiáltással támadásba lendült. A bekerítő oszlop már a törökök hátában volt, hatalmas riadalmat okozva ezzel. Mátyás, apja szokását követve, vörös tollas vezéri sisakjában a csata közepén vágtatott. Egy janicsár aga majdnem leesett a lováról, úgy mutogatta harcosainak a vörös,vezéri tollas lovagot. Végül egy szálas akindzsi észrevette a hadonászást és a magyar király felé tört. Mátyás is látta, hogy egyedül maradt a testőrei nélkül, és hamarosan támadásra számíthat, de nyugodtan szemlélte tovább a csatát. Az akindzsi egyik kezében egy kopjával másik kezében karddal támadt Mátyásra. Szemei előtt egy boszporuszi márványpalota lebegett és egy pasakaftán. Mátyás remek oldalvágással védte a török kardjának csapását, de a kopját nem látta, amit az akindzsi már lendített is a király védtelen bal oldala felé. Ekkor a lemaradt testőrök mögül kitört egy vezeték ló, hátán egy apró alakkal, aki a vízhordáshoz használt nehéz fém kannát lóbálta. A király és a török közé kerülve meglendítette a kannát, és egy csapással szétzúzta a palota várományos fejét. Péterke boldogan nézett vissza a meglepett királyra, amikor a magasból lecsapott a halál egy fényes török nyílvessző képében. A kisfiú csodálkozva bámulta a melléből kiálló vesszőt. A király az utolsó pillanatban felfogta a leomló kis testet. Testőrei odaértek és elvették a haldokló fiút.

Dénes farkasüvöltéssel rohant át a gyilkos forgatagon. Átvéve a fiút az olasz testőrtől, vigyázva a kis fasorhoz lovagolt. Letette a kisfiút a puha fűre és mellé térdelt.

-   Ugye, vitéz lettem Dénes bátyám? – kérdezte Péterke elhalóan – Hallga csak valahol harangoznak Hunyadi urunk tiszteletére!

-   Vitéz lettél immár, kisfiam – nyögte a zord harcos könnyeit nyelve – Igen Péterkém harangoznak,de a harangok mindig másért szólnak…

Még évekig ápolták a helyiek a fák alatt megbújó kis hantot, amelybe egy gyermek méretű kardocska volt szúrva. Később Hunyadi Mátyás utasítására a közeli falu nevét Péterhalomra változtatták.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap