Hazafelé

Kondra Katalin, h, 03/04/2019 - 00:14

Már az utazás kezdete szokatlan volt. Nem vagyok túlzottan igényes, amikor haza indulok. Megszoktam, hogy a Corona nevű nemzetközi vonat csak nevében fenséges. Jobban állna neki a Balkán city név, és nem is csalódtam, mert amikor felszálltam, a helyemen már ült egy hölgy.

Budapesten vagyunk, ezért magyarul magyarázni kezdem neki, hogy az az én helyem, mire ő angolul mondja a magáét. Nem értünk szót.

Egy kedves idős hölgy velünk szemben, szól, hogy a négyszáz-tizenhármas kocsira van helyjegye a nőnek, de azt a kocsit nem csatolták fel. Közben igyekszik őt románul megnyugtatni. Értik egymást.

Én ezalatt dühösen rohantam a kalauzhoz méltatlankodni, hogy akarhatnak egy helyen két utast utaztatni. Nyugtatgatott, hogy megoldják, csak induljunk el. Elfoglaltam a helyem. Az angol nő átült az idős hölgy mellé. Nyilvánvaló, hogy mi úgy sem értenénk egymást. Az idős hölgy érdeklődik, meddig utazom. Mondom, hogy Csíkszeredába. Erre rábök az angolra, hogy ő is. Szóval, Budapestről jön, Csíkba megy, ahol mindenki magyar. Beszél angolul és valószínűleg román, de magyarul nem ért egy szót sem! Ettől kiakadtam egy cseppet, főleg amikor az időshölgy, aki erdélyi magyar és folyékonyan beszél románul, Biharkeresztesen leszállt. Vajon még mi lesz? De menjünk vissza egy kicsit, mert voltak más útitársak is, akiket érdemes megemlíteni. Velem átellenben egy család ült. Legalább is azt hittem, amíg a gyerekek azt nem mondták a férfinak, hogy Sanyi. Itt fülelni kezdtem. A szép fiatal nő dühösen nyomta ki a telefont. — Mi történt? — kérdi Sanyi. — Már megint az a vadállat hívott. Mondtam, hogy hagyjon békén, a fia jól van! A vadállat a kisfiú apja lehetett. A gyerekek aranyosak voltak, csacsogtak, énekeltek. Szívmelengető. — Ott egy őzike! — kiáltott fel a kislány. — Hol a nyuszika? — akarta látni a kisfiú. Rátapadtak az ablakra, úgy vadásztak. Szolnokon azonban történt valami. Alig, hogy elindult a vonat, újra megállt. Várakoztunk. Egyszer csak jön nagy léptekkel a kalauz. — Tud valaki románul? — kérdezte. Csönd. — Valaki segítsen, könyörgök, mert felszállt egy csorda cigány, jegyük nincs, nem tudnak magyarul. Csönd. — A vonat addig nem indul, amíg meg nem oldjuk az ügyet! — fenyegetőzött. Egy idős úr erre felállt. — Puska kell nekik! — kiáltotta. Az ablaknál vadászó kisfiú lelkesen felüvöltött. — Hol a medve? Sanyi mosolyogva csitítgatta a gyereket. — Messze van az, tova Csíkban. Egy hölgy végül elvállalta a tolmácsszerepet. A vonat így időre átgördült a határon. Sanyi asszonyának könnyek szöktek a szemébe. — Ennyi időt éltem, most lépek át először egy országhatáron. — Anya nézd! Ott egy gyönyörű szivárvány — örvendeztek a gyerekek. Ebben a pillanatban lett Sanyiból apa, és kapott egy igazi családot. Olyan kedves román kalauzt sem láttam még, amilyen akkor felszállt a határ túl-felén. Pillanat alatt rendet rakott a kocsiba özönlő, hangos és fekete tömeg között. Amikor pedig meglátta Sanyit és családját, amint lefekvéshez készülődnek, szívélyesen meghívta őket az első osztályra, mondván, hogy ott sokkal kényelmesebben fognak aludni. A vonat berobogott Kolozsvárra. Meglepetésemre az angol-román hölgy leszállt. Reméltem, hogy az idős hölgy értette csak félre, és Csíkszeredában magyarok élnek.

Jelentem: Csíkszeredában ma is magyarok élnek többségben, de egyre többen értik a román szót, és a városházán lobog a székelyzászló.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap