Helybengalopp

Döbrentei Kornél, p, 03/22/2019 - 00:04

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                               Egy Schéner-huszárra

 

Együltében lovasroham, egyedültében hadiárva,

egy Schéner-huszár vágtat kócsörényû helyben-lovon,

s oly iramban, ahogy a Föld kiforog alóla, gerjed

benne az igyekvéses várakozás, de mint a Zápolya-késedelem

pang a gyorsulása, állóharcban vesztegelve,

csetepatékban magaherdálón ölre menve,

a döntô csatába soha nincsen érkezése: naplemente

megülte atilláján fénypászmákból a paszománt,

megannyi aranyhordalékkal kanyargó ciráda,

megnyúzott testén bôr helyett egynyári zsávollyá

sarjadt a hámszövet, s a zsinórozás immár

a nedvedzô nyers hús ábrándtalan cicomája,

egyszerre feltámadási kötözött sonka s vitézkötéses

eszme ez a harcmezôk vérüledékes gyöngyharmatában

pácolódó áldozati regruta, huszárbojtár,

ki rúgtat kócsörényû helyben-lovon, bolyong

lélegzése isten-pozdorjás kozmikus ködében,

visszafordulni hová, elôre meg nincsen, a köztes

létben, égtôl távol, földtôl innen hibádzik

a távlat: elmocsarasodik a lidérc-kék háttér

akvarellje, hintalovon elgaloppozott portyák

emléke Lehel-kürtnyi bô csöndfoglalatban, a Gold

Medál, verôfénye vesztén, önemésztô után-izzása már

hanyatló alkonyatnak, de hová tûnt a kökényszínû

mente? Hetykén rákanyarintotta a csonthéjas halálra,

viselje az a lét-emlékektôl elcsigázott, zupás

próbabábu, csak az élet csupasz, az önnön telt

meztelenségétôl átszellemült, a kölykedzô kedvtôl

szertelen: bagaria-gyásszal adjusztált a huszár

csizmája, rajta se sarkantyú ösztöke-szarva, se sátánpatkó

Isten iránti nógatásra, a csákó forgója

 

pokol-lobos fájdalomgöb, holdtölte-kövér kín,

amelytôl epilepsziás görcsben fetreng a tenger

s homoki végvár a test, hullámsírban gyatra sár…

 

És a feketére aszott álszíjba, mintha hámba,

beléfeszül a vitéz úr, dölyfös délcegen, felszerszámozva

hát a bátorsága, ereiben a rum rubint kanócán fürge

iramlással végigfut a gyúláng, hogy az önveszejtô attakhoz

az ihlet meglegyen, ám, ha öröklötten gyáva s nem játék

a félsze, lehetne még kordéhajtó, kétkerekû lomha

türelemmel vagy hatlovas hintón feszítô parádés

kocsis, parancsolt-puccosan, ki elegánsan hajt be

egy silány-esélyû megmaradásba, bár számára

nem idénymunka az itt-lét, ínség nevelte huszár,

ki önmaga gebe-táltosa is, ám nem téved

kentaurságba botorul, ládd, mi, telivér balekok

el így lovanunk, tekintetes Ady Endre úr, mindig

átesve, mert átejtve a ránk rótt Ráró túloldalára,

ott Tejút-gyaloglunk bakahuszárként botorka-mód,

míg a közös álmodozástól túros nem lesz a háta;

üresen fényesedik az ülepcsiszatolta nyereg,

seggragyogás, annyi meddô koptatás után rituális kaptatás

a hegyoromnak minôsített szakadékba le, ahol

még a rigófütty is jajszó, amikor a mesebeli

pogácsa lényegünk sivataggá megôrölt,

homokóra-ütemû földfogyatkozása, amikor

emberi arcunk nem tudjuk levedleni többé,

amikor oltárterítô vagy lótakaró borítja

a maszkot s a fakard: feszület vagy fejfa: a huszárnak

nincs több szerep-álma, átugrat a sivár kiszenvedésen,

az élet elôl újjászületni lóhalálában

trappol vissza egy üde hôsi halálba,

s a maskara-test nyûtt rongya alól a lélek kidereng.

 

                                             

                                                      

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap