A herendi porcelángyár alapítója

Vasi Ferenc Zoltán, k, 05/23/2017 - 00:10

 

 

 

 

Unokatestvérének, Fischer Mózes Áronnak jól jövedelmező kőedénygyára volt Tatán, így  így Móric is látta a  kerámiagyártás nagy haszonnal járó lehetőségeit és kedvet kapott tőkéjének ez irányú befektetésének. Ezért megragadott minden eshetőséget, hogy megszerezze a Winter Mátyás  halála után vezető nélkül maradt pápai keménycserépgyárat. Kölcsönöket adott az akkori tulajdonosoknak, majd bérbe vette a gyárat.Az üzleti kapcsolat érdekellentétekmiatt 1839 januárjában megszűnt.

Herenden ebben az időben egy kis kőedénygyár működött. Ez nem sok hasznot hozott tulajdonosainak, mivel azok kevés tőkével rendelkeztek. Fischer most ezt a manufaktúrát igyekezett megszerezni. Először kölcsönökkel próbálkozott, majd betársult az üzletbe.  1840-ben már a gyár egyedüli tulajdonosa.  Ettől kezdve tőkéjét a gyár műszaki fejlesztésére fordította.

A gyár kezdetben az akkor divatos használati tárgyakat, sőt átmenetileg még tűzálló téglát is gyártott. Később áttért a „kínai és a korai XVIII. századi európai porcelánok modorában készült edényekre”.

A gyár fellendülését súlyosan érintetteaz 1843. március 18-i tűz.  Ennek ellenére sikereket ért el a gyár termékeivel.  Az I. Magyar Iparkiállításon (1842) bronzéremmel, a II. Iparműkiállításon (1843) aranyéremmel tüntették ki. Fischer látva a sikereket, 1841-ben „királyi kiváltságos levélért esedez”.  Kérésére a Helytartótanács engedélyezte a „császári, királyi kiváltságos porcelángyár” címet,  a jegyein a császári és királyi sas használatát.

Első külföldi sikerét az 1843. évi Bécsi Ipari Kiállításon érte el, ahol a bíráló bizottság dicsérő oklevéllel jutalmazta. Ezután még sok elismerést kapott. Az 1846-ban rendezett III. III. Iparkiállításon újra aranyérmet nyert. Az üzem 1948-49-es szabadságharc alatt is termelt.  A fénykor 1851-től 1873-ig tartott, ez idő alatt több külföldi kiállításon jutalmazták és elismerték a gyár termékeit. Az üzem készítményei az I. Világkiállításon (London, 1851.) I. osztályú érmet, a Nemzetközi Ipar Kiállításon (New York, 1853.) ugyancsak első díjat, a II. Világkiállításon (Párizs, 1855) ugyancsak első osztályú érmet nyertek. A siker folytatódottLondonban, a III. Világkiállításon (1862.) a „Honoris causa” éremmel.  Eredményeiért nemességet kapott 1867-ben, s attól kezdve Farkasházi Fischer Mór-nak nevezi magát.

1863-ban fiait: Leót. Dezsőt,  és Vilmost társul fogadta. Ez azonban nem bizonyult szerencsésnek a gyár további fejlődésére nézve. Igaz, hogy még Bécsben, az V. Világkiállításon együtt örülhettek a „Haladás” kitüntetésnek, de az 1873-as világválság már megrendítette a gyár anyagi biztonságát.. Ehhez még hozzájárult az apa és fiai közt kialakult ellentét.  A viszály oka az volt, hogy fiai nem törődtek apjuk művészi törekvéseivel. Ez okozta a gyár termékeinek  minőségi romlását.  Fischer átadta gyermekeinek a üzemet, és ő visszavonult Tatára, a szülői házba.  A gyár hamarosan csődbe jutott.  Farkasházi Fischer Mór berendezet  egy kis üzemet Tatán, amiben haláláig, amiben haláláig 1880. február 15-ig dolgozott. Így már nem érte meg, hogy unokája, Farkasházi Jenő újra művészi szintre emelte Herend termékeit.

(Megjelent : Dolgozók Lapja, 1980. február 16. szombat, 4. oldal)
 

Íírta: Vasi Ferenc Zoltán (14 éves, 8. osztályos diák) 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap