A hét csoda

Kő-Szabó Imre, p, 07/04/2014 - 00:04

Csabai Csaba éppen hazafelé ballagott a melóból. Hat éve, hogy megvált a Végvári Erőművek izmos csapatától, ugyanis a rendszerváltást követő években fel kellett ismernie, hogy a Művek életében a csúcson túl, csak a lejtő következik. Ez egy széntüzelésű erőmű volt, átálltak a gázra, jó páran feleslegessé váltak. Ő a feleslegessé válást, jó érzékkel megelőzte, meglepetésre, kilépett. Most éppen eszébe jutott a Művekben töltött évek sora, amikor a sarkon összefutott Nagy Józsival. El sem akarta hinni, hogy ilyen véletlen létezik.

    - Szevasz Csaba! Meg sem ismersz? – ripakodott rá a volt TMK szerelő kolléga.

    - Ne haragudj, de egy kicsit elbambultam. Ha hiszed, ha nem, éppen a régiekre gondoltam – mondta Csabai Csaba, és kezet ráztak.

    - Mi van veled? – érdeklődött Józsi. – Igaz, hogy író lettél? Hallottam ilyen dolgokat!

    Csabai Csaba szerényen mosolygott. Arra gondolt, mit is mondhatna ennek a srácnak, aki korban egyívású vele. Beszéljen az irodalomról, a nagy tervekről, vagy azokról a buktatókról, ami most a megjelenést ötvözi. Meg sem értenék, hogy eddig, keservesen pár novellája jelent meg. Hogyan magyarázza meg neki, hogy amit a kezdet kezdetén érzett, amikor írni kezdett, hogy a nagy álmok szétfoszlóban vannak. Hirtelen Woody Elen egyik mondása jutott eszébe: „az élet dolgait két részre osztom: rettenetesekre és kibírhatatlanokra!”

    - Próbálkoztam, próbálkoztam – mondta Csaba visszafogottan.

    Nagy Józsi „nagy” levegőt vett, kezével megfogta Csaba vállát, és azt mondta: - Van egy nagy ötletem! Meghívlak a feleségeddel a hétvégén, hozzám a telekre. Tudod, nagy horgász vagyok, lesz egy kis halászlé, sült hal, meg amibe a hal úszni tud! A régiek közül szoktam találkozni Tóth Misivel, meg Rapcsák Benővel. Megbeszélem velük, és értesítelek.

    Csabai Csaba nem mondott sem igent, sem nemet, csak az jutott az eszébe: - igened legyen igen és a nemed legyen nem, de mondj nagyon keveseknek nemet és még kevesebbeknek igent! Kimondatlanul, ebbe maradtak. Csabai Csaba már el is felejtette ezt a pár nappal ezelőtti utcasarki találkozást Nagy Józsival, amikor egyik este megszólalt a telefon.

    - Halló! Nagy Józsi vagyok! Üdvözöllek írókám! Tehát, ahogy megbeszéltük. Szombaton, nálam a telken. Jöhettek HÉV-vel, akkor legalább hörpinthetünk pár pohárral. Ott lesz a régiek közül a Tóth Misi a feleségével, meg a Rapcsák Benő, szintén a nejével.

    - Köszönöm! – mondta Csaba egy kissé bizonytalanul, de Nagy Józsi erélyes volt. – Nincs semmi köszönés, gyertek! Kaját nem kell hozni, egy-két nyeles üveget a zsebedbe rakhatsz és kész! Várunk, ott legyetek! – tette hozzá ellentmondást nem tűrő hangon. – Szevasz Csaba! – köszönt el és letette a telefont, mint aki jól végezte a dolgát.

    Csabai Csaba és felesége Ágota, szombat délután HÉV-vel utazott, Nagy Józsi, Pilisben lévő telkére. Aránylag könnyen eligazodtak ebben az aprótelkes labirintusban, mert Józsi helyszínrajzi leírása tökéletesre sikerült. Pontosan elmondta, hogy hol találnak KPM-es forrd csövekből tákolt kerítést. Az a fickó a KPM-nél dolgozott, de a következő támpont a vasúti sínekből épített kerítés volt. Ez a tulaj már tudta, valószínű, hol szűnnek meg a szárnyvonalak, és mi válik feleslegessé. De további támpont volt a régi, kiszuperált, bontott gyártelepi tégla és betongerenda. Szóval meg voltak a pontos, tájékozódási pontok.

    Mondta is Tóth Misi, mert ő is ezen az útvonalon jött a feleségével, Ilonával, hogy: - Ez a kommunizmus hét csodája közöl az egyik. Mindenki lopott, mégsem hiányzott soha, semmi!

    A közismert világ hét csodája mintájára, a magyar virtus, humoros szellemben, védekezésként, megalkotta a „kommunizmus hét csodáját”. Mondta is Rapcsák Benő, aki negyven évével még most is, töretlenül, az átszabott, kifordított, logisztikailag „újra gondolt” Végvári Erőműveknél dolgozott, hogy e csoda szerint, először mindenkinek volt munkája, másodszor bár mindenkinek volt munkája, senki nem csinált semmit. Ő, mint tanuló kezdte itt a lakatos szakmát. Ő bizonyítani tudja a dolgokat. De az is igaz szerinte, hogy e hét csoda, most ironikus nosztalgiával fűszerezve született meg, de van mai valóság alapja is.

    - Ezt mivel bizonyítod? – kérdezte Nagy Józsi, amikor kint a hétvégi ház teraszán leültek az asztalhoz, hogy a bevezető, első kupica pálinkát elfogyasszák.

    - Azzal – kezdte Rapcsák Benő – hogy bár senki sem csinált semmit, a terv 100 százalék felett teljesült!

    - Vagy mondhatjuk azt ebből a hét csodából – vette át a szót Tóth Misi, - Bár a terv 100 százalék felett teljesült, mégsem lehetett semmit kapni! – ezen aztán jót derültek. Nagy Józsi ágyas pálinkája, megtette a hatását. Ezt az ágyasságot Józsi hosszan ecsetelte, mert a pálinkát egy ágyra kell helyezni. – Mint a szűzlányt! – tette hozzá. Ez az ágy aszalt szilvából, almából és mazsolából állt. Ezen, kellett érlelni, legalább hat-hétig, akkor aztán átvette az ízeket, és csodálatos módon itatta magát.

    A halászlé nagyon finom volt, a paprikáslisztbe forgatott snicigek pedig ropogósra sültek Nagy Józsi feleségének, Rózsinak a jóvoltából. Csendesen falatoztak a vas rudakból összehegesztett és szovjet azbeszt hullámpalával fedett teraszon. Ez a sok hegesztés Nagy Józsi keze munkája volt. Mondta is: - A szomszéd egyszer megkérdezte, mond, neked mi a szakmád? Mondtam neki tmk lakatos és hegesztő! Miért kérded? – tettem fel a kérdést. - Azt hittem soha sem lesz vége a trafózümmögésnek. Gondoltam – mondta a szomszéd – addig abba sem hagyod, amíg a földet az éggel össze nem hegeszted! – itt egy kis szünetet tartott. – Így van ez, ha csak ehhez ért az ember!

    - Na, de a hét csoda közül, mindenkinek megvolt mindene – mutatott körbe Rapcsák Benő és még hozzátette: - pedig nem lehetett kapni semmit!

    Ez a logikai összetétel fejbe vágta Csabai Csabát. Milyen kézenfekvő mindez, talán még azzal lehetne kiegészíteni, nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát, hogy – Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott! – fejezte be a teljes hétpontos sort Csabai Csaba. Érezte, ez egy frappáns befejezés volt. Mindenki őt nézte. Ki is húzta magát.

    - Írókám, látszik, te bölcs ember lettél! – mondta Nagy Józsi, és vállon veregette. – Büszke vagyok rád!

    Aztán a társaság kettévált, a férfiak és a nők külön-külön csoportot alkottak. A nők rakosgatni, mosogatni kezdtek. A négy férfi, pedig a múlt nosztalgiája után a jelen valóságáról próbáltak valami elfogadható definíciót összehozni.

    Nagyon messzire nem tudtak elmenni, mert bármibe belekezdtek, valahol, egy ponton megakadtak. Abban aztán egyet értettek, hogy ha már kapitalizmus lett, ám legyen, mit lehet mást csinálni? Az biztos, a kapitalizmusból legalább kétféle van. Az egyik ilyen, a másik olyan! Az ilyen, hajszálra olyan, mint a miénk!

*

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap