Hogyan győztem le Valeríj Klicskót?!

Schuller Emil, szo, 06/09/2018 - 00:03

 

 

 

 

- Egy kis „málenkij robot” mondta a főnököm, a kiküldetésre célozva. - Majd meglátod, hogy micsoda élményben lesz részed! –húzta el a mézes madzagot, és én meg lépre mentem. – Holnap kell indulnod, repülőjegy, vonatjegy, szállás, napidíj elintézve! Jó szórakozást! –indított útnak. Ezzel kezdetét vette a „nagy kaland”!

Tíz napi küszködés után végre megérkeztem a célállomáshoz. A vonat lassított, és végre megállt. Nagy örömmel nyugtáztam, hogy végre leszállhatok, mert már az összes hócipőm tele volt az utazással. Ahogy a vagon ajtajában megjelentem felpakolva csomagokkal, a felsorakozott fúvós zenekar rázendített. Büszkén, mosolyogva gondoltam az utazásszervezőre, - no nem hiába, ezt csak a mi fiaink képesek így megszervezni!

Ahogy a vagon lépcsőjéről óvatosan lépdeltem lefelé a biztonságos talajra, - az utolsó lépcsőfokról egyenruhás alakok durva kezei rántottak le és tuszkoltak be a vasúti restibe, és közben fennhangon próbáltak velem kommunikálni.  Én anno tanultam oroszul az általános iskolában, mert kötelező tantárgy volt, - de egy szavukat sem értettem. Pedig azóta egy csomó új szót is megtanultam, úgymint seremetyevó, meg nyizsníj novgorod, meg ilyesmi, - mégsem értettem Őket! (Biztos nem oroszok, - hanem ukránok voltak)

Bosszúsan próbáltam ellenállni, - de a túlerő az túlerő! Eközben jelent meg a vagon ajtajában egy régi ismerős, - Valeríj. (Legalább is én így ismertem Őt a TV-ből, mert sok mérkőzését láttam) Amíg be nem tereltek a restibe, addig le nem vettem a szemem Valeríjról. Bent aztán már nyugisabb lett a hangulat. Előkerült valahonnan egy üveg kerítésszaggató, és pillanatok alatt már a harmadik stampedlit diktálták belém.

    –Igyal testvjer, mer’ meg nem laccik rajtad! Örömmel konstatáltam, hogy megtanultam ukránul, mert én most már megértettem Őket. Ez ám a gyorsított nyelvtanfolyam! Két – három kupica, és …….-Helló cselovékok. Ki volt az a nagyfejű a vonat lépcsőn?

–Hát te njem tyudod ki  Klicsko? 

- Tudnom kéne? –kérdeztem vissza, csak, hogy piszkáljam Őket.     

– Ő egy njemzeti höss! Órosz nép fia! Baajnok!

– No, ha bajnok, - akkor itt van húsz dollár, - vigyetek hozzá!

– Á testvjer, mi husz djollarert ide is hozzuk neked! De már el is tűntek, hogy elém hozzák Klicskót. Gyorsan még egy kupicácska, ……..hej-hó, ……hol van az a .....hukk..... szájkaratés?                          - Testvjer, itt van neked baajnok! - ültették le velem szemben.

– No Valéria, szólítottam meg nagy bátran, - de hülye női neved van, – de most még azért nem csapunk össze, - nyugtattam meg magabiztosan,  mert …..mert egy kicsit viharvert vagy, - de holnapra szedd ám össze magad, mert én is józan leszek, és akkor megmérkőzünk! Barátságos meccs lesz, és barátságból, - ha nyerek, - enyém az öved! –mondtam határozottan.

–És ha én nyerek? kérdezte komolyan. – Akkor tiéd lehet az én övem! (Úgy is ritkán hordok övet, - mert szorít! Inkább a nadrágtartót részesítem előnyben!) 

– Rendben, úgy lesz, - megegyeztünk! –mondta, és a kézfogásunkkal szentesítettük az egyezséget.
 

Felvirradt a másnap. Kicsit ráedztem az előző napra, egy kis alapozó edzéssel. A deci vodkácska megalapozta a hat tojásos szalonnácskát. Rögtön szebbnek láttam az ősi orosz sztyeppét, annyira, hogy még a hopák nevű tánc alapelemeit is elsajátítottam. Hiába na, annyira sokoldalú vagyok, hogy az már majdnem gömb. Kíváncsi emberek gyűrűjében közben megérkeztünk a csata helyszínére, a helyi sportcsarnokba. Mivel a pontosság a királyok erénye, rögtön kiderült, hogy én egy király vagyok. Aztán megjelent Klicskó is. Mondom neki –idefigyelj ruszki Iván, - én király vagyok.

– Ha Te király vagy, akkor én vagyok a cár! –vágott vissza.

– Na, cárevics atyuska, - kezdtem el a lélektani hadviselést – meg foglak alázni, úgy, hogy még a cárnéd is az enyém lesz. - Szóval, remélem, hogy hoztad magaddal a világbajnoki övedet,   - mert az enyém itt van.

– Hoztam neked is kesztyűt, királyfi – mondta.
 

-Ejnye cárom, hát kesztyűben nem tudok sakkozni! Én ugyanis bokszolóval csak sakkozni, - sakkozóval meg bokszolni szeretek! Így legalább van esélyem ellenük! Mivel az egyezség az egyezség, összecsaptunk hát a táblán egy pár sakkparti erejéig. 

Így történt, hogy elnyertem egy nehézsúlyú világbajnoki övet! Igaz, - cserébe ott kellett hagynom a nadrágtartómat.
 

A tanulság: Ha nagy kalandba vágtok, - akkor jól kössétek fel a gatyátokat!

 

Magyar Irodalmi Lap

          

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap