Holló helyett keselyűk (2/3)

Lukáts János, v, 04/07/2019 - 00:07

 

 

 

 

Folytatás

 

 

Második felvonás

 

Első jelenet

(Bécs, a királyi palota. Mátyás lakószobája, balra baldachinos ágy, középen asztal, mellette karosszék. A háttérben gótikus ablak. Mátyás, Korvin, Étekfogó.)

MÁTYÁS (az Étekfogónak sorolja): Első fogásnak jérceleves legyen, sáfránnyal sárgára festve. Tépkedett tészta úszkáljon benne. Aztán apró fogoly, gombával, dióval töltve. A fácánt csak utána, és jól döfködjétek meg szalonnával, száraz ne maradjon! Naranccsal és áfonyával béleljétek, hogy a leve már éppen kicsorduljon. De, hiszen, tudjátok, minek beszélek!

KORVIN: Király szakácsa ismeri a király ízlését.

MÁTYÁS: Bölcsen mondod, fiam! (Az Étekfogóhoz) Hosszú lesz ma a tanácskozás, a sült addigra el ne süljön, a pecsenye hideg ne legyen. Éhében a király is haragos ember.

ÉTEKFOGÓ: Ahogy kívánod, felség! (Kihátrál)

MÁTYÁS: Vinnélek magammal, János, de unnád! A ceremónia hosszú lesz ma. Sok csak azért beszél, hogy elmondhassa: Mátyás király előtt fecsegett. Más meg azért, mert képtelen rendre fűzni a szavát, és akár ötször is újra kezdi. A király mit tehet: mosolyog és bólogat, a szólót pedig már régen pokolra kívánja.

KORVIN: Ezt még látni is komikus lehet!

MÁTYÁS: Látni igen, de hozzá bólogatni! (Korvint az ablakhoz vezeti, kimutat Bécs felé) Egyszer te ennek mind ura lész! Királya, és nem is akármilyen. Megvan benned az ész és az erő, hogy nagy királyok méltó társa légy. Megnyerő vagy külsődben, miközben lehet félni tőled. (Megöleli Jánost) No, ne félj, én azért nem félek tőled. De mások féljenek! És, tudjad jól, fiam, ész és erő, báj és félelem mindig kéznél legyen nálad, amennyi kell. Akkor nem vagy kiszolgáltatva ellenségednek, se tárgyalófelednek. A célt már jó előre tudd, mikor vitába szállasz. Vagy hódítani indulsz. Ne tétovázz, de hebehurgyán sose dönts! S ha mégis rossz volt a döntésed, legyen erőd, hiszen király leszel, legyen erőd változtatni rajta. Ha kell: visszalépni, bölcsebb utat keresni. És a célt, a legvégsőt, sose feledd, ha, míg megéred, tíz év telik is el. Te ifjú vagy, van többször tíz éved is. Örülj a céloknak, de ne pihenj sokáig náluk, mert megszokod. Türelemmel, tetterővel eléred célodat.

KORVIN: Mi a nagy cél, atyám? Neked mi a nagy célod, felség?

MÁTYÁS (le-föl sétál a szobában): Adj kenyeret és szalonnát az éhes katonáknak, és közben aranykehellyel fizesd ki az uzsorást. De megjegyezd nevét a jövő érdekében! Úgy szedj adót, hogy az adófizetők örüljenek a védelemnek, ami az adószedés nyomában jár. Behívd, és jól tartsd a taljánt, a morvát, a dalmátot, hozza magával, amit tud. Etesd, itasd, és lesd el a titkát. Neveljen nálunk tanítványokat, aztán mehet Isten hírével. Hívjál tanárokat, és csinálj iskolát. Magadnak teszed, a városodnak, az országnak. Sose sajnáld a pénzt a tudástól. A tudóstól, a festményektől, a könyvektől, a díszes, szép kelyhektől, a bársony kardmarkolattól. Becsülete legyen a tanult embernek a köznép előtt.

KORVIN: Én kolostort akarok építeni, apám. És belé olasz papokat…

MÁTYÁS: Olasz papokat, aztán magyar papokat, akik bírják az írást, és olvassák a könyvet. Ők lesznek a te fehér sereged. De el ne feledd közben a fekete sereget sem, harcban edzett, kemény harcosaidat. Szándd rájuk az adód nagy részét. Gyenge ország mindenki kapcája, ostoba ország mindenki rongya!

KORVIN: Apám, apám, hadd menjek ma veled!

MÁTYÁS: Maradj itthon, János, és gondolkodj a holnapon! Én most már indulok, déltájra megérkezik Budáról a királyné is. Légy kedves hozzá, legyetek egymás társai, és ne ellenségei. Te légy az erő, és ő a segítő kéz. A két jó szándék dolgozzon egy irányba.

SZAPOLYAI (megjelenik az ajtóban): Felség, a hintó!

MÁTYÁS: Bécs, az én Bécsem. Az én Jánosom! (Megöleli Korvint) Ne feledd a mai Virágvasárnapot! (Szapolyaival elsietnek)

 

Második jelenet

(Ugyanott, aznap délután. Korvin János az ablak előtt ül, az ölében fatábla, a táblán papírlap, amelyre elmélyülten ír. Mátyás, Szapolyai, később az Étekfogó.)

MÁTYÁS (haragosan betántorog, Szapolyai óvatosan támogatja): Ördög és pokol. Hat órán át meg nem szűntek papolni. Gazember Frigyes, álnok cselákok. És a nuncius… Szétrobban a fejem. (Palástját a földre ejti, maga a karosszékbe rogy. Feje hátracsuklik, majd az asztalra borul)

SZAPOLYAI (A palástot felemeli a földről, és az asztalra teszi. Óvatosan Mátyás karjához ér): Felség! Ha orvost hívnék…

MÁTYÁS: Pokolba velük! (Behunyt szemmel, összefüggéstelen szavakat mond) Budát akarom… friss vizet… lovat alám… kéretem a követeket… nyúlpecsenyét…

SZAPOLYAI: Melyiket, felség?

MÁTYÁS: Igazad van, István, semelyiket.

SZAPOLYAI: Azért mégis, talán az orvost. (Elmenőben) Vagy még akár a papot is.

KORVIN (felugrik az ablaktól, és Mátyáshoz szalad): Apám, nézd, mindent leírtam, amit beszéltél reggel. Alig győztem… közben Bécset néztem… Apám, rosszul vagy-é? (Letérdel Mátyás elé)

MÁTYÁS: Jól vagyok, fiam, jó az Isten, majd rendbe tesz. Hívd elő inkább az étekfogót.

KORVIN: Máris, máris! (Kiszalad)

MÁTYÁS (egyedül maradt a szobában. Föl akar állni a székből, de a földre zuhan): Ne még, Uram, ne vedd el szómat, ne vedd el eszemet, és hagyd meg szívemet! (Kínnal föltápászkodik, a karosszékig vonszolja magát, bele rogy. Korvin és az Étekfogó belép. Mátyás a kezével int) Nem ennék most, el innen.

ÉTEKFOGÓ: Igen, uram, nem. (Tétován) Egy falatot mégis?

MÁTYÁS: Nem, ha mondom… (Aztán utána szól) Egy marék fügét. Olasz fügét, velencei kristálykehelyből.

ÉTEKFOGÓ: Hozom, felség. (El, majd hamarosan egy tál fügével vissza. Leteszi az asztalra, szó nélkül el. Mátyás a kezét-lábát nehézkesen mozgatja, Korvin dermedten nézi és hallgat)

MÁTYÁS: Utálom a fügét. Ezek megmérgeznek. (Egy fügét kivesz és beleharap, majd eldobja) Poshadt füge. Pokol fügéje. (Öklendezni kezd. Korvin rémülten ismét Mátyás elé térdel) Ne térdelj egy poshadt füge előtt. (Fejét az asztalra ejti. Aztán kínnal fölemeli) Te király leszel! Ne térdelj egy megrokkant király előtt.

KORVIN: Apám, az előbb még semmi bajod se volt. A füge…?

MÁTYÁS: Hat órán át a császár, a pápa, a latin szóözön, a düh, amely forrt bennem évek óta ellenük, az utált mosoly, amelyet hordozni kellett arcomon, a türelem, amely már a szívemre égett, és az áruló gyomor, amely kijönni készül belőlem. (A földre dobott fügébe belerúg, de a mozdulattól megtántorodik. Korvin kapja el) Te erős vagy, fiam. Szükség lesz az erődre. Most én… itt hagylak téged.

KORVIN: Hová mennél, atyám, hiszen alig állsz a lábadon.

MÁTYÁS: Ahová készülök, egy láb sem kell ahhoz. Most még szólhatok, János, de már romlásnak indult, érzem, az agyam. (Két kezével megszorítja a halántékát) A lábam két mankó, szemem csak tallóz a sötétben.

KORVIN: A nap ragyog be az ablakon, apám. A bécsi nap…

MÁTYÁS (a kezét nézi): Homály és árnyak, a tenyerembe ültek. (Az ágy felé tántorog) Fogadj be, ágy, most még csak a nyugalomért esengőt. (Arccal az ágyra zuhan. Korvin óvatosan mellé ül, ujjával Mátyás haját érinti) Apám… (Mátyás nem felel. A folyosó felől zaj, Korvin összerezzen. Bevonulnak: Szapolyai, Báthory, Ráskai. Egy barát, egy orvos)

SZAPOLYAI (megriad a fekvő Mátyást látva): A király…

BÁTHORY: Mátyás király…

RÁSKAI: A király. Legyen velünk az Úr!

BARÁT: Vele. (Tétován a király felé lépne, de az Orvos visszatartja)

ORVOS: Majd én. (Tétován a király felé lépne, de a Barát visszatartja)

BARÁT: Előbb a lelkét.

ORVOS: Lélek csak élő testben élhet!

BARÁT: A test csak üres zsákja a léleknek!

ORVOS: Ostoba csuhás!

BARÁT: Sunyi eretnek!

SZAPOLYAI (a kardjára üt, a Barát és az Orvos hátrahúzódik): Csak kifáradt talán. Csak a gyenge test…

RÁSKAI: A király erős, testénél csak a lelke erősebb.

KORVIN: Apám, még semmit sem tudok, okosítsd meg fiadat. (Sírva Mátyásra borul)

MÁTYÁS (összerázkódik, kínnal felül, megkapaszkodik az ágy támlájában, feláll, és tántorogva az asztalhoz lép. Rátámaszkodik) Az idő sürget, mert itt hagy, urak! (A jelenlévők némán körülállják. Mátyás Korvin Jánosra mutat) A királyotok!

SZAPOLYAI: A király te vagy, uram!

MÁTYÁS: Egy roncs vagyok, ki még mozdul és beszél, de végét járja már. (Ismét Korvinra mutat) Ő itt, mondom, a királyotok! Hódoljatok neki. És ott kívül egy ország reszket, hogy egységben maradjon. Az ő kezében van, és a tietekben. Áldott legyen a kéz, amely az országért mozdul, és átkozott, amely ellene húz kardot. (Fejét lehorgasztja, és csak nehezen tér magához) Vagy nem húz kardot, ha üt a harc órája! (Kiegyenesedik, felkiált) Lássátok, vakok, körül a rengeteg ellenséget, aki mind belénk harapni készül. Foguk törjön belé, és hulljanak el megszégyenülve. A császár és Velence, a cseh és a moldvai. De leginkább Mohamed gyilkos kölykei. A végvárak… a végvárak… urak… fegyverben, vasban legyenek (az asztalra rogy) …a végvárak… a vég. János, János a király! (Elhanyatlik, az urak az ágyhoz támogatják. Mátyás végigzuhan az ágyon. Zavartan körülállják, Korvin letérdel az ágy elé, Mátyás kezét csókolja. Az ajtóban megjelenik Beatrix)

BEATRIX: A király? Hol a király? (Szótlanul utat nyitnak neki. Meglátja az ágyban fekvő Mátyást) Uram, királyom! (Félretaszítja Korvin Jánost, aki az ágyról a földre esik) Ki tette ezt? Ki ölte meg Mátyás királyt?

RÁSKAI: A király él, asszonyom.

BEATRIX: Ez lett a királyból? Ez a roncs? És ti ezt tűritek, magyar urak?! Milyen féreg falta fel a legnagyobb királyt? (Ő maga ül az ágy szélére, kezét Mátyás feje alá teszi) Nyisd rám szemedet, szólj hozzám, ami csak nekem szól. Király a királynéhoz. Beatrix vagyok, ismerjél meg, Mátyás. Térj vissza hozzám, nem eresztelek el, felséges férjem. Inkább veled halok!

BÁTHORY (félhangosan): Dehogy halsz vele!

BEATRIX: Enyém vagy és enyém is maradsz, életedben és… óh, jaj nekem. Enyém a szerelmed, az életed, a koronád.

SZAPOLYAI (félhangosan): No, az talán mégse! (Elfordul, a kardjára üt) Mérsékelje ijedelmét, felséges asszony. Urunk megfáradt a délelőtt, háborgatták talján meg bajor követek.

BEATRIX: Taljánok soha! Mindig szerette őket!

BÁTHORY (félhangosan): Hogy mit szeretett rajtuk?!

SZAPOLYAI: Volt, akit szeretett, de ma elege volt mindenkiből.

KORVIN (Beatrixhoz): Beszéljen hozzá, felséges anyámasszony.

BÁTHORY: No, így se szólt még a nagyasszonyhoz a kisúr!

MÁTYÁS (gyengén fölemeli a két kezét): Beatrix és János fiam. (Megfogja a kezüket) Ti ketten álltatok mindig a szívemhez közel. Most már nektek kell összefogni, te, János király, és te, anyja Jánosomnak, hogy együtt… hogy az országot… soha a végeket… Budára, csak Budára fel. (Keze elernyed, lehull. Meghalt Mátyás király. Beatrix és Korvin János a halottra borul, a többi jelenlévő letérdel)

SZAPOLYAI (a Baráthoz): Fogd le a király szemét, barát!

BARÁT: Hogy érinthetném meg a felséges urat! (Halkan imádkozni kezd, a jelenlévők vele mondják) Pater noster, qui es in coelis, santificetur nomen tuum… 

 

Folytatjuk

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap