A honfoglaláskori 108 nemzetség számáról

Horváth Lajos, h, 08/15/2016 - 00:10

 

 

 

Az mindenki előtt nyilvánvaló lehet, hogy egy nép őstörténete nemzeti tudatának alapja, amelyre felépül háza, a haza. Nagyon fontos dolog az őstörténet tehát, amely népnek nincs, annak formálnak, más nép múltját elorozzák, ilyenek a dákó-romanizmus, a nagy-morva birodalom, a szlovák-avarság stb.

            Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bőven elégséges volna nemzeti öntudatunk alapjához, ha valós történelmi múltunkat méltóképpen feltárva, iskoláinkban, egyetemeinken tanítva újra széles körben, az egész nemzetre kiterjedően elterjeszthetnénk.

            Ebben a hazában 700-800 évig úgy tudta mindenki, hogy Szkítiából származunk, hogy egykor a Hun Birodalom népe voltunk és az Árpád-ház magától Atillától ered. Ez a megnyugtató tudás nemzeti létünk alapját képezte, külföldön is így tartottak nyilván minket. Történt pedig ez a legújabb kori sovinizmusok, a 20. századi nemzet és ország gyártások előtti időben.

            Szervesen fejlődött nemzettudat volt ez, más szervesen fejlődött nemzettudatok sorában (skandináv, német, orosz, lengyel, horvát stb.) Európában. Amazok, amelyekkel egy sorban voltunk, máiglan sem rendültek meg, sőt virulnak a régi alapon. A magyar ősi nemzettudatot azonban oly sok viszontagság, viszály és vereség közepette megrendítették. És megrendültünk magunk is a sok sorscsapás alatt. Ideje, hogy ennek véget vessünk és a tudományos igazság jegyében műveljük történettudományunkat.

 

SZKÍTIÁBÓL 108 NEMZETTSÉG ÉRKEZETT

A 11. század második felében keletkezett magyar őskrónika vagy ősgeszta az V. István-kori geszta (Ákos mester), Kézai Simon (IV. László papja) kezén hagyományozódott tovább és Kálti Márk Képes Krónikájában is inkarnálódott. Ez a krónika-folyam közli velünk, hogy a honfoglaló magyarság 108 nemzetségre tagolódott. Kálti Márknál ez olvasható. „A Szittyaországból való második kijövetelkor tehát a száznyolc nemzetség mindegyikéből kétezer fegyveres férfiú jött el, hozzátartozói számát nem tekintjük."1

            A Tarih-i Üngürüsz, a máig nem azonosított latin nyelvű krónika török fordítása, a 16. század közepén, úgy tudja, hogy a magyarok azért hagyták el Szkítiát, hogy az Atilla örökségeként nekik járó Kárpát-medencét újra birtokba vegyék. ,, Amikor Szidijja uralkodója tudomást szerzett helyzetükről, kérésüket nem utasította vissza, elengedte őket, és segítséget is nyújtott nekik. Ők pedig összegyűjtötték a hozzájuk tartozó összes népet, számba vették, és látták, hogy éppen kétszáztizenhétezer ember gyűlt össze. " A mű alapjául szolgáló latin krónika Székesfehérvár török ostromakor (1543) került II. Lajos király bajor származású apródjának a kezébe, aki ekkor már Mahmud Terdzsüman néven a szultáni porta tolmácsai közé tartozott, a törökre fordítást ő végezte.2

            Az összegyűltek száma itt is úgy jön ki, ha a 108 nemzetség mindegyikéből 2000 fegyverest számolunk, ami összesen 216 ezer. A 217 ezres szám csakis szövegromlás, vagy rossz fordítás eredménye lehet. De még így is bizonyítja, hogy Mahmud Terdzsümán, a török fordító, egy olyan ősi forrást használt, amelyik a honfoglaló nemzetségek 108-as számát ismerte.

            Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyar történeti hagyomány, a magyar krónikairodalom egyik ága ismerte és közvetítette a mi korunkra a honfoglaló nemzetségek 108-as számát.

 

A 108-AS SZÁM A TÖRTÉNETI IRODALOMBAN

Horvát István (1784-1846) jeles történetírónk vetette fel először, hogy okleveleink gondos tanulmányozása, átvizsgálása során ez a 108 nemzetség felderíthető,3 kiválogatható lesz. Azonban többek fáradságos munkája nem hozott eredményt ezen a téren. Egyrészt a 13. században virágzó nemzetségek egyike sem vezethető vissza a honfoglalás korába az írott források hiánya miatt, másrészt az Árpád-kori oklevelekből majdnem 200 nemzetség léte bizonyítható.

            Petrovics István és Zimonyi István szerint „A magyarországi krónikák a 10. századi magyar társadalom struktúrájáról eredeti hagyományt nem őriztek meg, a Kézai Simon által említett 108, Szkítából útra kelt honfoglaló nemzetség talán I. (Szt.) István király kori tradíciókra vezethető vissza. A honfoglalás kori magyar nemzetségek száma - a törzsek számától függően - 35-50 lehetett..."4

            A két megnevezett lexikon szócikkíró Kristó Gyula nyomdokát tapossa. A Kristó által legutóbb megjelentetett forráskiadvány könnyedén elintézi a 108-as számot, valamint a hozzákapcsolódó és a 7 törzzsel összefüggő számokat. Egyszerűen „koholtnak", „fiktívnek" minősíti azokat. A munka 1257. jegyzete, amelyről szó van, Kristó Gyula személyes munkája.5

            Györffy György konkrétnak fogadja el a krónikás hagyomány 108-as számát. „A 108-as számot megközelítő eredményre jutunk, ha a mai ismert 180 nemzetségből a jövevényeket és az egyfalus, látszólag várjobbágyi eredetű nemzetségeket levonjuk. A 108-as szám tehát nem ősi hagyományon alapul, hanem Kálmán törvénye alapján nemzetségi joggal birtokló nemesek számontartásán."6 Györffy tehát nem minősíti koholtnak a 108-as számot, valóságosnak tekinti és megpróbálja úgy rendezni a nemzetségek számát egyszerű kivonással, hogy a 108-as szám „megközelítőleg" kijöjjön. Lényegében a Horvát István által kijelölt úton jár. Nagy művében, amelyet István királyról írt, a nemzetségek 108-as számával érdemben nem foglalkozott.7

            A Györffy által hivatkozott törvény Kálmán I. törvénykönyve (1100 körül) 20. tc.-je, amelyik csak nagy képzelőerővel vonható be a témába, mint a nemzetségek alapját megvető törvény. Nyilvánvaló, hogy magyar nemzetségek Kálmán I. törvénykönyve és I. István birtokadományozásai előtt is léteztek. Hihetően a honfoglalás előtt is, amelyről krónikáink bizonyosan tudósítanak bennünket.

 

ŐSTUDÁS A KRÓNIKÁINKBAN

A honfoglaló nemzetségek 108-as számával kapcsolatos felismerés - nem tagadom - egy nem történettudományos mű olvasásakor termett meg. Ez a könyv is a tárgyalt kérdésben egy másik műre hivatkozott, amelyik azóta magyarul is megjelent.8

            Santilla nem kevesebbet állít: „Ha Kínában találunk valamit, s az megjelenik babilóniai asztrológiai szövegekben is, akkor lényegesnek kell tételeznünk, mert nem mindennapi képek együtteséről van szó, melyekről senki nem állíthatja, hogy egymástól függetlenül, spontán alkotó folyamat hozta létre... Vagy az sem lehet véletlen, amikor olyan számok, mint 108, vagy 9x13, illetve különböző többszöröseik előfordulnak a Védákban, Angkor templomaiban, Babilonban, Hérakleitosz homályos kijelentéseiben és a skandináv Walhallában. "

            Az egyiptomi Ozirisz-mitosz ugyancsak tartalmazza a 72+36=108 egyenletet, és ennek felét, az 54-et. A rendkívüli jelentőséggel bíró 2160 (216) számot is, amely a tavaszpontnak egy állatövi csillagképpel történő odébb mozduláshoz szükséges éveknek a száma. A kambodzsai őserdőben lévő Angkor-templomhoz 5 út vezet, mindegyiken 108 gigantikus kőszobor állt, oldalanként 54, összesen 540 szobor, ennek négyszerese 2160.

            A magában álló 72-es szám is megtalálható krónikáinkban. Kálti Márk azt írta, hogy Noé három fiától, Sémtől, Káintól és Jáfettől összesen 72 nemzetség származott a vízözön után.9

            Az indiai tűzoltárba, az Agnikajanába 10 800 téglát építettek, a Rigvédában 10 800 versszak van. A rózsakeresztes hagyomány 108 (72+36) évig tartó ciklusról beszél, amelynek megfelelően a titkos társaság érezteti a hatását.

            A Triádok nevű kínai titkos társaság belépési rituáléja megkívánja, hogy a jelöltek fizessenek 360 pénzt ruhára, 108 pénzt a kasszának, 72 pénzt parancsra és 36 pénzt az áruló alany lefejezésére. A jelenlegi szingapúri Triád-tagságra pályázók anyagi helyzetüktől függően dollárban fizetnek 1,80; 3,60; 7,20; 10,80-at, vagy ezeknek a tízszeresét, de számszerűleg mindig ezeket az összegeket.

            A kínai Hung-szövetség, amely a legősibb és legrejtélyesebb őrzőhelye az ősi kínai vallásnak, felvételiző tagját az alábbi kérdés-procedurának veti alá:

 

Mit láttál sétád közben?

Két cserép vörös bambuszt láttam.

Az egyik cserépben 36, amásikban 72 növény, az összesen 108.

Hazavittél közülük néhányat magadnak?

Igen, hazavittem 108 növényt.

           

A példák még tovább folytathatók. Mindenesetre már ezekből is látszik, hogy a honfoglaló magyar nemzetségek 108-as száma nem pusztán kitaláció, de ha még az is volna, bizonyosan nem a Kárpát-medencében a honfoglalás után találták ki azt. Magunkkal hoztuk és bizonyíthatóan a Belső-Ázsiában keletkezett ősi kultúrkör(ök) mélyéről fakad. Egyértelműen megdöntöttük már eddig is azt az állítást, hogy a magyar krónikák a 10. századi magyar táradalom szerkezetéről eredeti hagyományt nem őriznek és hogy a nemzetségek 108-as száma legfeljebb Szent István koráig vezethető vissza.10

 

HONNAN HOZHATTUK AZ ŐSTUDÁST?

A felhozott példák már eddig is kijelölték azt az irányt, amelyből hozhattuk a 108 nemzetség hagyományát és mindazokat a számokat, amelyek a 108-cal összefüggenek. Ha azt a területet keressük, ahol a magyarság ősei átvehették ezt a hagyományt, akkor a következő történeti helyek és összefüggések merülhetnek fel.

            Kr. e. 2. évezred közepe táján hagyták el az óind törzsek hazájukat az Aral-tótól délkeletre, az Amu-darja és a Szír-darja vidékét, hogy Indiába vándoroljanak. Az óindek legrégibb irodalmi hagyatéka, a Rigvéda földrajzi horizontja Kelet-Irán egy részére, a mai Afganisztánterületére, illetve ezektől még észak-nyugatabbra terjed. Ez az Indiába vándorlás előtti állapot.

            Ebben az időben az óindek legközelebbi nyelvrokonai a szomszédságukban élő óirániak. Az indoirániak arisztokráciája nevezte magát árjának.11

            Az indoirániak szteppei lakóhelyei a Kr. e. 3. évezredben megközelítették a Dél-Urált. Az óindek és óirániak szétválása után a Jaiki Kapu (Urál-folyó) vidéke és talán még északabbra is, az óirániak kulturális befolyása alatti állt a Kr. e. 1. évezredben.

            Az uráli magyar őshaza elméletének vallói olyan területet jelölnek őshazaként, amely az indoirániak, illetve az óirániak, azaz árják közvetlen szomszédságában volt. Ezen a területen az állattenyésztés, a lótartás már a Kr. e. 3. évezredben kimutatható régészetileg, ugyanakkori népessége pedig déli eredetű az embertani leletek tanúsága szerint.12

            Figyelemre méltó, hogy a Föld kiterjesztésének a mítosza, amely az irániaknál széles körben elterjedt, eljutott az obi-ugurokhoz is. Egy vogul teremtésmonda szerint a Felső Ég atya egy ostort ad megbízottjának a Föld kiterjesztésére: „Te, ha majd leérkezel, eleven kígyóostorral három ízben csapdosd meg a Kérges Föld anyát! Nagy ölű ember két öljének a szélességére fog kiterjedni a földecske."13

            Feltételezzük, hogy az obi-ugurok sem laktak mindig ott, ahol jelenleg. De valamikor mindenképpen szoros érintkezésben voltak az óirániakkal, ha ezt a teremtésmítoszt átvették és kultúrájuk alapzatában mindmostanáig megőrizték.

            Másrészt, ha nem ragadunk a finnugorisztika halász-pákászó lápvilágában, akkor is találhatunk olyan történeti helyet, ahol ennek a hagyománynak az átadása megtörténhetett. A Turán nevű terület neve legelőször az Avesztában fordul elő tura alakban nép- és személynévként. A tura nomád nép, amelyik az irániak és az igazi hit (zoroasztrianizmus) ellensége. Irántól északra fekvő ország neve, majd később minden, abból az irányból érkező támadót is jelent, legyen az iráni, nem iráni, tohár, heftalita, vagy éppen türk.

            A tura nép lakóhelye a Szír-darja középső folyásának a vidéke, azaz Kang, Kanha országa, s említenek egy Tur tartományt Hvárezmben (Korezm - Szerk.) is. Az arab geográfusok Turát Transoxániával azonos fogalomként használták. Az Oxus azonos az Amu-darjával, az arab világból nézve a rajta túl fekvő terület megint csak a Szir-darja vidéke. Ez az újkorban Turkesztánnak nevezett nagyobb terület, azaz a törökök országa.14

            A jelenleg az Uráltól délkeletre feltételezett magyar őshaza a Kr. e. 500-Kr. u. 550-ig mintegy 400-500 kilométerre volt déli határával a Szír-darjától.15 Nyilvánvaló, hogy ennek az őshazának a délebbre „nem engedése" kizárólag a finnugor elmélet híveinek mesterkedése annak érdekében, hogy ki ne derüljön az, amit már régen és nagyon sokan tudnak, a finnugor nyelvészet alapján kikövetkeztetett őshazák már teljesen tarthatatlanok, mint tudományos eredmények.

            Természetesen most nem kívánunk belebocsátkozni a magyar őshazák kérdésének tudományos vitájába. Többek között azért sem, mert a jelen dolgozatban felsorakoztatott is elégséges ahhoz, hogy megállapíthassuk a 108 honfoglaló nemzetség és hagyománya az Urál hegységtől délkeletre, a Jaik folyótól délkeletre a Szír-darjáig terjedő területen átvehető volt legkésőbb Krisztus emberi életének idejében. Ez az átvett hagyomány, amelyik az óiráni, indoiráni kultúrában és területen évezredekkel korábbra nyúlik vissza, nevezhető őstudásnak is.

 

MAI ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSA

Kétségtelen, hogy a finnugorisztika elterebélyesedése a magyar nemzetet és országát leigázni akaró hódítóknak (német, osztrák, orosz stb.) kapóra jött és a magyar állam vezetését megszerző idegenek előszeretettel támogatták ezt intézményi és anyagi tekintetben. Ha semmi mást nem tekintünk is, csak azt, hogy az iráni, a türk irányba vizsgálódó tudományosságot mennyire háttérbe szorították és mellőzték, már akkor is megállapíthatjuk, hogy rendkívüli mulasztásokat követtek el, többnyire állami segédlettel, tudománypolitikai szervezésben.

            A mai írástudók vagy hivatalvezetők árulása azonban tovább folyik, pedig már nem is hivatkozhatnak a szovjet hadsereg jelenlétére, ami persze semmikor sem volt tudományos szempont. Legutóbb, 1996-ban kiadták a Kárpátalja területére vonatkozó népszámlálásokat, amelynek az elején orosz nemzetiséget, a közepén ukrán és orosz nemzetiséget írnak, holott mindezek a ruszinok vagy rutének.16 Nyilván a kézirat elkészítése idejében kötötték a magyar-ukrán alapszerződést és ennek jegyében úgy vélték, hogy el kell fogadni az ukrán álláspontot, miszerint ruszin nép sosem létezett. A mai írástudók és hivatalvezetők tehát megtagadtak egy szomszédnépet, amellyel 700 éven keresztül egy állami keretben éltünk Magyarországon és amellyel a viszonyunk ez alatt valóban felhőtlen és barátságos volt.

            Kristó Gyulát és követőit önnön korlátaik akadályozzák meg abban, hogy a 108 honfoglaló nemzetség kérdésében is tovább lássanak. Ezek a korlátok ráadásul igen szűk teret fognak közre. Ezen a téren csak az az „őstörténeti" állítást fér el, hogy az Árpád magyarja valamikor 830 körül verődött össze heterogén elemekből. Ha ennyire „fiatal" volna ez a nép, amely állításnak tömegével mondanak ellent az adatok és a logika, akkor krónikáinkban, hagyományainkban, népművészetünkben, népzenénkben, rovásírásunkban stb. nem szabadna előfordulnia semmilyen őstudásnak, azaz olyan ismereteknek, amelyek legalább a Krisztus földi működése körüli időben már megvoltak, sőt bizonyos eurázsiai népek, népcsoportok közös kultúrkincsét alkotják.

            Kristó Gyula persze ezt kizárja. Pedig kétségtelen, hogy a szájhagyomány sokra képes, de nem zárható ki az sem, hogy a magyarságnak már a honfoglalás előtt is voltak történeti feljegyzései, őskrónikái akár türk rovásírással, akár örmény írással, akár arab írással stb. És akkor még nem is említettük a kettős honfoglalás elméletét, miszerint a 7. század közepén jelentős magyarul beszélő néptömeg telepedett le a Kárpát-medencében. Ezeknek is lehettek az avarokkal együtt feljegyzéseik, illetve élhettek közöttük olyanok, akik görögül, latinul stb. megtanultak írni.

            Kristó Gyula ezt teljesen kizárja és ide vonatkozó művében csak a honfoglalás utáni történeti alkotásokkal foglalkozik.17 Könyvének már maga a címe is rendkívül szűk szemléletről tanúskodik, hiszen Anonymus is úgy írta, tudta, hogy van egy másik Magyarország is, de nem tudták, merre keressék. Teljességgel lehetetlen, hogy a Julianus által megtalált Magna Hungaria népének ne lettek volna történeti feljegyzései akár örmény, arab, türk írással, sőt később cirillel.

            A magyar nemzet újrateremtéséről, Magyarország újraalkotásáról van szó és nem „rendszerváltásról". Le kell mosnunk magunkról a gyalázatot, amelyet ránk kentek a századok során ellenségeink. Ennek során akkor járunk el helyesen, ha mindig és mindenben visszacsatolunk az utolsó szervesen fejlődött, a hódító által még nem rontott korhoz és állapothoz.

A történettudomány terén vissza kell utasítanunk minden vélekedést, áramlatot, törekvést, amely nemzetünk igazi történetét eltemeti, szétosztja az újsütetű szomszédnépek között. Védenünk kell a tudomány eszközeivel nemzetünket, amelyet nemcsak anyagi javaiból forgattak ki többször és többen a 20. században, hanem valódi múltjától is meg akarnak fosztani. Mi nem lehetünk a magyar nép árulói.

Horváth Lajos

 

MÁLYUSZ Elemér: Az V. István-kori gesta. Bp., 1971. Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Bp., 1994. (továbbiakban KMTL) 33, 348. KÁLTI Márk: Képes Krónika, Bp., 1959. 75. A témáról először újságcikket írtam a 108 titka címmel. (Demokrata 1997/35. 26-27.)

  • A magyarok története. Szerk.: BLASKOVICS József Cleveland. Ohio 1988. III., KMTL 661.
  • KARÁCSONYI János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bp. 1900.
  • KMLT 489.
  • A honfoglalás korának írott forrásai. Szerk.: KRISTÓ Gyula. Szeged, 1995. 359.
  • GYÖRFFY György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Bp., 1959. 15.
  • GYÖRFFY György: István király és műve. Bp., 1977.
  • GRAHAN Hancock: Istenek kézjegyei. Debrecen. 1977. 288-295. Santilla, Giorgio de von Dechend, Hertha: Hamlet's Mill. Boston. 1992. 7.
  • KÁLTI: i. m. 52.
  • KMTL 489.
  • Indiai regék és mondák. BAKTAY Ervin. Bp., 1963. Harmatta János előszava.
  • Magyarország története I. Főszerk.: SZÉKELY György. Bp., 1984. 414-415.
  • Indiai regék 7.
  • KMTL 692.
  • Történelmi Világatlasz. Kartográfiai Vállalat. Bp., 1991. 107. I. térkép.
  • Kárpátalja településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai (1880-1941). Központi Statisztikai Hivatal Bp., 1996. Szerk. Dr. Kepecs József
  • KRISTÓ Gyula: Történetírás a középkori Magyarországon. Bp., 2002.

 

Magyar Irodalmi Lap  

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap