Hüvelyk tanár úr

Petrozsényi Nagy Pál, cs, 05/01/2014 - 00:12

Többnyire kalapban és magas sarkú cipőben járt. Így persze nagyobbnak, tekintélyesebbnek tűnt. A tanulók mégis Hüvelyk tanár úrnak csúfolták.

Egy nap tántorogva iparkodott a buszmegálló felé. Kicsit felöntött a garatra, ezért nem csoda, hogy bepottyant egy jókora gödörbe. Kalapja elgurult, orra betört, s vére pirosra festette a tocsogó vizét.

– Részeg disznó! – ismerte föl egy biciklis szülő, akinek a fiát megbuktatta valamikor.

– Segítség!

– Mi történt? – hajolt a gödörhöz később egy férfi, kezében táska, arcán megdöbbenés. – Pista! Hát te mit csinálsz ott?

– Vakaródzom, kérlek tisztelettel.

– Helyes, csak vakarózzál! – viharzott el fogcsikorgatva.

Hüvelyk tanár úr, azaz Orbán Pista főnöke volt, mellesleg hatósági spicli, ami akkoriban nem is volt olyan nagy újság. Szóval besúgott. Előbb a múlt, most az új rendszerben, respektálták is nagyon. Leszámítva a Hüvelyk tanár urat, aki még inni sem akart vele. Pedig hát megitta ám ő is a magáét. De vele nem. Soha. Így telt be a pohár. Mint visszaeső piást, csakhamar ki is rúgták a suliból.

– Lógjunk Nyugatra! – ajánlották Hüvelyk hasonló sorsra jutott társai. – Láthatod, ez a hajó sem különb a múltkori hajónál, más szóval az is süllyedt, ez is süllyed. Iszkoljunk, amíg nem késő.

– Csak menjetek, én maradok. Ha Ceauşescut kibírtam, Iliescutól sem gazolok be, és ha akarom, a Talpra magyart is elszavalom.

– Hülye! – biggyesztette le ajkát Orbán alkalmi élettársa, Erzsike.

Már nagyon unta ezt hőzöngő bagázst, mely nap mint nap össze­gyűlt a házukban, beba­gózták a szobáját, és csepülték a demokratikus Frontot. Pedig a valóságban igenis előbbre léptek, sajtójuk szabad, a kommunistákat leírták, jöhetnek-mehetnek akár Nyugatra is. Mégis örökké sírnak, hőbörögnek, hogy így a nyelv, meg úgy a nyelv, kultúra, oktatás ahelyett, hogy a saját pecsenyéjüket sütögetnék. Mint mindenki, akinek ebben az országban egy csöppnyi esze van.

Szerencsére lassanként mindnyájan leléptek. Az egyik eltűnt, a másik meglógott, vagy megjött az esze, és ő is spicli lett.

– Most te következel – lélegzett fel megkönnyebbülten Orbán élettársa, és amúgy ráadásként, már ő kötött útilaput a férfi talpára.

A tanár holmija két bőröndben elfért. Mehetett. Csakhogy hova? Szülei meghaltak, lakása, pénze nincs… Szomorúan ballagott a pályaudvarra, leadta bőröndjét, és a tanfelügyelőségre sietett. Elmondta, hogy járt, végül könyörögni kezdett egy apró szemű, gémnyakú embernek.

– Vegyenek vissza, ígérem, sosem iszom többé.

– Sajnálom – tárta szét karját a tanfelügyelő –, de per pillanat egyetlen posztunk sincs. Különben sem hiszünk magának, hisz annyiszor fogadta, mégis mindig visszatért a pohárhoz, lejáratta magát, lejáratott minket. Nem, barátom, maga... hogy is mondjam, túl sokszor besározta már magát. Azonkívül gyenge, és agyilag, lelkileg egyaránt zavaros. Pedig a mai iskola... hm... olyan, mint egy szentegyház, ahova csak tiszta szívvel és fejjel léphetünk – szavalta pátosszal.

– Szentegyház? – böffent ki Orbánból a nevetés, s még akkor is röhögött, amikor kitámolygott az utcára.

Késő estig sétált üres hassal, farkaséhesen, nézegette a kirakatokat, éjjel pedig meghúzta magát a vasúti állomás egyik várótermében. Így telt el az ősz. Hol csomagot cipelt, hol szenet lapátolt, vagy segített a vagonok ki- és berakodásánál. Cserébe megengedték, hogy az állomáson veszteglő vonatokban aludjon. Állandó állást nem talált, alkalmit is alig, ezért egyre gyakrabban somfordált a város szélére karalábé, káposzta és hasonlók után kutatva, nehogy a híres, Ceauşescu által propagált vegetáriánus étkezés feledésbe merüljön. Ezzel szemben nem ivott, tudniillik nemigen volt miből. Amikor meg lett volna, eszébe jutottak a gémnyakú felügyelő szavai: maga... hogy is mondjam, túl sokszor besározta már magát. Azonkívül gyenge, és agyilag, lelkileg egyaránt zavaros. Vajon tényleg így lenne? Próbáljuk ki. Ha megállja, hogy ne igyék, esetleg még minden jóra fordulhat.

Egy csikorgó téli vasárnap fiatal párnak ütközött. Pontosabban csak a lány volt fiatal, a férfi annál korosabb, viszont olyan piszokul elegáns, mint egy divatlapból kilépett topmodell.

– Bocsánat!

Te jó ég, de hisz ez az Erzsike! És milyen vidám, gondtalan! Biz’ isten, még sohasem láttam ennyire boldognak. A nő szeme rávillant, majd kifejezéstelen arccal odébbállt. Nem ismert meg! – simogatta meg Hüvelyk tanár úr hosszúra nőtt, gubancos szakállát. Egy ideig céltalanul toporgott a hidegben, aztán fogta magát, és besietett egy csehóba.

– Egy szódavizet kávéval, legyen szíves!

Ült mellette vagy félórát, aztán amikor a kocsmáros nagyon kezdte stírolni, rendelt hozzá még egy féldeci barackpálinkát, utána még egyet, amíg minden megtakarított pénzét elitta.

– Mindjárt zárunk! – figyelmeztette vendégeit a kocsmáros.

Erre újból kitámolygott az utcára. A februári szél jegesen süvöltött, gorombán hátba kapta, és belökte egy kapu alá. Ott feküdt a havon, mint egy halom batyu, aztán meg sem moccant többé.

– Jól vagy? – hajolt feléje később az anyja, hangjában bánat és szemrehányás bujkált. – Látom, megint ittál, fiam.

– Anya, tényleg te vagy? – ébredt egy pillanatra öntudatra. – Az… az nem lehet, hiszen már réges-rég meghaltál – meredt a sötétbe.

– Én vagyok hát. Gyere, betakarlak. Biztosan fázol. Nem innál egy csésze forró teát?

– Nem. Haragszom rád, meg apára is. Apa, te is itt vagy? – veszítette el józan ítélőképességét ismét.

– Itt, de miért haragszol ránk, amikor mindketten annyira szeretünk.

– Akkor miért hagytatok olyan korán magamra? Menjetek innen, látni sem bírlak többé titeket!

– Pedig mi éppen érted jöttünk, úgyhogy állj fel szépen, és búcsúzz el a világtól!

– Nem megyek, én… én ehhez a világhoz akarok tartozni – kotort elő zsebéből egy gyufát, hogy megmelegítse a kezét kissé.

De már meggyújtani sehogy sem tudta a széltől, hiába húzta elő sorban valamennyit. Erre feladta, néhány percig még segélykérően meredt a kocsmára, amíg már azt sem látta többé, eltűntek a szülei, az utca, minden szertefoszlott.

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap