Igaz magyarként – hazáért, nemzetért

Fehér József, sze, 01/09/2019 - 00:08

Mindig is csodálattal néztem föl azon honfitársaimra, akiket sanyarú sorsuk vagy az adott történelmi helyzet messzi idegenbe kényszerített, és annyira nagyon szerették népüket,  hazájukat, hogy még onnan is őket kívánták szolgálni. Pontosan úgy, ahogyan ezt korábban Kölcsey Ferenc, a reformkor legnagyobb költője „Emléklapra” című epigrammájában programként megfogalmazta: „A HAZA MINDEN ELŐTT”.

Wass Albert Baumgarten-díjas írót, költőt és publicistát  - aki idén lenne 105 éves, ha még élne és munkálkodhatna – Floridáig sodorta az élet. Negyvenhét éven át onnan küzdött tollával, tehetségével, közösségteremtő erejével, kiadói tevékenységével a magyarságért. De ne rohanjunk ennyire előre az időben!

A Kolozs megyei Válaszúton született 1908. január 8-án, grófi családban. Ősi birtokait még Szent László királytól kapta örökül a család. Számára is meghatározó a gyermekkor: a szülőföld, a mezőségi dombság erdőivel, tisztásaival, valamint a Czegei tó és környéke. Egy életre beleivódtak a lelkébe, hogy később, alkotómunkája során szenvedéllyel tudja bemutatni, ábrázolni műveiben.

„Erdélyben nőttem emberré – vallja egyik írásában –, a kolozsvári Református Kollégiumban. Már gyermekkoromban elkezdtem írni. Verseim és elbeszéléseim megjelentek olykor Erdély legnagyobb napilapjában, a kolozsvári Ellenzékben, így bejáratos voltam a szerkesztőségbe is, ahol barátságot kötöttem Indig Ottóval, Hunyadi Sándorral, Szigeti Ernővel”, akik köztudomásúan zsidó származásúak voltak, amivel akkoriban ezzel nem sokat törődtek az emberek, mert mind magyarnak számítottak.

1926-tól gazdálkodást tanul Magyaróváron és Debrecenben, majd Németországban, és Párizsban, a Sorbonne-on folytatja tanulmányait. Hazatérve gazdálkodásba kezd, de egyre inkább a vers- és a prózaírás felé vonzódik, köti le a figyelmét. 1934-ben megjelenik a „Farkasverem” című regénye, mellyel országos hírnevet szerez magának, és kiérdemli a Baumgarten-díjat. Tíz év múlva már a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választják, majd pedig a Kolozsvári Egyetem díszdoktorává avatják.

Kitör a II. Világháború.”Behívtak katonának – írja vallomásában – s mentünk háborút csinálni. Milliók pusztultak el, milliók váltak föndönfutókká. Engem Bajorföldre sodort a vihar, ott nyomorogtam nehány évig, majd Hamburgban lettem éjjeliőr. Közben megírtam nehány könyvet is.” Akkoriban született meg a román nép életét emberi melegséggel, szeretettel ábrázoló regénye a „A funtineli boszorkány”, és az „Adjátok vissza a hegyeimet!” a messzibe kiáltó, szívbemarkoló munkája. Ez utóbbi művével (föltehetően) nagyon magára haragítja a román kormányt, és távollétében  még 1945-ben halára ítélik.

Családjával elhagyja Európát. „Aztán 1950 augusztusában négy kisfiammal együtt Amerika földjére léptem.” Az „Új világban” az újrakezdés nem ment egykönnyen a számára. Miután visszautasította Havas Emil sajtóvezér furcsa és érthetetlennek tűnő ajánlatát, hiába próbálkozik írásaival különböző lapoknál, egyet sem tud közűle elhelyezni. Ez készteti arra az elhatározásra, hogy kiadóvállalatot alapítson, mely Magyar Szépmíves Céch néven kezdi meg sokrétű tevékenységét.

Könyveket ad ki, folyóiratot indít, hogy összefogja és cselekvésre szólítsa az amerikai magyarságot. Kezdettől fogva fölerősödik közírói tevékenysége. Kiérkezésétől vallja, hogy „minden magyar annyit ér idekint, amennyit az orosz fegyverek árnyékában gyötrődő nemzetért  cselekedni képes és hajlandó.” Az amerikai magyarság felelősségét veti föl az 1956-os magyar forradalom leverésével kapcsolatban is „Magyar számadás” címmel 1958 októberében megjelent publicisztikájában. „1956 novemberében nem Budapest útcáin veszett el  a magyar szabadságharc – hangoztatja –, hanem New Yorkban!” Kénytelen azonban rádöbbenni, hogy az Amerikában élő egymillió magyarból kevésnek fontos a hazai magyarság sorsa. Már akkoriban megfogalmazza: minden erővel arra kell törekedni, hogy az oroszok kivonuljanak Magyarországról, és a nép szabad választással döntse el, milyen államformában szeretne élni.

A szétszóródott „erők” összefogását egy „közös nagy magyar világszervezettől” várta  az író.

A hetvenes évek második felében újra megfogalmazódik benne  a nemzeti egység gondolata, de már kicsit másképpen, mint azt 1940-ben még  Nyugatban írta. Véleménye szerint: „Az önző élelmességet fel kell cserélnünk önzetlen tiszteletre. Az öncélúságot nemzet-célúságra. Az egymással szemben való áskálódást, irígykedést, gyűlölködést egymás iránt megnyilvánuló szeretetre. Egymás szidását egymás dicséretére. A hibakeresést érdemkeresésre.  A haragot megbocsájtásra. Meg kell értsük, hogy külön-külön semmik se vagyunk, aprócska porszemekek, amiket elfúj a történelem szele.”

A keresztyén  erkölcs nevében elutasítja mind a szocializmust, mind a kapitalizmust. Helyettük egy harmadik utat képzelt el, mely a tisztességre, becsületre, hűségre, igazságszeretetre, emberszeretetre épülne egy „megújhodott Magyarországon”. Világlátása, erkölcsi meggyőződése egyértelműen tiszta és szilárd, amikor azon véleményének ad hangot: ”Egy nemzet gerince a történelmi öntudat”, vagy „Aki magyarnak nem jó, embernek is hitvány”. 

Az emigrációban élő magyarság lelkiismereteként ébresztgeti honfitársait, hogy vigyázzanak, ne hagyják magukat elaltatni, becsapni a mindenkori propaganda jelszavaival. „Ébredjetek föl, magyarok, s legyetek újra nemzet! Váljatok újra nemzetté, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem, hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud tenni, cselekdni a magyar közösségért.”

Végül engedjék meg nekem, hogy röviden idézzek a pomázi Wass Albert Emlékkonferencián elhangzottakból. Annál is inkább, mivel ott hozzáértő irodalmár és nyelvész szakemberek mondtak véleményt az emigrációba kényszerült nagy erdélyi magyar életművéről. Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnökeként és a rendezvény házigazdájaként hangsúlyozta, hogy Wass Albert írói és szellemi hagyatéka nemzeti összefogásra képes bírni a magyar nemzet megújító erőit. Példaként említette a Kárpát-medencében zajló megemlékezéseket, filmvetítéseket, szavalóversenyeket és szoboravatásokat.

Jókai Anna író többek között arról szólt, hogy Wass Albert aktualitásához kétség nem fér. Nemzete Don Quijotéja volt, aki egyedül harcolt a magyarságért, szülőföldjéért. Kabdebó Lóránt professzor Wass költészetét méltatva, kiemelte kivételes tehetségét. Mint mondotta, jelentékeny költő, akinek költészetére figyelnünk kell. Szőcs Géza költő előadásában az emigráció nagy magyarja körül kialakult tévhiteket, politikai rágalmakat igyekezett cáfolni, eloszlatni. Végül leszögezte: irodalmunk pótolhatatlan jelese volt Wass Albert.

Még életében, 2007-ben megkapta a magyar állampolgárságot, így tehát szeretett hazája állampolgáraként hagyta el e küzdelmes földi világot, melyben a magyarság függetlenségéért, szabadságáért harcolt töretlen hittel. 2oo8-ban a Magyarok VII. Világkongresszusa a Magyarok Világszövetsége örökös tiszteletbeli elnökévé választotta posztumusz Wass Albertet. Egyik barátjához intézett levelében írta: „… ha befejeztem ezt az életet szelek szárnyán, csillag-ösvényen hazatérek újra …”  Így történt!

Méltó hely illeti meg őt a magyar irodalomban is, mert írói, költői munkásságának minden értéke a magyar örökségünk része. Ne feledjük: ezzel tartozunk neki!

 

Irodalom:

- „Csillag-ösvényen hazatérek újra” – Wass Albert élete(Wikipedia)

- Wass Albert: Így lett belõlem antiszemita.

- Arany Lajos: Az elnémítottak hangja(Wass Albert: Magyar számadás. Publicisztikai írások az emigráció éveiből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006., 275 oldal)

- Wass Albert életmûve nemzeti és kulturális összefogásra szólít fel /Pomázi konferencia az emlékezés évében c. újságcikk

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap