II. A Benes dekrétumok megerősítése – Európa szégyene 3. rész

Szerkesztő B, v, 04/07/2013 - 00:03

 

 

 

A Benes dekrétumok megerősítése, ma már nem a dekrétumok előírásainak a végrehajtására vonatkozik, hiszen kétszer ugyanazokat az embereket tényelegesen kiűzni ősi szülőföldjükről lehetetlen. A Benes dekrétumok megerősítése, ma a  kollektív bűnösség elve mellett való további elkötelezettséget jelenti. 

 

Edvard Benes, egyik 1942-ben írott, utolsó akaratának, és végrendeletének szánt okiratában a következőket írja: „Legyetek hűek Masaryk és az én politikámhoz, és minden jó lesz.”8  Masaryk és Benes politikai örökségéhez való hűségének jeléül, a szlovák parlament 2007. szeptember 21-én „megerősítette” a Benes dekrétumok érvényességét és sérthetetlenségét. A Cseh köztársasság 2002-ben szintén hozott hasonló rendeleteket. 

A Benes dekrétumok, a törvényesség intézményének a teljes mérvű megcsúfolása.

 Az „eredeti”  dekrétumokat  Benes 1945-ben, szabad földön, Londonban fogalmazta meg, s azokat a (csak cseh és szlovák képviselőkből összetevődő) Cseh Nemzetgyűlés, és a Szlovák Nemzeti Tanács 1946-ban megerősítette. A Cseh Köztársaság, pedig ezeket a „megerősített” rendelkezéseket 2002-ben ismét „megerősítette.” A jelenlegi szlovák parlament, 2007. szeptember 20. határozata, pedig már a Csehszlovákia, és a Cseh Köztársaság által is megerősített rendelkezéseket „erősíti.” Amíg az „eredeti” Benes dekrétumok megvalósításához egyetlen nagyhatalom sem adta meg kifejezett beleegyezését, a Benes dekrétumok „megerősítése”, ma az Európai Unió hivatalos beleegyezésével történik.

Ma általánosan elfogadott az a vélemény, és ezt a csehek sem tagadják, hogy a Benes dekrétumok megerősítése elsősorban az áldozatokat megillető kárpótlási követeléseinek elutasítását hivatott biztosítani.

A kollektív bűnösségre alapuló Benes dekrétumok végrehajtási rendelete alapján, a felvidéki magyarok, több mint ezer év verejtékes munkájuk jutalmául, a következőket vihették magukkal:10 kgliszt, 3 kg hüvelyes, 1 kg mák, 20 kg krumpli, 5 kg zöldség vagy lekvár, 1 kg zsír, 2 kg füstölt hús, korlátozás nélkül baromfi. Tilos volt elvinni lovat, marhát, disznót. Bútorokat és ruhákat lehetett vinni, de szerszámot, tűzhelyet és kályhát nem.9 A háború utáni idők zűrzavarában, és mostoha körüölményei között  végrehajtott rendeletek külön lehetőségeket szolgáltattak a magyarok elleni egyéni bosszúra, írígységen alapuló feljelentésekre, és a vágrehajtó szervek túlkapásaira.10

A cseh, és a szlovák kormányok fölényes, és cinikus magatartása ebben a kérdésben arra utal, hogy az ár, illetve a „világhelyzet” ismét kedvez a cseh, és a szlovák vezetőknek, különben nem azonosulnának Benesnek, a kollektív bűnösségre épülő, hatvan évvel ezelőtti dekrétumaival. A szlovák kormánynak, a Benes dekrétumokat „megerősítő” határozatát igazoló érvek egyik csoportja arra vonatkozik, hogy a  Benes dekrétumok rendelkezései nem a kollektív bűnösség elvére épülnek. (A magyarokat és a szudeta-németeket azért toloncolták ki Csehszlovákiából, mert árulók és kollabránsok voltak.11)

A fenti érvek egyik alcsoportja szerint viszont, a szlovák kormánynak a Benes dekrétumokat “megerősítő” határozata eltávolította az eredeti dekrétumokból a kollektív bűnösség elvére épülő részleteket. Különös, azonban, hogy ezekben a vitákban a Benes által megfogalmazott, eredeti rendelkezések szövegét, vagy a „megerősített” határozatokat, sem a cseh, sem a szlovák politikusok, történészek, vagy szakemberek soha nem idézik. Vajon miért? Azért, mert a  Benes dekrétumok szövege, a kollektív bűnösség,  a  nyers kapzsiság megnyilvánulásának a párját ritkító, és elrettentő példája.

A következőkben vizsgáljuk meg a Benes dekrétumok ide vonatkozó előírásainak szövegrészleteit:

Az 1945. május 19. Dekrétum bevezetőjében a következőket olvassuk:12

„A Köztársaság Elnök 1945. május 19. Dekrétuma a megszállás időszakában kötött adásvételi szerződések érvénytelenségéről, és a németek, a magyarok, az árulók, és kollaboránsok, és bizonyos egyesületek, és szervetek vagyonának államosításáról…”

A fenti szöveg felsoroló jellegű, és külön csoportban említi a magyarokat, a németeket, és külön csoportban az árulókat, és kollaboránsokat. Benes fenti dekrétuma a magyarokat, és a németeket, tehát nem, mint árulókat és kollaboránsokat nevezi meg, hanem faj, illetve eredet alapján sorolja fel.

A fenti törvény IX Adalékának 3. Paragrafusa szeri az államosítás azokra vonatkozik, akikre az állam nem támaszkodhat. A IX. Adalék  4. Paragrafusa így hangzik:

„A természetes személyek, akikre az állam nem támaszkodhat a következők:
a német, és magyar nemzetiségű egyének,
azok a személyek és szervezetek, akik a Csehszlovák Köztársaság ellen tevékenykedtek, akik az ilyen tevékenységeket kezdeményezték, vagy azokat tudatosan támogatták. 

A IX. Adalék 6. paragrafusa szerint:

„Magyar, és német nemzetiségűeknek minősülnek azok, akik az 1929-es népszámlálást követően, bármely népszámláláskor németnek vagy magyarnak vallották magukat. Németeknek, és magyaroknak minősülnek azok is, akik németeket, és magyarokat tömörítő nemzeti csoportnak, szervezetnek, vagy politikai pártnak a tagjai voltak”.

A fenti rendelkezés alapján a jogilag önálló akarattal nem rendelkező, s a szülői gyámság alatt lévő kiskorúakat is büntetik, mert szüleik magyarnak vallották magukat. A magyar műkedvelő színtársulatok, olvasókörök, és tánccsoportok tagsága is elegendő volt ok volt a vagyonelkobzásra és a kitelepítésre. A Benes dekrétumok durván sértik személyi felelősség elvét, mely szerint “egyetlen személy sem büntethető olyan kihágásért, amelye nem ő személyesen követett el.

A  XII. Adalék 2 paragrafusa szerint:

„Azok a személyek, akikre a rendelkezések vonatkoznak, de akik bizonyítani tudják, hogy soha nem követtek el semmit a cseh és a szlovák nép ellen, vagy tevékenyen résztvettek az ország felszabadításáért folyó küzdelemben, vagy pedig bántódás érte őket a Nacionalista Szocializmus önkényuralom részéről, azok megtarthatják Csehszlovák állampolgárságukat.”

Az ártatlanság bizonyításának terhe a barbár kor világát idézi. Az ártatlanság feltételezésének civilizációs elve alapján minden személy ártatlan, amíg annak felelőségét a vádló be nem bizonyítja. A bizonyítás terhe, tehát nem a vádlott, hanem a vádló kötelessége.

A Benes dekrétumok csak a magyarokat, és németeket kötelezték arra, hogy lojalitásukat igazolják egy olyan papíron létező állam iránt, amelynek kormánya öt éven át Londonban székelt. A dekrétumok nem határozzák meg, hogy mi az, amit Csehszlovákiában minden egyes magyar, beleértve a kiskorúakat, öregeket is, elmulasztott megtenni. A Csehszlovákiához csatolt magyarok azt sem értették, és a mai napig is felfoghatatlan, hogy mit keresnek a magyarok a szláv testvériség (pánszlávizmus) eszménye alapján megalakult Csehszlovákiában.

Kelet Európa második világháború utáni végleges sorsa szempontjából, beleértve Csehszlovákiát is, az ilyen, vagy olyan lojalitásnak különben sem volt semmi értelme, mert a végén Lengyelország, amelynek a Szövetséges hatalmak közül a negyedik legnagyobb hadserege volt, és a végsőkig tevékenyen harcolt a szövetségesek oldalán, a háború után ugyanúgy a Szovjetunió fennhatósága alá került, mint Magyarország és Szlovákia, melyeknek hadseregei a náci Németország oldalán harcoltak.  

A Benes dekrétumok „megerősítőinek” szószólói azzal érvelnek, hogy az eredeti Benes dekrétumokból kiiktatták a kollektív bűnösségre vonatkozó részeket. A kollektív bűnösség elve, azonban nem a Benes dekrétumok részleteiben van, hanem a dekrétumok alapját képezi. Ha azokból kihagyjuk a magyarok a németek, és a magyarok nemzetiségi alapon történő bűnösökké nyilvánítását, valamint az ártatlanság bizonyításának az áldozatokra háruló terhét, és a nemzeti hovatartozás alapján történő vagyonelkobzást, akkor ezekre külön rendelkezésekre nincs szükség, mert az ellenséggel közreműködők és az árulók felelőségre vonását az alkotmány és az ország törvényei a személyes felelősség alapján különben is szavatolják. Nincs tehát az az emberi furfang, ügyvédi fifika, pénzen vásárolt nemzetközi összeköttetés, amely a Benes dekrétumokból a kollektív bűnösség elvét eltávolíthatná. Ez csak a dekrétumok teljes hatályon kívül helyezésével érhető el.

Folytatjuk

Lábjegyzetek, és Források

II. A Benes dekrétumok megerősítése – Európa szégyene

8. Zbynek Zeman with Antonin Klimek : The Life of Edvard Benes, 1884-1948: Czechoslovakia in Peace and War
 (Oxford: The Clarendon Press, 1997).  293pp. Index. ISBN 0-19-820583-X  (285.oldal)
http://www.pecina.cz/files/www.ce-review.org/99/22/books22_crampton.html

9. http://www.felvidek.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=13874

10. Szlovákiai jelentés a magyar kisebbsáégek állapotáról, A Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottság jelentése, Magyar Füzetek 4. 1982. Parizs, 8-12.o., 99.o.  

11. Marek Madjarics, a szlovák kulturális miniszter egyik, ma már hírhedté vált kijelentése szerint:  "Csak az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra. Én azt mondom, hogy egyetlen magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csakis azért, mert magyar volt." http://www.felvidek.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=13503
http://barikad.hu/node/8336

12. http://sudetengermans.freeyellow.com/documents.html

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap