Iksz Ipszilon átgondolja

Adorján András, cs, 04/19/2012 - 00:03

 

Iksz Ipszilon folyton gondolkodott, töprengett és persze gyakran tépelődött is. Nem ritkán hülyeségek foglalkoztatták, többnyire talán mégis fontos kérdések, értelmes dolgok. Ő maga pedig - a komoly emberek szerint - nem volt komoly valaki, de mert a pályáján az idők folyamán mégiscsak elért egyet-mást (és nem kinevezés útján, hanem a nemzetközi porond homokján nyilvános gladiátorharcban), azért nem hülyézhették le következmény nélkül. Csak úgy ignorálták. Kinézték a "jobb" körökből, amelyek pondrói közé amúgy sem kívánkozott, mi több lenézte őket. Kiszorították, lekicsinyelték, elbagatellizálták, és álrészvéttel, megbocsátóan, elnézően beszéltek a lelki betegségéről. Melyet az ántivilágban búskomorságnak, ma depressziónak hívnak, de a lényeg olyan sokat mára sem változott. Fáj, fáj, fáj.
Iksz Ipszilon most azon gondolkozott, hogy mit tegyen az élete hátralevő részével. Valaki - tán részben őszinte jóindulattal is - óvatosan megkérdezte tőle, hogy az események kedvező? alakulása folytán domináns pozícióba kerülve számíthatna-e szakmai munkájára, tapasztalataira. Rendkívül finoman fogalmazva azonban értésre adta, hogy ennek ára az lenne, hogy ő befogja. Hogy kerül bizonyos kényes kérdéseket (hazaárulás, kizsákmányolás, filoszemitizmus, vagy nevezzük egyszerűen zs...ó kisebbségi terrornak). Nem az, hogy meg lett volna komolyan kísértve konkrétan. Csak azon gondolkodott mielőtt, miután megadta válaszát (Én csak szőröstől-bőröstől vagyok elérhető, szerencsére megvagyok a "ponzorok" tőlünk rabolt pénze morzsái nélkül is. Nekem ez a söpredék csak egyetlen szívességet tehet.), de komolyan, tényleg meddig képes bírni a többfrontos harcot az eszközökben nem válogató túlerővel szemben. Nem tudta megbecsülni. Csak az Isten tudja. Észlelte, hogy nem ésszerű az attitüdje. Tudnia kellett (volna), hogy némi megalkuvással fontos szakmai és egyéb mondandói  juthatnának el az EMBEREKHEZ. Volt is annyira becsvágyó, hogy akarta volna látni és élvezni a sikert, elevenen pezsegni a szellemi életben. De nem volt képes a "kompromisszumra", ami számára a dögevéstől nem különbözött.
Ezért aztán meg is bűnhődött makacsságáért. Egyszer meglepték, leölték, fölzabálták a társadalmi béke megőrzésének érdekében. Konszenzusos alapon. Még le is fitymálták ízre, koleszterintartalomra. Így vagy amúgy, helyre(fejre?)állt a szociális igazságtalanság, a kontraszelekció, megszilárdult a reciprok numerus clausus, a zöld mezők kiszáradtak. S a nép, az istenadta nép? Rutinosan nélkülözött tovább, szenvedett mint általában azok, akikben még marad valamennyi becsület.
Tiszta szerencse, hogy a Jóisten "Szarháziaknak adott szó semmire nem kötelez!" felkiáltással még egy vízözönt bocsátott a túlélőkre. Földrengéssel, vulkánkitöréssel és minden egyéb természetes stimulátorral. Lett is tiszta Idő. És sírás, fogaknak csikorgatása, valamint rémes Utolsó Ítélet.
És akkor odaát Iksz Ipszilon elővette a "Mi lehetett volna, ha…?" nevű számtalan variációt tartalmazó kirakóst, és azon golyózott az idők végezetéig. Meg még egy kicsit.
Mondom: folyton gondolkodott, abba sem bírta hagyni. A kozmikus felelősségérzetével. A küldetéstudatával (= messianisztikus hisztéria népsz.tud.).
A marha.

2000. augusztus közepe
  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap