Intimitásokról, nyíltan

Bihary József, p, 05/19/2017 - 00:14

  

Anyám emlékére

 

    B.-né, Lujza néni gömbölyded alakja döcögve közeledett a Hajnal utca sarkán álló, nádfedeles házhoz. Bal kezéből áttette a jobba a kis batyut, amiben ugyancsak fontos holmik lapultak meg. Át ám, mert a pakk kendője minduntalan beleakadt a drótkerítés ki-bedőlő szemeibe.

   Lujza néninek ugyanis keskeny volt az ötven-hatvancentis betonjárda, ami igencsak közel nyújtózkodott a kerítések mentén, már ahol egyáltalán volt a faluban.

   – Csak otthon lenne Lídia! Az urammal mégsem varrathatom meg ezt az alsóneműt?! Ő férfiszabó. Asszonynak való ruhák szabását nem tanulta. De hogyan is venné az ki magát, ha valaki hívatlanul betoppanna a műhelyébe, amint éppen engem kerülget a száötven centiméteres mérőszalagjával a kezében, amivel egyszerre átal se érne?

   Mikorra ezt a termetes asszonyság végiggondolta, el is jutott a porta kis kapujához. Lenyomta a kilincset, az engedelmes kattanással engedte nyitni a jobb időket látott deszkaalkotmányt.

    A kapu nyílása épp csak elegendő volt a kerekded hátsó átpréseléséhez. A középkorú asszony lihegve lépett fel a nem túl magas, téglázott tornácra. A második, gerendából ácsolt oszlopnál megállt, letette csomagját, és bosszús mozdulattal igazította meg- megrengő tokáján kockás fejkendőjének kettős kötését, ami minduntalan kioldódott.

   A negyedik oszlop után, elérve a konyha ajtaját, eltessékelte magától Kesztyűt, a közepes termetű, keverék kant, aki valahonnan, az udvar hátuljában lévő szalmakazal mögül szaladt elő az ismerős lihegésre.

   Lujza néni ugyanis beszélgetésekre is át-átlátogatott a varrónőhöz. Az "ismeretség" tehát régi keletű volt a kutya és közte.

   A bennfentes látogató bekopogtatott. A konyhában senki sem tartózkodott, Lídia jött ajtót nyitni, a varrógép mellől, ami az utcai szoba egyik pici, négyszemű ablaka előtt állt, a döngölt padlón.

   - Jó napot, szomszédasszony! Mi járatban tetszik nálunk járni?

   - Jaj, Lídiám. Nagy az én bajom! Azt remélem, maga tud rajtam segíteni.

   - Tessék beljebb kerülni! – invitálta a ház asszonya a jövevényt, miközben azt gondolta befelé mosolyogva: „Nagy magának mindene, nem csak a problémája.” A kihúzható asztal mellől széket húzott a vendége alá.

   - Foglaljon helyet, kedves B.-né asszony!

   A "páciens" hálásan fogadta az ülőalkalmatosságot, az viszont keserves nyikorgással jelezte nemtetszését.    Szuszogva bontogatta bugyrát az asszonyság, amiből színes svájcisapkák kandikáltak ki a csodálkozó Lídiára.

   - Lídiám, ugye megérti, nem tudok magamnak készen melltartót venni. Azokat a vékonyabb, szokásos anyagokat, amikből jobb időkben lehetett ilyesmit varratni, most egyáltalán nem kapni. Meg nem is igen tartottak úgy - közben hatalmas melleihez emelte a kezét -, ahogy kellet volna.

   - Bizony, ez az átkozott háború mindent elvitt – mondta a varrónő, még mindig befelé somolyogva. Kezdte érteni, mire szolgálnának a svájcisapkák. Sejtelme beigazolódott.

   - Lídiám, az Isten áldja meg, tudom, maga varrja a faluban a legszebb gallérú férfiingeket – hízelkedett Lujza néni - Varrjon már nekem ezekből a sapkákból egy erős melltartót!

   - Szívesen megcsinálom, de ezek között nincs két egyforma színű fejfedő sem, melyikre gondolt, kedves Lujza?

   - Mit gondol, Lídia, ez a zöld, meg ez a sárga…?!

   - Ha a nagyságuk megfelelő, én nem bánom, hisz’ a színek úgysem látszanak a felső ruházat alól – mondta most már Lídia hangos nevetéssel, nem tudván tovább türtőztetni magát. B.-né, Lujza néni kicsit restelkedve, de együtt nevetett a háború utáni nyomorúságon a varrónővel, miközben Lídia levagdosta a svájci sapkák "antennáit".

*

   Valaki erősen verte a kerítést. A kutya mérgesen ugatott. A verécét kinyitva egy ezerráncú, öregasszony kiáltott ki:

   - Na, mi a fene evett mán megint ide benneteket?!

   - Jáj, ereg komájasszony, nincs válámi deglett tyúk minknékünk?

   - Nincs hát!

   - Jáj, ne is legyík! Bizony Isten, há nem! De á fijátál komájásszonyho jettünk vóná, á kerestjányávál.

   - Azt látom. Mit akartok tüle?

   - Jáj, nem bírok evvel á lurkóvál, miótá megnőtt á csecsei. Áztát hájtogátjá, néki is olyan csecstátrtó ke’, mint ámilyen á komájásszony Erikéjének ván. Áttul olyán csínos.

   A hangos beszélgetésre kijött a kapuhoz Lídia.

   - Na, Mária gyere be, Furca, te meg várakozz idekint!  Méretet veszek rólad. Varrok neked takaros melltartót – közben kedvtelve nézte, milyen szépséges cigánylánnyá fejlődött az egykori purdé, akit tizenhat évvel ezelőtt tartott keresztvíz alá. A mérés közben eszébe jutott, hogy a lánycsecsemő megkeresztélse után, Ajtai komám uram elment a közeli, Jakab-féle kocsmába, egy félliteres üvegben "keveretet" és tiszta poharakat hozott, és "áldomást" ittak a templom előtti téren, az újszülött egészségére, aki a keresztségben a Mária nevet kapta. Majd megállapította magában, "Az anyja teremtését, nagyocska kosarakat kell a keresztlányomnak varrni!".

 

   Eljött hamarosan az idő, amikor Mária férjhez ment M. Lajcsihoz. Mikor bejelentette a nagy eseményt - hogy már M. Lajosnénak hívják -, a  keresztanyjának, az hamiskásan megkérdezte, ahogy a szó kihozta:

   - Osztán, hogy vót a nászéjszakával?

   - Jáj, kerestányám! – mondta Mária szégyenlős pirulással – hád, elmentünk Lájcsivál á tengeribe…

   - Fényes nappal ?- kérdezte Lídia

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap