Irinyi János Emléknap

Szerkesztő A, cs, 05/18/2017 - 00:11

 

 

 

 

 

 

 

Irinyi János
 

(1817. május 18. – 1895. december 17.)

 

 

A zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálójaként tartja számon az utókor Irinyi Jánost, pedig a modern kémia egyik igen figyelemreméltó alakját tisztelhetjük személyében. Több eredményes kísérlet, több találmány és a modern kémiai szemlélet elterjesztése egyaránt nevéhez fűződik.
 

Születésének helye és időpontja vitatott, Irinyi János édesapja Nagylétán (akkoriban Létán) volt uradalmi tiszttartó, fia így már korán megismerkedett a magyar földdel és mezőgazdasággal, a talajokkal és a kőzetekkel. A Bihar megyei fiú Nagyváradon és Debrecenben végezte iskoláit, ezután a bécsi Politechnikumba került, majd Berlinben kereste a kapcsolatot a kor neves kémikusaival. Közülük többel egész életében levelezésben állt. Kezdettől érdeklődéssel figyelte a francia Lavoisier munkáját, aki forradalmasította a XIX. század kémiáját. Az alig huszonegy éves Irinyi János Berlinben németül könyvet írt a kémia elméletéről, különösképpen pedig a savelméletről, a savak és az oxigén kapcsolatáról.

Hochenheim híres gazdasági akadémiáján folytatta tanulmányait, mint a mezőgazdaságot (apja révén is) ismerő fiatalember kereste a módját, hogy a vegyészetet miként állíthatná a magyar mezőgazdaság szolgálatába. Magyarországra visszatérve tanulmányt közölt a szikes talajokról, ezek javítására elsőként javasolta a gipsz alkalmazását, amely eredményesen képes megkötni a szikes talajt.

 

Belátta, hogy hazájában aligha fog tanszéket kapni, ezért vállalkozásba fogott: 1840-ben gyufagyárat alapított. Neve: „Első Pesti Gyújtófák Gyára” volt, 1848-ig működött. A korábban (és még sokáig) használt foszforos gyufa komoly hibája volt, hogy gyulladáskor robbant, és a gyújtókeverék szétfröccsent, ami gyakori sérülést és tüzet okozott. Irinyi még diákkorában, tanára (sikertelen) kísérletei közben gondolt arra, hogy a gyufafejben a foszfort ólomdioxiddal keverje. Találmányát már 1836-ban (tizenkilenc éves korában!) szabadalmaztatta, indokolásában azt írja, hogy „oly gyújtófácskákat” készített, amelyek „nem zajonganak, s kén nélkül is készíthetők, miáltal semmi szagot nem csinálnak”. A gyár sikeresnek bizonyult, napi félmillió darab gyufát gyártott, de az ellenérdekelt, hagyományos gyufát gyártó vetélytársak összefogtak ellene. Irinyi gyufagyára megbukott, a feltaláló eladta találmányát – állítólag fillérekért, állítólag komoly vagyonért. Maga Irinyi azonban a zajtalan és robbanásmentes gyufát csak pillanatnyi ötletnek nevezte, és mint találmányt nem tartotta sokra.

 

Irinyi elméleti munkássága 1846-ban kezdett kiteljesedni, ekkor tanulmányt készített a lőgyapotról, ami ezekben az években kezdett a világban hódítani. 1847-ben aztán megírta A vegytan elemei című könyve első kötetét, de a további kötetek már elmaradtak a szabadságharc eseményei folytán. Százholdas létai birtokát mintagazdasággá fejlesztette: bevezette a gépi szántást, vetést, boronálást, a talajt hamuval és mészsóval „műtrágyázta”.

1848 napjaiban „a két Irinyit” (Jánost és testvérét, Józsefet) a márciusi ifjak sorában találjuk, a hagyomány szerint ők szövegezik a 12 Pontot. 1849-ben Irinyi János fontos politikai szerephez jut: Kossuth Lajos őt bízza meg a nagyváradi lőporgyár és ágyúöntöde vezetésével – őrnagyi rangban. Világos után börtönbüntetésre ítélik a két Irinyit, rabságuk azonban nem tart soká, 1850-ben szabadulnak. Irinyi János ekkor hazamegy gazdálkodni, „ott várja a magyar tudományosság jobb időszakát”. Ez azonban mintha nem akarna megérkezni. Az új művelési módszerek drágák, Irinyi eladósodik, kénytelen állást vállalni, előbb egy biztosító intézetnél, később a debreceni István Gőzmalom igazgatója lesz. Későn nősül, gyermekeik korán elhalnak, Irinyi kiábrándult visszavonultságban morzsolja éveit.

Nevét több magyar városban gimnázium (Debrecen), általános és szakiskola őrzi (pl. Kazincbarcikán, Balatonfűzfőn, Létavértesen). Szakmai hozzáértésére a Budapesti Honvéd-tűzszerész laktanya emlékeztet, amely szintén Irinyi nevét viseli.

Irinyi János tehetséges magyar kémikus volt, eredményei – a kudarcok ellenére – figyelemreméltóak, különösen felvilágosodott nézetei dicsérhetőek, a maga korában modern kémiai elvekhez (Lavoisier-hoz) kapcsolódott, vegyészet és gazdaság kapcsolatát, a polgári kibontakozást segítette elő könyveivel, kísérleteivel, de megvalósult mezőgazdasági eredményeivel is. A megrekedt magyar fejlődés kevés lehetőséget biztosított számára, hogy törekvéseit valóra váltsa. A Kiegyezés idejére Irinyi már kedveszegett ember volt, a magyar tudományosság Irinyi munkásságát pedig „csak becsülni tudta, jutalmazni nem”.

 

A világon naponta sok millió, vagy milliárd gyufaszál gyúlad meg. Az egyetemes emberi kultúra eme találmányát Irinyi János magyar feltalálónak köszönhetjük. Gyufája a kor és az utókor emberének legtöbbet használt eszköze, amely belesimul milliók mindennapjaiba, s feltalálóját, a XIX. század Prométheuszát, örökéletű kortársunkká tette.  
 

 

Lukáts János

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap