Isten-kód

Döbrentei Kornél, sze, 03/06/2019 - 00:15

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                          Csete Ildikónak és Györgynek

 

Génjeinkbe vésve kitörölhetetlen Isten-kód a Halotti Beszéd,

az életre ajzó, és beomlasztott ösztönmélységbôl tör föl az

Ómagyar Mária-Siralom, a nem siránkozásra buzdító, bár vagyunk

Boldogasszony Anyánk, régi jó patrónánk méhének keserû gyümölcse,

tehetetlenül gurulva ki a szeretet erôterébôl, a tudástól

elátkozottan és nem megédesülve hátrálunk vissza a méhfalig,

vénebbül az öregidônél, és mégis elölhetetlen, örök,

suhanc-forradalmas, virtus-fûtötte portyás megújhodásban –

Ó, hány milliárd köldökzsinórnyi messzeségbôl érkeznek az

üzenet-jelek, kôbe, bronzba, aranykincsbe, vasba, az URAM, A TE

KATONÁD VOLTAM – Balassa kardvasába: – „Ó ÉN ÉDES                                                                                         HAZÁM, SZÉP

MAGYARORSZÁG” –, fába, arcredôkbe a szellem marta-vájta                                                                                     rovások, az Írás:

képzeletünk évezredek mélyítette-kotorta medre, az ôsfájdalom

vadállat-torokból égre hörgött hangalakjai, mássalhangzók

karistolta magánhangzó-öblök, Isten-könnye: magzatvíz-tócsák,

kitárt angyalszárny-vitorlákba dôlve a Szentlélek szántja föl,

akárha földkérge-agyunkat, a barázdákból fölpirkad a Világ

Világossága-eszmélet, a megdicsôülten kínzatos, a színérôl

tündöklô, fonákjáról fekete foncsoros: fölszakadó nyelvünk alól

eredetmondává nemesül a makogás, már benne feszül a Hunor és

Magor ûzte-vágyta Csodaszarvas szökellve suhanása, elnyúlt

testének íve a horizontunk, úgy borul ránk, hogy távlatos, Attila

ostora a szívünkig verte: Nap- s Hold-fityegôs szarvával

rest lelkünk dúlja föl, Csaba királyfi megszikrázván homálytaplós

tudatunk, a mindenségnek nekiterelte, meg így parancsolván

önmagunk inaszakadásig hajszolását –: gyí, te, ELTÉVEDT LOVAS,

ki jöttél a kínai Nagy Fal felôl, förgeteges nyilazó kedvvel,

fordultál Nyugatnak úgy háttal, hogy elôre, temetkezvén szemközt

 

 

Keletnek, jöttél áradván Isten kivételes szándékaként, hatalmas

sztyeppei gondolat, EB URA FAKÓ,

és ÚJRA FELFAKADNAK A MAGYAR NEMZET SEBEI,

Máriás lobogók árnyékában is döglegyek köpik be,

hemzsegô nyüvek virgonc nagy vigassága máig az ország, bár nem                                                                                    csak a

belenyugovásos romlásra tarisznyált szavakat FÖLNEVELÔ                                                                           ÉDESANYÁNK: a nyelv,

nem a buta önfeladás, bágyatag hanyatlás igéire formálta a szánk,

mert a NEM, NEM, SOHA tántoríthatatlan daca is bennünk,

és a tudás, hogy a Szent Korona égisze alá rendeltetett

a mindent megtartó sejtelem: megmaradásunk sodra, irama, mint

a megéledô gabonaföldek zöld szuronyrohama: huj, huj, hajrá,

Jézus segíts, A HAZÁÉRT MINDHALÁLIG, és akkor megint és                                                                                          mindig újra

az ISA PUR… S ha, megkövetvén ôket elszámoltunk a hôsi                                                                                                 halottakkal,

majd akkor BORT, BÚZÁT, BÉKESSÉGET: fôlehajtva,

majd akkor tegezve az Istent: TE VAGY AZ ÚT, AZ IGAZSÁG                                                                                         ÉS AZ ÉLET.

S mert a tihanyi ôsi apátság ikertornya soha nem volt, nem lesz

a világkufárság pokolból felnövesztett két felhôkarcolója,

TIÉD AZ ORSZÁG, A HATALOM ÉS A DICSÔSÉG.

De legelébb még önmagunk nyilaitól ments meg Uram, minket.                                                   Ámen.      

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap