Jöjjön Lilliputba! 1/2

Jókai Anna, szo, 04/06/2019 - 00:14

 

 

 

 

(Kiadványtervezet)

Prospektusunk nem a teljesség igényét, csak a teljességet nélkülözi. Kedvcsinálónak szántuk, minőségi utazóknak. Tisztázzuk a minőségi utazó fogalmát, a félreértések elkerülése végett. A minőségi utazó kétféle: pénzes vagy szegény. Az előbbi túlzott igénye a csömörből származik – az utóbbié a valósulatlan álmok reakciója. Aki túl sok „mást” lát, előbb-utóbb rájön: minden ugyanaz. Aki csak körbetaposhat, előbb-utóbb megérzi, a négyzet vagy téglalap szintén mértani idom; nem vonzza a kúpszelet, csonka gúla: a piramis alakzat talán. De annak sem külső látványa, hanem keletkezésének oka és módja: miért és mi által? Tehetősb polgáraink irodánktól joggal várnak szenzációt – a csekély javadalmúak pedig különlegesen bensőséges utakat.

Nos, helyzetünk jelenleg szerencsés. Kínálhatunk végre valami egészen extrát; kinek így – kinek úgy. A szűkös nyomdai és egyéb viszonyok a részletező ismertetést nem teszik lehetővé. A mellékelt reprodukciók a színeket és arányokat csupán közelítőleg tükrözik. De speciális törekvésünk éppen, hogy a valódi élményt az előzetes beharangozás túlzásai ne csökkentsék.

Jöjjön Lilliputba! Nem fog csalódni. Ha csak egy hétvégét tölt: megismeri Lilliput örömeit – de betekintést nyer Lilliput hétköznapi életébe, ha szezonális ajánlatunkat választja. Ennél hosszabb tartózkodás azonban – bármily gördülékeny a diplomáciai kapcsolat – nem javasolt. Lilliput bezárul; a turistát honosítja. Nem enged többé vissza. Megnyugtathatjuk az aggályoskodókat: ez az egyetlen veszély. Különösebb természeti csapások, komoly belvillongás, pokolgépes terrorakció Lilliputot csak fenyegeti. Lakói a tájfunt, földrengést kitiltották. Puccs, hatalomátvétel Lilliputban? Urnák útján vagy susmus, egyezkedés. Vér? Legfeljebb izzadmány. Lilliput folyamatosan dolgozik: a szorgos lilliputi nem szünteti be tevékenységét elvont érdekekért. S ahol mégis: lásd alább, „népünnepély”. Lilliput, ami nem reális, úgyis beszüntette központilag. Ha mégsem, figyeljen; ahová készült, nem oda jutott! Éppen ez az általános békesség ajánlatunkban kecsegtető. Hiszen hovatovább nincs kockázat nélküli barangolás; valljuk be, edzett utazók, a világ járása a halál kihívása. Sátortáborunk kigyullad, felhőkarcolónk összeomlik, a repülőnk lezuhan, vonatok hullnak darabokra, a sarkon merénylők lesnek, gyilkolnak szavadért, puszta tekintetedért, és a hazád jaj, de messze… Nos, Lilliputban a katasztrófa is miniméret.

Lilliput újrafelfedezéséről, a kutatócsoport feltáró tevékenységéről a szaksajtó nyilatkozott már. Ámulat-bámulat, mily közel volt, csak nem vettük eddig észre. Pedig képviselete folyamatosan, hőzöngés nélkül működött. Fontos információ: Lillipulot törpék lakják, de korántsem kicsi. Inkább kiterjedt. Tekervényesen behálózza a golyót, akár az ér a koponyát. Ezért semmi ugrás, egyet erre, egyet arra, hát még följebb! – s ki tudja, hova tévedsz…

Lilliput szívélyessége megejtő. Ha a határt átléptük, a vendéglátó szervek előzékenysége hihetetlenül meggyorsítja az asszimilálódást. Néhány kellemes nap, és saját antropológiánk szinte kellemetlen. Zavaró a különbségérzet, sőt fölösleges. A zsugorodás fájdalom nélkül bekövetkezik, az újranyúlás visszafelé csak egy kissé megerőltető. Lilliput jól oldja az idegenséget. „Sok kicsi sokra megy, amíg meg nem bolygatják” – jelszavuk a régi mondás, némi kiegészítéssel. Ezért nem nyílik óriás előtt a sorompó: ajánlatunkat mellőzzék, kérjük a feltűnően szabványfelettieket. Lilliput nem tud disztingválni. Jó óriás? Rossz óriás? Turistában is üldözendő a nagyság.

Konkrét tájékoztatás, a túra jellege szerint:

1. Töltse a hétvégét Lilliputban!

A rövid időt célszerű szórakozásra szánni – a lilliputi hétvége, a lilliputi piros betűs szünnap üdítő a monumentalitást kergető gondolkodónak. A kikapcsolódás három típusformája:

a) „Népünnepély” (hang- és fényjátékok)

b) „Csendes pihenő” (családi idill)

c) „Dísztánc” (primitív vagy cifra)

A „népünnepély” színes forgataga ablakból és járdáról is élvezhető. Tökmag, illetve rágógumi körbekínálva. (Helyi szokások.) A lilliputiak adott jelre összesereglenek, s vékony cérnán léggömböket tartanak. Az utcákon pezsdítő nyüzsgés, a zsibongás erősödik; tréfás lökdösés után megindulnak. Kiáltozásuk érces. Nagy tömegben már egyáltalán nem látszanak kicsinek, sőt… tudatukat sajátos növekedési képzet hatja át, mámoruk ettől felforrósodik, nevetnek. Az izmok kilazulnak, a zene imponálóan bömböl, falécek virágoznak művirágokat. Énekelnek; mást az eleje és mást a vége, de ez még elevenebbé dúsítja a harsogást, eltűnik minden ijesztő belső zörej. (Egyes tájakon dobpergés és flitteres szoknyácskalibbentés; lényege ugyanaz.) A csúcsponton a gyerekek léggömbje elszáll, a felnőtteké elpukkan. Ez a mozgással kombinált hangjátékuk nappali. A fényjáték, igen takarékosan, másik alkalom. Az általunk ismert isteni tűzjátékhoz hasonló, csak kicsi lövés: kicsi patron – kicsi patron: kicsi szikra. De durrogásban nincs hiány itt sem. Meghitt sziporkák, majd sóhajtás jelzi a véget: a görögtűz a hegy oldalán lassúdan a semmibe csurog. Mindkét esetben fontos szerepe van a szoros tapadásnak – a testek érintkezése mintegy magnetikus hatású, az individuum nyomasztó magányát és a kórosan túlzó egyéni felelősségérzetet sikeresen oldja. Aki a fáradságot nem sajnálja, csak be kell állnia, és a saját bőrén tapasztalja a zsongás kellemetességét. Ha ennek ellenére tömegiszonya – finnyás betegség! – tiltakozik, a lilliputiak vendégszeretete révén a b) változat előnyeit korlátlanul élvezheti.

„Csendes pihenő”:kirakóverseny vagy ilyesmi. A család tagjai egymáshoz illesztik a héten, havonta, év közben megszerzett tárgyaikat, többnyire további munkálkodással. Kivétel néhány fölmutatási ünnep: háromtól öt óra hosszáig az összehordott holmik nem szaporodnak, tapintásuk, szaglálásuk és súlyuk megméretése bárkinek megengedett, sőt illő. A városban vagy falun élő lilliputi személyiség alaposan, a padlótól a mennyezetig halmoz; ügyessége bámulatra méltó, ragaszt, szegecsel, szerel majd csereberél. Érdekes jelenség, hogy Lilliputban nagyobbak a használati eszközök, mint aki használja őket. Ezért a zsúfoltságban látszatra kényelmetlenül mozognak, tekeregnek tréningszerűen. Ez a szemlélőt roppantul mulattatja. Próbáljuk mosolygásunkat elfojtani! Más törvény! Lilliputban az üresen hagyott helynél nincs nagyobb szégyen, a szabadon hagyott idő (mélázás, töprengés) pedig a natúr élet elleni vétek. A lilliputi szereti, ha igyekezetét dicsérettel nyugtázzuk – ilyenkor baráti gesztussal mindent sorra megmutogat. Csodálhatjuk tornyozott zenegépeiket, a távirányítású mozgóképmasinát, süppedő és forgó ülő- és fekvőalkalmatosságaikat, a sűrű polcok faragásán az ismerősökre hasonlító állatfejeket. Csodálattal adózhatunk könyves tárának, ahol valamennyi kötet centire egyezik. (Bizalmas közlés: Lilliput intelligenciájára jellemző, korán rájöttek, a különbözőnek hirdetett könyvek különbözősége annyira elenyésző, hogy praktikusabb egyazont rendelni ezres szériában, a borító színskálája pótolja a belekötött szürkét.) A vidéki vagy oda kiruccanó lilliputi csendes családi pihenője még változatosabb; a fentiek mellett a természet ápolása közben lephetjük meg őket. Felejthetetlen és magasztos látvány, ahogy apraja-aprajabbja kötözi és metszi szőlőbokrait, locsol a slaggal, vagy a gyepet nyírja, szórófejjel vizet permetez. (A tájjelleg itt is dominál.) Ez a rendkívül célszerű matatás, étkezésekkel tűzdelve, tölti fel a lilliputi testet-lelket, hogy a hétköznapokban teljes energiáját a munkájára fordíthassa. Drága műsorberendezéseiket kímélik: fülüket, szemüket, idegrendszerüket nem terhelik a folytonos működtetéssel; illetve kiváló érzékkel választják ki az amúgy is Lilliputra szabott programokból az abszolút lilliputit. Homályos látású, tompult hallású egészség a sírig! Nem megszívlelendő vajon? Nem vonzó ez a derék, egyszerű töltése az időnek? Ámbár – s ezt csak a tárgyilagosság kedvéért jegyezzük meg – a lilliputi optimizmusba néha eléggé el nem ítélhető pesszimizmusra utaló jelenségek vegyülnek: általános szokás (s ahol még sincs, van karnevál), hogy a naptári év utolsó éjszakája a fentebb „népünnepélynek” definiált kategóriába csúszik, esetleg a későbbiekben ecsetelt „dísztáncba” torkollik. Különös ellentmondás: az életörömtől majd kicsattanó lilliputiak buborékos italféleséggel, trombitaszóval, ajakcuppogtatással üdvözlik, hogy ismét kurtább lesz egy esztendővel az élet… (A fogalmazó itt magánvágányra tévedt. Hivatalos sokszorosításkor ez a passzus kihagyható.) Családi idill…?! Kertápolás? Mint a méz! Nem, ne csüggedjen. Ha Önnek – ma oly gyakori az extravertált, exhibicionista alkat! – töményen mégis unalmas, a c) pont ígér minden képzeletet fölülmúló egzotikumot:

„Dísztánc”(primitív); a fiatalabb vagy lustasága miatt szegényebb – más ok nincs jegyezve! – lilliputi körülbelül éjfélig engedélyezett mulatsága. A lilliputi hamar szőrzetet ereszt, amely szőrzet elsősorban szakállt, bajuszt, hajat képez – s valószínűleg biztonsági okokból szinte megkülönböztethetetlenné teszi egyiket a másiktól, fiút a lánytól. Ezáltal szexuális viselkedésük megszabadul a házasság nélküli „párosdi” elavult formáitól, sőt a különneműek haszontalan, a nemzést hanyagoló szerelmi harcát az egyneműek közötti érdekesebb tapasztalás váltja fel. Tehát korántsem prűdek, amíg ezt a törvény meg nem szabja nekik. A lilliputi leányzó dróttrapéz frizurája és a lilliputi ifjú drótsörénye, a göndör-böngyör, ügyel arra, hogy a homlokot fedje. Mint már említettük, a lilliputi szemérem mindent, ami üres, eltakar. Táncba kezdenek, erős zajra, föl-fölvillogó vad színű villanykörték felettük és működ gomolyog combjuk között. Táncuk tartózkodó, az érintés tilos. Vonaglásuk hőfoka azonban arra enged következtetni, hogy a lilliputi fiatalság eljutott a fejlettség azon fokára, amikor a kielégülés partner nélkül is bekövetkezik. (Öneksztázis.) Felszerelésük nem olcsó, de mivel a hivalkodás lényükből hiányzik, a drága cuccokat megszaggatva viselik, a bőrmellényeket átlyuggatják, nehogy jólétükkel irigységet keltsenek. A sima farmer, fehér ing Lilliputban már „pipec”. Aki ilyet hord, a lépcsőn ücsörögve, kerüljék! Nem vérbeli lilliputi. Ez az „inog-rezeg tánc” egyes tájakon, ritkán, dacosra fordul: az erős zaj valami fegyverféle, rendőrlámpáké a villogás, a füstgáz valódi. Páholyból szemlélni ajánlatos, bár vége hamar. (Makacs-idült forma: biztos, hogy már nem Lilliput.)

Az idősebb korosztály kedvence a „dülöngélős hajdehajde”, amelyet kis poharak, nagy üvegek tartalmának bámulatos gyors eltüntetése vezet be. A dülöngélés talpon állásból kezdődik, hangszert nem igénylő kornyikával folytatódik, majd kollektíve addig dőlnek, amíg az első a körből ki nem esik. A kés nevű evőszerszámukat – mivel használni tudják – kérésre se adjuk kezükbe! A győztes az utolsó hanyatteső. Jutalomból gyengéden kipenderítik, megkímélve a járás fáradalmaitól. (Magánértesülés: amennyiben nem bizonyítható, hivatalos kiadványunkból törlendő: ez a fajta primitív formula a korántsem szegény társulásokban is elterjedt, természetesen közönség nélkül. S aki részt vesz, a zárt körben benne is marad.) Ha Lilliput oly tájaira vetődnek, ahol közben kornyika nincs, legyenek elővigyázatosak, a magas cét helyettesíti egy-két kósza, vidám puskagolyó.

A dísztánc (cifra): szimbolikus jelölése annak a tehetősebb rétegekben kialakult divatnak, amely bizonyos alkalmakkor pontos koreográfiára történő bizonyos hullámmozgásban nyilvánul meg. Ezen alkalmak: teátrumi bemutató, elit-szakmák bálja, fogadás és parti. Nyitány: a „ki kivel?-találgatósdi”, és a kosztümök felvonultatása. A lilliputi férfi nem annyira öltözékében, mint inkább kellékként hurcolt hölgyével jellemezhető. A hölgy lehet szerződtetett vagy státussal bíró. Akad közöttük csimpaszkodó és tenyéren hordott. Az utóbbiak egyre szaporodnak. Ezek rendszerint unokakorúak, a csillogó hárembugyogót és bokaláncot kedvelik. A tenyéren csak a nyilvánosság előtt tartózkodnak, egyébként otthon a lábtörlő szerepét is maradéktalanul ellátják. Rendkívül sokoldalúak. A csimpaszkodó (esetleg púpként cipelt) lilliputi hölgy súlyos: minden ujján gyűrű, minden ráncán arany. Ha ez nem, hát fityegő a blúzon vagy a fej felett glória: a lilliputi atya gondos, vagyont és érdemet-rangot átörökít. Nemes látvány az is, amikor egy-egy pillangónak maszkírozott bábuska (romlédi) szárnyaival üde hím példányokra támaszkodva tipeg a csarnokon végig, a lilliputi kölcsönösségi elv eleven példájaként: „Ha megtartasz, kitartlak.” A lilliputi asszony már életében mumifikálódik, hatásos hirdetésük: „Hímpor a legjobb balzsam.” A lilliputi bácsi (csontlord) még a tolószékben is utódot nemz; technikusaik speciális tolószéket gyártottak, ezt megkönnyítendő. Néhány föltűnést keltő összeillő pár vagy magányos egyed – ne pazaroljuk rájuk a figyelmet: nem igazi belpolgárok. A hullámmozgást sem követik, ténferegnek és furcsa perverzitással a színpadot lesik, illetve az oldalkijáraton elpárolognak. A hullámzás első fázisa: fejforgás fürkész tekintettel, a megközelítendő nevezetes, de sajnos mozgó célpontok bemérése, majd második fázis a bekerítés. Ez ritkán sikerül tökéletesen, többnyire meg kell elégedniük a „riszáló észrevetetéssel”. A lilliputi mosolygás – itt szólunk róla – elbűvölő; fogtakaró keskeny ajakelhúzós vagy fogtáró széles szájnyitogatós. Hogy mikor melyik, abban szerepet játszik a címzett fontossága mellett az az el nem hanyagolható tény, kinek mennyi foga van. Mindeközben bámulatos a szem rebbenéstelen rögzültsége, szinte anatómiai bravúr. Lesznek rosszindulatú vagy felületes informátorok, akik szerint a lilliputi középső-felső tízezer (a számok ellenőrizhetetlenek!) már régen lecserélte a szemét. Csak az üvegszem képes ilyen üres csillogásra. Ne higgyék! Valószínűbb, hogy a lilliputi közemberre jellemző csökkentlátás bonyolultabb, fegyelmezettebb változatával találkozunk, ha megkísérlünk egy-egy reprezentatív példány szemébe mélyen belenézni.

A karonfogásos, kézrázásos, hátütögetéses, puszi-puszi hullámzás az éppen esedékes esemény szigorúan vett tartama alatt módosul. Elitbálon és fogadáson (partin) a dísztánc primitív formulája elemeiben föllelhető ugyan, de minden sokkal, sokkal finomabb. A rázás szorításos, a dőlés kilencven, a forgás száznyolcvan fokos. A teátrumi bemutató veszi leginkább igénybe a türelmet, szünettől szünetig. Megkönnyíti a mozdulatlanság és hallgatás kényszerű állapotát, ha a cselekmény és a társulat helyi lilliputi. Ilyenkor a hallban elkezdett csámcsogás folytatható. A lelki csámcsogást tenyérütögetés követi. A tájelőadásra „fuj” vagy „hurrá” hangokat hallatnak. (Külhonos misztériumjáték Lilliputban nem kerül deszkára; volt rá kísérlet, Lilliput csak árnyékot látott a dráma helyén. Meg nem erősített hír!) A „dísztánc” az éppen esedékes esemény szigorú tartama után elfárad, a lilliputiak egérgyorsasággal szélednek széjjel.

Kedves jövendő utasunk, ennyi. A műemlékeket ne reklamálják. Lilliputban minden emlék mű. És minden mű emlék. Ennek ellenére a született lilliputi a semmiről is lajstromot vezet, s kívánságra készséggel elhadarja. Ha valami valódi valóban fölrémlik: templom, vár, múzeum, galéria, az ősi nép művészete – vigyázat! Ne közelítse! Vízuma oda már érvénytelen. Inkább hosszabbítson:

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap