Jöjjön Lilliputba! 2/2

Jókai Anna, v, 04/07/2019 - 00:06

 

 

 

Folytatás...

 

2. Felejthetetlen ősz, tél, tavasz, nyár Lilliputban!

Szezonális ajánlat. Nyugdíjasok és krónikus megbetegedésben szenvedők kivételével árkedvezmény. Lilliput nem szereti az öregeket. Sminkjük tökéletlen: a halálfej átütközik. És a halál: lilliputi főtabu. Egészen bekövetkeztéig. Akkor a hullát virággal és szalaggal eltakarják (esetleg csábosra kifestik), és a dísztánchoz hasonló hullámzás keretében ripsz-ropsz megszabadulnak tőle. A hozzátartozók sírása-omlása kötelező, de ha soká tart, az ilyen gyenge idegzetű lilliputi elszigetelődik. Legjobb, ha emigrál. Akár a notórius betegeskedők. Lilliput görcsösen egészséges: vírus, szervhiba egyszeregyszer, emberek ők is – precízen a bajt megjavítják. Csak a folyton-folyvást, a „hol itt-hol ott, hol ez-hol az” visszaeső… nemkívánatos.

Tájékoztatásunk tisztességes. Ami nincs, azt nem propagálja. (Tudomány Csarnoka, Művészet Palotája.) Lilliput a tudományból importál, a művészetet imitálja. Tudományból csak azt engedi beszivárogni, ami a gyakorlatban azonnal gyümölcsözik, aminek kézzelfogható hasznát naponta látja. Művészet náluk minden, ami piciny életkéjük rózsaszirom-ideálja, művészet a vaskos vicc, a majdnem bátor odamondás és egyes középső (felső) rétegekben a keresztrejtvényszintű találgatósdi is művészet. Ez utóbbi ravasz. Ha megfejtik nesze semmi (vízszintes), fogd meg jól (függőleges). A zenét – zenebarátbolondok! – sem érdemes reklamálni. A komoly zene szökik Lilliputból. A lilliputi megőrül, ha azzal bűvölik, ami esze szerint anyagtalan.

De a klíma! A tavasz, nyár, ősz, tél – s össze is cserélhető! Lilliput éghajlata egyenletes. Se meleg, se hideg. Nyáron őszies, télen tavaszias, tavasszal télies, ősszel nyárias. Mindegy, melyik turnusba csöppenünk. A nap sohasem perzsel, a jég sohasem dermeszt, viszont mindig szitál a csöndes eső. Kell is a nedvesség. Egy talaj, amelyik nem ismer sem vért, sem könnyet, megrepedt volna rég, s a létfenntartáshoz szükséges minimális zöld sem teremne. Bár kíváncsiságukat eddig is bizonyára sikeresen fölkeltettük már, a lilliputi életre jellemző karakterisztikus vonásokból az eddigiekben is kaptak ízelítőt, most további információkat adunk. A tematikus, merev fejezetekre osztás azonban nem látszik szerencsésnek, Lilliputban ugyanis az összefüggések és összefonódások oly szorosak, hogy a szakterületek éles megkülönböztetése hamisítás nélkül lehetetlen. (Ha a Nemzetközi Országok Kontroll Irodája, a NOKI, mégis kifogásolná az ábrázolás hézagos, illetve kapkodó módszerét, teremtsen kapacitást és bélyegzőt egy egész útikönyvre!)

Mit kell tehát tudnia a turistának, ha a lilliputi heppening alkalmait kiélvezte már?

a) A lilliputi vámhivatalnál nincs alaposabb: nem kerül át, ami nem oda való! Ha holmink több, mint a kézitáska hétvégére, megalázó procedúrát akkor sem kell sejtenünk. Udvarias és mechanikus gépek működnek: a súlyos poggyászokat és bizonyos, általuk kábítószernek minősített sajtótermékeket egyszerűen kiemelik vagy kiszippantják, leltári számmal letétbe teszik és a kilépéskor ölbe pottyantják, hiánytalanul. Lilliputban vásárolni pedig hiábavaló. Akadálytalanul költheti a pénzét, Lilliput minden valutát – nem konvertibiliset is – elfogad, kiszolgál, csomagol szupercsomagba, aztán újra a saját földeden még mikroszkóp alatt sem találod: hol a szerzemény? Roncsa sem marad, úgy porlik el, mállik szét. Talán a levegő? Az annyira más szféra az oka? Egyúttal magyarázná, miért nem utazik a lilliputi – még a leggazdagabb sem – saját lankáin, mezőin túl idegen dimenzióba. Tulajdonképpen fél a megsemmisüléstől. A bevezetőben jelzett kirendeltségeik a legelszántabb lilliputi vállalkozók irányítása alatt állnak; drasztikus önkínzással kibírják tartalék buráikban a küldetési időt. Mert téved, aki Lilliput küldetését lebecsüli! Lilliput – ha nem is hirdeti nyíltan – híveket toboroz, „örök lakókat”. Nyújtózkodik, hajszálerei duzzadnak. Lilliput hisz a saját perspektívájában – lám, más éteribb szerveződések dekadenciája! – s ezért teszi egyre vonzóbbá a kosztot-kvártélyt, programot, nekünk, az idegennek. Propagandista Lilliputban, fontos poszt. Nélküle nincs államtanács.

b) Mi hát az államforma? – kérdezhetik. Hozzászoktunk fekete-fehér fogalmakhoz. Ezt okosabb Lilliput fölmérésekor felejteni. Lilliput államformája képlékeny, a tájjellegű igényekhez igazodik. A lilliputi mókás fajta, szeret a királyságban demokráciát, a köztársaságban császárosdit játszani. A hatalom egyszemélyes, oly értelemben, hogy egyetlen személy uralkodik a saját dombján-síkján, lehet domb, síkság tán ezer is. A központi irányítás rejtély. Ki? Honnan? Persze, ez csak számunkra furcsa. A született lilliputit ez izgatja a legkevésbé. Mi köze hozzá? Saját főembere (megszólítása változatos) ne legyen nála magasabb – a rokonszenvben ez az elv vezeti. Mert ósdi híresztelésekkel ellentétben a növekedés korlátozásának a legrangosabb lilliputi esetében is érvényt szereznek. Náluk ez a megvalósult színtiszta egyenlőség. A limitvonal fákon-házakon fehér mésszel kötelezően körbefut. Nem tanácsos fölötte viselni még a feje búbját se senkinek! De – ösztönző példa! – ajánlott legalább a feje búbjával mindenkinek elérni. Hajviselettel, cipősarokkal plusz-mínusz egy-két centi ügyeskedés… a lilliputi törvény rugalmas. Elnézi, nyugtázza a buzgó igyekezetet. Lilliputban alig van szükség törvényre. (Lásd alább!) Hiszen zsenik és bűnözők, hála az igazodóvonalnak, nincsenek. A gondolatmenet logikus. De ez már

c) A lilliputi filozófia. Vonal nélkül a törpeség nem mérhető! Mettől meddig törpe a törpe? Ha túl kicsiny, előbb-utóbb lázad. Ha kilóg, előbb-utóbb elmagányosodik. Sem a forrongás, sem a sóvárgás nem boldogít. A boldogság pedig maga a cél Lilliputban. A boldogság legfőbb ellensége – ősellenség! – a szenvedés és a hiányérzet. Szenvedni csak a mazochista szenved, amikor csillapító porok és feledtető pirulák térítésmentesen, szabadpolcos rendszerrel kaphatók. És a hiányt tervezetten be kell tölteni! Ha az üres felület csak szégyen, a belső űr már vétek, ünnepeiknél utaltunk már erre. A fajtiszta lilliputi beosztja az időt: tesz-vesz, mulat és mulattat, alussza álmát álom nélkül. Ha ez sem elég? Lilliput egyet gondolt, összesen, de az is áldás: fölfedezte a pótcselekvést. Elvesztette szerelmét? Kanasztázzon, ultizzon! Nyerhet. Kreatív mániája támadt? Ott a millió gyufaszál, építsen gondolát, várat kupolákkal. Ifjúsága cserbenhagyta? Gyűjtsön moziplakátot. Fél a haláltól? Kölcsönözze az „Ezeregy adomá”-t. A pótcselekvés hatásos – különösen ha sikerül igazinak hinni. Lilliput perifériáján él néhány kallódó lilliputi, aki tudatában van, miközben műveli, hogy a pót: mégiscsak pót. Helyzetük korántsem irigylendő. Aligha tűri a legendás hírű Lilliput őket sokáig. A tolerancia egyébként a végleteknél elenyészik. Életbölcseletük egyenletes langyosságot sugall szerelemben, szeretetben. Társkereső szolgálatuk a törpe asszony, törpe férfi minden adatát közli, abszolút pontossággal. Élősúly, szerzett javak száma és minősítése, foglalkozás, hajszín, életkor, szerény célzás a külsőre. A magasság nem térhet el – emlegetni szükségtelen. Kedvenc jeligéjük, mellyel erkölcsi szilárdságukat tüntetően hangsúlyozzák: „Gulliverek kíméljenek”. Nem normális, és ha ezen abnormitás jegyeit észreveszi, önként el is bujdosik az a törpe, akinek érzelme, szenvedélye túlcsordul és szűnni nem akar. Társadalmilag káros, akár az elfajzott szeretet, amely a lemondással vagy tökéletes igénytelenségével árulja el magát, s oly gőgös, hogy csak adni akar, kapni nem. Ennek konkrét megnyilvánulásai nincsenek. Csak a gyerekeket rémítik ilyesmivel (mesepedagógia), nehogy leszülessen, éppen Lilliputba, efféle grandiózus alany. Egyébként gyermekszeretetük hevessége a kivétel – mennyire nem dogmatikusak! A gyerekkultusz könnyeket csal az egoista turista szemébe – s a szabályozás itt mindössze annyi, hogy a szeretet automatikusan fegyelmezéssé alakul, mihelyt a kis lilliputi a kritikus növekedési határt lábujjhegyről eléri.

Lilliput nem töpreng fölöslegesen. Mi volt előbb, lét vagy tudat, nem érdekli. S hogy a tudat függetlenülhet, ilyen-olyan komplikált variációkban, annak még a gondolatárnyát is elhessenti. A lilliputi arra törekszik, hogy amíg a kettő tapinthatóan együtt van, addig legyen ez az együttes kellemes. Ami biztos, biztos – de az elveszett múlt és a meg nem szerzett jövő bizonytalan. Nem szabad rontani az édes valót. Ebből következik, hogy a régi hagyományok a jelen szükségleteihez igazodnak, képzelőerejük pedig nem kalandozik a jövendő fantasztikumába. Az utolsó, kb. i. sz. 1720-ból kapott hiteles leírás az akkor még centralizáltabb, de távolibb, tengerentúli Lilliputról a mai helyzetet meg sem közelíti, a fejlődés olyan… ütemben haladt. (Kérem a megfelelő szót behelyettesíteni, mivel a konvencionális „óriás” jelző esetünkben más stílusértékű!) Az utazót nevetség fogadná, ha érdeklődne, még mindig ügy-e, melyik végén törjék fel a tojást? Lilliputot meggyőzték a tapasztalatok. Minek a tojást egyáltalán kocogtatni, törögetni? Torzsalkodás, aztán kiderül: az egyik záp, a másikban sasfiók… hagyjuk! Elég azt a tojást szemléltetni. De – mint mondtuk – nehéz a határozott elkülönítés – most már a

d) Köz- és vitaélet tárgykörbe ugrottunk. S még mielőtt az érdeklődő az eddigiekből következtetve legyintene: „előre ki lehet számítani…”, gyorsan figyelmeztetjük: Lilliputban az a gyönyörű, hogy meglepetésről is gondoskodik. A dogmán belül nem dogmatikus! Utaltunk a régi hagyományok sorvadására, például, és a tagadhatatlanul… (jelző!) haladásra. Szinte minden másképpen dívik, csak a hivatali pozíciók elnyerése és a hivatali jutalmazás szertartása maradt változatlanul konzervatív. A titulusok, valamint a fő személyek funkciója tájanként változik, de egyébként oly élethűen utánozzák a régi szokást, hogy egyszerűbb a Nagy Felfedező hajdani sorait idézni (Forrásmunka! Amennyiben Lilliput államtitoknak nyilvánította, a végleges változatból törlendő.):

„A kötéltáncot kizárólag csak azok mutatják be, akik az udvarnál valami kivételesen magas állásra vagy hasonló bizalmi pozícióra vannak kijelölve. Ezeket már kora gyermekségüktől fogva az effajta akrobatizmusra tanítják, a jelöltek nem okvetlenül arisztokrata származásúak és nem minden esetben végeztek egyetemet. Ha valami magas hivatali szék megüresedik, akár halál, akár kegyvesztettség következtében (az utóbbi ugyanis igen gyakori), a jelöltek közül öt vagy hat kérvényt nyújt be a császárnak, hogy őfelségét és udvarát kötéltáncos mutatványaival szórakoztathassa. Aki a leghajmeresztőbb szaltókat csinálja, anélkül hogy lezuhanna, azé az állás. A veszély mindig akkor a legnagyobb, ha maguk a miniszterek vannak műsoron. Hogy kimutathassák páratlan ügyességüket, magától értetődőleg már első pillanattól fogva oly telhetetlen vetélkedéssel fognak a dologhoz, hogy kollégáikon és önmagukon is mindenképpen túltegyenek; így aztán nem is csoda, ha alig van közöttük, akit ne ért volna baleset, mégpedig jó néhányszor…”

Ez a természetes kiválasztódási folyamat a törpeség előtt zajlik, a helyi szokások megint döntenek: hol álcázzák „a törpetehetség szép önérvényesítésének”, hol pedig „törpeakaratnak”. Ha véletlenül tájékozódását a kedves utazó elveszti, igazodó pontja: az üresen lengő kötél, amit a jelölt szegett állal kikerül, vagy – nálunk is ritkaság! – ami fölött átszáll. Akkor ön eltévedt: csak hasonlít. De a talaj már nem Lilliput.

A turista – előbb, mint a bennszülött! – egy kukucskálón keresztül átláthatja a kegyosztó hagyomány mozzanatait is (Lásd forrásmunka!):

 „…A császár letesz az asztalra három finom selyemszálat, mind a háromnak pontosan hat hüvelyk a hossza. Az egyik kék, a másik piros, a harmadik zöld. Ezek a fonalak ugyanis az előre kiállított jutalmak, azon személyek számára, akiket a császár már régebben kiszemelt magának azon célból, hogy kegyeinek rendkívüli jegyeivel fogja megkülönböztetni őket. Az egész ceremóniát őfelsége hatalmas tróntermében játsszák végig; itt azonban a jelölteknek az akrobatikus ügyesség egészen másfajta bizonyítékát kell adniuk, mint amiről fentebb szó volt… A császár ujjai közt tart egy pálcát, szigorúan vízszintesen, de ezt hol a magasba lendíti, hol meg a föld közelébe rántja, úgyhogy a kegyencjelölteknek, akik libasorban járulnak a pálcához, hol át kell ugraniuk a botot, hol meg alatta kell lelapulva átcsúszniuk – méghozzá jó néhányszor… Aki a legnagyobb ügyességgel és mondhatnám végkimerülésig bírja a dolgot, mind a földöncsúszásban, mind a magasugrásban: a kék szalagot kapja jutalomképpen, a vörös a második díj, a zöld a harmadik.”

Előkukucskálónk látott némi módosulást: szerinte a botot most nem föl-le, hanem széles ívben balra vagy széles ívben jobbra mozgatják, s a követési gyorsaság hoz győzelmet. A szalagok színe is változott a századokban. A főemberek – hogy a helyi távolságokat valahogy összekössék – egymásnak is szalagot osztanak. Csak még nem sikerült a csomó. Újabb remek tájékozódási pont: ahol dacosan állnak a huzatos csarnok közepén, méltánylást így remélve, s esetleg odaviszik nekik az ordót, ott már megszűnt Lilliput. És a honvágy veszedelmesen fölerősödik.

Vita Lilliputban? Sematizálási hajlam ne kísértsen! Lilliputban nincsenek álviták, valódi dolgokról. Lilliput ennél óvatosabb. A vita valódi. Csak a vita tárgya hamis. Micsoda szónokok! Milyen… (jelző!) szókinccsel! Így szabad a vita: senkibe sem kell a szót belefojtani. Vigyázat: ha két ember beszélget, ha négy-öt ember összehajol – ha ezer ember meghallgat, vagy egymillió elhallgat, s bár kevés is a szöveg, de a kilesett tét nagy: Lilliputhoz bármily közelinek érzed, Lilliputhoz ez a terület nem csatlakozott.

Iránytű és távcső? A vám azt is elkobozza. Más szankcióktól nem kell félni. A lilliputi törvénykönyv paragrafusokkal nem vacakol. Sokat okulhat komplikált civilizációnk! Egy főtörvény mindenre: „Figyeld a többit és igazodj!” Kicsi erény, kicsi bűn – a holtig derű titka. Ők nem gyilkolnak – csak a távol Óriás, az a rosszabbik fajta. Lilliput szent és sérthetetlen. Háború nem dúlja. (Ha mégis robban a bomba: tudd, Lilliputnak vége.)

e) Egyebek .................................................................................. (Ez a rovat a hazatérők megjegyzéseivel bővül. A válaszadás fakultatív és kiterjed valamennyi érintett és érinthetetlen tárgykörre.)

FÜGGELÉK

A mellékelt jelentkezési üres lapot tetszőleges példányban töltse ki. Munkahelyi javaslat nem kell. Az árat később meg fogja fizetni! (Helyesbítés: az árat később fogja megfizetni.) Fotó a két profilról. (Lilliputi kívánalom.) A méret: a fej életnagyságban. A kicsinyítést Lilliput végzi, helyi normára. Egész alakos pluszfelvétel előny! Szellemkép érvénytelen.

Az utazás formája: egyelőre egyéni.

Közelítés: önerőből. Átlépés gyalog.

Puha szállás biztosítva.

Ne halogassa! Ha visszakerül, megéri. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap