John Wayne, az Egyesült Államok elnöke

Balogh Bertalan, cs, 05/12/2011 - 09:17

 

 

 

Itthon, Amerikáról kérdezgetnek a régi barátok, mintha olyan egyszerű lenne egy-két mondatban megmondani, mi is Amerika. Nem az árakról és a mindenki számára elérhető fényes és fölösleges kacatokról beszélek, hanem a szellemi életet próbálom érzékeltetni inkább és egy rövid és színigaz történettel mentem ki magamat.

Barbara Walters, az egyik igen híres tévé-személyiség, csinált egyszer egy kis színes riportot tizenévesekkel. Egyszerű dolgokat kérdezett tőlük a tájékozottságuk megítélése okából, de úgy látszott, sehol sincsenek általános műveltség dolgában. Végül a legegyszerűbb kérdést tette fel, hogy ne süljön már fel teljesen a kérdezettek gárdája:

"Ki Amerika elnöke most?"

A legértelmesebbnek látszó komolyan és büszkén vágta rá:

"John Wayne".

Mármint a legnagyobb és legismertebb cowboy színész.

Sok más mellett ez a kis epizód is jellemző a kulturális színvonalra.

*

Nem hiszem, hogy teljesen igazunk van, amikor a régi szép idők általános közbiztonságát sírjuk vissza. Szeretik a tényeket megszépíteni az emlékek... Az például, amit nagyapáink vettek kézbe, bárhová is mentek, görbebot, vagy sétapálca volt, de voltaképpen az önvédelmi fegyver szerepét töltötte be, és nem csak kutyákkal szemben. Tehát nem a sétálhatnékban keresendő a sétapálca eredete, hanem alighanem a kardviselés elcsökevényesedett variációja volt. Ugyanúgy, a régi és nem is olyan régi házak ablakán is megcsodáljuk a sokszor igen szép és romantikus kovácsoltvas rácsokat. Az iparművészet remekeit látjuk némelyikben, ámbár az az igazság, hogy a rács az rács volt, és rács lesz mindig, akár cifra, akár nem. Arra szolgál, hogy be ne másszon valaki éjjel, és el ne vágja a torkunkat.

Józanabbul nézem a régi fényképet: öregúr nagy bajusszal, és sétapálcával áll a macskaköves sikátor napos oldalán, gyönyörű rácsos ablakok alatt...

Nem sok változott az idők folyamán. A kereszténység kétezer évig dolgozott a közerkölcsön, magyarázván egyebek között az egyém-tied-övé különbségét, ám alig hogy igazán megfogant az együttélés egyszerű alapszabálya, megint visszaestünk. Rács, elektronikus jelzőberendezés, kamera, képernyő, privát őrszemek... Esetleg fegyver a zsebben.

A kétezer évből legfeljebb egy-két évtizedet sírhatunk vissza. De az valóban kellemesebb volt.

*

Bizonyos értelemben, majdnem mindegy az izmus. Ha a kutyafülében hisz is egy nemzet, de egységesen, mint egy kőblokk, nemzetként halad az eszme zászlaja alatt jó, vagy rossz irányba.

A nemzet közös történelmi élménye lesz ez a menetelés is, akármerre is tart, a történelem közös élményeinek sora pedig, tudjuk, egyenlő a nemzetet képező közös nevezővel.

Persze, öngyilkos-menet is lehet ez, és az idvezülés útja is. Az eszmétől függően.

A demokráciák szándékosan fenntartott eszmei zagyvasága azonban, ez a százféle pártos locsogás, ami a parlamentet impotenssé redukálja, egyáltalán nem "menetelteti" a nemzetet semmilyen irányba. Szégyenletes és megalázó helyben járásra ítéli inkább, helyben járásra, ami éppoly fáradtra tudja meneteltetni a népet, mint egy igazi út, mint egy rossz, vagy egy csodálatosan jó eszme nevében való haladás.

Voltaképpen nemzetgyilkos, történelemgyilkos "út" ez a cél nélküli önfárasztás, mert a helyben járásra ítéltség azt is jelenti, hogy saját útját sem járhatja a nemzet, főleg pedig nem követheti saját nemzeteszméjét, hiszen mindenki mindenbe belebeszél és interpellál, ami pedig a véget jelenti történelmileg rövid úton. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez