Jókai Mór Napok

Szerkesztő A, szo, 05/05/2018 - 00:16

 

 

 

 

 

 

 

Jókai Mór a magyar irodalom egyik legnagyobb prózaírója, a szíveket magával ragadó, nemzeti öntudatot nyújtó történetmesélés mestere, a hazai romantika kiemelkedő, Európa-szerte ismert alkotója. Fantázia és valóság keveredik műveiben, csodás erejű, éles elméjű, mindent legyőző hősök és angyali tulajdonságú nők, szentek küzdenek regényeiben a rosszak, a gyűlölködők, a pusztítók ellen. Jókai világa mesei-mítoszi világ, melynek befogadásakor fel kell függesztenünk realitásigényünket, s éppen ezáltal értjük meg valódi „realizmusát”. Ez az egyik titka a Jókai-szövegnek: az ábrázolt világot érvényes világként elfogadni, s így (nem a történelmi hitelességet kutatva) keresni benne az eszmék harcát, a rendkívül gazdag motívumkincset, az érdekes-izgalmas utalásokat. Jókai hosszú utat járt be: diákként még a festészettel kacérkodott (festői hajlamai színes prózájában is megmutatkoznak), majd Pestre kerülve újságíróként, egy új, ifjú nemzedék tagjaként, Petőfivel vállvetve élte át március 15-ét. Petőfi és Jókai sorsa ez időben még együtt haladt, ikercsillagok voltak ők; Petőfi örök-lobogású lelke vonta magához és vitte, röpítette magával a szelíd, de küldetéstudatos Jókait. Aztán a költő meghalt, az íróra pedig hosszú bujdosás várt, majd lassan visszatért az irodalmi életbe, s elfoglalta helyét annak csúcsán. Író volt, újságíró és regényíró, anekdotagyűjtő, szerkesztő és politikus… és nemzedékek nevelője; saját korában és halála után is. Hű társa (olykor ösztönző zsarnoka) volt Laborfalvy Róza, első felesége, s öregkori szenvedéseket kellett átélnie a második asszony, Nagy Bella mellett. Mindez azonban művészete lényegét s értékét nem érintette. A legnagyobb tévedés, ha Jókait ifjúsági írónak vagy a valós világábrázolástól távol eső fantáziafutamok szerzőjének tekintjük. Az ő világlátása, lélektana felületesnek, következetlennek tűnt Gyulai Pál, s annak tűnik a Gyulai-kritikát ma (még ha módosításokkal is) ismétlők számára, ám valójában mélyebb, archaikusabb lélektan ez, mint a realizmusé. Jókai oly korban élt, melyben megtapasztalhatta, hogy lehet gyarló, gonosz és démoni az ember, de lehet jó is, hős is, a szeretet erejével felemelő, a keresztény erkölcsöt követő, nemzetet s világot gyarapító. Jókai hitt az emberben, a jóságban, a szeretetben. Mindenben, a legkisebben és a legnagyobban, a történelemben s a természetben is Isten kezét-nyomát és szeretetét látta. S ha hitt az életben, többet tudott azoknál, akik őt álmodozónak tekintették: mert ő gazdagabb volt mindnyájuknál – hitte s tudta Isten szeretetét. Delejország (a Fekete gyémántok elképzelt országa) lakói közé tartozott ő is, róluk írta: „Ők nem hiszik, hogy van Isten, van lélek, van túlvilág, van örök élet, ők tudják már, hogy van!” Jókai egyik fő témája, életét-művészetét meghatározó élménye a szabadságharc volt: innen indul s ide tér vissza műveiben, hol szenvedéllyel, hol nosztalgiával, hol büszkén emlékezve, hol keserű szavakkal megvallva érzéseit. Ő a stílusok harmonikus keverésének, a több regiszterben való megszólalásnak a tudója. Felejthetetlen művei (történetei) nehéz időkben adtak vigasztalást a magyarságnak, s adtak emellett hitet és reményt is, annak a reményét, hogy a világ a cselekvő szeretet erejével jobbá tehető. Jókai Mór azt kutatja regényeiben, hogy miképpen érhető el a boldogság. S válaszokat is kínál, szövegeiből egy nagyon is egységes, bizakodó, de lélektanilag sem megalapozatlan életmodell rajzolódik ki, melynek lényege, hogy a haladók, cselekvők, a tettekkel világot teremtők számára elérhető a boldogság, a földi paradicsom, megteremthető a mikrokozmosz a káoszban. Lehet, hogy csak egy szigeten vagy szigetszerű kertben, de megteremthető. Jellegzetes példája ennek a Senki szigete (Az arany ember), Torockó (Egy az Isten), Bonda-völgy (Fekete gyémántok), Otthon állam (A jövő század regénye). Jókai művei példázatok, mai is tanulságos és még sok feltáratlan üzenetet tartogató alkotások. Szépséges nyelvezetük élvezetes olvasmánnyá teszi a Jókai-szövegeket, melyek életre szóló élményeket kínálnak. Pillantsunk bele néhány drágakő erejéig e pompázatos, élményt adó kincstárba, s idézzük fel, amit olvastunk! A török világba vitt, idegen földön szőtt sorsban kínált vigaszt a szabadságharc után a Janicsárok végnapjai, Szent Ritaként szelídítette meg Fanni a vad Kárpáthy Jánost, majd fia, Zoltán emelkedett magasra a dicső reformkori nemzetépítő léleklobogásban. Emlékezzünk a szabadságharc eposzára, a haza hű gyermekeinek történere, A kőszívű ember fiaira; vagy a tüzet megzabolázó, becsületes, szorgalmas flóriáni hősre, Berend Ivánra, a szerelmes tudósra, aki végül elnyerte a bűnös nagyvilágban is tisztán maradó Evilát, a természet szépséges-szilaj leányát! S Jókai lapjain formálódott Jenőy Kálmán és a bontakozó magyar kultúra élete, fennszóval hirdetve: És mégis mozog a föld! S evezett a Senki szigete felé, vissza az édenbe a pénztől megcsömörlött, önmagával meghasonlott Timár Mihály, aki úgy lett boldog ember, hogy senkivé tette magát. S Jókai képzeletében szállt az égbe Tatrangi Dávid a béke és a szeretet nevében, oldalán Rozáliával, a nők e jókais, elevenen angyali eszményével; és Jókai által ismertette meg Zboróy Blankával az igaz Krisztust, a béke és a szeretet urát Adorján Manassé, s az idilli Torockóban együtt kezdték el írni azt a boldog életregényt, amely nem ér véget soha. Nem folytatom… „Ki ez a gazdag úr, ki annyi örököst hagyott maga után? Egy árva költő az, akitől milliók kincset örököltek: kincset, melly annál nagyobb lesz, mentül többfelé elosztják: a haza szerelmét… Mert nincs ollyan balzsam, melly ugy ellenállna rombolás kezének, mint a nép szerelme, mert nincs ollyan emlék, melly ugy megharcolna az idők dühével, mint a szózat, melly a költő ajkáról jött…” Vörösmarty halálakor mondta e szavakat Jókai, melyek reá szintúgy illenek. Mint ahogy illenek mindenkire, aki igazi, hiteles, nemzetgazdagító művész. S Jókai testestül-lelkestül művész volt. Kérdezték és kérdezik sokan: miként lehet, hogy sohasem apadt el költői forrása? Úgy, hogy szeretetet adott. S az sohasem fogy el. Sőt: mentül többet adnak belőle, annál több lesz belőle annak is, aki adja. Ez Jókai művészetének, termékenységének titka. És persze – ő ebben hitt, ebben élt – a vasakarat és a csüggedetlen szorgalom.

 

 

Nyiri Péter

igazgató

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap