József Attila lelki összeomlása 1/2

Kiss Dénes, v, 12/03/2017 - 00:10

 

 

 

 

 

Szentségtörés? Kegyeletsértés? Vagy talán kötelező, de szeretetteljes kutakodás ez a kötet? Izgalmas és régóta várt feladatra vállalkozott dr. Udvardi József, a Svájcban tanult és Nizzában élő pszichológus professzor. Kis könyvben adta közre nagy költőnk lélek-arcképét, amelyet sokfajta legenda és szándékosan torzított történet nyomán ismerünk. Nemcsak így ismerhettük, hanem kötelezően így kellett ismernünk. Rettentő és drága titkai csupán kósza sejtésekben derenghettek eddig. Azonban az olyan titkok, amelyek előterében hatalmas életmű, lenyűgöző teljesítmény áll, nem szűnnek meg, nem foszlanak semmivé, sokkal inkább tovább működnek, „dolgoznak”, sőt érlelődnek a háttérben is. A Lyukas Óra-könyvek sorozatban József Attila lelki összeomlása címmel megjelent karcsú kötet izgalmas kutatást ad közre, amely lehet akár további vita kiindulópontja is. Reméljük lesz is! (Megjegyezzük, hogy a Hitel 2004 szeptemberi számában szintén e titkokat elemzi, járja körül, tán a kelletnél nagyobb keménységgel Mórocz Zsolt, aki A legenda oda címmel adott közre nagyhatású tanulmányt.) Gyurkovics Tibor a hátsó könyvborítón a következőket írja: „Attila egyik hagyatéka a Rohrschach-teszt, amelyet Kozmutza Flóra 1937 – a halálos év – februárjában vett fel, s ezután a költő életre-halálra szerelmesen kapaszkodott belé. Flóra is úgy tekintette a Rohrschach-teszt hagyatékot, mint valami kulcsot a rejtélyhez, amelynek természetesen nincs, nem is lehet megfejtése, de amelyet szívesen dédelgetünk.” Egész pontosan az történt, hogy az okos, szép, nagyszerű ember, Kozmutza Flóra megőrizte a már emberöltőnyi idő alatt megsárgult lapokat és átadta Udvardi Józsefnek, nagy, árva költőnk késői, sikoltozó üzeneteit. A professzor, ahogy írja, nem gondolt arra, hogy majd feldolgozza e rendkívüli anyagot. Maga is fiókba tette, ám a tudósban is ott motoszkált mindaz, ami mindannyiunkban, akik József Attilát szeretjük, s tudósi kutakodását, elemzéseit, más hasonló munkák megismerése és az említett teszt alapos átgondolása után, most közzé tette.

Mielőtt magunk is közreadnánk töprengéseink változatait, elmondjuk, hogy a Rohrschach-próba első felére, azaz öt „tinta-képre” általában három-három választ szoktak megfogalmazni. Ám József Attila az elsőre 51, a másodikra 69 feleletet adott. És a „várható” 15 helyett összesen 181 választ jegyzett le Flóra. Már ezek az adatok is mutatják e lélekarckép páratlan és megnevezhetetlen értékét. Ezek nyomán készült a tudósi elemzés és jött létre e könyv. A kötet és az eddigi munkák összefoglalását, valamint Udvardi professzor véleményét leginkább A költő személyiségének kórlélektani elemzése című összegezés közvetíti. E fejezetnek – tanulmánynak – alcímei is jelzik a vélekedést. Lássuk az alcímeket, melyek már önmaguk is sajátos véleményt jelentenek. Íme: A skizoid jellemtorzulás, Az epi­leptoid alkat, A neurotikus érzelmi zavarok, A fóbia, A jellemneurózis. Ijesztő idegen szavak! Persze azért valamennyire értjük őket és el szeretnénk távolítani magunktól, de József Attilától is. (Mond­hatjuk, az is tudományos torzulat, hogy azon a magyar nyelven, amelyiknek egyik meghatározó jellemzője hogy azt írunk, amit ejtünk és fordítva – néhány régi névtől eltekintve – és valóban ez a döntően uralkodó, a soha senki által két „t”-vel nem ejtett nevet, hivatalosan valamiért, ki tudja miért, két „t”-vel írjuk. Holott valamennyien Atillát ejtünk és nem Attilát!) Idézzünk az elsőként említett alcím utáni szövegből: „A tintafoltok értelmezése nemcsak súlyos lelki zavarokat képes kimutatni, de azon jellemtorzulásokat is, amelyek az előbbieknek mintegy kicsinyített, letompított mását adják. József Attila a tesztelés pillanatban (Minden pillanatunk tesztelés! KD.) biztosan nem volt skizofrén, de a skizoid beállítottság jellegzetességei kétségkívül fellelhetők nála. Ezt a személyiség-elfer­dülést középútként lehet fölfogni, amely a kiegyensúlyozott magatartás és a hasadásos elmebaj közé ékelődik.” Alább ezt olvashatjuk: „A skizoid jellemelhajlás összes lényeges ismérve megtalálható József Attila teszt-jegyzőkönyvében.” Ha arra gondolunk, hogy maga a világ sajátos „tintafoltok” tömegéből áll, illetőleg, mint torzulat áll elénk, aligha volna csoda a mi torzulásunk! Nem is az! Mindennek hatása nem is annyira a külvilágtól függ – ahogy ezt többször is szakszerűen megállapítják többen is e kötetben – hanem belső érzékenységtől. Ne feledjük, minél finomabb a film maga, annál több kárt tehet benne a fény! A soha meg nem válaszolt – és válaszolható? – kérdés az, hogy milyen ős-messziségből „jön” ez az „öröklött” belső világ. Hány millió év az előzménye e töretlenségnek? A mintegy hatmillió évesre tehető Ausztrálopitekusznak fejlettnek mondható Broca-mezője volt. Megtalálható‑e az a pont, ahol az ős sejt a mai értelemben már jelen volt, azaz kezdődött, valamint az, ahol vég­ződik? Vagy úgy örököljük, mint a halált? Mert a többi dolog csak okoskodásba torkollik. Azaz, jóhiszemű feltételezésnél többre nem futja az emberi értelem és tudás? Az emberi agyban lévő és egymással többszörösen összeköttetésben lévő 20 milliárd neuron munkálkodása is csak felületi elképzeléseket tud elénk tárni. A dolgok lelkületét nem képes megismerni, mert az még finomabb, szellemibb jelenség. Egyáltalán e szó, „lélek”, mit jelent? Hol végződik a hús-vér világ? Hol kezdődik a szellem csírázása és miféle határtól kezdődően beszélhetünk lélekről? Nyilvánvaló, hogy az emberi szellem működése, illetve a lélek derengése szintén csak felszín és a mélységekben a hús-vér valóság rejtett kapcsolatban áll, sokféle módon érintkezik a szellemmel és a lélekkel. A kapcsolatok nyomán szüntelen oda-vissza hatások sokaságát kell feltételezni. Lehet, hogy ez lenne a lélek? Csak úgy ne járjunk, ahogy a fizikában lehetséges, a tökéletesen körbevilágított dolgokat nem látjuk, mert nincs árnyékuk! Az árnyék fontos, látást segítő tényező ebben az esetben is.

A következő alcím Az epileptoid alkat. A köznapi ember számára súlyos, fájdalmas jelentés. „A lelki egyensúlytalanság József Attila esetében még azzal is súlyosbodott, hogy ő nem egy, de kettős személyiségtorzulásban szenvedett. Nála ugyanis a skizoid beállítottság az epileptoid hajlam jellegzetességeivel keveredett, kereszteződött. Az epilepszia az idegbaj egyik közismert változata.” Aligha szükséges sokkal többet idézni a tudományos gondolatokból, inkább lássuk az egyik kisebb összefoglalást, ami látszólag érvényes az egész kötetre, azaz a tanulmányokra. Udvardi József így ír ezzel kapcsolatban. „Ezek a megállapítások sejtetik, hogy itt nem felületes, elhanyagolható személyiségzavarral állunk szemben, hanem mélyből sarjadó, gyökereivel az örökletes tudatalattiba lenyúló hajlamról van szó, amely az egész lelkivilágot átitatja, átalakítja, és annak szerves, alkotó részét képezi.” Talán arra gondolhatunk, hogy a képességet – talán a zsenialitást is?! – e gyökerek sűrű volta, „hosszúsága”, sokféle kölcsönös viszonya stb. határozza meg? Azonban ebben semmi különleges nincs, miként Udvardi professzor is írja. Ez a költő természetes léte!

 

Agy-Magyarország, 2005

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap