Kalandos életút kongói zsoldosként

Tamás István, p, 09/11/2015 - 00:11

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 Portrébeszélgetés Arthur Z. Balogh íróval

 

Belgiumban a „Hors Concours” politikai folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott évekig, valamint a „Jeune Europa” munkatársaként is tevékenykedett. 1960 – ban 'Árpád' – díj, Díszoklevelet kapott. Több, mint 10 évet töltött Kongóban és Burundiban, ahol részt vett Stanleyville felszabadításában. A könyvek iránt mindig nagy érdeklődést tanúsított, hiszen Bujumburában (Burundi) jól menő könyvkereskedése volt. Párizsban1972-ben Hubert Labat álnéven látott napvilágot a „Dieux protheses” című könyve. Ezt követően folyamatosan jelentek meg kötetei, novellái. A neves és kalandos életutat bejárt íróval beszélgettem.

 

- Magyar névvel lettél ismert, mondhatom nyugodtan a nagyvilágban. Beszélnél az eleidről, gyökereidről, és gyerekkorodról?

- Gyerekkoromban mindég utazásról álmodtam. Nyáron mindig a nagyszüleimnél Debrecenben nyaraltam, és már akkor imádtam a néhány órás utazást. Nagyon sok útleírást olvastam: Sven Hedintol, Fenimor Cooper indián könyveit, E.R.Borroughs Tarzanjai, Karl Mayt, Jack Londont és Mark Twaint. Ezek már napjainkban szinte teljesen ismeretlen írók a mai fiatalabb korosztály részére. Jó könyvek voltak és felébresztették bennem a világvágyó vágyamat.

 

- Belgiumban egy jó nevű folyóirat főszerkesztőjeként dolgoztál, de más lapokban is írtál, publikáltál, hogyan kerültél kapcsolatba az újságírással?

- Belgiumban politikai cikkeket írtam hetilapokban, mint a „Phare Dimanche” és a „Jeune Europa”, de egy antikommunista folyóirat szerkesztésével is foglalkoztam. Soha nem írtam elgázolt kutyákról, vagy bűnügyekről, ilyen írói, újságírói ambícióim soha nem voltak. A „Politikai Analízis”, cikkírása volt a főterületem.

 

- Én még gyerek voltam 1960-ban, Te pedig már, akkor Árpád díj kitüntetésben részesültél. Mivel érdemelted ki ezt az elismerést, illetve milyen díj ez valójában?

- Őszintén bevallom neked, hogy fogalmam sincs, hogy miért? – Ha jól emlékszem, egyszer elküldtem egy novellát “A küszöb” című magyar nyelvű bécsi újság pályázatára, amiről soha többé nem hallottam semmit, mivel közben Afrikába repültem. Jó negyven évvel később Nagy Csaba lexikográfus, muzeológus és bibliográfus jelezte, hogy Árpád Díszoklevelet kaptam. Ebben maradtunk

- Erről most sem tudok neked többet mondani.

 

- Több, mint 10 évet töltöttél Kongóban. Milyen szél repít egy magyar embert az istenháta mögé, egy háborús ország kellős közepébe?

- A kalandvágy és a kíváncsiság. A Kongói függetlenség zűrzavarában az egyik Provincia, Katanga, – megjegyzem neked ez Franciaország nagyságú – az önmagát elnökké választott Moise Tshombé kikiáltotta az elszakadást, mint napjainkban Koszovó vagy Szlovákia, és szüksége volt fehérekre a csendőrség vezetéséhez. Így lettem zsoldos és zötykölődtem úttalan utakon, hét másik fehérrel és hetven fekete katonával megtisztítani az országot a lázadóktól.

 

- Beszélgetésünk elején említetted, hogy volt Burundiban egy könyvkereskedésed is. Mennyire volt piaca a könyveknek abban az országban, hol a mindennapi megélhetésükért dolgoztak, küzdöttek az emberek?

- Csak fehér vásárlóim voltak. Még az értelmiséginek nevezett feketéket sem érdekli amit, mi irodalomnak nevezünk, mint ahogy nem lehet operákat vagy Symphoniákat számukra eladni. Én inkább kölcsönöztem, mivel a könyvek hosszú hónapokon keresztül utaztak hajón, vonaton, és teherautón Európából, Bujumburáig.

 

- Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy könyvet írsz?

- Mikor is? – 15 éves koromban írtam első regényemet “Kétezredik év” címmel, amit hivatalosan letétbe helyeztem a Magyar Írok Szövetségénél. Utána még egy másikat, a címét elfelejtettem és egy csomó kis karcolatot. Hogy miért írtam? – nem tudok rá választ adni neked. Egy kényszer, amire végül is senki nem kényszeríttet.

 

- Regény, novella, széppróza, egyáltalán milyen műfajt képviselsz az irodalomban, mi az, ami közel áll hozzád?

- A novellákat kedvelem, és a fantasztikus, sci-fi irodalmat, mert ott szabad az ember, nincs semmi hivatalos kényszer. Rómeó és Júlia szerelmét megírták már minden szósszal,és minden formában és még jól írva is mindig csak ismétlődés. Szerintem egy földön élő földöntúli lakó szerelme teljesen más formájú problémákat vet fel. Persze regényeket is írok, a mai problémákról, mint “Dimanche pour toujours”, a franciák álmáról és politikai életcéljáról, a nyugdíjról. Vagy “Rien qu’une bague” egy kanadai nászutas pár, aki egy bombamerénylet áldozata lesz és a nőből csak egy gyűrű marad. Soha nem írok magamról, vagy a velem kapcsolatos eseményekről, de csak általam ismert helyekről, városokról, vagy országokról írok. Egyetlen kivételt képez talán az Afrikában játszódó “Le Pont” című novellám, ahol leírom, hogyan mentem át másodmagammal, teherautóval a folyó fölött felrobbantott vasúti hídon.

 

- Számos országban megtalálhatóak könyveid, novelláid. Megosztanád ezt az olvasókkal, hogy hol, és milyen nyelven jelentek meg ezek a kötetek, illetve te hány nyelven beszélsz?

- Franciául írok és a könyveim is itt jelennek meg. A novellák Francia, Belga,  kanadai, és egy francia nyelvű olasz folyóiratban. Angolul olvasok, de már nem beszélek, és emlékezem még a svahili szavakra, mondatokra. Magyarul sajnos keresem a szavakat és időnként összekeverem, és olvasni már  egyáltalán nem olvasok, mert borzalmasan fárasztó. Szótárral a kézben időnként fordítok is, amit végül átadok átdolgozásra, egy magyar-francia tanárnak.

 

- Gyakran megfordulsz Magyarországon?

- Most meg fogsz lepődni, de saját kérelmemre a hatvanas években néhány száz dollárért hivatalosan elveszítettem a magyar állampolgárságot. Viszont a rendszerváltás óta minden tavasszal, vagy nyáron tíz napot töltünk Magyarországon a családommal, mert édesanyám várt bennünket. A feleségem és a fiam nagyon szeretik az országot, pedig egy kukkot sem értenek a kenyér, jó napot, jó estét, és a köszönömön kívül.

 

- Miért éppen Párizst választottad, ahol élni szeretnél és végül le is, telepedtél?

- Gondold el, hogy mint az egész életemben, itt is a véletlen játszott szerepet. Bujumburából kiutasítottak, a reptéren hagytam Ford Caprimat, az üzletet a könyvekkel, a házat a csodálatos kilátással, mely a Tanganyika tóra nézett.  Párizsba érkeztem egy kis bőrönddel. Nem Franciaországba akartam élni, hanem egyszerűen kerestem a lehetőséget. Máshol Afrikában, még az Államokban is volt lehetőség, de találkoztam egy fiatal lánnyal, és családot alapítottunk. Így itt rekedtem. A franciák a nyelvi, földrajzi és történelmi távolság ellenére a magyarok testvér nemzete. Éppen olyan izgága, mindig elégedetlen, politikailag éretlen, és külföldön borzalmasan tehetséges, de képtelen valóban szabadon élni.

 

- Gondolom, van családod, ők mennyire támogatnak, segítenek, hiszen munkásságod egy egész embert kíván?

- A feleségem bírálja az írásaim, megmagyarázza, ha hülyeséget írok, és segít korrektúrázni, javítani. Így valóban közeli munkatárs, nemcsak feleség, mondhatnám így is ezt – neked. Ami az informatikus, mérnök fiamat illeti néhány éve még érzéketlen volt az irodalom iránt. Meglepetésemre a múlt évben érdeklődött és elkérte olvasni egyik könyvemet. Ez is valami. Mire megöregszik, talán megszereti majd az irodalmat, amit én, és mások írnak.

 

- Min dolgozol most, mivel leped meg az olvasóidat, van valamilyen nagy terved, amit szeretnél megvalósítani?

- Tavasszal befejeztem egy regényt, amit véglegesen javítunk majd. A valóság az, hogy amikor befejeztem valamit, halálosan unom a javítást. Ezen kívül már évek óta két másik elég hosszú regény unatkozik a sarokban, nem beszélve a jó tucat elbeszélésekről. – Már említettem neked, hogy nem írtam még bűnügyi regényt. Nos, hogy a boldogság teljes legyen, e hónap elején belekezdtem egy bűnügyi regénybe. A vágyam az, hogy az utoljára megjelent regényem, magyarul is megjelenjen, de ez még maradjon a jövő zenéje.

 

 

                                                                                                                                                                 Tamás István

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap