A kandúr balladája - Balada motanului

Csata Ernő, cs, 01/21/2016 - 00:16

 

 

 

                                                                                  
(Csata Ernő fordítása)
 
Kandúr szerettem volna lenni
csíkos bundával, emelt farokkal,
hosszú bajusszal és karmokkal,
egy zöld szemmel és egy barnával.
 
Amikor csúszva, roskadva
az éj pelyhei összerogynak,
én a tetőre kapaszkodva
a kietlen holdra nyávogjak.
 
Akkor majd hét gazdasszony
kövekkel engem megriasszon,
és halkan káromolják az Urat,
hogy szétroncsoltam az álmukat.
 
Fentről, majd hétvégeken
vicsorogjak rájuk undokon:
a helyet, nem a gazdát szeretem,
mint kutyák morognak a csonton.
 
És ismét hét gazdasszony
kövekkel engem megriasszon,
de én csak nyávogjak egyre,
amíg a hold nem megy le.
 
Kandúr szerettem volna lenni
csíkos bundával, emelt farokkal,
hosszú bajusszal és karmokkal,
egy zöld szemmel és egy barnával.
 
Mikor kifejlik végre a hajnal
én csak menjek, egyre menjek
farkamon egy pléhdobozzal,
az utcákon bambán zörgessek.
 
Majd, fáradtan és mocskosan,
szertartással a beleimben,
felocsúdjak meghajoltan,
mint fehérneműk a kötélen.
 
Ha patkánnyal összejönnék,
hátam kunkorodjon övként,
köpjek, köpjek újra és utána,
hóbortoson menjek az utcára.
 
A macskákat a szomszédságon
kergessem a horgas fákon,
hogy megáldjanak egy utóddal,
zöld szeművel és barnával.
 
Ha elfelejtenék meghalni
a külvárosi kocsmában,
hörpintve öklök útjain,
savanyú lőrével álljak.
 
,,Hé...élet, élet...ki a sátor alul,
gyere, kérj fel újból, hívj a táncba...
nézd...ott fekszik lent a sáncban,
a döglött kandúr, a döglött kandúr..."
 
(2013)

 

Nichita Stănescu
  ​                        

Balada motanului
                             

Motan m-aş fi dorit să fiu
cu coada-n sus, cu blana-n dungi,
cu gheare şi musteţe lungi,
c-un ochi verzui şi-un ochi căprui.

                                              
La ora când târâş-grăpiş
zăpada nopţii se adună
eu, cocoţat pe-acoperiş,
să urlu a pustiu la lună.

                                         

Şi-atuncea, şapte gospodine
să dea cu bolovani în mine
şi să mă-njure surd, de Domnul,
că le-am stricat, urlând, tot somnul.
                                             

De sus, din vârful săptămânii,
să le rânjesc urlat, scârbos:
iubesc doar locul nu stăpânii,
precum fac câinii pentr-un os.
                                           

Şi iarăşi şapte gospodine
să dea cu bolovani în mine,
iar eu să urlu, urlu-ntruna
atât cât n-o apune luna.
                                      

Motan m-aş fi dorit să fiu
cu coada-n sus, cu blana-n dungi,
cu gheare şi musteţe lungi
c-un ochi verzui şi-un ochi căprui.
                                                  

Când zorii ziua o deznoadă
să mă tot duc, să mă tot duc
şi tinicheaua prinsă-n coadă
s-o zdrăngănesc pe străzi, năuc.

                                                         

Jegos şi obosit, apoi,
cu maţele în liturghie,
să mă adun, să mă-ncovoi
prin albiturile-n frânghie.
                                    

Ca-n faţa unui şobolan
spinarea să mi-o fac colan
să scuip, să scuip şi-n urmă iar
hai-hui să plec pe străzi, hoinar.
                                          

Pisicile de prin vecini
să le gonesc pe la pricini,
să-mi fete fiecare-un pui
c-un ochi verzui şi-un ochi căprui.
                                          

Iar când o fi uitat să mor
la cârciuma din mahala
sorbită-n calea pumnilor
posircă acră viu să stea.
                                              

"Hei... viaţă, viaţă... ieşi din cort
hai, pune-mi-te iar pe danţ...
te uită... zace colo-n şanţ
motanul mort, motanul mort..."

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap