Karácsonyi dal

Kondra Katalin, h, 12/24/2018 - 00:19

Viharos szél fújt azon a decemberi hajnalon, amikor az asszony harangszóra riadt. Álmosan dörzsölgette a szemeit, majd nagyot nyújtózott, mint mellette a macska, melyet mozgásával felriasztott. Eszébe jutott a fogadalom, ami szerint most fel kell öltöznie és el kell indulnia a hajnali misére. Nagy teher nyomta a szívét, emiatt mindenszentekkor, amikor egyedül gyújtott gyertyát elhunyt férje sírjánál megfogadta, hogy az idei karácsony más lesz. Adventben el fog járni a hajnali misékre, hogy a csendes homályban, a fakóarcú szentek szobrainak arcát nézve, megtalálja lelki békéjét és megtudjon bocsájtani. Még az is lehet, hogy meggyónik karácsonyra —gondolta akkor, de hogy eljött az idő, valahogy nem volt kedve mégsem a cselekvésre. Kegyetlenül fúj a szél —csukta be fázósan az ajtót. Jobb lesz itthon maradni, majd holnap elmegy. Másnap azonban más kifogást talált, harmadnap újabbat, a napok gyorsan teltek, karácsony hetében mégis rászánta magát. A templom homályában szinte észrevétlen maradt, ez jóleső érzéssel töltötte el. A mise közepén, ha suttogva is, de bekapcsolódott az imádságokba, másnap már a gyóntatószéket is felkereste, alázatosan megadta magát, arra számított, hogy a pap megdorgálja mulasztásaiért, de semmi hasonló nem történt. Azon a héten az időjárás hidegebbre fordult, már a kutyát is be kellett engedni a házba. A füstölgő kémény környékén varjak tanyáztak és reggelente fehér dér vonta be csipkével a fák dermedt ágait. A nagyszoba ablaka egy éjjel a jégtől virágba borult, az asszony ezt látva kihúzta a hűtőt a konnektorból, és az élelmiszert elraktározta a hideg szobában. Minek fűtse az egész lakást, ha neki magának a kisszoba is elég, minek menjen a hűtő, ha jó arra a szoba hidege is, így legalább megspórol valamit kevéske nyugdíjából. Karácsony előtt három nappal szokatlan kedve támadt. A tévé reklámjait és az adventi vásárok képeit látva vágyakozni kezdett valami titkos csodára. Lelkében felébredt a hajdani gyermek, aki izgatottan számolja a napokat karácsonyig és mindent elhisz, amit a felnőttek mondanak neki. Eszébe jutottak azok az idők, amikor a gyermekei még kicsik voltak és remegő szívvel várták, hogy eljöjjön az angyal. Ő boldog fiatal anyaként a kedvükbe akart járni, ezért lepedőből fehér ruhát készített magának és eljátszotta az angyalok érkezését. Megható volt, ahogy azok a csöppségek hittek. Annyira, hittek az angyalokban, hogy lámpa fényénél sem ismerték fel az anyjukat. Kissé még bántotta is, amiért nem hiányolták őt. Talán most is így van, ezért nem látogatják, még fel se hívják, pedig vett magának egy mobiltelefont, hogy elérhetőbb legyen. Hiába, úgy látszik, hogy nincs szükség az emberre, ha megöregszik. Ettől a gondolattól könnyek szöktek a szemébe és hirtelen elhatározással felöltözött jó melegen, majd felszállt egy délutáni vonatra. Nem volt se terv se cél, mindegy volt hová… A vonat tele volt utasokkal, sok idős nőt és férfit látott maga körül. Az emberek hangosan beszélgettek egymással, az asszonyt ez eleinte kicsit zavarta, de aztán, hallgatni kezdte őket és egyik-másik elbeszéléséből kiderült, hogy gyerekeikhez, unokáikhoz utaznak az ünnepekre. Mélységes fájdalmat érzett a szíve táján attól, hogy őt nem várja sehol senki. Persze vannak gyermekei valahol, de már rég nem tud róluk semmit. Az iskolák elvégzése után külföldre mentek dolgozni és ott ragadtak. Eleinte hívták, hogy látogassa meg őket, de akkor a beteg férjét kellett ápolnia. A temetésre még eljöttek, azután lassan megfogyatkoztak a telefonhívások is. Elnézte nekik, mentegette őket, hogy nincs idejük meg, hogy ilyen a világ, de bekellett látnia nem mindenki veszítette el a gyerekét. Ha erre gondolt, néha annyira kiborult, hogy azt kívánta, soha ne is lássa őket, még a temetésére se jöjjenek el. Álmosság fogta el, becsukta a szemeit, mert zavarni kezdte a fény, halványan még hallotta a vonat zakatolását és a körülötte ülők beszédfoszlányait, de egyre távolodtak, mígnem egyszer csak gyöngyöző kacagásra riadt. Ahogy kinyitotta a szemeit, ijedten látta, hogy már nem a vonaton ül, hanem egy városi forgatag kellős közepén van. Hogy a csudába nem vette észre, hogy megérkezett. No, de hova? Hisz azt sem tudta hol van, de annyira lenyűgözte a látvány, hogy el is felejtett mindent, ami azelőtt történt. Bokáig süppedt a puha hóba, néhány hópehely az arcára száll, és ő csodálkozott, milyen meleg a hó. A téren egy hatalmas karácsonyfa állt, melyet fehérruhás angyalok színes gömbökkel és égőkkel díszítettek. A mézeskalácsházban finom süteményekkel, forró italokkal kínálták, ettől az az érzése támadt, mintha ezt az egészet már látta volna valahol. Biztosan valami karácsonyi filmben —próbált visszaemlékezni, és akkor meghallotta a dalt, amit tulajdonképpen ismert. Egy régi templomi dal, egy karácsonyi ének még gyermekkorából. Ahogy dúdolni kezdte, azt érezte már nem fáj semmi, már boldog. Hordágy segítségével emelték le testét a vonatról. Lelke visszatért oda, ahol örök a karácsony, már az sem bántotta, hogy akik hátra maradtak, nem tudták hova, kinek küldjék az értesítést. Csendes temetése volt és némán esett a hó. Valahol halkan felcsendült egy karácsonyi dal, mire a pap szigorúan nézett körül, mintha csak azt mondaná, hogy merészel valaki adventben karácsonyi dalt énekelni.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap