Karády Katalin Napok

Szerkesztő A, p, 12/08/2017 - 00:16

 

 

 

 

 

 

 

Karády – egy fogalom születése

 

 

Azt hiszem, alig van olyan magyar férfi, és mivel Karády Katalin filmjeit a határainkon túl is vetítették-vetítik, tehát ritka az olyan férfi, akinek fülében Karádyról szólva ne hangzana fel máris az ő jellegzetes búgó, kissé rekedtes hangja. És a hang mellett az arc meg alak is szerintem felidéződik: egy magas, az ő korában nagyon magasnak számító hölgy, széles, kissé szögletes vállakkal, arca elgondolkodó-elmélázó, szeme kifejező. Karády Katalin, akárhogy is vesszük, egy jelenség. 

Bizonyítja ezt a munkássága óta eltelt több évtized, amely nem hogy alig halványított, hanem bátran mondhatjuk, hogy semmit sem szürkített rajta. Talán azért is – ahogyan barátaimnak szóltam Karádyról, minden férfinek felcsillant a szeme –, mert Ő az igéző nő.

 

Karády Katalin Kanczler Katalin néven született 1910. december 8-án Ausztria-Magyarország társbirodalmi fővárosában, Budapesten.

És máris itt, születésekor, vagyis születési évszáma körül kezdetét veszi a művésznő életét végigkísérő, sőt halála óta sem szűnő mítoszteremtés. Van olyan közlés, amely 1912-t mond, amely a színésznő életében még talán – női logika szerint – jogos lehetett, hiszen ezzel fiatalítva lett. Más közlők csak néhány napot tesznek hozzá, december 10-ét mondva. Ez a többféle dátum annál is inkább meglepő, mivel ekkor már a Magyar Királyság teljes területén, nem hogy a székesfővárosban pontosan rögzítették – elsősorban egyházi, de világi jegyzékek is – az emberek születését és halálát. Keresztlevele szerint december 13-án keresztelték meg a főváros VII. kerületében, a Rózsák terén álló plébánián azt a Kanczler Katalin Máriát, aki 1910. december 8-án született meg. De egy mítosznak úgy látszik, élnie kell, még egy egyszerű, születési dátum körül is.

De valóban misztikus jelenségek Karády Katalin körül még bőven voltak, bőven vannak titokzatos események, vagy olyanok, mint a fentiekben láttuk, amelyekről valakik nem a tényeket mondják vagy írják le.

Karády eredeti neve is Karády – hiszik mások, tehát ezért feltételezik, hogy a művésznő talán még nemes is volt. Ha nem is hétszilvafás, hanem csupán hat-öt, ha kopott kutyabőrös is, de akkor is nemes, ősmagyar nemes! Na, ez sem így van! A Kanczler család a hetedik gyermek, Katalin születésekor Budapest-Kőbányán, a Százados úti lakónegyedben él. Aki manapság jár arrafelé, most sem nézheti ezt a vidéket nemesi-úri környéknek. Szegény kispolgárok éltek erre, általában szoba-konyhás (közös mellékhelyiséges) lakóházakban. Az apa, Kanczler Ferenc cipészmester volt, az anya, Lőrinc Rozália pedig háztartásbeli.

És itt jön egy másik misztikus elem, amely szerint Kanczlerék nyomorban, nyomortelepen éltek! Ez a vidék akkoriban korántsem számított rossz területnek, sőt! Akkortájt ezeket a verandás, földszintes sorházakat egy korszerű lakótelepnek építették meg, persze kis jövedelmű kispolgárok részére. Sőt, mivel rendezett volt a környék, ezért a Százados úti lakónegyed a közeli művészteleppel együtt is igazi úri helynek számított akkoriban, amelyre büszkén lehetett a sarki kiskocsmákban hivatkozni.

Ide született tehát a „mi Katalinunk”, egy, a családjáról gondoskodó, de szigorú édesapa keze alá. Aki, úgy tűnik a visszaemlékezésekből, hogy kissé „túlontúl egyenlősítő” volt, tehát ha valamelyik gyermeke a hét közül rosszfát tett a tűzre, akkor ő mind a hetet büntette meg, hiszen a hét testvér nagyon összetartott, ezek szerint a rosszalkodásban is. Az viszont újból egy legendának tűnik, hogy az apa szíjjal, méghozzá annak csatos végével, dühöngő őrülettel és élvezettel verte volna gyermekeit. Mégis, valami gond lehetett az apa körül. Tény ugyanis, hogy Katalin öt évet töltött el gyermekként Svájcban, amely nem lehetett előzmények nélküli. Bár közben volt egy nagy világháború, amely után Svájc több magyar szegénysorú gyermeket is nevelésre befogadott.

A következő mítosz: Katalin már gyermekként is más volt, ő már akkor zseni volt!

Kanczler Katalin hazakerülve Magyarországra valóban kitűnhetett „külföldies” öltözködési stílusával, viselkedési módjával és nem utolsósorban avval, hogy könnyedén beszélt idegen nyelveken. Furcsának és másnak tartották külföldről hozott higiéniás szokásait is. Mindezzel együtt kissé irigyelték, de el is különítették maguktól a többiek. Sőt, a tanárok is. Akik közül osztályfőnökét egyenesen utálja, egészen addig, mígnem elviszi az osztályát a Városi Színház operett előadására. Na, ekkor Katalin már érezhette, hazaérkezett! Itt van az ő helye, itt és nem máshol!

Katalin ekkor Lábass Juci színművésznőbe „szeretett” fruskás-bakfisos, szenvedélyes lobogással bele. Amit nehogy félreértsünk! Katalin valószínűleg példaképét – vagy még inkább jövőbeni önmagát –  látta meg akkor a „világot jelentő deszkákon”. Erre az egészen mély érzelemre utal az is, hogy amikor Lábass Juci 1932 nyarán elhalálozik, Karády, megtudva a hírt, rosszul lesz, és napokon keresztül az ágyat nyomja.

Katalin az iskolában már színészkedik, de tanárai által ellenőrzött és támogatott körülmények között. Az iskolai önképzőkör meghatározó tagjává lett, az ünnepségek, előadások meghatározó színfoltjává, akinek szerepléseire, versmondásaira nem csupán a tanulók és tanárok, hanem az ilyenkor szokásosan meghívott városi potentátok is felfigyelhettek. No persze, mondhatnánk, hiszen Katalin, befejezve az alapfokú iskoláit, kereskedelmi iskolát kezdett, és mindeközben bakfissá érik. De még nem egészen nővé! Mégis, micsoda botrány! Kanczler Katalin kilép az iskolából, otthagyva azt, hogy Vargha Rezső adóhivatali főtiszt hitvese lehessen. Közben ugyanis elhalálozik az apa, Katának meg szüksége van egy erős férfi oltalmára. Legalábbis anyjának és testvéreinek így indokolta meg döntését.

Katalin, aki ekkor 16 esztendős, úgy érezheti, felnőtt lett. Jogilag mindenképp.

Katalin, aki ekkor még mindig Kanczler, végiggondolta mindezt?

Férjének ez már a harmadik házassága, ráadásul a férj harminc évvel idősebb nála. Budán, a mai Bartók Béla úton béreltek egy kétszobás – úri – lakást, bejárónővel. Viszont mégis Katalin főz. Ahogyan hírlik, rosszul, de ezt férje sohasem vetette a szemére. Tehát ebből látszik, szerette őt. Sőt, Katalin valószínűleg az ujja körül csavargatta középkorú férjét.

Viszont, akárhogyan is próbálkozott egy ideig Katalin, ez az otthonülő feleségszerep, az urát hűségesen váró asszonyszerep nem az övé, ahogyan később a filmvásznon Karády Katalin szerepe sem lehetett sohasem az. Ő úgy érezte, jóval többre hivatott ennél!

Hívta-vonzotta a színház, a film, a színészek csillogó, örökké változó, mindig más szerepben, más életekben mutatkozó, de mindig – kívülről úgy tűnő –  tündöklő élete. Ő ezt akarta megtapasztalni. De a férj nem akarta engedni. Ezért is, meg Katalin nyűgösködései okán előbb különköltöztek, majd végleg elváltak – válóperrel – egymástól. Innentől Kanczler Katalin önálló életet kezd! Független nővé válva már elkezdhetett színészetet tanulni.

Előbb Tarnay Ernő, majd Bárdos Artúr korukban nagyhírű színészképezdéibe iratkozott be. Viszont sehol se kaphatta ő sem ingyen a sikert! Tanulni, gyakorolni, tanulni, próbálni, éjjelezni és izgulni kell, amelyeket ő nem akart, hanem inkább egyből a látványos, a világra, legalábbis országra szóló sikert!

Erről álmodozott éjjelente – ahogyan erről jóval később egy riportban beszélt.

Aztán 1938-ban – számoljunk csak, tehát 28 éves korában – találkozik egy újságíróval, de nem akármilyen újságíróval. Egyed Zoltán amolyan örök felfedező, aki mindig egy-egy tehetséget, elsősorban persze hölgyet fedez fel! Ezúttal Katalin sorsát veszi kézbe. Szavaltatja, mozgástanárhoz cipeli. Majd Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház főrendezője feleségéhez, Cs. Aczél Ilonához, a neves színészpedagógushoz vitte felfedezettjét el bemutatkozni. Cs. Aczél Ilona két szavalat végighallgatása után megállapíthatta Katalin tehetségét, mert vállalta oktatását.

„Aczél Ilona három esztendeig tanított otthonában, ennek köszönhetően kerültem azután a Vígszínházba” – írta később erről az eseményről maga Karády Katalin.

Ekkor ő már-már színésznő, akiről ír – ki más, mint Egyed Zoltán.  Kanczler Katalin így jelenik meg a neves színművészeti magazinban, a Színházi Életben.

Bár Katalin a jövő nagy ígéreteként lett beharangozva, mégis erre a nagy ígéretre, vagyis ígéretes szerepre még mindig várnia kellett, de már nem soká. 1939-ben, 29 esztendős korában, a Pesti Színházban Somerset Maugham és Zoe Atkins Az asszony és az ördög című darabjában a „világot jelentő deszkákra” léphetett. Igazi színházban, igazi közönség elé. Manapság úgy mondhatnánk, professzionális színművészként mutatkozott be közönségének, amely már nem a műkedvelő színkörök közönsége volt.

Karádyról jókat írtak a lapok. Mert akinek Egyed Zoltán volt a patronálója, arról a lapok rosszat nem írhattak, és valószínűleg Karády nem is volt rossz már az első nyilvános bemutatkozásakor sem. Mert ekkor már mint Karády Katalint magasztalták őt a lapok. (Ennek a névváltoztatásnak is van egy túlmisztifikált töltete, pedig józanul gondoljunk csak  bele: a Kanczler vagy a Karády nevet könnyebb megjegyezni?)

Na de olvassunk bele, mi módon írtak róla a méltató lapok! „Az új művésznő alakra, arcra, mozdulat- és hanganyagára nézve egyaránt elsőrendű rátermettséggel rendelkezik, intellektusa és ösztönvilága arányos egyensúlyú, finom fejlettségű. Kitűnő drámai kifejezőkészség, máris fölötte áll a kezdők elfogultságainak, máris csiszolt és teljes biztonságú...” Ezt írta róla a Magyar Nemzet 1939. február 9-i száma.

Ugye, ismert évszám: 1939. szeptember 1. – a második világháború kitörése. Hogy hogyan jön ez ide? Karády Katalin életét és művészi pályáját (is) kettézúzta a nagy világégés- és felfordulás. Állíthatjuk, ha 1939-ben nem jön a háború, bár hazánk számára csupán 1941-től jött az teljes valójában, akkor Karády sorsa másként alakul. Nem lesz sziporkázva, tündökletes fénnyel felívelő csillag, és nem lesz máig élő legenda, hanem egy lassúbb, komótosabb életút után a nemzet korán halványuló fényű művésze. Karády mintha megérezte volna, neki sokat és jól kell szerepelnie. Őt mindenkinek meg kell ismernie! Őneki gyorsan híres színésznővé kell lennie!

Színház-színház, siker itt, siker ott, cikk itt meg ott, beszélt róla a társaság, meg már a szakma, és majdnem mindenki elismerőn, neki ez mégis kevés volt! Neki a Nemzet kellett, hogy egy egész nemzet sóhajtson fel a láttán, oh, a Karády!

Erre 1940-ig kellett várnia, amikor filmszínházakban is felléphetett, vásznon lebegő légies alakban. Ott lett aztán – eme közegében – búgó hangú, felejthetetlen nő. Ott lett, a filmen Karádyvá!

Zilahy Lajos Halálos tavasz című művének filmváltozata: főszerepben Karády Katalin.

Egy ország lángolt akkor már érte. Egyből mindenki által ismert, tehát híres lett. A film már akkor is ezt hozhatta. De hát kellett persze ehhez egy jó alapmű, egy jó rendezés és egy felejthetetlen alakítás!

A színpadon közben újabb és újabb alakítások, amelyek mind szakmai sikert hoztak. De amikor Karádyról beszéltek, és beszélünk manapság is, az csak a film.

Egy kacér, démonikus vampot, egy mindenkinek tetszeni vágyó nőtípust formázott ő, méghozzá annyira természetes erővel, minden belejátszás nélkül, hogy az csakis ő maga lehetett. A szerep ellen, amely pedig ő a való életben is, próbált küzdeni. Színpadi szerepei ezt látszanak erősíteni. Mégis, a sajtó már akkor is, ha valakit a szájára vett, azt jól megrágott, rágta-rágta vele együtt minden titkát. Egy ország beszélt Karádyról, és akarta tudni minden titkát.

A végzet asszonyától, az új szexszimbólumtól elvárták, hogy az életben is játssza tovább szerepét. Mert hiszen ő volt a Karády. Ő, mint mondtuk, küzdött ez ellen, de a társaság vitte, repítette magával. És a film is repítette tovább, határokon is hamar túlra. A Horthy-rendszer idején nyereséges magyar filmipar nem akart új szerepet ráosztani, hanem a bevált sémát kellett újból és újból eljátszania. Emiatt, több filmjét egymás után végignézve kissé unalmas, kissé előre tudott lett játéka. Ha már megjelenik, mindenki tudja, mi lesz az ő szerepe, amely nem baj, csak éppen a szereplőt beskatulyázza.

Karády – az új asszonytípus – állandóan dolgozik, mert szeretett dolgozni, filmekre, színpadi alakításokra készülni, és megvalósítani azokat. Így állandó férfira, családra, gyermekre nem maradhatott ideje. Így lesz az új asszony szimbóluma ő, aki ellentétben az Isten-haza-család hármassal, máris kihúzta a családot. Emiatt aztán támadások is érik, meggyanúsítva haza- és Istenellenességgel is.

Ő közben felhőtlenül boldogan élte az akkori sztárok életét. Luxuskocsi, egy Mercedes, aztán egy, majd később már három lakás is, egyszerre. Közben partik, fogadások, táncmulatságok, szerepek, ahol mindig Karády ő, mert Karády Katalint kell neki alakítania. Ezt várja el tőle mindenki, ő is, önmagától.

(Füzérradványon még ma is beszélnek a nagy táncról, bent az akkori luxusszálló kastélyban, amely táncot Jávor Pál és Karády Katalin ropta, hogy… majdnem lángra gyúlt a parketta.)

És a dalok! Közben már dúl a vad gyilkolás, a háború. A harctereken a katonáknak otthont jelent Karády búgó hangja:

„Jó éjt, drága kis hadnagyom!

Jó éjt!

Most az ég rád borít, holdfényt

és én csak terád gondolok.

Jó éjt!...” (Fényes Szabolcs - Mihály István)

 

Meg ez:

„Hamvadó cigarettavég ül a hamutárcán, s csendben végigég. Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el...”

 

Égve dobtak el! – Mintha önmagáról is énekelne. Érezhette? Talán.

1944. március 19-e után, a német megszállást követően, a Magyar Rádió Karády Katalin dalainak sugárzását betiltotta, a számait és dalait „defetistának” bélyegezték, azokat „a magyar lélektől” idegennek kiáltva ki. Rendelettel tiltották Karády lemezeit, mert azok – állítólag – érzelmi téren végeznek „lélekrombolást”, mert nem buzdítanak eléggé meggyőzően a végső győzelemre.

Egy ilyen világ köszöntött be ekkor. Karády ebben nem vehetett részt.

Pedig – el ne feledjük! – az úgynevezett Horthy-rendszer ünnepelt sztárja volt, az új pesti női-idol, aki divatot teremtett, nem csupán ruházati értelemben, hanem mozgásban, hanghordozásban, viselkedésében is példaképül szolgált – ha nem is valóságban követett, de álmokban követett – példaképéül sok-sok akkori nőnek. Még a hatalom legfelső szintjeivel is kapcsolata volt, többek között az az Ujszászy István tábornok is eljegyezte (és állítólag még villát is vásárolt neki), aki a Horthy-hatalom titkosszolgálati támasza volt. Ujszászy István honvéd vezérőrnagy hatalma teljében még mindent megtehetett, mint az ÁVK, az Államvédelmi Központ vezetője. Többek között Karády kérésére hozatta haza a legnagyobb Karády-slágerek szövegíróját, G. Dénes Györgyöt az ukrajnai munkaszolgálatból. Ujszászy – ahogyan akkor suttogták – mindenkiről mindent tud. Talán – megint egy talány – ez a kapcsolat hatott ki Karády váratlanul gyors megítélésbeli változására.

Karády, akit az új hatalom eltaszított, sőt ellenségnek kiáltott ki, nem roppant össze, nem olyan asszony volt ő – bizonyította, olyan gyémántkemény ő, akár filmjein –, és az ellenállást választotta. A saját eszközeivel. Előbb ismerősökön, majd azok ismerősein segített, élelmezett, pénzt adott a rászorulóknak, és bújtatta a megszálló németek és nyilas kiszolgálóik ellenségeit.

Állítólag – megint egy állítólag, hiszen amit Karády azokban az időkben tesz, az illegális tevékenység, sőt néhány esetben titkosszolgálati feladat – a nagypolitika boszorkánykonyhájában és titkos akciókban is részt vesz. Hiszen Ujszászy kapcsolatot teremtett Rajk László és az ifjabb Horthy Miklós között, közben meg nagyban szervezte a kiugrást, a német érdekkörből a nyugati, az angolszász érdekkörbe történő átlépésünket. Csakhogy a nyugatnak, az angoloknak – akkor sem – kellettünk. A nyugat, az úgynevezett demokratikus nyugat Magyarországot a szovjeteknek vetette oda! Közben a németek a besúgóik révén pontosan ismerték már a kiugrási terveket, az azok előkészítésében részt vevő magyar tisztek neveivel együtt. Akiket árulóknak tekintettek.

És ekkor a Karády-legenda újabb elemmel, sőt elemekkel bővült! Bár Jávor Pál és sok magyar művész segít – papokkal, katonákkal, rendőrökkel-csendőrökkel és tanárokkal meg kétkezi munkásokkal együtt – bajba jutott honfitársain, de mégis Karády Katalin az, aki elsők között kerül rá a Gestapo előbb megfigyelési, majd körözési listájára. Állítólag az ismert művésznőt figyelmeztették, de ő nem akart meghátrálni. Ő keményen küzdött igazáért, amely az ő és sok becsületes magyar ember igaza volt. Se a segítő akcióit nem hagyta abba, se kapcsolatát nem szakította meg Ujszászyval. Erre 1944. április 17-ről 18-ra fordulóra nagyot változott élete. Ujszászy tábornokot és vele együtt Karády Katalint letartóztatta a Gestapo.

Állítólag Karádyt is keményen vallatták, sőt meg is kínozták! Elvégre ez a kemény asszony államtitkok tudója volt. Bár ekkor még szabadon engedték Ujszászyt és Karádyt is, fejük felett ezután már Damoklész kardjaként lebegett az életveszély.

Közben útjára indult egy másik legenda, a fentieknek éppen az ellenkezője: Karády nem volt a valóságban sosem titkos történetek szereplője, csupán a filmi valóságot hitték – akkor is, később is – sokan valóságnak. Ugyanis a német megszállás előtt adták a mozik Karády egy új filmjét, a Machitát, amelyben a művésznő mi mást, mint kémnőt alakít. Így keveredhetett egyesek szerint a filmi valóság a valódi valósággal.

A tény: Karádyt tényleg letartóztatták, aztán kiengedték, hogy szabadon olvashassa nem csak a szélsőséges lapokban, hanem már akkor majdnem mindenütt látható, az ellene folyó lejárató, mocskolódó hadjáratot. A német fegyverek oltalmában sokan előbújtak akkor, és revánsot vettek a korábban annyit ünnepelt művésznőn. Meg, nem utolsósorban, egy népszerű sztár letartóztatása, majd nyílt mocskolása nem is kicsiny megfélemlítő hatást gyakorolt a lakosságra. Hiszen ha egy ilyen nagy sztárt sárba lehet tiporni, akkor mit várhat el az új hatalomtól az egyszerű emberfia?!

Aztán a németek és a nyilasok nyugatra menekültek, az oroszok meg elfoglalták Budapestet. Hinné az ember, Karádyt újból ünnepelni fogják, hiszen ellenálló volt. De nem! A háború utolsó időszakában Karády és Ujszászy elszakadtak egymástól, bár a nő reménykedett, hogy szerelme visszatér, és a romok között, a romok felett új életet kezdhetnek majd. Ehelyett Ujszászy valóban a legendák homályába távozott. Mindenki, már aki tudott és mert róla valamit is mondani, mást mondott. Volt, aki úgy tudta, NKVD-s lett, hogy a szovjet hatalom berendezkedését segítse Magyarországon. Mások szerint meghalt, mások kémcserét emlegettek – de ki cserélt kivel kémet? – , és megint mások a tábornok új név alatti új életkezdéséről suttogtak.

A tény: Karády Katalin és Ujszászy István többé nem találkozhattak! Legvalószínűbb, hogy a sokat tudó tábornokot vagy a Szovjetunióban végezték ki, vagy pedig már itthon, Magyarországon verték agyon, hogy újabb és újabb titkokat tudjanak meg tőle, vagy hogy elhallgattassák a kényelmetlen tanút.

Ekkor úgy nézett ki, hogy Karády mint színművész, ott folytathatja, ahol a német bevonulás előtt abbahagyta. Bár nem egészen ott, hanem romos színházban, alig gázsiért, de játszhatott. Új életet akart kezdeni, mégis a régit folytatva, színészként. Aztán: bár Karády színházban még játszott, de az újrainduló filmgyártásból kihagyták. Őt! Egyszerűen meg akartak egyesek felejtkezni róla, és ez már rossz jel, a lehető legrosszabb, az elhallgatás, mint alattomos, mocskos támadás!

Ahogyan a jobboldali diktatúrának nem kellett Karády, úgy a baloldalinak sem. Karády „bűne” a hatalom számára ennyi: mert magyar lenni, és magyar akart lenni, mindig, minden körülmények között, példát mutatva nemzetének.

1951 februárjában átlépte a határt. Igazi Mata Hari módjára megszervezve, a figyelő szemeket megtévesztve egy szombathelyi, esti előadást követően áthajtott autóján Ausztriába. Csakhogy ott azonnal megtapasztalhatta, milyen közöny van odaát. Minek kell oda egy magyar művésznő? Ő azért reménykedett, hogy ha már Ausztriában nem kell, elmehet majd az USA-ba. Sok hónapi kínlódást követően végül bebarangolhatta majdnem a fél Európát, hogy 1953 tavaszán Brazíliába jusson. Elvégre az is Amerika! (Ha déli is.)

Ott 15 évet töltött el, nem mint színésznő, nem mint ünnepelt sztár, hanem mint kalapos. Majd az USA-beli magyar emigránsok százai aláírásaikkal támogatva kérték az USA-kormányt, hogy Karády Katalin New Yorkba utazhasson, vízumot kapjon. 

1968 augusztusában oda ér, ahová kívánkozott ezekben az időkben. Új életet kezdett New Yorkban, bár csak a helyszín szerint újat, hiszen itt is Frank Irmával együtt kalapszalont nyitottak, mint odalent, Brazíliában. De itt legalább már ott voltak az emigráns magyarok, akik szeretetükkel halmozták el régi sztárjukat. Ezen kinti magyarok unszolására újból színpadra lépett, persze magyar nyelven, magyar színpadra és magyar közönség előtt játszva. Ekkor már egy megfáradt, az élettől agyongyötört szép lepke volt ő, Karády Katalin.

Majd teltek csendesen az évek. Közérzete egyre rosszabb és rosszabb lett, alig mozdult ki már az otthonából. Egyre kevesebb emberrel tartotta a kapcsolatot. Ezután vizsgálatra, majd operációra kórházba került. Tumor! Ápolás-szenvedés.

 

1990. február 8-án, este 20 óra 50 perckor Kanczler Katalin befejezte földi pályafutását.

Igen, Kanczler Katalin. Mert Kanczler Katalin meghalhat, de Karády Katalin a filmvásznon, az emlékekben, a legendákban és a szívünkben örökre halhatatlan. Karády Katalin számunkra, magyarul érzők számára olyan volt, mint ezer és egy nagy világsztár, együtt. Ő Karády. Így, egyszerűen. Fellobban a cigaretta, távolra kutat a szem, és még nem is nyílik az a száj, máris tudjuk, mi lesz, mert meg kell szólalnia a búgó, mélyről jövő, titkokat regélő hangnak. Amely hang, leginkább ez a hang, generációkat ejtett és ejt azóta is rabul.

 

 

Petrusák János

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap