A kazánbiztos

Bodó János, p, 11/20/2015 - 00:16

 

Egyik nap, amikor mentem az irodába, a feltárási munkahelyemre, meglepett az a felfordulás, a méhkaptárszerű zsongás, ami fogadott. Nem értettem a dolgot, csak amikor rákérdeztem az egyik művezetőnél, hogy mi ez a nagy felfordulás, akkor tudtam meg: jön a kazánbiztos! Előtte ezt a kifejezést nem is ismertem, bővebb magyarázatot vártam, és mivel Lőcsei Pál hozzám hasonlóan legényember volt, és a kocsmában elmélyült a kapcsolatunk, joggal vártam el a bővebb magyarázatot.
- A kazánbiztos felügyel minden nyomástartó edényt, berendezést, az ő engedélye nélkül nem lehet semmi ilyent üzembe állítani. Mivel most lett kész az egyik hőcserélőn a karbantartási munka, rajta áll, hogy végül üzembe állíthatjuk-e, vagy nem. A tervteljesítéshez okvetlenül szükséges a hőcserélő beállítása. Ezért olyan lényegbe vágó, talál-e hibát a kazánbiztos, vagy sem; engedélyezi-e az üzembeállítást. Máskor még részletesebben elmondom, miről van szó, most még egy ellenőrzéssel bízott meg nagy főnök, a Feri bácsi.
Szóval megtudtam, hogy van itt elég sok nagy ember. Van üzemvezető, főmérnök, igazgató, de amikor jön a kazánbiztos, csak a Magasságos Mennybéli Atyaúristen számít rajta kívül, mert mindenki reszket tőle. Ellentmondani nem lehet, meg sem próbálja senki, a fejesek is reszketnek a jelenlétében, mint a nyárfalevél. Később értettem meg, miért van ez így. Itt, nálunk, szinte minden vezeték, és berendezés nyomás alatt van, és ha egyszer a szükségesnél több atmoszféra lesz a nyomás, és az nem a kívánt módon távozik, vagyis felrobban, akkor az Isten mentsen meg minket, élő embereket.
Tehát belátható, hogy szigorúak a biztonsági előírások szinte minden nyomástartó edénnyel szemben. Ezeknek az előírásoknak, illetve a betartásuknak az ellenőrzése a kazánbiztos feladata. Egyébként jóindulatú ember, inkább figyelmezteti az érdekelteket a hiányosságokra, mintsem, hogy egyből feljelentsen. Azt, hogy átvette a berendezést, megfelelő dokumentálással kell bizonylatolni.
Csakhogy;
Mihelyt egy kicsit jártas lettem a technológiában, ámulva tapasztaltam, hogy itt-ott megjelentek természetellenes súlyok, ellensúlyok, amiknek az volt a feladatuk, hogy a túl nagyra szabott biztonsági fékeket csökkentsék, az anyag szabad áramlását elősegítsék. Vagyis a gépkezelők a saját szakállukra áthágják a biztonsági előírásokat, hogy azokat részben vagy egészében kiküszöböljék. A timföldgyártó szakmunkások tisztában voltak mindennel, ami a technológiában baleseti veszélyforrást jelentett, de tudatosan kiiktatták a többlet-termelés érdekében. Igaz, erre nem kérte őket senki, sőt fegyelmi eljárást indíthatott ellenük a felettesük, de legtöbbször szemet hunytak a művezetők, az üzemvezető, a technológusok - szóval mindenki, akinek kötelessége lett volna a szabályszerű, biztonságos munkavégzés feltételeinek betartása, betartatása.
A munkások nem is szerették az ilyen "beszari" feljebbvalót. Vagy nem volt tisztában az illető azzal, hogy még mit szabad és mit nem, s ezért a paragrafusok mögé bújt a tudatlanságát leplezvén; és mint ilyen, nem váltott ki elismerést az egyszerű emberek körében. Az ostor persze a végén rajtuk csattant: ha nem tudták teljesíteni a tervet, kevesebb pénzt kaptak, az ő bukszájuk látta kárát.
A legtöbb esetben megúszták nagyobb baleset nélkül a szabálytalankodást. A szakmunkások nem tudták, hogy mennyi a biztonsági tényező. Ez a nyomástartó edényeknél elég nagy volt, nemzetközi előírások, standardok voltak ezek, az egyetemes tudomány alapkövei. Ezek számára a szocialista munkaverseny értelmezhetetlen kategória volt, egy blöff, egy múló állapot csupán.
Ezeket a dolgokat tudta a kazánbiztos, és ettől aludt nyugodtan. Ezért nézte el a kisebb hiányosságokat, a nem túl nagy jelentőségű szabálytalanságokat. Ha ugyanis ragaszkodott volna a szakszerű előírásokhoz, azok betartásához, rég be kellett volna már zárni az ilyen, viszonylag korszerű gyárat is, mint a Timföldgyár. Értelmes, okos emberek lévén tudták ezt ők, és a hasonló beosztásban dolgozó emberek. Tudták, az egész ország túl van terhelve, ahonnan csak lehetett kispóroltak, vagy elloptak az elvtársak mindent, és így kellett erőn felül tejesíteni a tervet, lehetőleg túl is tejesíteni. Az itt-ott előforduló katasztrófák, emberáldozatok nem a véletlen művei voltak, hanem az előírások, a munkavédelmi szabályok tudatos megsértéséből adódtak.
Ha bekövetkezett a baj, rendszerint a kisemberen verték el a port.
Nem tétováztak, ha kellett börtönbe zárták a "felelőst", aki éppen kéznél volt. Mert a látszatra bizony, nagyon ügyelt a rendszer: „nálunk a legfőbb érték az ember”, hangoztatták úton-útfélen. Hát ilyen ingoványos talajon mozgott a kazánbiztos, akinek engedélye nélkül egy csővezetéket nem volt szabad elblindelni, "vakká" tenni egy lemez behelyezésével. Mindenről tudnia kellett, akármilyen csekély változást is eszközöltek a technológiai folyamatban a legutóbbi szemléje óta. Így tudta csak az "egészet" átlátni, és a robbanás-veszély szempontjából értékelni.
Másfelől, a helyi vezetőknek nem állt érdekében mindent közölni a kazánbiztossal: hátha beleköt az égetően szükséges változtatásokba, annak célját, okát töviről hegyire kikérdezi, azt mérlegeli, és vagy tudomásul veszi, vagy nem.
Az ilyen köztes megoldások rendszerint házilagos kivitelben készültek, nem volt bevonva sem technológus, sem gyártástervező, legjobb esetben az üzemvezető tudott róla. Csakhogy az üzemvezető sem végzett számításokat, "ránéztiből", tapasztalati úton próbálta eldönteni a megoldás helyességét. A legtöbb esetben helyesnek bizonyult a beavatkozás, a kalap alatti technológiaváltoztatás.
Ha nem: ekkor jöttek az üzemzavarok, amelyek között volt kicsi és nagy. Emberéletet csak igen ritkán követelt az ilyesmi.
Ha a fél gyár lúgban, zagyban járt, ez jelezte, hogy nagy volt az üzemzavar. De volt víz, slag, szivattyú, és fél nap múlva csak a nyoma látszott a bajnak.
Ilyesmire azonban nem igen terjedt ki a kazánbiztos figyelme.
Kifejezetten ügyeltek is a helyi vezetők, hogy minden rendben menjen, amíg a kazánbiztos a helyszínen van.
Amikor kikísértem munkája végeztével az épületből a kazánbiztost, szinte éreztem a megkönnyebbült sóhajokat magam mögött. Visszafelé a Resica- szivattyúk felől jöttem az épületbe: már láttam a szabálytalan ellensúlyok elhelyezését, minden ment a régi jó módszer szerint.

/Részlet a "Volt egyszer egy timfölgyár" c. novellafüzérből/

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap