Kegyelettel

Kondra Katalin, cs, 11/01/2018 - 00:15

Ősz van. Sárga és rozsdaszínű falevelek takarják a temetőt.

Néhány síron krizantémok hervadoznak, többségük azonban csupasz, mintha idén nem lenne halottak napja.

Hiába, változnak az idők! Már semmi nem úgy van, mint azelőtt. Hajjaj!

Hallgatom a többiek meséit a régi szép időkről és sajnálom, hogy akkor még éltem.

Azok voltak ám igazi ünnepek. A mai halloween bulik semmiségek azokhoz képest, amikor még a halottaknak szabad volt kísérteni.

Akkoriban Halottak napján, pontban éjfélkor a sírok megnyíltak, és az elhunytak meglátogatták élő szeretteiket. Akiknek nem voltak utódaik, azok a járókelőket riogatták, vagy temetői mulatságot rendeztek.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás után azonban korlátozni kellett a halottak megjelenési jogait mondván, hogy az ártalmas az élők egészségére nézve, mert akkortájt igen csak megnőtt a pszichiátriai betegek száma. Persze lehet, hogy van benne valami, de akkor mért nincsenek betiltva a horrorfilmek is.

Na, szóval először csak korlátozták a halottak jogait, aztán, - mikor Lujza néni két napig bolyongott a sírok között és a sírásó Lajos szívrohamot kapott miatta, a hír még a Tényekben is bent volt, - meg is szüntették.

Tehát, a halottnak nincs joga visszajárni az élők közé, a kísértés pedig egyenesen bűncselekménynek minősül.

Azt persze nem tudni, hogy mi lenne a büntetés, mert azt még egyetlen megholt nem merte megkockáztatni. Mondanám, hogy szépen meg is volnánk a magunk birodalmában, eszünkbe sem jutna az élők törvényei ellen lázadozni, csakhogy még itt, a föld alatt sem lehetünk nyugton, amikor nap-mint nap halljuk, mi folyik odafent.

Lopják rólunk a virágot! Hát ilyen időket élünk! Betelt a pohár, de nekünk nincs jogunk tiltakozni, ezért támadt egy békés ötletem. Mivel életemben írtam jó néhány rímet, gondoltam, ilyen formán megfogalmazom a holtak üzenetét. Amikor kész lettem az írással, azon gondolkodtam, hogyan tovább. Ki kellene tenni valami jól látható helyre, de nekem már nem megy.

Eszembe jutott, hogy a jelenlegi sírásót ismerem, sőt mindannyian ismerjük, mert egyszer, amikor megcsapta a lopott áram, eljött hozzánk, de a politika ebbe is beleavatkozott és az orvostudomány segítségével visszahívták a földre, mert nem találtak más sírásót megüresedett helyére.

Mi is tudjuk ám, hogy munkaerőhiány van odafent, de ne kalandozzunk idegen bolygókra, vagyis, mivel ismerem őt, gondoltam ráveszem, hogy csináljon a kedvünkért egy figyelemfelkeltő táblát és fesse rá a kis versemet.

Nem kellett sokáig győzködni Béla bátyánkat. Elég volt a dolgot úgy intézni, hogy Halottak napjára csupaszon fogadja őt az apja sírja. Ehhez mindössze annyit kellett tennem, hogy jó nagy vihart kavarjak.

A műanyag virágok, koszorúk úgy röpködtek a levegőben, hogy félelmetes volt nézni.

Nem volt nehéz mindezt rákenni az élőkre, mert sokaknak tele volt már a hócipője a temető-tolvajokkal.

Büszkén nézegetem alulról-felülről a művemet, és földi öröm tölt el, amikor látom, hogy egy-egy látogató szemét könny áztatja a meghatottságtól, amikor olvassák a verset:

"A virág a miénk az élet a tiétek, a virágot rólunk el ne vigyétek.”

 

>Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap