Keletről érkezett 2

Bige Szabolcs Csaba, sze, 11/01/2017 - 00:16

Árus másnap meglepődve tapasztalta, hogy megváltozott körülötte a munkahelyi légkör. A portás hangosabban köszönt, a liftes fiú mosolyogva nyitotta ki a lift ajtaját, s a szomszéd iroda két tündére a folyosón várt rá.

- Itt jön a mi csínos szomszédunk! Micsoda férfias, bátor fickó! Üdvözöljük, üdvözöljük! - csicseregték – Jöjjön be hozzánk kicsit, mesélje el a tegnapi hőstettét. Elkapta a környék rettegett rablóját, akit hónapok óta keres a rendőrség. Még a cinkostársa is kézre került…

- Köszönöm a lelkesedésüket, de elnézésüket kérem, vár a munka. A napi robot! Hamarosan, később megbeszélhetjük ezeket a dolgokat. De az érdem a rendőrségé! – ezzel gyorsan beslisszolt az irodájába.

Munkája végeztével, ügyesen elkerülve a szomszédokkal való találkozást, letelepedett megszokott helyére a kávéházban. Itt találkozik délutánonként a barátjával.

- Megmondtam előre! – kiáltott fel Nedelkó, amikor meghallotta az előző napi történéseket.

- Mit mondtál meg előre?

- A számok nem hazudnak. Tudtam, hogy komoly dolgok fognak veled történni.

- Semmi komoly nem történt!

- Gondolj a megváltozott hangulatra a munkahelyeden! A szomszéd irodabeli lányok szívesen randiznának veled, hogy csak ezt a példát említsem.

- Nem randizom olyan lányokkal, akik bugris parasztnak tartanak!

- Jó, jó! Csak azt mondd meg, hogy mi a nevük? Hogy hívják őket?

- A szőke Yvonne, illetve röviden Ivy. A még szőkébb Ludmilla, azaz Milli. De miért kérdezed?

- Fejtsem meg a neveik számértékét, viselőjük személyiségi típusát, és várható reakcióját.

- Na, és milyen eredményre jutottál, hogy most már ismered a nevüket?

- Adj tíz percet és megmondom.

Megkapta a kért időt, addig a pincér kihozta a kávéjukat és valami kis, finom rövidet.

- Legyen ma Top Collins! – súgta a pincérnek Árus halkan, hogy ne zavarja misztikumba merült barátját.

- Nézd, ilyen rövid idő alatt nem lehet alaposabb elemzést végezni – kezdte miután letelt a megadott tíz perc és belekortyolt az italába -, annyit azonban megmondhatok, hogy Yvonne, akit Ivy néven becézel, könnyen barátkozó, nyílt szellemű ember, de ugyanakkor könnyen is veszi a dolgokat, csapongó, álhatatlan.

- Szegény! Jól lehúztad.

- Nem én, a saját neve! De mondom a másik lányt. Ő igazán hozzád való.

- Azt majd én döntöm el!

- Mindenekelőtt hallgasd meg az értékelésemet! Ne vezessen félre ez a könnyed, felszínes álca, melyet most visel. Mögötte uralkodni vágyó, erős egyén rejtőzik, aki merészen tőr célja felé, s ha néha veszít, újra kezdi.

- Figyelj ide rám, barátom Nedelkó! Nekem most nem jön be se a könnyed, se a komoly leány!

- Hátrább az agyarakkal! Láttam én már karón varjút!

- Mit akarsz, mit tegyek?

- Hagyjad a dolgokat megtörténni, de azért közben legyél udvarias a lányokkal.

Másnap reggel Árus egy kis csomag édességet vásárolt a lenti cukrászdában, s azzal állított be a szomszéd irodába. A két lány nagy ovációval fogadta, de nem voltak egyedül – egy elegáns, sudár, barna lány is ott volt velük.

- Ó, bocsánat! Nem akartam alkalmatlankodni, csak egy kis édességet hoztam, engesztelésül a tegnapi morcos viselkedésemért. Már itt sem vagyok…

- Jaj, ne siessen! – kiáltotta Ivy – Jöjjön, bemutatom a kolléganőnknek. A partnercégünk vezérigazgatójának a titkárnője.

- Árus

- Felícia

- Szép név, azt jelenti, boldog. Valóban boldog?

A lány elkacagta magát.

- Szép név, szép leány egyenlő boldogság?

- Így gondolom!

A későbbiekben Árus minden alkalmat megragadott, hogy dolga akadjon a partnercég vezérénél.  A díszes előszobában, ahol a várakozók részére kényelmes fotelszékek álltak rendelkezésre, ott ült az asztal mögött Felícia, körül véve telefonokkal, faxokkal, laptopokkal, meg mindennel, ami nélkül egy titkárnő ma már létezni sem tud. A fiatalember jól láthatóan szívesebben időzött itt az előszobában, mint bent a nagyembernél.

- Ha ezért jár ide, hogy nekem udvarolgasson, kár a gőzért! – fogadta a lány egyik nap.

- Eljönne velem vacsorázni? – kérdezte hirtelen a fiatalember.

A dolognak az lett a folytatása, hogy Árus meghosszabbíttatta itt tartózkodását, újabb feladatokat vállalva, így nyugodtan tölthette estéit a lánnyal. Nem gondolt arra, hogy hamarosan haza kell utaznia, és vége az idillnek. Szépen, lassan mélyült a barátságuk. Esténként együtt vacsoráztak, vagy elmentek valamilyen szórakozóhelyre.

Egyik reggel, ahogy a munkahelye felé igyekezett, új hirdetésre lett figyelmes – kutyakiállítást hirdettek hétvégére. „A lovas pályán Országos MUNKAKUTYA kiállítás és bemutató” – írta a plakát öles betűkkel.

Jelentős esemény egy ilyen izgalmas kiállítás, bemutató. Lesz ott alap kiképző, engedelmességi, meg őrző-védő munka, nyomkövetés, agár verseny és tréfás trükkök. A lovas pálya mellett állítottak fel ideiglenes barakkokat a messzebbről érkezettek elszállásolására. Nagy csalitos hely is terült el a közelben, ahol lehetett sétáltatni a négylábú szereplőket. Kíváncsiak serege, gyerek, felnőtt naponta kijött megcsodálni az állatokat és beszélgetni a gazdáikkal.

Árus arra gondolt, hogy kimegy délután megnézni a kutyákat és a gazdáikat. Abban reménykedett, be nem vallottan, hogy hátha összetalálkozik Valival, a kedves útitársával, akivel együtt bámulták a hegyek reggeli csodáit. Nem Felícia ellenében, de a szíve vágyott egy kis hazai szóra, ízre. Ez a közömbös város, tülekedő, üres tekintetű embereivel taszította. Még a lánnyal töltött kellemes órák sem hozták közelebb ezt a világot. Most arra gondolt, hátha ez a nagyszabású rendezvény idecsábítja Valit is. Esetleg szerepelteti valamelyik kutyáját. A dobermannok híres-hírhedt őrző-védők. Mikor támad, olyan, mint a kilőtt nyíl – gyors és pontos. „Meg kellene néznem a bemutatót” – gondolta bizonytalanul.

- Nedelkó barátom! – kezdte a szokott helyükön, a kis kávéházban – Érdekelnek téged a kutyák?

- Nem. De miért?

- Engem, igen! Vasárnap országos kiállítás és bemutató lesz, de a részvevők nagy része már itt van a városban, és a lovas pálya melletti réten sétálgatnak, levegőznek, szokják a klímát. Menjünk ki, nézzük meg mi is őket.

- Na, ne!

- A villamos kivisz egészen addig. Ne kéresd magad!

Minden kezdeti ellenkezése ellenére Nedelkó élvezte a kiruccanást. Már az úton arrafelé is szokatlanul beszédes lett. Ugyan mindig is nagy fecsegő volt, de most még önmagán is túltett. Kint aztán egészen lázba jött, amikor meglátta az agarakat.

- Nézd, micsoda elegáns, arisztokratikus állatok! – lelkendezett.

- És milyen gyorsan futnak – tette hozzá Árus, de közben nem az agarakra figyelt, hanem a többi kutyát sétáltatót pásztázta.

Hiába, mert akit öntudatlanul is keresett nincs kint a csalitoson. Szóba ereszkedett néhány kutya sétáltatóval, persze mind dobermannosokkal. Voltak közöttük olyanok is, akik keletről jöttek, Árus szülőföldjéről. Beszédjükről ismerték fel egymást. Érdeklődött a többi otthoni kennelről, de az említettek között nem volt ott a Valié. Lehet nincs is neki, csak a beszélgetés kedvéért találta ki az egész kutyás dolgot… Árus elmélázott ezen a gondolaton, de egy csöppet sem volt ínyére. Lehet, hogy nem rég indította be, és még nem ismerik kutyás körökben. Próbálta magában menteni.

Nedelkó lelkesen sietett hozzá, s a kezeiben lebegtetve valamilyen papírokat.

- Ezek az agarasok nagyon kedves emberek! –lelkendezett – Tudtad, hogy az oroszoknak is vannak fajkutyáik, sőt még agaruk is?

- Képzeld!

- Az agarat úgy nevezik, hogy balsoj, vagy barzoj.

- Barzoj, igen. Az orosz cárok száz számra tartották, és ritkán adták ajándékba más koronás főknek.

- Miért kell mindjárt lelőni a megjegyzésemet?

- Bocs! Mi az ott a kezedben?

- Két jegy a holnapi agárversenyre, meg persze az egész kiállításra is. Látták, milyen odaadóan hallgatom a kutyáikról szóló dicshimnuszokat, meghívtak a holnapi versenyre, de mondtam nem vagyok egyedül, erre két ingyen jegyet adtak. Milyen gyönyörű állatok! Soha sem láttam még ekkora kutyákat, nagyok és mégis elegánsak!

Így került sor másnap a rendezvény meglátogatására. Ketten mentek el Nedelkóval, ugyanis Felícia nem akart velük tartani, mondván, hogy nem szereti a kutyákat, mert büdösek és hangosak, meg különben is fél tőlük. Nedelkó természetesen az agárverseny színhelyét kereste fel, Árus pedig elindult kószálni. Először a fajták szerinti kiállítást kereste fel, és természetesen a dobermannosokat. Kedvetlenül nézelődött, nem kedvelte ezt a formai tökélyre törekvő tenyésztői munkát. A kutyának legyenek meg a fajta jellegei, de legyen meg a karaktere, testi-lelki egészsége! Ott is hagyta a fajta bemutatókat, inkább átsétált a munkakutyákhoz. Megnézte, hogyan dolgoznak az őrző-védők, a nyomkeresők. Bámulatos, hogy mire képesek ezek a jól idomított állatok! Körbe járta a helyet, azt kereste, hogy még hol szerepelnek dobermannok. Az ügyességi (agility) pályán látta meg őket – Valit és egy szép barna színváltozatú dobermann szukát. Éppen „fellépésükre” vártak. A pálya elején, a start vonalnál álltak, illetve csak a gazdi állt, mert a kutya fegyelmezetten a bal lába mellett ült, és figyelmesen várt a parancsszóra. Nem akart Árus közelebb menni, ne zavarja meg őket, inkább félre húzódott, ahonnan ő jól láthatott, de őt nem. Innen figyelte izgatottan, hogyan teljesítenek. Így többes számban, hiszen közös munka, gazdi és kutyája közösen oldják meg a pálya feladatait. Az ismeretlen terepen a kutya csak a gazdája hozzáértő irányítása mellett tud minden akadályt hibamentesen teljesíteni. Ezért is húzódott Árus félre, ne vonja el Vali figyelmét.

A bíró intett, és ők összeszokott mozdulatokkal, nyugodt tempóval végig haladtak a pályán – nem siettek, hiszen a pontosság fontosabb ezen a versenyen, mint az idő, bár az sem elhanyagolandó, éppen ezért élénk léptekkel igyekeztek egyik akadálytól a másikig. Elsőnek a beállított lécet szép ívben ugrotta át a dobermann, utána következett a karika, vizes árok, palló, palánk, hinta, kúszás, meg a többi.

A „produkció” végén megálltak a bíró asztala előtt, és kedves gesztussal köszöntötték – Vali meghajolt és a dobermann egyet vakkantott, s mentek is tovább, kifele a versenypályáról. Árus önkéntelenül brávót kiáltott, és összecsapta a tenyerét. Átvették mások is a tapsot. 

- Köszön! – húzta meg enyhén a pórázt a lány, s a kutya engedelmesen vakkantott.

Szétnézve a „publikum” sorain, megpillantotta Árust.

- Na, nézd csak, az útitárs! Micsoda meglepetés!

- Tegyük nyugodtan idéző jelbe a meglepetést! Nagyon reméltem, hogy itt lesz. Mikor megláttam a plakátokat, eszembe jutott az út, a beszélgetésünk a kutyákról, s a hegyek mögül kibukkanó nap, a hazai táj.

- Honvágy?

- Mondhatnám, úgy is…

Délután a szokott helyükön ültek a kis kávéházban. Nedelkó felhevülten magyarázott az agarakról, Árus ellenben alig szólalt meg.

- Akkor hazamész? – váltott témát Nedelkó.

- Megyek – jött meg Árus hangja. – Mondhatnám úgy is, hogy hív a szülőföld. Tudod, én itt jól megvoltam. Jó munka, elismertség, csínos barátnő. És mégis, lezártam minden itteni ügyemet, felszámoltam az érdekeltségeimet, és holnap este indulok. Szívesen vezetek éjszaka.  Megvettem Felíciának a búcsúajándékot, egy arany karláncot.

- Értelek!

- Remélem, az kicsit megvigasztalja. Neked is vettem. Ezt a bicskát, mert tudom, szeretsz faragni.

- Köszönöm!

Árus hirtelen elcsendesedett, s csak nézte a semmit.

- Mi történt? – lepődött meg Nedelkó.

- Mi … hogy … ? Nem kérdezte meg a snauzer nevét! … Még csak meg sem kérdezte …

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap